Liberális káderpolitika: ripacsok erőltetése
E pusztító stratégia lényege természetesen az, hogy milyen, részben valós, de nagyobb részben generált hamis elégedetlenségi energiákra építve milyen „alternatív valóságot” kell a mesterséges valóság-gyártó média gépezettel legyártani ahhoz, hogy a kormányváltás valóban végbe is menjen. Nekünk pedig minden létező módon ezt kell megakadályozni.
2021. június 11. 21:54

Dinamikusan változik a háttérhatalom személyzeti politikája. Egy korábbi nagy pártvezért mára szalonképtelennek minősített a HR-grémium, előtérbe tolt azonban egy sokszor leszerepelt ripacsot. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Gondola.

– Professzor úr, a globális káderpolitika a jelek szerint levált egy korábbi, gumitölténnyel fejmagasságban tömegbe lövető politikusról. 99 Mozgalom néven „pártokon átívelő" garnitúrát trombitáltak össze, hogy mostani ripacs jelöltjükről levegyék a tömegbe lövetés emlékének terhét. Miért derülhetett ki, hogy a háttérhatalom sem korlátlan: időnként kénytelen alkalmazkodni a változó valósághoz?

– A háttérhatalom kifejezés azért nem túl szerencsés, mert, mint fogalom éppen a lényeget takarja el, ez a „valami” egyáltalán nem a háttérben van, hanem „mindenütt”, így az „előtérben” is. Ez ugyanis egy létszerveződési mód, amelyet évszázadokon keresztül épített fel ez a bizonyos „alany”, amit nem azért nem nevezünk nevén, mert nincs bátorságunk (persze az se nagyon van), hanem mert nincs tudásunk, legfeljebb sejtésünk arról, hogy „kicsoda” ő és miként irányítja az emberi létezést már évezredek óta. Ha valaki, hát éppen ő az, aki soha nem alkalmazkodik semmihez sem, a valósághoz már csak azért sem kell alkalmazkodnia, mert ő az, aki „csinálja” a valóságot, vagyis egy sajátos valóság-generátorként működik. Végzetes tévedés lenne létét személyekhez, intézményekhez, „titkos társaságokhoz” esetleg egy néphez kötni, ezeket a gyermeteg képzelgéseket is „ő” generálja pontosan azért, hogy minél távolabb tartson minket a megismerhetőségétől. Természetesen mindig vannak személyek, szervezetek, intézmények, még titkos beszélgető-hálózatok is, de ezek legfeljebb a „vivő-anyagai” ennek a létszerveződési módnak, vagyis „világerőnek”, őket is csak létrehozza, használja és aztán felszámolja, ha stratégiai céljai úgy kívánják.

 

