Vágyik egy nő után
2021. május 14. 00:38

Közeledik a kormányváltás. Több mint egy évtizednyi, egyre durvuló Orbán-önkényt követően kezd végre körvonalazódni egy olyan mértékű társadalmi elégedetlenség, mely képes lehet elsöpörni ezt az avítt pártállami rendszert. Eközben a Fidesz köré épülő politikai pólussal szemben egyre inkább összeforr az ellenzéki pólus is. Minden feltétel adott, hogy a NER hamarosan véget érjen. 

Tudom, az elmúlt tizenegy év alatt alig maradt olyan társadalmi csoport, melybe legalább egyszer ne rúgott volna bele az állampárt. Mindenki emlékezhet arra, mit művelt a jelenlegi kormány járványügyi intézkedések címén. Amikor már a felvilágosult világ rég a járvánnyal foglalkozott, akkor a kormányzati kommunikáció még mindig menekültválságról és felfújt médiacirkuszról hadovált. Miközben már hazánkban is megjelent a vírus, az operatív törzs hivatalosan arra biztatott sokáig, hogy védőfelszerelést senki se használjon, aki nem beteg. A gazdasági mentőcsomagokból valahogy elsők között jutott Mészáros Lőrinc szállodáinak a felújítására, és a focicsapatok játékosainak irreális fizetésére, miközben a társadalom nagy része a mai napig sem látott egyetlen fillérnyi állami segítséget sem.

(...) Orbán Viktor maga köré épített rendszere sokszor tette egyértelművé, hogy szexista és lenézi a nőket. Most nem csupán arról a szóhasználatról beszélek, amivel Karikó Katalint "leasszonyságozta" a kormányzati kommunikáció. Emlékszem, a miniszterelnök már nagyon régen egyértelművé tette, hogy ő "nőügyekkel nem foglalkozik". Ez nyilván nem véletlen nyelvbotlás volt, hanem Orbán rend szerének egy fontos alappillére.

(...) Egyértelmű tehát, hogy a miniszterelnök és állampártja nem tekint egyenrangú félként a nőkre. A NER olyan korok rendszereit próbálja átültetni a XXI. századi Magyarországba, amikor még társadalmi alapvetésnek számított a szexizmus és a nők másodrendűsége. 

A teljesen jogos társadalmi elégedetlenség és az ellenzéki pártok együttműködése 2022-ben kormányváltást fog hozni. Ahhoz viszont, hogy ne csupán egy egyszerű kormányváltásról, hanem valódi rendszerváltásról beszélhessünk, fel fognak értékelődni a szimbólumok. Szükség lesz arra, hogy a társadalom könnyen azonosítható jelekből is érzékelje a rendszer alapvető változásait. Annál erősebb szimbólumot pedig el sem tudok képzelni jelen pillanatban, mint hogy végül Orbán Viktort egy hölgy váltsa a pozíciójában.

Képzeljük el, mennyire egyértelmű lenne minden elégedetlen szavazó számára, hogy a macsó, szexista elavult kormányzati hozzáállást felváltja egy XXI. századi államigazgatás, amelyet egy nő vezet. Képzeljük el, mennyire egyértelmű lenne mindenkinek a NER közelében, hogy az Orbán-korszak lezárult, ha a mérhetetlen személyi kultusz középpontjában álló avítt macsót egy nő válthatná le. Képzeljük el, mennyire egyértelmű lenne Orbán Viktor számára, hogy nincs tovább, ha a miniszterelnöki átadás-átvételkor egy "asszonyságnak" kellene átadja a helyét. Képzeljük el, hogy Magyarország következő miniszterelnöke egy nő is lehetne.

Ha pedig biztosak akarunk lenni abban, hogy az Orbán-korszak végérvényesen lezárul, ne csak elképzeljük, hanem válasszunk is magunknak végre egy női miniszterelnököt!

Sermer Ádám: Egy női miniszterelnök lehet a NER vége

Népszava
Címkék:
MTI Hírfelhasználó