Nagybirodalmi átrendeződés: lecsúszóban az USA
Régóta zajlik a Birodalom agóniája, ami még évtizedekig elhúzódhat ugyan, de uralmi elitjeinek nem mindegy, hogy tíz év vagy negyven év adatik-e még számukra. Az iszlám mint jelenség-együttes nagyobb és komplikáltabb ellenfél, mint a nemzetállamként létező riválisok.
2021. augusztus 20. 23:58

Az Egyesült Államok a 20. században összesen 17 évnyi időben harcolt, és megnyerte a világháborúkat. Az új évszázad eddigi 21 évében szinte végig háborúzott valahol, most éppen súlyos vereséget szenvedett Afganisztánban. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Gondola.

– Professzor úr, az USA több mint 80 milliárd dollárnyi high-tech fegyvert hagyott Afganisztánban. Ez a hatalmas hadi potenciál mekkora kockázatot jelent Oroszországnak és Kínának?

– Az a tény, hogy az Amerikai Egyesült Államok leghosszabb időn át folytatódó háborúja így ért véget, mindenkit meglepett, sőt megrendített. Pedig a látványtechnikai felszín alatti rétegekben logikus magyarázatot találhatunk a most még talán nagyon meglepő dolgokra is. Érdemes tehát éppen ezért ezt a történetet egy kicsit nagyobb távlatból szemügyre venni. Az USA a hatodik világbirodalom azóta, hogy a modern Nyugat a saját létszerveződési módjára épülő univerzális civilizációt kíván létrehozni, vagyis egyetemessé akarja tenni azt a létszemléletet, amely szemben saját ezt megelőző szakrális kultúrájával, egy deszakrális, így önmagát is és az egész világot elpusztítani készülő civilizáció szellemi alapja. E végzetes zsákutcában való gátlástalan előre nyomulást elősegítendő évszázadonként egy-egy nyugat európai nemzetállam töltötte be a világbirodalom szerepkörét. A portugálok, spanyolok, hollandok, franciák és britek után így került sorra hatodikként az Amerikai Egyesült Államok. Látványos és sokat mondó tény, hogy ebből a sorból éppen az a németség hiányzik, amely történelmileg a Nyugat születésének színtere, és a portugálok és hollandok lehettek világbirodalom, de a németek nem. Az Ön által említett két világháború valójában a második harmincéves háború két egymást követő szakasza. Az első harmincéves háborúban (1618-48) az a már akkor is több ezer éve „nem létező” világerő, amely a modern Nyugatot is „legyártotta”, és e birodalom-váltásokat is vezérli, felszámolta a szakrális történelmi német nemzetet, mert ez volt leginkább útjában pusztító stratégiája végrehajtása során. A XX. századi két világháborúnak látszó második harmincéves háborúban először elpusztította a második német birodalmat (1870-1918) majd az általa kiprovokált és felépített „harmadik” birodalmat (1933-45) a második világháborúnak látszó mutatvány során. E mutatvány alapvető célja minden világbirodalom-építésre irányuló német szándék egyszer és mindenkorra való megsemmisítése volt, tegyük hozzá teljes sikerrel. Vagyis az Amerikai Egyesült Államok csak akkor és úgy válhatott a hatodik világbirodalommá, ha mint „proto-világbirodalom”, világbirodalom-csíra bizonyítja, hogy képes riválisát, a német birodalmat két menetben is szétroncsolni, és így szellemileg tökéletesen alkalmatlanná tenni arra, hogy valaha is a világtörténelem alakítója lehessen. Fontos tehát rögzíteni, hogy nem Amerika volt hősies ebben a két világháborúból álló újabb harmincéves háborúban. „Dicsőségét” kizárólag annak köszönheti, hogy ez a „nem létező” pusztító világerő őt tartotta a legalkalmasabbnak arra, hogy destruktív történelmi céljait véghezvigye, és e várakozásában nem is csalódott. Amerika tehát mint erőszakkal összetákolt kvázi „nemzetállam” is bűnben fogant, hisz az őslakosság iszonyatos kegyetlenséggel való kiirtására épült, és bűnben fogant az eme összetákolt nemzetállam fölé épített világbirodalom is. Miután Európában „rendet csinált”, vagyis megsemmisített minden olyan szellemi energiát, ami a szakralitás felé való visszatérés esélyét jelenthette volna, figyelmét Ázsiára fordította. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Latin-Amerikát eleve szabadon és korlátlanul kifosztható, külszíni fejtéssel letermelhető erőforrás-mezőnek tekintette, és tekinti ma is, ahogy Afrikát is, így történelmi feladatként kizárólag Ázsia tartós alávetése maradt számára.) Ázsia totális alávetése azonban láthatólag elég bonyolult feladatnak látszik, és egyre valószínűbb, hogy nemcsak az Amerikai Birodalom, hanem az őt felépítő és mozgató világerő számára is.

