A BLM nem a toleranciára épül, a kritikai fajelméletből nőtt ki
Zavaros eszmék, számító megváltók. A radikális baloldal olyan világot épít, amelyikben már nincs helye a kritikának vagy a kérdésnek – figyelmeztet Rod Dreher amerikai konzervatív író.
2021. július 14. 16:11

Zavaros eszmék, számító megváltók. A radikális baloldal olyan világot épít, amelyikben már nincs helye a kritikának vagy a kérdésnek – figyelmeztet Rod Dreher amerikai konzervatív író. A jogvédelemnek álcázott gyűlöletbeszéd sok helyen alapjárat. A feketék vagy a palesztinok védelme ürügyén ma már nyíltan is lehet fehérezni vagy zsidózni. De ellenséggé vált a rend, a rendőr, sőt a természettudomány is, s ez nem véletlen, hiszen a biológiát sem a szavak határozzák meg, hanem a törvények, a természet törvényei. Rod Dreher a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjút.

Amikor a könyvében példaként állítja Benedeket, a 6. századi szerzetest, célja az, hogy a konzervatívok elé az Egyesült Államokban, illetve szerte a világon egy követendő utat állítson, bátorítsa őket, vagy hogy a realitásokat ábrázolja, és hogy melyek a lehetőségeik?

A könyv célja kettős, egyfelől felvázolni a jelen kulturális problémáit és megmutatni egy lehetséges kiutat ebből. Elkerülni a válságot nem tudjuk, már benne vagyunk, egy civilizációs válságról van szó. A jelen kort, amelyben ma élünk, összehasonlítom a Nyugat-római Birodalom összeomlásának korszakával az 5-6. században. Abból a válságból emelkedett ki Szent Benedek, Nursziai Benedek, aki a válságból való kiutat egy új vallási rend megalapításában találta meg, ez lett a bencés rend.

Helyet akart biztosítani az embereknek hitük megéléséhez, megőrzéséhez a káosz idején, fegyelmezett közösségekben. Európa és a nyugati civilizáció rengeteget köszönhet Benedeknek, tevékenységének. Ők voltak azok a szerzetesek, akik segítették Nyugat-Európát keresztény hitre téríteni. A rendházaikban őrizték a tudást, a klasszikus világ tudását, a vallási tudást, de a gyakorlati ismereteket is, például a szőlőművelés tudományát vagy különböző mesterségbeli fogásokat. A könyvemben azt mondom, hogy a mi időnkben ma nyilvánvalóan teljesen más körülmények között élünk, mint a kora középkor emberei, de nekünk is szembe kell néznünk a civilizáció összeomlásával, és az emberek kiutakat keresnek, és ebben különös szerepe lehet a hit melletti kitartásnak a válság idején. A könyvemet nem is annyira a konzervatívok, mint inkább amerikai keresztények számára írtam, akik a kereszténység hagyományos formáit követik; katolikusok, ortodoxok és protestánsok. Úgy hiszem, nekünk kell – ahogy XVI. Benedek mondta – a kreatív kisebbségnek lennünk.

Érdeklik ezek a dolgok az embereket, már, ha általánosságban beszélhetünk emberekről? Valóban nagyon kaotikus időkben élünk, zűrzavarban és gyorsan változó világban, de törődnek ezzel az emberek általánosságban? Vagy ön elsősorban a hívő keresztényeknek címezi szavait?

Nos igen, nagyon sokan azt gondolják, hogy ez a káosz egyfajta felszabadítás. Én elsősorban – ahogy már mondtam – a keresztények számára írtam a könyvet, és nem is minden kereszténynek címezve, hanem azoknak, akik hajlandók olvasni az idők jeleit és cselekedni is ez alapján, az egyházuk és családjuk védelmében. Furcsa módon pedig kaptam jó néhány nagyon pozitív visszajelzést ortodox zsidóktól és muszlimoktól Amerikában, akik azt mondták; ugyan nem vagyunk keresztények, de ugyanazokkal a problémákkal szembesülünk a közösségeinkben, és segítségre van szükségünk.

A másik kérdés, hogy a keresztényeknek az a csoportja, amelyiknek címezte gondolatait, rendelkezik-e olyan szereppel, hogy a társadalom egészét képes legyen befolyásolni, vagy egy kicsi és zárt csoportként maradnak?

Ez egy nagyszerű kérdés, ugyanis tudja, sok kritika a könyvemmel szemben amiatt érkezett, hogy ez a Dreher azt javasolja mindenkinek, építsen bunkereket, és rejtőzzön el. Márpedig ez nem igaz, és tudom, hogy aki ilyet mond, nem olvasta a könyvemet. Arról beszélek, hogy mi nem vagyunk szerzetesek és apácák, ezen a világon élünk, és ebben a világban kell élnünk, erre vagyunk hivatva. Viszont, ha egy ilyen kereszténység utáni világban kell élnünk, akkor bizonyos fokig vissza kell vonulnunk annak érdekében, hogy emlékeztetni tudjuk magunkat arra, hogy kik is vagyunk, mit is kell tennünk és mi a történetünk. Mélyebbre kell eresztenünk a gyökereinket, mert Amerikában ma a keresztény hithez kapcsolódó tudás sekélyes, de valószínűleg Európában is így van ez. Meg kell erősítenünk a közösségek kötőerejét, miközben a modern világ mindenhol a haldoklás jeleit mutatja.

