Simicskó István kadétok akadályversenyén
Tizenöt középiskola 226 tanulója vett részt a honvéd kadét akadályfutóversenyen pénteken a Nógrád megyei Bánkon, a megmérettetést a Honvéd Kadét Kupa egyik állomásaként rendezte a Honvédelmi Sportszövetség és a Magyar OCR Sport Szövetség.
2021. május 28. 13:48

Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség (HS) elnöke, a KDNP parlamenti frakcióvezetője beszédet mond a honvéd kadét akadályfutó verseny megnyitóján, amelyet a Honvéd Kadét Kupa egyik állomásaként rendez a HS és a Magyar OCR Sport Szövetség a Nógrád megyei Bánkon 2021. május 28-án. MTI/Máthé Zoltán

Tizenöt középiskola 226 tanulója vett részt a honvéd kadét akadályfutóversenyen pénteken a Nógrád megyei Bánkon, a megmérettetést a Honvéd Kadét Kupa egyik állomásaként rendezte a Honvédelmi Sportszövetség és a Magyar OCR Sport Szövetség.

Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, aki 2015 és 2018 között honvédelmi miniszter volt, köszöntőjében elmondta: ebben az időszakban tízéves fejlesztési programot indítottak el, többek között elkezdték a tartalékos rendszer kiépítését, és elindították a Kadét Programot.
   
A honvédség és a minisztérium 86 iskolával kötött szerződést a program kiteljesítésére azzal a céllal, hogy többletképességekkel, többlettudással ruházzák fel a diákokat, ezért minden iskola kap egy felkészített mentort is.
   
Simicskó István szólt arról is, azért van szükség ilyen típusú versenyekre, hogy a fiatalok erősítsék kompetenciáikat, helyt tudjanak állni a változó világban.
   
Megemlítette, hogy számos országban folyik hasonló képzés, és a britek például előszeretettel foglalkoztatnak olyan fiatalembereket, akik részt vettek kadétképzésben, mert fegyelmezettek, bátrak, tisztességesek, nagy munkabírásúak.

Résztvevő a honvéd kadét akadályfutó versenyen, amelyet a Honvéd Kadét Kupa egyik állomásaként rendez a Honvédelmi Sportszövetség és a Magyar OCR Sport Szövetség a Nógrád megyei Bánkon 2021. május 28-án. MTI/Máthé Zoltán
   
Almási László, a HM honvédelmi nevelési és ifjúságstratégiai osztályának vezetője a megnyitón ismertette, három szintje van a Kadét Programnak: az első a honvéd kadét közismereti, a második a honvéd kadét szakképzést tartalmazza, a harmadik szint a bentlakásos honvéd kollégium.

Az eseményen részt vett Nébald György, a Honvédelmi Sportszövetség általános alelnöke is.

Az erő- és állóképességüket összemérő versenyzőknek 3,5 kilométeres távot kellett megtenniük, amelyet 20 akadály nehezített. A természeti akadályok közt volt a szintkülönbség, függőhíd és vízi akadály, míg a telepített akadályok között lézerfegyveres, lövészeti, granáthajítási feladatokat is kaptak, a teljesítést minden ponton versenybírók ellenőrizték. (FOTÓ)
  

MTI
  • EURO-2020 - Nyolcvannégy percig tartott a müncheni csoda
    A magyar válogatott hiába vezetett kétszer is, végül 2-2-es döntetlent játszott a német csapat vendégeként Münchenben a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság csoportkörének szerdai zárásán, így negyedikként zárt a csoportjában, és kiesett.
  • Magyarország fényekben
    Magyar nemzeti színekkel világított az ország a Németország-Magyarország labdarúgó-mérkőzés alatt 2021. június 23-án.
  • Orbán Viktor: az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes
    "Az Európai Bizottság elnökének közleménye szégyenletes, mert valótlan állításokra épül. A nemrég elfogadott magyar törvénytervezet védi a gyermekek jogait, garantálja a szülők jogait, és nem vonatkozik a 18 éven felüliek szexuális orientációval kapcsolatos jogaira, így semmilyen diszkriminatív elemet nem tartalmaz" - áll Orbán Viktor miniszterelnöknek az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.
MTI Hírfelhasználó