Mint ahogy Magyarországon állomásozó ügynökhálózatát is állandóan formálja a hamis valóságok minél sikeresebb legyártása érdekében. Az SZDSZ, a DK, az LMP, a Momentum és a Jobbik jelentéktelen és átmeneti „jelenség-nyalábok”, és ahogy Cseh Tamás énekelte „kihúzom, leereszt, elteszem”. Ha túl sok energiát fordítunk felderítésükre, „leleplezésükre” pláne, ha úgy véljük, hogy „felszámolásukkal” lényegében magát a világerőt tudnánk felszámolni, akkor csak egyre távolabb kerülünk helyzetünknek még a megértésétől is, a jobbra fordítás esélyeitől meg különösen. Ami most zajlik globális szinten, Európában és Magyarországon is, az kétségtelenül arra utal, hogy ez a világerő elérkezettnek látja az időt arra, hogy neki lásson egy újabb lét-feladata végrehajtásához. Ez ahogy az elmúlt évezredek során mindig, most is igen súlyos, minden eddiginél pusztítóbb következményekkel jár majd. Annyit tehetünk, hogy igyekszünk minél több lelki, erkölcsi, szellemi energiát mozgósítani e lét-pusztítással szembeni ellenálláshoz. Ez azt jelenti, hogy megerősítjük hitünket abban, hogy amit érzünk, gondolunk, teszünk, az a lét-harmóniát szolgálja, tehát igyekszünk megérteni a létezést, és mindent megtenni, hogy az így megismert létben méltó módon élhessük életünket. Erre utal József Attila jól ismert verssora: „Ehess, ihass, ölelhess, alhass, a mindenséggel mérd magad.”. Ehhez azonban e mély hitre épülő tudás, bátorság, becsület kell, így ezt kell gyarapítani önmagunkban. És akkor most már e hosszúra nyúlt bevezető után rátérve a kérdésre, minél finomabb felbontású kép kellene arról, hogy Magyarországot illetően mit és hogyan akar ez a „nem létező” világerő. A lényeg evidens, „hozzá akarja igazítani” a Magyarország nevű számára jelentéktelen és csak letermelhető erőforrásként értelmezett lokalitás folyamatait az európai és globális „projektjeihez”, mert értelmezése szerint ez a lokalitás kicsit elhajlott az általa kívánatosnak tartott berendezkedéstől. Feltehetnénk persze azt a kényes kérdést, hogy miért engedte egyáltalán megtörténni mindazt, ami 2010 és 2022 között végbe megy. Nagy valószínűséggel azért, mert a lokális erőforrás-mezők lerablásának is van egy természetes ciklusa, tehát rendszeresen adni kell teret és időt ahhoz, hogy az erőforrásmező kicsit azért gyarapodjon is, hogy aztán újra legyen mit lerabolni. Azért nehéz ezt a kétségtelenül létező ciklikusságot konkrétan Magyarországgal kapcsolatban kimutatni, mert a „világerő” egyszerre több tucat globális és európai „ciklust” próbál összehangolni, így ezek a „megengedett” gyarapodási ciklusok eltérő hosszúságúak és mélységűek lehetnek Magyarország számára. Minden jel arra utal, hogy most látja elérkezettnek az időt arra, hogy elkezdődhessen egy újabb lefosztási ciklus, és ehhez gátlástalan kollaboránsokat akar. Orbán Viktor számukra kiváló karakter a gyarapodási ciklusok levezérlésére, de nagyon „útban van”, amikor már szeretnék betakarítani a „termést”.

Újabban a ripacskodó friss jelölt is kezd szalonképtelenné válni: „hiperpasszív" állapota miatt naponta teszi magát köznevetség tárgyává, immár a német sajtó előtt is lejáratta magát. Ám liberális berkekben állítólag az még nagyobb bűne, hogy a polgári újságírókat „lakájmédiának" minősítette, s ezt a kifejezést Csurka István vezette be a közbeszédbe. A spontán kialakult kuszaságban hogyan tud rendet vágni „a nem létező”?

– Megoldották azt a látszólag „lehetetlen” feladatot, hogy az ultraliberális szélsőségtől a szupernemzeti(nek látszó) szélsőségig minden létező (pártoknak nevezett) politika-ipari kis és közép vállalkozást egyetlen, a globális SZDSZ által vezérelt holdingba tömörítettek a 2010 óta kormányzó erők megbuktatására. Vagyis létrehozták azt a „nagykoalíciót”, amit a politikai filozófia híg moslékaként most át akarja venni az uralmi rendszer irányítását 2022-ben. Ez egy nagyon drámai, de társadalom-elemzői szemszögből nézve rendkívül izgalmas, kalandos folyamat lesz, és akkor tudjuk megakadályozni e stratégia végrehajtását, ha pontosan látjuk a legrejtettebb összefüggéseket is, és lesz tudásunk az ennek ellenállni képes energia-mezők létrehozására. E pusztító stratégia lényege természetesen az, hogy milyen, részben valós, de nagyobb részben generált hamis elégedetlenségi energiákra építve milyen „alternatív valóságot” kell a mesterséges valóság-gyártó média gépezettel legyártani ahhoz, hogy a kormányváltás valóban végbe is menjen. Nekünk pedig minden létező módon ezt kell megakadályozni. A rendszerváltás hamis, globálisan ránk kényszerített rendszerének, ami eleve illegitim, hiszen a választásra jogosultak kevesebb, mint fele fogadta el, van egy rejtett és az óta is elbeszélhetetlen sötét titka. E titok lényege az, hogy a rendszer a globális kifosztó gépezet állandó működése következtében instabil és konszolidálhatatlan, ám ezt értelemszerűen egyetlen politikai alakzat sem ismerheti be, sőt azt kell hangoztatnia, hogy ő és csak is ő képes a rendszer konszolidálására.

