Akin besült az izraeli wunderwaffe
A magyar titkosszolgálatnak az a kötelessége, hogy védje Magyarország nemzetbiztonságát, és leleplezzen minden, ellenünk irányuló ártó szándékot.
2021. július 21. 01:06

A jóslat így hangzik: érkezik majd valaki a Soros-istállóból, akit Orbán magával egyenrangúként jelöl meg, ám akiben olyan erő lakozik, amelyet a Patás nem ért. Ennyi a kis magyar vótergét-ügy története, tömörítve. Most már bizonyos: a jóslat az ex-indexes Panyi Szabolcsról szól, aki a minap leleplezte a telefonján megbúvó izraeli kémcsodafegyvert, így mostantól hiába hallgatózik esténként Orbán, nem hall majd semmit. Ez egyet jelent a rendszer összeomlásával, s egy új, szakértői Dobrev-kormány megalakulásával…

Volt már ilyen, három éve. Állítólag akkor is az izraeliekkel szövetkezett a Zorbán, hogy eltiporja az ellenzéket. Akkor a Black Cube nevű cég izraeli ex-titkosszolgái beépültek Soros maffiájába, és hangfelvételeket készítettek. Ezekből kiviláglott: Gyuri bácsi nemzetközi hálózatán keresztül próbálja elérni, hogy mindenhová szabadon áramolhassanak az illegális migránsok, milliószámra. Aki pedig ennek a jóságos törekvésének keresztbe fekszik (lásd: Orbán), azt a hálózat szétszedi.

Eltelt három év, és újra megjöttek a zsidók, és megint Orbánt segítik, legalábbis az ellenzéki narratíva szerint. (És a zsidózás itt természetesen egyáltalán nem antiszemitizmus – szemben a Soros-plakátokkal! Világos?) A mostani ügy dióhéjban a következő. Valakik állítólag írtak egy listát, amely állítólag számokból áll. E számok szorosan egymás alatt helyezkednek el, s hosszukból valamely ragyogó elme arra a korszakos fölismerésre jutott, hogy ezek bizony telefonszámok. Persze csak: állítólag, hiszen az amerikai 51-es körzet titkos koordinátái is lehetnek, rejtjelezve, ki tudhassa. Ám miután az ufókat nehéz lenne ráfogni Orbánra, ezt a lehetőséget az illetékesek gyorsan elvetették. Így lettek inkább telefonszámok. Olyanok, amelyeket föl lehet tárcsázni.

Ezen állítólagos lista állítólagos telefonszámai aztán – hogy, hogy nem – Soros egyik alakulatához, a Forbidden Stories-hoz kerültek. Ez persze puszta véletlen, és teljesen lényegtelen is. Nos, Forbiddenék, ha már náluk kötött ki a papír, minden hátsó szándék nélkül, pusztán jóemberségből óriási tényfeltáró munkába fogtak, amelybe bevontak mindenkit, Panyi Szabolcstól kezdve az Amnesty Internationalig, oda-vissza. S mindjárt szenzációs fölfedezésre jutottak: az egyik telefonszámról kiderítették, hogy az Panyié! Idáig ez alsóhangon MÚOSZ-különdíj. Ám utána találtak a lajstromon még pár Soros-közeli skriblert, illetve néhány vörös bárót. (Megvan a Minőségi Újságírásért-díj, vadkenderkoszorúval.)

Zavar a térerőben

A jeles zsurnaliszták azt az igen valószínű eshetőséget rövid úton kizárták, hogy a lista netán egy CIA-telefonkönyv lenne… Föltételezésük szerint az izraeli NSO cég kuncsaftjai (például az Orbán-kormány, a többi meg nem is érdekes) által megadott célpontok telefonszámai ezek, akiknek egy Pegasus nevű kémprogrammal föl akarták, illetve föl is törték a telefonját.

Ezen a ponton Panyinak eszébe villanhatott, hogy néha furcsán zörög meg visszhangzik a telefonja. A fölismerés a reveláció erejével hathatott rá. Fogta hát a telefont, és elvitte egy másik Soros-csáphoz, a Citizen Labhoz, mert e zord időkben ki másban bízhatna meg egy Soros-fi, mint a HÁLÓZATBAN. Ott aztán az illetékes szaki vetett egy pillantást a távbeszélőre, s mondá: „Édes ecsém, neked biza tényleg föltörték a kütyüdet! Szaladj haza, és doboltasd ki!”

Szaladt is mindjárt Panyi, hogy elújságolja országnak, világnak. A mese-meskete itt hirtelen két vagy három lehetséges folytatásba torkollik, népmesévé nemesedik. Nyilván a nagy igyekezetben nem volt idő összefésülni a tengerentúlról küldött sorvezetőket, inkább összerottyantották az egészet a kondérban. Szóval a mese egy második, lehetséges változata szerint nem is a Soros-féle Citizen Lab, hanem a Soros-féle Amnesty International „jogvédő szervezet” (hehe) „biztonsági emberei” bukkantak rá a „kémszoftverre”. Ők is rápillantás útján. Tudniillik: pillantásuk tüzében még az ultramodern izraeli kémfegyverek is fölfedik titkaikat.

