Alkotmányos válságot idézne elő a baloldali jogászok terve
Bárándy Péter javaslata, a kétharmados többség nélküli alkotmányozás szembemenne a jogállamiság elveivel.
2021. augusztus 15. 14:02

Már régóta a baloldal célkeresztjében van, hogy hatalomra kerülésük esetén megváltoztassák az alaptörvényt, még akkor is, ha nem rendelkeznek az ehhez szükséges parlamenti többséggel. Legutóbb Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány egykori igazságügy-minisztere beszélt arról, hogy ki kell dolgozni bizonyos technikákat, amikkel felül lehet írni a kétharmadot és az írott jogot.

– Egyszerű többséggel történő alaptörvény-módosítás esetén nemcsak a politikai hatalom morális szilárdsága, hanem az alkotmányos rendbe vetett társadalmi bizalom is jelentős mértékben megrendülne, egy ilyen módon létrejött jogrend pedig  törékeny, instabil és kiszámíthatatlan lenne – mondta el lapunknak ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője.

Az alkotmányjogász véleménye szerint a szivárványkoalíció ötletei között elsősorban olyan, nehezen komolyan vehető megoldási javaslatok szerepelnek, mint a főpolgármester által korábban belengetett Budapest Alkotmány, vagy az egyszerű többséggel történő alkotmányozás igénye, amikben egyaránt közös, hogy jogilag értelmezhetetlenek, valamint szembemennek a jogállamiság elveivel és az alaptörvény rendelkezéseivel.

– Maga az alaptörvény deklarálja azt, hogy elfogadásához vagy módosításához az országgyűlési képviselők kétharmadának, azaz minősített többségének támogató szavazata szükséges – emlékeztetett Lomnici, majd hozzátette: ezeknek a szavazati arányoknak a semmibevétele a magyar állam alkotmányos rendjének az önkényes megváltoztatását eredményezné. 

A Századvég munkatársa szerint a baloldali jogászok elgondolása nem csupán „veszélyes”, hanem egyenesen alkotmányellenes, mivel az alaptörvényt módosítani kizárólag a választások során elnyert kétharmados többség birtokában lehet. – Ez megkerülhetetlen feltétel, a baloldali „mesterkedések” pedig színtiszta politikai célokat szolgálnak – húzta alá. 

A szakértő emlékeztetett, hogy a minősített többség követelménye azt a cél szolgálja, hogy egy alkotmány széles társadalmi támogatottsággal találkozzon. – Ennek hiányában az állampolgárok nem fogják sajátjukként értékelni az alkotmányt, ez pedig azért rendkívül veszélyes, mert ez adja egy ország jogrendszerének alapját – hangsúlyozta Lomnici, hozzátéve: egy kétharmados többség nélküli, illegitim alkotmányozás instabil jogi környezetet eredményezhet.

Érdemes megjegyezni, hogy maga Bárándy is elismeri: megvan a veszedelme, ha egy írott jogon, mint a jogállam egyik legfőbb pillérén túlemelkednek a balliberális erők. 

Figyelemre méltó, hogy az alkotmányos keretek között elfogadott gyermekvédelmi törvényt folyamatos külföldi támadások érik, a baloldal puccsista kívánalma viszont nem üti meg a nemzetközi hangadók ingerküszöbét. Erről a jelenségről Lomnici Zoltán elmondta: már régóta megfigyelhető, hogy a nyugati sajtó feladta az objektív, kiegyensúlyozott tájékoztatás értékeit, a nyugati országok döntéshozói pedig már régóta kizárólag a politikai hasznot szem előtt tartva ítélik meg a világ dolgait.

– Jelen pillanatban a kettős mérce egyik magasabb szintjével találkozunk, amikor azt látjuk, hogy a Nyugat a hazánkkal szembeni politikai alapú nyilatkozatok, jogállamisági jelentések és kötelezettségszegési eljárások kereszttüzében némán figyeli a magyar baloldal nyíltan kifejezésre juttatott azon eltökélt jövőbeni szándékát, miszerint illegitim eszközökkel kívánja megváltoztatni Magyarország alkotmányos rendjét – fejtette ki a szakértő.

Bárándy Péter mellett más balliberális jogászok is értekeztek már arról, hogy az alaptörvényt – ahogy többször fogalmaztak – ki kell dobni a kukába. Sőt Fleck Zoltán, az ELTE oktatója – aki nem mellesleg Gyurcsány Ferenccel is szimpatizál – egyenesen úgy véli, hogy egy 2022-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondani a jogállam tiszta érvényesüléséről.

magyarnemzet.hu