Magyarország feltámadása
Ha keresztényként hiszünk a test feltámadásában, magyarként hinnünk kell Magyarország feltámadásában. Hogy mikor és milyen lesz ez a feltámadás, hogy milyen lesz az egységes Kárpát-medence, azt nem tudhatjuk.
2021. június 1. 08:54

A napokban sokan megemlékeznek arról, hogy a régi Magyarországot 1920. június 4-én kivégezték. A megmaradt csonka országban a békediktátum kényszerű aláírása után néhány évvel úgynevezett Országzászló-mozgalom indult. Zászlókat helyeztek el a települések közterein, amelyek a trianoni döntés elleni tiltakozást, az országcsonkítás miatti gyászt és a feltámadásba vetett reményt voltak hivatva kifejezni. Az országzászlók a gyász jeléül folyamatosan félárbócra voltak eresztve. Nemzeti ünnepek alkalmával felvonták, majd az ünnepség végén újra félárbócra eresztették őket. Az országzászlók végleges felvonására az ország területi egységének helyreállása esetén kerülhetett volna sor.

1945 után az országzászlókat – ezernél is többet – elbontották, majd 1990-et követően, de főleg a 2000-es évek elejétől kezdődően több településen újra országzászlókat állítottak. Habár ezek többsége őriz valamit az eredeti gondolatvilágból és megtartotta a félárbócra eresztés hagyományát, a zászlók két csoportba sorolhatók. Az egyik csoport esetében a zászló mozgatható, fel lehet vonni vagy teljesen le is lehet engedni. A másik csoport esetében a zászló félárbócon rögzítve van: se föl, se le! Ez utóbbiak azt üzenik, hogy készítőik, illetve a zászlók megrendelői nem bíznak az ország területi egységének helyreállásában. Nem hisznek Magyarország feltámadásában.

De mit jelent Magyarország feltámadása?

Véleményem szerint nem valamiféle etnikai alapú határmódosítást, amellyel visszakapjuk a Csallóközt, egyes dél-felvidéki területeket, Beregszász, Szatmárnémeti és Nagyvárad környékét és Észak-Bácskát, összesen 30-35 ezer négyzetkilométer területet – bár ez sem lenne rossz.

Magyarország feltámadása értelmezésem szerint az 1920 előtti országhatároknak nagy vonalakban történő helyreállását, a Kárpát-medence területi reintegrációját jelenti. Egy olyan, a Kárpát-medence egészére kiterjedő, többnemzetiségű államot, amelyben több, jelentős lélekszámú nemzet él együtt, de amelynek karakterét, arculatát és benne a mindennapi életet jelentős mértékben a magyarság határozza meg.

Mennyi lehet ennek a realitása? Gyakran találkozom ezzel kapcsolatban lemondással. Hogy ez senkinek nem érdeke. Hogy az, ami ma van, megváltoztathatatlan. Hogy semmi esély nincsen. Hogy az etnikai arányok véglegesen és számunkra végzetesen megváltoztak. Hogy gyengék vagyunk. Hogy se megfelelő katonai, se megfelelő gazdasági erőnk nincsen. Erősen nemzeti érzelmű, jobboldali emberek is belenyugvással tekintenek a mai helyzetre és a mai határokra. Nem hisznek Magyarország feltámadásában. Nem hisznek a Kárpát-medence területi egységének helyreállásában. Ha csak az elmúlt száz év folyamatait, a jelenlegi etnikai arányokat és geopolitikai adottságokat tartjuk szem előtt, akkor igazuk is lehet.

A történelem – és benne a magyar nemzet története – azonban nem száz évvel ezelőtt kezdődött, és még nem is értünk a végére. Hosszú folyamatok eredményeként vagy váratlan események következtében a dolgok változhatnak, és olyan irányt vehetnek, amilyenre korábban nem gondoltunk (erre mostanában éppen a koronavírus-járvány tanít meg bennünket). Például évtizedek óta csökken a magyarok száma és az összlakosságon belüli aránya Erdélyben. Számolgatjuk, hány év kell, hogy végleg és teljesen átadjuk a helyünket a románoknak. És akkor egyszer előáll egy olyan helyzet, hogy a románok erősebb fogyást produkálnak, mint a magyarok. Sokkal több román vándorol ki, mint magyar. Gondoltuk volna, hogy egyik népszámlálásról a másikra a magyarok aránya – csökkenő abszolút szám mellett is – növekedni fog Erdélyben?

Ugyanez igaz a nemzetközi helyzetre, a geo­politikai erőviszonyokra, a térségben érdekelt nagyhatalmak erejére és szándékaira vonatkozóan is. Azt, ami ma megrendíthetetlen adottságnak tűnik, holnap elfújhatja a szél, ahogyan elfújta a szél a Szovjetuniót, ahogyan korábban elfújta a Török Birodalmat vagy éppen az örökkévalónak gondolt Habsburg-monarchiát, benne Magyarországgal.

