A nándorfehérvári diadal emlékezete a tankönyvekben a rendszerváltozásig
1456. július 4. és 21-e között a keresztények sikerrel védték meg Nándorfehérvárat és Európát a törökökkel szemben.
2021. július 22. 12:46

1456. július 4 és 21-e között a keresztények sikerrel védték meg Nándorfehérvárat II. Hódító Mehmed szultán csapataival szemben, aki három évvel korábban bevette a Bizánci Birodalom fővárosát, Konstantinápolyt. Július 22-én pedig a vár mellett zajlott csatában a Hunyadi János vezette várbeliek és a Kapisztrán János vezetése alatt álló keresztesek legyőzték az oszmán csapatokat. A diadalt követő pestisjárványban Hunyadi augusztus 11-én, Kapisztrán pedig október 23-án meghalt.

A nándorfehérvári csata különlegességét a hazai kollektív emlékezetben az is jelzi, hogy a további nándorfehérvári várostromok – így 1521-ben, 1688-ban, 1690-ben, továbbiak a XVIII. század háborúi során, valamint 1867, amikor az oszmánok végleg feladták a várat – nem igazán ismertek. Így a vár első, 1440. évi török ostromáról sem folyik élénk közbeszéd.

 

Hunyadi balkáni hadjáratai. Forrás: Dr. Domanovszky Sándor: Magyarország története a középiskolák VIII. osztálya számára Fotó: Magyarságkutató Intézet

Tehát a hazai emlékezetben az 1456. évi diadal kapott kiemelt szerepet. Ez részben köszönhető a középiskolai tankönyveknek is, amelyek nemcsak tükrözik egy adott korszak tudományos eredményeit vagy éppen a tankönyvíró személyiségét, de egyben formálják is a köztudatot.

Az általam vizsgált legkorábbi tankönyvek, 1811-től írnak a nándorfehérvári diadalról, bár magát a csatát nem részletezik. Schirkhuber Móricz már 1837-ben beemelte Dugovits Titusz történetét az ostrom említésekor. Batizfalvi István 1863-as könyve az első, amely igazán hosszan és részletesen ír, nemcsak a diadal előzményeiről és következményéről, hanem az ostrom és a csata menetéről is. Ezek a tankönyvek Hunyadi Jánosról a legnagyobb elismerés hangján írnak, például: „[…] oly éles látású, egyenes nézetü a’ kormányzást illetőkben [illető ügyekben], bőlcs, előrelátó, magamérséklő a’ tanács-teremben, mint bátor katona, páratlan hadvezér a’ viadaltéren, nagy – még veszteségeiben is […] kegyes, istenfélő, […] fedhetetlen élete’ minden rendiben […].” Dierner Endre 1846-os tankönyvében kicsit kritikusabb hangot üt meg: „Az országos dolgokban nem annyira tündöklött, mint a’ hadi pályán, mellyen 22 csatát vívott, és csak kettőben vala vesztes […]”.

A Dualizmus tankönyvei sokfélék, de közös bennük, hogy Hunyadi János tevékenységét adatgazdagon, bár rövidebb terjedelemben, mint a korábbi tankönyvek, írják meg. Fel-feltűnik bennük Dugovits Titusz története, illetve a déli harangszó összefonódása a nándorfehérvári diadallal.

A Horthy-korszak tankönyveiben teljesedik ki a nemzeti-hős-védőpajzs narratíva Hunyadi János tevékenységének leírásában. Madai Pál tankönyvében (1926) Hunyadit az isteni gondviselés küldte a nemzet élére. Ember István kötetében „Ekkor lett hazánk védőpajzsa Európának, Hunyadi János pedig legnagyobb hőse.”

Hunyadi János (1407-1456)