 

Azért konszolidálhatatlan a rendszer, mert ez a globális hatalmi szuperstruktúra, röviden „világerő” eleve úgy „kalibrálta be” e rendszerek paramétereit az egész régióban, így Magyarországon is, hogy a társadalmak legalább kétharmadát vesztes létre ítélve, kilökte a történelemből. Nem újdonság ez a térségben, mert nagyjából már a kiegyezés óta ez megy. Azért „tántorgott ki Amerikába másfél millió emberünk” abban a hamis módon azóta is felmagasztalt korban, amelynek amúgy Trianont is köszönhetjük, mert őket is kilökte ez a „nem létező világerő” a történelemből. (Egyébként valójában közel két és fél millióan voltak.) Legalább 150 éve áll fenn tehát egy patologikus társadalomszerveződési mód, és bár rendszerek jönnek-mennek ebben a másfél évszázadban, de ez tabu, ehhez egyetlen uralmi berendezkedés sem mer hozzányúlni, Rákosi rezsimje sem, az pláne nem. E beteg szerveződés lényege, hogy van egy 3-5%-os szuperelit, ez a birodalmi helytartók világa, a globális világerő lokális helytartóinak „társadalma”, ő felügyeli a kifosztó szivattyúk zavartalan működését. A másik „végén” ott van a történelméből kilakoltatott „réslakók” világa, ami az elmúlt 150 év során a társadalom 60-80%-át tette ki, és akik „nem léteznek” a világerő számára. A kettő közé szorul a nemzeti közép-társadalom, akinek a helytartók instrukciói alapján üzemeltetnie kellene ezt az eleve üzemeltethetetlen konstrukciót. A politikában tevékenykedő uralmi elitnek pedig az lenne a „dolga”, hogy ez az üzemeltethetetlenség ki ne derüljön. Ám ennek az a következménye, hogy a történelmi megoldatlanság okaként a hamis valóságipari műveknek folyamatosan „dübörögnie kell”, vagyis találni kell egy hamis magyarázatot arra, hogy a politikai rivális „lop, csal, hazudik” és azért van minden baj, de „nem baj”, mert jön ő, és akkor egy csapásra minden megoldódik majd.

– A háttérhatalom szélsőséges jelöltje hivatalba lépésekor biciklis paprikajancsiként tapsoltatta magát, most már azonban hatalmas fekete luxuskocsin menekül el az újságírók elől. Hogyan értékelhetjük azt a rendszerváltást, amely 2021-re eljutott a brezsnyevi fekete Csajkák világába, és ki tudja, mit hoz a következő esztendő?

– Akármilyen eredmény is születik a 2022-es választáson, ez az hamis narratíva kikerülhetetlenül lelepleződik, mert látványosan kiderül, hogy 33 évvel az 1989-ben deklarált „szabadság” után, a rendszerváltás rendszere az előtte szintén 33 éven át üzemeltetett Kádár-rendszer súlyos degeneratív társadalom újratermelési folyamatait nemcsak, hogy megállítani nem tudta, de inkább tovább súlyosbította. A 2010 óta tartó társadalomstratégia ugyan felismerte mindezt, és számos reménykeltő lépést tett a korrekcióra, de már látszik, hogy a probléma sokkal mélyebb annál, hogy egy bő évtized alatt alapvető fordulat legyen elérhető. Sőt inkább az mutatkozik meg egyre vészjóslóbban, hogy ennek a történelmi feladatnak talán már nincs is megoldása, mert a társadalom újratermelési folyamataink nagy részénél a lepusztulás visszafordíthatatlannak látszik. A politika, mint rendszer nem hozhat megoldást, mert a visszafordulás kulcsa egy olyan általános lelki, erkölcsi, szellemi változás volna, amit a politika szerencsés esetben képes lehet segíteni, de nem a politika viszi mindezt végbe, hanem a magyar társadalom. Ám, és itt a csapda lényege, a magyar társadalom kizárólag akkor lenne képes ennek az elkezdésére, ha az uralmi elitek demonstratív módon teljes egységet mutatnának e folyamat lényegének megítélést illetően. Vagyis, ha volna egy átfogó nemzeti narratíva, és egy olyan legalább harminc évre szóló közösen vállalt nemzetstratégia, amelynek leglényegesebb tartópillérjeit illetően teljes egyetértés mutatkozna.

