Egy minden gyanú felett álló polgár
2021. május 13. 00:33

Karácsony Gergely

Milyen előjogok alapján mentesült Karácsony Gergely a nyelvvizsga követelmények alól?

„Égető kérdések: mégis hogyan lehet Karácsony Gergelynek diplomája nyelvvizsga nélkül? És hogyan taníthatott adjunktusként az egyetemen?

A diploma megszerzésének 1996 óta feltétele a nyelvvizsga – a legtöbb alapszakon egy középfokú vizsgát kell tenni a harmadik év végéig, a mesterképzésben pedig gyakran felsőfokú vagy szakmai bizonyítványt is kell szerezni, az előírások képzési területenként változnak. Természetesen kiskapuk vannak, például fogyatékosság esetén, ezekről az eshetőségekről itt lehet részletesen olvasni: https://bit.ly/3yajAPA

Karácsony Gergely ugyan a legutóbbi Facebook posztjában sem állította, hogy rendelkezik nyelvvizsgával, de egy biztos: 2013-ban még nem volt nyelvvizsgája. Ezt az Átlátszó 2013-as cikkéből lehet megtudni, amelyben minden képviselő nyelvtudásáról egy körképet készítettek. Ekkor a Párbeszéd azt közölte a lappal, hogy Karácsony Gergelynek nincsen nyelvvizsgája semmilyen nyelvből. A cikk itt érhető el: https://bit.ly/3bp7YhQ

Ennek ellenére az önéletrajza szerint 1995-2000 között az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében szerez szociológia egyetemi diplomát. Ezek szerint az övé volt az utolsó olyan évfolyam, ahol még nem volt kötelező a nyelvvizsga a diploma megszerzéséhez?

Ugyancsak az életrajza szerint 2004-től a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének oktatója volt először tanársegédi, majd 2008-tól adjunktusi beosztásban. 2007-től pedig az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézetének PhD-hallgatója volt, de arról már nincsenek hírek, hogy megszerezte-e a doktori fokozatot. Vélhetően a nyelvvizsga hiánya miatt ez nem sikerült neki, hiszen ehhez két nyelvvizsga is kéne.

Ez ugyanakkor már több kérdést is felvet: én még sosem találkoztam (pedig 5 évet jártam egyetemre) olyan adjunktussal, aki sem doktori fokozattal, sem nyelvvizsgával nem rendelkezik, az általam ismert egyetemek esetében ez alap elvárás az adjunktusokkal szemben. Itt van például a Semmelweis Egyetem szabályzata: https://bit.ly/3fhzbny, itt pedig a Corvinusnak egy adjuntusi hirdetménye: https://bit.ly/3w1cB9I

Mindez nagyon sok kérdést felvet! Milyen előjogok alapján mentesült Karácsony Gergely a nyelvvizsga követelmények alól? Hogyan oktathatott így az egyetemen?

Itt van Karácsony önéletrajza a parlament oldalán: https://bit.ly/3eDJ1RM”

Deák Dániel: Mégis hogyan lehet Karácsony Gergelynek diplomája nyelvvizsga nélkül?

mandiner.hu - facebook
Címkék:
  • Csatanyerés a keresztény önvédelemben
    A kereszténységet ennél bőszültebben már alig lehet támadni! Ne feledjék, a keresztényüldözés a XXI. század legjelentősebb emberi jogi válsága. A világban soha nem látott mértékben tombol a keresztényüldözés! Naponta átlagosan nyolc keresztényt gyilkolnak meg, és mintegy 260 millió hívő van kitéve üldöztetésnek.
  • Éric Zemmour: Magyarországnak igaza van
    Éric Zemmour kifejtette, hogy a labdarúgó-Európa-bajnokságot is – mint oly sok nagyszabású sportversenyt – foglyul ejtették különféle lobbik és mozgalmak, amelyek felhasználják a népszerű sportokat és sporteseményeket saját kisebbségi ideológiájuk terjesztésére.
  • Nagykövet a tehetségek birodalmában
    A népdalt, annak közvetlensége, személyessége és természetes egyszerűsége okán mindenki magénak érezheti. Egy olyan, a régi paraszti kultúrából ránk maradt zenei örökség, melynek újra és újra meg kell találni helyét mindennapi életünkben, mai világunkban.
MTI Hírfelhasználó