A szocialista időszak felszámolta a Horthy-korszak narratíváját, bár nem tagadta Hunyadi törökellenes harcainak eredményeit. Ugyanakkor a hős, keresztény, védőpajzs hívószavak szinte eltűntek. Két fő dilemma merült fel számukra, az egyik jól látszik egy 1953. évi tankönyvi kritikában: „A bővítések és javítások ellenére legújabb történelem tankönyveink még sok lényeges ponton javításra szorulnak. Az általános gimnáziumi és szakiskolai tankönyvek egyik legkiemelkedőbb hibája a személyiség történeti szerepének bemutatásával kapcsolatos. A tankönyvek fejezeteinek és alfejezeteinek címei, de a tankönyvek egész terminológiája is – több apróbb javítás ellenére – mintegy »elszemélyesítik« a magyar nép történelmét, s ezzel akarva-akaratlan eltussolják a néptömegek döntő történelmi szerepét. […] »A Hunyadiak kísérlete a központi állam megteremtésére és a török visszaszorítására« (Ált. Gim. I. k. 73. 1.). Ennek a. fejezetnek első alcíme »Hunyadi -János küzdelme az oligarchákkal. Harcai a törökök ellen« (u. o.). A második alcím »Hunyadi Mátyás kísérlete a központi monarchia megteremtésére« (Ált. Gim. I. k. 84.1.). […] »A következő évben Hunyadinak már magyar területről kellett kivernie zsákmányoló csapataikat« (Ált. Gim. I. k. 76. 1.). »Hunyadi […] átkelt a Kárpátokon és megtámadta a törököt« (Ált. Gim. I. k. 77. 1.). »Hunyadi háborúi […]« (Ált. Gim. I. k. 83. 1.) »Hunyadi harcai« (u.о.). A szakiskolák tankönyvében Hunyadi volt az, aki »három török sereget győzött le« (I. k. 146. 1.). Ő ment támadásba a török ellen (147. 1.) és ő nyomult be a Balkánra (u. o.). Az általános gimnáziumok számára készült tankönyv összefoglaló értékelése szerint kiderül, hogy a török hódítók elleni harcban a legragyogóbb győzelmeket Hunyadi aratta a parasztok »segítségével« (I. k. 83. 1.). Nemcsak Hunyadi János, de Mátyás is a tankönyv nyelvezete szerint – egymaga küzd (Ált. Gim. I. k. 86. 1.).Másutt is előbukkannak a tankönyvekben hasonló fogalmazások. […] A tankönyv ilyenfajta nyelvezete a burzsoá történetírás maradványa és akadályozza a néptömegek és a személyiség történelmi szerepének megértését.” A másik dilemma ebből következően éppen az volt, hogy miképpen lehet a honvédő Hunyadi szerepét összeegyeztetni azzal, hogy a feudális rendszer egy bárója volt. Erre Kosáry Domokos már 1945-ben megtalálta a megoldást tankönyvében egyrészt azáltal, hogy Hunyadi harca „a szultánok imperializmusa ellen folytatott nagy védelmi harc” volt. Másfelől pedig Hunyadi Jánosról kiemeli, hogy nagybirtokos, mégsem demitizálja, azzal „menti fel”, hogy vagyonát az ország javára fordította. Ebbe a később is megjelenő egységes szocialista narratívába egy – nemzeti narratív szempontból nézve – üdítő színfolt került Karácsonyi Béla tankönyvében: „[…] a török háborúk legnagyobb hőse, a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb, európai jelentőségű alakja.” A Kosárynál látható magyarázatot (miszerint Hunyadi János is oligarcha volt, de vagyonát legalább az ország érdekében használta) Karácsonyi kibővítette még egy elemmel: nem pusztán a birtokait védte, hanem univerzális célja volt, ki akarta űzni a törököket Európából. Nándorfehérvár ostromát pedig a nemzeti összefogás példájává teszi: „Hunyadi […] bebizonyította, hogy a haza megvédését a magyar nép legszélesebb tömegeinek a bekapcsolásával lehet csak biztosítani.” Az általam vizsgált szocialista tankönyvek zömében a déli harangszó, illetve Dugovits Titusz nem szerepelt.

Walter Mária tankönyve 1984-ben jelent meg először, ezáltal a szocialista korszak terméke, ugyanakkor a rendszerváltozás után is népszerű és elterjedt volt a hazai középiskolákban. Egy oldal terjedelmű részt szán Hunyadi János pályájának bemutatására, és összegzése lényegében megegyezik a Kosáry-féle, szocialista korszakra jellemző értékeléssel: „a török visszaverésére fordította összes javait”. Dugovits Titusz történetét leírja a nándorfehérvári diadal kapcsán, ugyanakkor a déli harangszóról a legújabb mainstream történészi álláspontot képviseli: III. Callixtus pápa még a csata előtt (vereségre számítva) elrendelte a harangszót, de mire a bulla megérkezett, a diadal híre is elterjedt, így a kettő összefonódott. Walter Mária kötete azért fontos, mert általa a szocialista frazeológiától mentesen, de lényegében a szocialista tankönyvekre jellemző narratíva került át az 1990-es évek közgondolkodásába is. Itt a hősiesség, a nemzeti-keresztény egység lényegében nem szerepel.

Illik Péter

A szerző a Magyarságkutató Intézet Történeti Kutatóközpontjának munkatársa

Az eredeti cikk elérhető a Magyarságkutató Intézet honlapján.

Magyarságkutató Intézet
MTI Hírfelhasználó