Ma azonban ennek totálisan az ellenkezője zajlik, a politikai kommunikáció szó szerint életveszélyes degenerálódása, a destruktív felelőtlenség gátlástalan cinizmusa a francia forradalom verbális agresszióval történő előkészítésnek vészjósló analógiáival. Ha erről az öngyilkos lejtőről nem lesz képes visszafordulni az uralmi struktúra, akkor bárki győz is a választásokon állandósul a most már alig rejtett polgárháború és a rendszerváltás 33 éves rendszere látványosan összeomlik. A tét tehát nem az, hogy ki kit győz le, vagy hogy ki és milyen kiválasztási mechanizmussal miként lesz az ellenzék miniszterelnök jelöltje. A 99 mozgalom „főkonstruktőrei” (vagy inkább fődestruktőrei) professzionális módon éreztek rá arra, hogy a történelmi kihívás lényege egy minden eddiginél tartósabb nemzeti együttműködési rendszer, amit egyébként maga a kormányzó erő is meghirdetett, ám éppen e „fődestruktőr” tett meg és tesz meg mindent annak érdekében, hogy a NER-t mint a „valóságos nemzeti összefogás” legfőbb akadályát mutassa be. Az élet-halál harc tehát végső soron azért zajlik, hogy az utolsó előtti pillanatban ki tud olyan integrációs keretet ajánlani a magyar társadalom döntő többségének, amit az el is fogad és magáénak tekint. A „nem létező világerő” azonban éppen ezt kívánja minden eszközzel megakadályozni, és tesz meg mindent azért, hogy a verbális agresszió elszabadulásával, a történelemből másfél évszázada folyamatosan kilökött vesztesek amorf dühét detonátorként vezesse rá a 2010 óta kormányzó erőkre. Ebből a végzetes csapdából kiszabadulni csak e helyzet nyílt és őszinte elbeszélésével lehetne, ám aki ezt megteszi, az rendkívüli kockázatot vállal, mert már nem biztos, hogy a magyar társadalom vesztes többsége ezt képes megérteni. És lévén, hogy a „nem létező világerő” viszont pontosan érteni fogja a mindezt feltárni igyekvő szereplő szándékát, így az „eredmény” nem nagyon lehet kérdés. Most érezhetjük át igazán Bibó István látnoki szavait, amelyeket 1947-ben az „Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem” című dolgozatában írt le, miszerint, „ha egy nemzet a hazugságok olyan zsákutcájába beleszorul, ahol a dolgokat nevükön nevezni nem lehet és nem is szabad, akkor ez előbb utóbb elkerülhetetlenül vezet a nemzet általános értelmi és erkölcsi lezülléséhez”. Ahogy a matematika mondja quod erat demonstrandum, a magyar nemzet nevű emberi közösség történelmének egyik újabb kritikus elágazási pontjához érkezett. A rendszerváltás rendszere eleve alkalmatlan rendszer volt, az elmúlt évtizedben elkezdődött a korrekciója. Jövőre eldől, hogy a vesztes többség képes-e megérteni, ha megvonja támogatását e korrekció végrehajtóitól, akkor minden eddig elképzelhetőnél reménytelenebb helyzetbe süllyed.

Molnár Pál
 

gondola
  • Novák: a családokat nem lehet felülírni
    Novák Katalin miniszter a közrádió műsorában örömének adott hangot, hogy sokan vettek részt a rendezvényen, amelyen közösen állapították meg: a családnak nincsen alternatívája és a demográfiai problémákkal foglalkozni kell. Hozzátette: mindenki egyetértett abban, hogy a demográfiai problémákra kifejezetten nem a tömeges bevándorlás a megoldás, hanem épp ellenkezőleg, a családok támogatása.
  • A keresztény gyökereknek újra hajtást kell adnunk!
    Veres András győri megyéspüspök azt mondta, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséje nem tett pontot semmire, ellenkezőleg Ferenc pápa a Hősök terén mondott beszédében "egyfajta programot adott a magyar egyháznak" a munka folytatására.
  • Meg kell adni a vidéknek, ami jár neki
    Meg kell végre adni a magyar vidéknek, ami jár neki - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanévnyitó ünnepségén, szombaton Sárospatakon.
MTI Hírfelhasználó