Karácsony elengedte a budapestiek kezét
Karácsony Gergely látványosan elengedte a budapestiek kezét, ha pedig döntést hoz, annak is a fővárosiak látják kárát Mráz Ágoston szerint.
2021. június 14. 08:32

Karácsony Gergely továbbra is űzött vadnak tűnik – értékelte a baloldali miniszterelnök-jelöltségre pályázó főpolgármester vesszőfutását Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Mióta a Párbeszéd társelnöke bejelentette: ismét elindul kormányfőjelöltként – igaz, előbb a Gyurcsány Ferenc által dirigált előválasztási show-műsorban kell bizonyítania elhivatottságát főnöke iránt –, látványosan elengedte a budapestiek kezét. Ha pedig döntést is hoz valamely területen, annak sajnálatos mód ugyancsak a fővárosiak látják kárát.

A főpolgármester eddigi karrierjével kapcsolatban sorozatban kellemetlen kérdések merülnek fel, amelyekre Karácsony nem tud hiteles válaszokat adni, egyre inkább belebonyolódik ezekbe az ügyekbe – utalt Mráz arra a hazugságspirálra, amibe a gyurcsányista miniszterelnök-jelölt az Economist globalista üzleti lapnak adott interjúja miatt került nyelvvizsgabotránya, az egyetemi karrierjét érintő kérdések, valamint a diplomaszerzése kapcsán.

Közismert, Karácsony saját bevallása szerint csupán egy 2000-ben szerzett, nyelvi lektorátusi papírral bír, nyelvvizsgáztatók szerint e dokumentum manapság egy alapfokú bizonyítványnak felel meg. Emiatt kérdéses, miként tölthetett be adjunktusi pozíciót a Corvinus Egyetemen, s miként sze­rezhetett diplomát. A Nézőpont elemzője szerint a baloldali városvezető érdekelt lenne abban, hogy vizsgálat induljon, ami lezárhatná vesszőfutását, de egyelőre ezt elkerüli, helyette inkább váltogatja a kitérő és a magabiztos stílust.

Mráz felidézte a kínai Fudan Egyetem leendő területén történt utcanév-változtatásokat. A politikának néha része a szórakoztatás, ám a történet felfedi Karácsony geopolitikai gondolkodását: megválasztása esetén konfliktuskereső politikát folytatna, szemben a jelenlegi kormánnyal, amely arra törekszik, hogy a nagyhatalmak ne ellenségként tekintsenek hazánkra.

Ráadásul ezen akció a közterek elnevezésének rendjét megsértve történt, ami sokat mond arról, hogy a városvezető mit gondol a jogállamiságról – fűzte hozzá az elemző. Rámutatott: Karácsonynak a „szakterülete” az, hogy áldozatként tudjon feltűnni, pénzhiányt kiált, és ezzel megpróbálja elkerülni, hogy számon kérjék rajta korábbi ígéreteit.

A városvezető a választási kampányában ugyan élhetőbb, zöldebb fővárosról beszélt, az elmúlt másfél esztendő azonban ennek ellenkezőjét bizonyította. Karácsony dilettáns döntéseket hoz, Budapesten egyre többször alakulnak ki hatalmas torlódások, például a szinte egy időben elindított felújítások vagy az indokolatlan kerékpársávok miatt. A dugókban ülve egyre többen bosszankodnak, érződik a protesthangulat is a városvezetővel szemben.

A V4NA nemzetközi hírügynökség arról írt, ismét terítéken van a fővárosi dugódíj bevezetése. Londonban és Isztambulban egyébként korábban már tárgyalt Karácsony a polgármesterrel. Londonban van dugódíj, a török nagyvárosban viszont elálltak az ötlettől, azzal az indoklással, hogy káoszt okozna. Nálunk szintén túlterhelhetné a tömegközlekedést az intézkedés.

Karácsonynak a zöldpolitikával is meggyűlik a baja, ennek eklatáns példája a Clark Ádám téri virágágyás „ideiglenesnek” ígért leaszfaltozása. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára a nagy felzúdulást előidéző eset kapcsán meg is jegyezte közösségi oldalán: „A Lánchídnál lévő virágágyások túlélték a kommunista évtizedeket, de nem élték túl a baloldali zöldpolitikát. Még a T–34-es tankok is megkímélték őket 1956-ban” – emlékeztetett a megoszott fotókkal Dömötör.

Említésre méltó az az érthetetlen főpolgármesteri döntés is, hogy elkordonozták a Hableány áldozatainak emlékművét. Míg Budapest nap mint nap gigantikus autóspihenővé válik, Karácsony Gergely már csak a Gyurcsány-show-val foglalkozik, szombaton például választási programjáról beszélt. Hollik István, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója úgy rea­-gált: a 99 Mozgalom programja semmi újdonságot nem tartalmaz a korábban bemutatott baloldali programhoz képest, amit a bukott kormányfő „tollba mondott”.

Magyar Hírlap
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Az év vége előtt lezárulhat a feltételességi eljárás
    Ha a kormány az általa tett vállalásokat teljesíti, akkor a feltételességi eljárás még az év vége előtt lezárulhat és Magyarország forrásvesztés nélkül léphet át a 2023-as esztendőbe - mondta az igazságügyi miniszter az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében szükséges, az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvényjavaslatok parlamenti vitájában, hétfőn este.
  • Nemzetek Ligája – Csoportmásodik a Rossi-legénység
    A magyar labdarúgó-válogatott a Puskás Arénában 2-0-s vereséget szenvedett az Európa-bajnok olasz csapattól a Nemzetek Ligája 6., zárófordulójában, így az A divízió 3. csoportjának második helyén zárta a sorozatot.
  • Orbán Viktor gratulált az olasz jobboldali vezetőknek
    A megszokott diplomáciai, udvariassági formuláknál jóval intenzívebb kommunikáció zajlik Orbán Viktor miniszterelnök és a várhatóan kormányt alakító olasz jobboldali pártok vezetői között; a vasárnapi parlamenti választás óta több üzenet-, illetve levélváltás is történt a magyar és az olasz partnerek között – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár hétfőn.
MTI Hírfelhasználó