Beindult az idióta - a Fudan-üggyel kezdjük Magyarország visszafoglalását a hatalomtól
A Fudan-üggyel kezdjük Magyarország visszafoglalását a hatalomtól - jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a fővárosi Kossuth téren, a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett demonstráción.
2021. június 6. 00:03

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson induló politikus, a Párbeszéd társelnöke azt mondta: megállítják a IX. kerületbe tervezett Fudan-beruházást, és minden olyan ügyben kiállnak, amelyben a kormány a 99 százalék helyett az 1 százalékos kiváltságos érdeket fogja képviselni.

Karácsony Gergely közölte: Magyarországon a legnagyobb probléma most a jelenlegi hatalom, amelynek nincsen erkölcsi célja.

"A Fudan-ügy a Fidesz végső és teljes erkölcsi öngyilkossága" - fogalmazott a főpolgármester. Hozzátette, ez az ügy leleplezi, hogy "minden szavuk hazugság", "minden ragaszkodásuk értékekhez valójában csak ravaszkodás", valamint "számukra semmi sem szent".

Karácsony Gergely szerint a Fudan-ügy arról szól, hogy "uralkodhatnak-e Magyarországon olyanok, akik a politikát uralkodásként fogják fel szolgálat helyett"; "lehet-e az országban olyan kormány hatalmon, amelynek számára az országból csak a hatalom a fontos".

"A Fudan-ügy arról szól, hogy ez a tízmilliós kis ország végre dönthet-e a saját sorsáról, hogy leszünk-e igenis szabad nemzet" - közölte. A főpolgármester szerint a kínai egyetem ügye "a napnál világosabban mutatja, hogy ez a kormány a nemzet szuverenitása alatt a saját szuverenitását, a szabad rablását érti".

Karácsony Gergely kitért arra is, a kormány nem él azzal a lehetőséggel, hogy a koronavírus-járvány által meggyötört Magyarországot, a magyar társadalmat és gazdaságot az Európai Unió visszatérítendő támogatásával "húzza ki a gödörből", mert nem akarnak eladósodni. Ugyanakkor bármikor eladósodnak akkor, ha "orosz vagy kínai érdekekben kell a magyar adófizetők pénzéből eladósodni" - mondta.

A főpolgármester hangsúlyozta, nem a kínai emberek és nem Kína ellen tüntetnek, bár "egy világ választ el minket", amikor emberi jogokról, demokráciáról beszélünk. "De megvan nekünk a magunk baja a diktátorokkal" - fűzte hozzá.

Karácsony Gergely kiemelte, a Diákváros miatt gyűltek össze, és azért, mert nem akarnak 500 milliárd forintból a magyar adófizetők pénzén felépített kínai elitegyetemet. Hangsúlyozta azt is, nem akarják, hogy Magyarországon a múlt újra és újra legyőzze a jövőt.

"Nem akarunk kompország lenni, ki akarunk kötni biztonságban a nyugati parton" - fogalmazott.

Karácsony Gergely arra kérte a résztvevőket, hogy vegyenek részt a Fudan Egyetemről indított konzultációban, az ellenzéki előválasztásban, támogassák az azon győztes jelölteket, jövő tavasszal jelentkezzek szavazatszámlálóknak, majd jövő áprilisban az országgyűlési választáson menjenek el szavazni.

Résztvevők a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett tüntetésen a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren 2021. június 5-én. MTI/Balogh Zoltán

Baranyi Krisztina (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), Ferencváros polgármestere a Fudan Egyetemet közpénzből létrehozott magánvállalkozásnak nevezte, és kiemelte: ők a Diákváros felépítésére szerződtek, mert az a magyar egyetemeken tanuló, vidékről felvett és rászoruló hallgatóknak épülne.

"Kína még a saját trójai falovát is a mi pénzünkön építi meg" - fogalmazott, majd mindenkit arra buzdított, hogy vegyen részt a IX. kerületi önkormányzat által a Fudan Egyetemről indított konzultáción.

Jámbor András, a tüntetés főszervezője, ellenzéki országgyűlési képviselőjelölt azt mondta: sok ilyen apró tettre van szükség annak meggátolásához, hogy az adófizetők pénzéből és egy hitelből olyan elitegyetemet hozzanak Magyarországra, amelyen magyar diák valószínűleg nem fog tanulni, és amely "elszipkázza" a legjobb tanárokat a magyar egyetemekről. Közölte: megakadályozzák, hogy eltöröljék a Diákváros projektet.

Bereczki Áron (Hallgatói Szakszervezet) közölte: "az országot eladósító elit egyetem nem a miénk", és sosem lesz az, mert kizárólag az elit érdekeit szolgálja. "Számunkra az elitegyetem illúzió, a mi valóságunk jelenleg a Magyarországon tomboló válság" - jegyezte meg.

Gede Márton és Őze Sándor aktivisták lakhatási szervezetek nevében követelték, hogy a kormány vonja vissza az önkormányzati lakások privatizációjára vonatkozó törvénymódosító javaslatot, és kezdjenek állami bérlakásépítésbe. Felszólalásuk végén közösen skandálták: "lakhatást, demokráciát, jogállamot!".

A "Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen!" címmel meghirdetett tüntetés résztvevői a Kodály körönd és a Hősök tere között gyülekeztek, majd az Andrássy úton, az Erzsébet téren, az Akadémia utcán és a Széchenyi téren át vonultak a Kossuth térre. A tér közepét azok foglalták el, akiknek volt védettségi igazolványuk, a többiek a kordonon kívül eső területeken gyűltek össze a tér szélső oldalainál.

A demonstráción több ellenzéki politikus, illetve országgyűlési képviselő is részt vett, köztük Komjáthi Imre (MSZP), Szabó Tímea és Burány Sándor (Párbeszéd), Fekete-Győr András (Momentum Mozgalom) és Szél Bernadett (független), de előzetesen jelezte a részvételét az LMP több politikusa is.

MTI - gondola
MTI Hírfelhasználó