Nem szigorú Kövér László
A rendzavaró képviselőket más parlamentekben is megbüntetik.
2021. június 3. 10:42

Kövér László, az Országgyűlés elnöke az elmúlt időszakban több alkalommal is súlyosnak tűnő büntetéseket szabott ki Jakab Péterre, a Jobbik elnökére, aki egyre szélsőségesebb parlamenti akcióival hívja fel magára a figyelmet. Ezzel kapcsolatban élénk vita bontakozott ki a házelnök fegyelmi jogköréről, melynek során többen azt állították, hogy Kövér László büntetési gyakorlata szigorúbb, mint más európai országokban. Az ATV Heti napló című műsora például a brit parlamentből vett esetekkel próbálta alátámasztani, hogy a magyar házelnök indokolatlanul keménykezű. Az érintett, Jakab Péter pedig áldozati szerepbe helyezkedett, és az őt a véleménye miatt elhallgattatni akaró házelnökkel szemben a hős igazmondó karakterét vette fel. Mindezek az állítások azonban nem igazak.

Elsőként érdemes leszögezni, hogy az Országgyűlés működését az országgyűlési törvény és a házszabály szabályozza. Ezen normák a házelnököt feljogosítják a képviselőkkel szembeni fegyelmi jogkör gyakorlására, ami azt jelenti, hogy ha indokolatlanul sértegetik képviselőtársaikat vagy trágár kifejezéseket használnak, akkor az elnök rendreutasíthatja és meg is büntetheti őket. A lehetséges büntetések között van a szó megvonása, az ülésről való kizárás és a tiszteletdíj csökkentése. Ezek a fegyelmi jogkörök és szankciók európai összehasonlításban teljesen átlagosak, minden országban találunk ilyen vagy hasonló jogintézményeket.

A szabályozás tehát adott, nézzük a gyakorlatot! Ezzel kapcsolatban is kijelenthetjük: a valóság az, hogy Kövér László ülésvezetési gyakorlata európai összehasonlításban egyáltalán nem szigorú. Több olyan videó is elérhető bárki számára az interneten, amelyek bizonyítják, hogy a ficsúrozás és a nem bejelentett szemléltetés, táblafelemelés ott sem fér bele.

A brit parlamentben Dennis Skinner munkáspárti képviselőt egész napra kizárták az alsóház üléséről, mert a „dodgy Dave” (kb. simlis, cseles Dave) kifejezéssel illette David Cameron akkori miniszterelnököt. Ugyanitt John Bercow akkori házelnök több alkalommal is megvonta a szót ellenzéki képviselőktől azért, mert hazugsággal vádoltak minisztereket (egyik esetben a használt kifejezés a „szándékosan megtévesztő” volt – képzeljük el, mi lenne, ha a brit sztenderdek érvényesülnének nálunk). Egyes esetekben fizetésmegvonás is társult a szankciókhoz. Mindezek a kifejezések tehát még a ficsúrnál is enyhébbek, mégis hasonló büntetéseket vontak maguk után. Hangsúlyozom tehát, a Westminsterben az is tilos, hogy egy képviselő hazugsággal vádoljon egy minisztert. Nálunk ez mindennapos, és következmények nélkül marad.

A német parlament is hasonlóan működik. Két alkalommal is kizárták például a szélsőbaloldali Die Linke teljes frakcióját az ülésről, mert táblákat emeltek fel. Csupán egy be nem jelentett szemléltetés ­miatt tehát teljes kizárás jár a Bundestagban, miközben nálunk jellemzően csak figyelmeztetés vagy szómegvonás.

Az ATV riportjában azonban ezek a megtörtént esetek nem jelennek meg. Az ellenzéki tévécsatorna csak olyan példákat emel ki, ahol enyhébb büntetés érte a rendzavaró képviselőket, tehát szándékosan megtévesztő módon elhallgatja azokat az eseteket, amelyek alátámasztják a hazai gyakorlat európai trendbe illeszkedését.

Mindez ráadásul egy olyan környezetben van így, ahol az ellenzéki képviselők minden határon túllépnek. Rendszeresen zavarják az ülést, előfordult olyan is, hogy fizikailag megakadályozták az ülésvezetőt helyének elfoglalásában. Ilyen esetek máshol nem jellemzők, de amennyiben ez megváltozna, az abban részt vevő képviselők is súlyos szankciókkal szembesülnének.

Nincs hát semmi rendkívüli a magyar házelnök gyakorlatában. A házszabály világos feltételeket szab, aki pedig ezt nem tartja be, annak számolnia kell tette következményeivel. Ez így van külföldön és így van Magyarországon is. Az sem igaz tehát, hogy Jakab Pétert a véleménye miatt némították el. A véleményét a vonatkozó szabályok betartásával mindenki elmondhatja. A büntetést azért kapta Jakab, mert megszegte a parlament rendjét. Persze érthető: áldozati szerepbe helyezkedni könnyű és hálás dolog, és sok lájkot hoz a Facebookon. Úgy látom, ennyi áll az egész mártírkodás hátterében.

Szikra Levente

A szerző az Alapjogokért Központ munkatársa

Magyar Nemzet
MTI Hírfelhasználó