Habár szeretünk ezeréves határokról beszélni, Magyarország határai korántsem voltak változatlanok ezer éven keresztül. A középkori Magyar Királyságnak volt állandó határa és voltak változó határai, az ideiglenes hódításoktól függően. Nándorfehérvár hol ide tartozott, hol nem, de a XIX. századra már végérvényesen a „történelmi” Magyarország területén kívülre esett. Aztán ott van a három részre szakadás időszaka, a szétszakítottság után pedig a Habsburg Birodalmon belül különálló Erdély vagy éppen az egy ideig még a Török Birodalomban maradt, majd később többször is közvetlenül Bécsből kormányzott Bánság. Habár a Kárpátok gerincén húzódó határ valóban a teljes Kárpát-medencei magyar történelmet végigkíséri, az 1920-at megelőző évszázadokban is voltak terület- és határmozgások, és időnként változott, hogy egy-egy terület és az azon lakó népesség fölött ki gyakorolja a politikai főhatalmat és ki szervezi meg az igazgatást.

 

Háromszéki-havasok

A jelenből visszatekintve természetesnek tűnhet, hogy a Török Birodalom visszaszorulása után gyakorlatilag helyreálltak a középkori Magyarország határai – még ha a fentebb említett eltérésekkel, kitérőkkel is. Ez azonban alakulhatott volna másként is. A Kárpát-medence politikai egysége kizárólag azért tudott helyreállni, mert az adott geopolitikai helyzetben a térségben meghatározó nagyhatalmaknak ez volt az érdekük. Vagy legalábbis ebbe az irányba mutatott az érdekek eredője.

A magyarság saját erejéből nem volt, nem lett volna képes a törököket kiszorítani és az ország egységét helyreállítani, és előállhatott volna olyan helyzet is, hogy már a XVII. század végén, a XVIII. század elején átéljük Tria­nont. Különösen, mivel a magyarság aránya a majd kétszáz évig dúló harcok következtében a Kárpát-medencében akkor alacsonyabb volt, mint ma. Hálát adhatunk a sorsnak, hogy 1920-ig volt bő két évszázadunk, ami alatt a magyarság Kárpát-medencei arányát negyvenről ötven százalék fölé tudtuk vinni, még úgy is, hogy közben jelentős vérveszteségeket szenvedtünk (szabadságharcok, magyarirtások, nemzetiségek tudatos betelepítése stb.).

Árva vára

Ma a térségben meghatározó nagyhatalmaknak – köztük is elsősorban az Amerikai Egyesült Államoknak – nem érdekük a Kárpát-medence egysége. A helyzet azonban változhat, és miközben úgy tűnik, az Egyesült Államok jó úton halad saját maga ledarálása felé, közben más hatalmak emelkedhetnek föl és juthatnak szerephez a térségben, más érdekekkel.

Mindez persze önmagában kevés. Van azonban a fentieken túl más is, amire hitünket alapozhatjuk. Wass Albert – akinek minden ellenkező híreszteléssel szemben annyi köze volt a nácikhoz és a nyilasokhoz, hogy megvetette őket – Kard és kasza című regényének a vége felé így fogalmaz: „Emberi megítélés szerint tehát a Buzát nemzetségből származó Erőss család szerepe az erdélyi Mezőségen kilencszáz-egynéhány év tusakodásai után ezzel véget ért. Az emberi megítélés azonban nem mindig hiteles, mivel csupán emberi mértékkel bír, és megfeledkezik az emberfelettiről.”

Erről van szó. Az emberfelettiről. Mi, keresztények – katolikusok és protestánsok – a misék és az istentiszteletek részeként imádkozzuk az apostoli hitvallást, köznapi nevén a Hiszekegyet. Minden ilyen alkalommal kinyilvánítjuk, hogy hisszük a test feltámadását és az örök életet.

De mire alapozzuk ezt a hitünket?

Láttunk már bárkit is feltámadni? Jött vissza valaki odaátról, és mesélt az örök életről? Nem. Mindezt azért hisszük, mert Jézus ezt mondta, és mert a Bibliában olvassuk, hogy kétezer évvel ezelőtt néhány ember látta Őt feltámadni. A feltámadás azonban emberi ésszel felfoghatatlan. Ellentmond a természeti törvényeknek. Ha úgy tetszik, ellentmond a geopolitikai realitásoknak. Az etnikai arányoknak. Az erőviszonyoknak. Annak, ahogyan a világot ismerjük.

Kismartoni Esterházy-kastély

Ha azonban hittel ki tudjuk mondani, hogy hisszük a test feltámadását és az örök életet, miért nem tudjuk kimondani, hogy hiszünk Magyarország feltámadásában? Hogy hiszünk a Kárpát-medence területi egységének helyreállásában? Ha keresztényként hiszünk a test feltámadásában, magyarként hinnünk kell Magyarország feltámadásában. Hogy mikor és milyen lesz ez a feltámadás, hogy milyen lesz az egységes Kárpát-medence, azt nem tudhatjuk. Ahogyan azt sem tudjuk, hogy milyen lesz a holtak feltámadása és az örök élet. De ahogyan keresztényként azon dolgozunk, hogy az örök életben az üdvösséget elnyerjük, úgy magyarként azon kell dolgoznunk, hogy Magyarország feltámadását elősegítsük. Ora et labora! Imádkozzunk és dolgozzunk!

Felföldi Zoltán közgazdász, politológus

magyarnemzet.hu
MTI Hírfelhasználó