Hergelés nélkül fognak kormányozni
2021. június 6. 01:22

Mint arról lapunk is beszámolt, tüntetők zavarták meg a Demokratikus Koalíció (DK) országjárását pénteken Egerben, egyikük gázpisztolyt rántott. Az esettel kapcsolatban Dobrev Klára közösségi oldalán szombaton azt írta, szerinte „gyűlöletpolitika” eredményezte a rendzavarást. A DK miniszterelnök-jelöltje hozzátette: ezzel szemben „ők nem fenyegetnek, hanem vitáznak”. Mint fogalmazott:

nem erőből oldjuk meg a nézetkülönbségeinket, hanem megbeszéljük őket, míg végül kompromisszumra jutunk”.

Dobrev Klára három héttel az őszödi beszéd 15. évfordulója* után hozzátte azt is, ha ők válthatják le a jelenlegi kormányt, ők majd „gyűlöletkeltés, hergelés és polgárháborús hangnem nélkül” fognak kormányozni.

Gyurcsány Ferenc mégsem így gondolja?

Emlékezetes, Gyurcsány Ferenc a fentiekkel szemben egyik augusztusi bejegyzésében például nyilvánvalóvá tette: „Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán”. A DK elnöke közösségi oldalán továbbá leszögezte, hogy amennyiben leváltják az Orbán-kormányt, „Vidnyánszky és társai” minden értelemben földönfutók lesznek.”

Gyurcsány Ferenc kis is fejtette elképzelését: „nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz. Levegőtlen világ azoknak, akik megölték a magyar szabadságot. Így van ez rendjén. Higgadtan, racionálisan, szárazon” – írta bejegyzésében.

Még a DK által támogatott egyik jelölt is a „rendőrterrort” emlegette Gyurcsánnyal kapcsolatban

Mint arról csütörtökön a Mandiner is beszámolt, a Jobbik jelöltjeként induló Pál Gábor a DK támogatását is élvezi a baloldali előválasztáson, pedig 2010-ben még a hazudozást és a 2006-os őszi rendőrterrort emlegette Gyurcsánnyal kapcsolatban.

Miközben a Fideszt és a Jobbikot igyekezett összemosni, a 2006-os őszi rendőrterrort és az akkori kormányzati magatartást is büszkén vállalta Gyurcsány Ferenc” – írta Pál Gábor 2010-ben a Magyar Hírlap hasábjain Gyurcsány Ferencről.
mandiner.hu
Címkék:
MTI Hírfelhasználó