Panyi Szabolcs (középen) itt is éppen díjat vesz át s a vele járó zsetont (Forrás: Transparency International)

És van egy harmadik meseforgatókönyv is. Jött Panyi egyik, szintén halálra lehallgatott bajtársa, Szabó András, aki egy interjúban előadta:

A német újságírók ott helyben, miután tüzetesen átvizsgálták a készülékemet, azt is meg tudták mondani, hogy az iPhone-omba két alkalommal törtek be: 2019. június 13-án és 2019. szeptember 24-én.”

Eszerint tehát német újságírók (!) leplezték le a gonosz izraeliek szupertitkos kémprogramját. A következő pillanatban pedig nyilván hiperűrugrást hajtottak végre…

Ilyen hülyék ezek a zsidók?

Sok mindennel szokta a hazai szélsőjobb meg a vele frigyre lépett szélsőbal vádolni a zsidókat, de azzal nem, hogy hülyék és bénák lennének. Idáig.

  • A mese tehát most az, hogy az izraeliek olyan csúcsbéna kémprogramot adtak el külföldi kormányoknak – köztük a magyarnak –, amely össze-vissza serceg, visszhangzik, visszajátssza a fölvett beszélgetést, plusz még egy jogvédő szervezet rendszergazdája, illetve pár német bértollnok is rábukkan pár perc keresgéléssel a history-könyvtárban. Valami ilyesmit próbálnak most beadni nekünk Panyi Szabolcsék teljesen komoly ábrázattal.

Napi húsz cikkben süvölti a teljes médiaflotillájuk: „Ez az új vótergét-ügy! Orbánnak annyi!” Ám mindeközben arra egyetlen mikromilliméternyi bizonyítékot sem mutattak föl, hogy történt-e tényleges megfigyelés, lehallgatás, s ha igen, akkor a magyar kormány állna amögött. Mint kiderült: a kormány nem is vásárolt Pegasust Izraeltől.

Na és? Egy dolog számít a Soros-istállóban: minél hangosabban, minél több torokból világgá üvölteni: Magyarországon diktatúra van, itt minden ellenzékit lehallgatnak, ideje bevonulnia a NATO-nak…

Mi a valóság?

  • A valóság mindeközben az, hogy a Gyurcsány-kormány idején találkozott és kötött szövetséget a titkosszolgálat vezetője a hazai maffia vezetőjével.
  • A valóság az, hogy a Gyurcsány-kormány küldött megfélemlítési célzattal titkosszolgákat a Magyar Nemzet újságírójának lakására, miután az információkat gyűjtött Szilvásy György épülő luxusvillájáról.
  • A valóság az, hogy a Gyurcsány-kormány idején készült olyan műveleti dosszié a titkosszolgálatnál, amelyben a Fidesz elnökségi tagjai és a pártelnök közötti, 2006-os telefonbeszélgetés tartalmát rögzítették, a volt főigazgatónak pedig „Ovi” és „Bajusz” néven volt telefonbeszélgetéseket és kapcsolatokat elemző dossziéja.
  • A valóság az, hogy nem Orbánék figyeltetik kémdrónokkal az ellenzéki politikusokat, hanem Soros itteni ügynökhálózata. Ők küldenek drónokat Mészáros Lőrinc háza fölé, ők lesifotózzák Szijjártó Péter nyaraló családját.
  • A valóság az, hogy még Orbán Viktor lányára is megfigyelőket állított a Soros-kommandó, így készülhettek profi fotók arról, hogy az utolsó hónapos várandós Orbán Ráhel kitesz egy pelenkát az út szélére Horvátországban (nem lévén a közelben kuka).

A magyar titkosszolgálatnak az a kötelessége, hogy védje Magyarország nemzetbiztonságát, és leleplezzen minden, ellenünk irányuló ártó szándékot. Márpedig mindazok, akik alá akarják ásni hazánk függetlenségét (Sargentini-jelentés megszavazása, szavazati jog és források elvételével fenyegetés), fölszámolnák szuverenitásunkat (Európai Egyesült Államokba való beolvasztás), az alkotmányt feles többséggel is módosítanák, vagy éppen egy külföldi spekuláns maffiájának tagjaiként próbálnak forradalmat kirobbantani, azok súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

Csak remélhetjük, hogy az ilyen közveszélyes, bolsevik terroristákat valamilyen módon szemmel tartják, és a döntő pillanatban leleplezik őket. Különben Magyarország Ukrajna sorsára jut.

Pilhál Tamás

pestrisracok.hu
  • 1300 egyházi tábor várja nyáron a fiatalokat
    Az idén nyáron 1300 egyházi táborban, zarándoklaton és hosszabb hétvégi kirándulásokon vehetnek részt a fiatalok a kormány 520 millió forintos támogatásának segítségével - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, ahol nyírbátori görögkatolikus táborozókat köszöntött a Rákóczi-várban.
  • Gyurcsányi karokban éri haláltusa a Momentumot
    A poszt-SZDSZ-es szalonok és a balliberális sajtó részéről oly lelkesen fogadott infjoncokból a DK által dominált baloldali politikai térfél csicskái lettek. Túlzás? Aligha.
  • 5G – 5GK
    A nemzetközi összehasonlítások alapján nem túlzás azt állítani, hogy Magyarország kiválóan teljesít a vezetékes és a vezeték nélküli digitális infrastruktúrák területén is.
MTI Hírfelhasználó