Hajós felvonulás a Dunakanyarban
Hagyományteremtő hajós felvonulás volt szombaton a Dunnakanyarban. A rendezvény előtt tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, többtucatnyi hajó vonul végig a Dunán.
2021. június 12. 14:10

Rétvári Bence az MTI-hez eljuttatott hangfelvétel szerint azt mondta, a Mahart, az Aktív Dunakanyar és a Dunakanyari Védegylet Alapítvány által szervezett rendezvényen egy hadihajó is részt vesz.

"Azért tudjuk ezt itt ma megtartani, mert Magyarországon az oltásoknak köszönhetően a járványhelyzet hamarabb ért véget, mint a legtöbb európai országban.

Magyarországon gyorsabbak voltak az oltások, a gyorsabb oltások pedig hamarabbi nyitást, hamarabbi szabadságot jelentenek" - emelte ki az államtitkár.

Szólt arról is, a mostani eseményt a jövőben a dunakanyari szezon nyitó rendezvényének szánják, és a mostani időponthoz képest korábban szeretnék megtartani.

Közölte azt is, a Mahart dunakanyari hajójárataira tavaly 120 ezer ember váltott jegyet. Idén öt körjárattal és meghosszabbított menetrenddel várják az érdeklődőket.  

Hozzátette, a Dunakanyarban akkor is sűrítették a járatokat, amikor Budapest "hiperpasszív" főpolgármestere "felszámolta" a Budapesti Közlekedési Központ hajójáratait.

Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára, a Magyar Hajózási Országos Szövetség elnöke, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője és Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezetője (b-j) sajtótájékoztatót tart a Mahart, az Aktív Dunakanyar és a Dunakanyari Védegylet Alapítvány hagyományteremtő hajós felvonulása előtt a Budapest rendezvényhajón Szobon 2021. június 12-én. MTI/Mónus Márton

Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára azt mondta: a Mahart nemcsak a budapesti hajózást mentette meg, de olyan akciói is vannak, mint például az egészségügyi dolgozókat célzó kedvezményes járatok.

"Azt gondolom, hogy ha az ilyen dolgokra koncentrálunk, akkor nem a hiperpasszivítás a jövő, hanem a cselekvő Magyarország" - fogalmazott Völner Pál.  

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, abban bíznak, hogy a Dunakanyar legalább olyan népszerű turisztikai célponttá válik, mint a Balaton.

Hozzátette, céljuk az, hogy megmutassák a körjáratokkal a Dunakanyarban található 72 település szépségét.

A Mahart, az Aktív Dunakanyar és a Dunakanyari Védegylet Alapítvány hagyományteremtő hajós felvonulása a Duna Szob és Verőce közötti szakaszán 2021. június 12-én. MTI/Mónus Márton

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Irányváltásra van szükség az európai politikában
    Teljesen egyértelmű, hogy az energetikai szankciók tönkreteszik az unió gazdaságát - mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerda reggel a kormány Facebook-oldalán megosztott videóban.
  • Karácsonyék kirúgással fenyegetik a sztrájkolókat
    Amit kifogásolnak, hogy a cég felvett ellenőröket, jórészt nyugdíjas rendőröket, akiknek az a dolguk, hogy kocsival mennek a szemétszállító autó után, ellenőrizve, hogy kapnak-e pénzt a kukások, avagy sem, be van-e jelentve az a kuka, amit kiürítenek, avagy sem. Az ellenőrök viszont 100-150 ezerrel többet keresnek, mint maguk a kukások.
  • A tudomány alapjait vizsgálták a díjazott kvantumfizikusok
    A kvantumfizikai véletlen szerepének pontosításában végeztek döntő fontosságú kísérleteket a fizikai Nobel-díjjal kitüntetett tudósok, akiknek az eredményei alapvető jelentőségűek a kvantuminformatika fejlődésében és a kvantumtitkosításban is - mondta Csanád Máté fizikus, az ELTE Természettudományi Kar Fizikai Intézet Atomfizikai Tanszékének egyetemi tanára az MTI-nek.
MTI Hírfelhasználó