Az emberek többsége szeret úgy gondolni magára, hogy egy jó ember. A kérdés csak az, hogy mit is jelent jó embernek lenni. Ha mondjuk, azt gondolja magáról valaki, hogy ő toleráns, másokkal befogadó, amelyek pozitívumok. A kérdés ott merül fel, hogy amikor ezt gondolja magáról, hogy jó ember, és ennek jegyében kitesz egy szivárványos zászlót a közösségi média oldalára, nos ez elegendő, vagyis mi határozza meg a jóságot?

Ez egy kulcsmozzanat, ugyanis megváltozott a definíciója annak, hogy mi is a jó. Már nem a Bibliára alapul. A kereszténységből indult, majd a felvilágosodással egy olyan civilizációt kezdtünk építeni, ami az észszerűségre és nem a megvilágosodásra épül. Ma már a keresztények körében is azt látjuk, hogy a hit valami terápiás eszközzé redukálódott, szavak gyűjteményévé, az igazi vallási gyökereit elhagyva. Ez igaz a kereszténység mellett a zsidó és muzulmán vallásra is. Ami a középpontba került az az, hogy Isten létezik, aki azt akarja, hogy boldog és kedves légy – és ennyi. Azt pedig, hogy mit jelent jónak lenni és mi a helyes viselkedé, a populáris kultúra határozza meg. A populáris kultúra pedig nagyon énközpontú, egocentrikus. Christian Smith vallásszociológus kutatásából az derül ki, hogy a fiatal amerikaiak túlnyomó többsége ma úgy gondolja, az élet lényege az, hogy boldog legyen és gazdag. Csak kevés közülük mondja azt, hogy ennél többre vágyik. Szóval még azok is, akik kereszténynek tartják magukat, nagyon eltávolodtak attól az elképzeléstől, hogy mit is jelentett jónak lenni a keresztény értékek alapján. Egy olyan időszakba érkeztünk, ami engem komolyan aggaszt. Itt vagyunk a genetikai mérnökösködés időszakában, de itt van az eutanázia is. Az értékek pedig terápiás célokat szolgálnak; bármi legyen is, a lényeg az, hogy jól érezzem magam. De hogyan tudjuk megállítani a folyamatokat, amelyeket én egyébként gonosznak tartok, a genetikai mérnökösködést, az eutanáziát és más hasonló dolgokat, ha a legmagasabb emberi értéknek azt tartjuk, hogy pusztán jól érezzük magunkat? Akkor nincs mire alapoznunk.

Ha most az úgynevezett fősodorra gondolunk. Azokat, akik például az élet védelmére vagy az eutanázia elgondolásának negatív hatásaira próbálják felhívni a figyelmet, ez a fősodor megbélyegzi, mint nem elég befogadót, vagy nem elég nyitottat a társadalom változásaira. A dolgok a fejük tetejére álltak.

– Ez így van, teljesen fejük tetejére álltak a dolgok. Ma Valenciában, Spanyolország harmadik legnagyobb városában olyan feliratokat látni a kormányzat megrendelésére – most voltam ott, láttam –, hogy „Valenciában vannak olyan férfiak, akiknek női nemiszerve van, és olyan nők, akiknek férfi nemiszerve” –, igen, ezt olvashatja, szóval tényleg feje tetejére álltak a dolgok, amikor már a biológia sem számít, amikor már az is valami bigott dolog. Ez is része a korszakunk zavarodottságának. Legutóbbi könyvemben szó van erről is, egyfajta puha totalitarizmusról. Az Egyesült Államokban, ha próbál kitartani amellett, hogy a biológia igenis számít, akkor elítélik, mint gyűlölködőt, elveszítheti az állását, teljes mértékben lerombolhatják az életét. Ez nem normális, minden pénzünk, minden oktatásunk, minden kifinomultságunk ellenére is sötét korban élünk, és a morális sötétség, intellektuális zavar időszaka felé tartunk.

És miként lehet válaszolni? Tavaly egyre terebélyesebbé és hangosabbá  kezdett válni a BLM, a Fekete életek számítanak mozgalom. A tolerancia jegyében született, de a másik oldalon, mit lehet kezdeni?

– Ez egy hazugság. Mindenekelőtt fel kell ismerni a hazugságot benne, ugyanis a kritikai fajelméletből nőtt ki a BLM is, és mégis ott van már a templomokban, pedig a keresztény gondolat meghamisítása. Húsz évvel ezelőtt a francia filozófus René Girard írt arról a jelenségről, hogy ezek az új baloldali valláspótlékok, a kereszténység hamisítványai. Kiemelnek néhány elemet a keresztény tanításból, a gyengék, az elesettek, a társadalom szélére szorultak védelmét, és ezt teszik meg abszolút értéknek. Megpróbálnak keresztényebbek lenni a keresztényeknél, és közben totalitaristákká váltak, ugyanis – ha már a BLM-nél tartunk – amikor azt mondja, hogy a rasszizmus ellen van, de nem ért egyet ezzel a mozgalommal, akkor azt kapja meg, hogy nincsen joga szóhoz jutni. Látni kell, hogy ez mennyire gonosz és totalitárius megközelítés, ami ellen küzdenünk kell. Ezt megszenvedjük majd, de, ha nem tesszük, akkor tényleg veszítünk.

Rod Dreherrel korábban a hirado.hu is készített interjút, ide kattintva megnézheti a beszélgetést.

hirado.hu - Kossuth Rádió Vasárnapi Újság