  

Ennek alapvető oka az, hogy itt van a történelem két legősibb és leghatalmasabb szakrális talapzatra épülő kultúrája, Kína és India, illetve az egyik legkülönösebb jelenséghalmaz, az iszlám, amelynek Marokkótól Indonéziáig húzódó hatalmas övezetének közepén éppen Afganisztán van. A kínai kultúra két önálló „leágazása”, Japán és Korea sem egyszerű feladat, s végül, de nem utolsó sorban itt van a világ legnagyobb területű országa, Oroszország, amely egyúttal összekötő kapocs Európa és Ázsia között, anyagi és szimbolikus értelemben egyaránt. Ebből a rövid felsorolásból is látszik, hogy Ázsia lényegében uralhatatlan, egy világbirodalom (pláne, ha nem „helybeli”) legfeljebb arra lehet képes, hogy permanens háborúkkal az ellenőrizhetőség legelemibbnek látszó feltételeit biztosítsa önmaga számára. Európának a XX. század első felében véghezvitt „lerendezése” óta tehát az Amerikai Birodalom legfőbb stratégiai célja értelemszerűen Ázsia ellenőrzése, és a most lejátszódó drámát is csak ebből a szemszögből érthetjük meg. Fontos előrebocsátani, hogy bár „optikailag” ez egy megalázó vereség, hisz Tálib és Góliát küzdelmében a világ legszegényebb országa legyőzte a világ leggazdagabb országát, de ez inkább csak a látványtechnika. Egy világbirodalom „élete” a permanens háborúkból áll, és e háborúkat nem lehet megnyerni, nyerni legfeljebb időt lehet, és abból sincs már sok, hisz az eddigi öt birodalom általában legfeljebb egy évszázadig tudott üzemképes maradni. Nem lesz ez másként az Amerikai Birodalom esetében sem, már régóta zajlik a Birodalom agóniája, ami még évtizedekig elhúzódhat ugyan, de uralmi elitjeinek nem mindegy, hogy tíz év vagy negyven év adatik-e még számukra. Az Amerikai Birodalom ázsiai kihívói mind nemzetállamok, Oroszország, Kína, India, Japán, Korea, ám az iszlám egy ennél sokkal bonyolultabb és sajátos planetáris hálózatként konstituálódik, s mint jelenség-együttes nagyobb és komplikáltabb ellenfél, mint az imént felsorolt nemzetállamként létező riválisok. Túl azon, hogy ebben a Marokkótól Indonéziáig húzódó övezetben legalább kétmilliárd ember alapvető lelki, erkölcsi, szellemi mozgatóereje, van egy olyan sajátossága, amely az elmúlt évszázadok során fokozatosan „elnyugatosított” világban páratlan, és ez az emberi létezés legmélyebb és legkényesebb rétegét érinti, ez a transzcendenshez való viszony. A világ valamennyi vallásának gyakorlása a hívők döntő többsége számára leginkább csak egy kedves, lélek-relaxációs hobbi. Van egyfelől ez a kedves szellemi hobbi, és van a hétköznapi élet üzemeltetés-technikája, és eme élet-világ gyakorlatias teendőinek nem sok köze van a szép hobbi átélése során áhítatosan átélt értékekhez, vagyis igazából minden ma létező vallás már csak egy szellemi skanzen, rezervátum, panoptikum és a nyugatiasság „való világához” képest jelentéktelen. Nem így az iszlám! És ez az alapvető különbség brutális drámaisággal mutatkozik meg a halálhoz való viszonyulásban. A nyugatias ember menekül a kérdés elől, és a „való világ” hedonizmusának illúzióira alapozva tengeti életét, a keleties ember pedig szelíd belenyugvással kitér az alapvető lételméleti kérdések elől. Az iszlám az egyetlen olyan szellemi komplexum, ahol a halál és a transzcendencia kegyetlen brutalitással állandóan és elemi erővel határoz meg mindent. Tudom, hogy ez nagyon kényes téma, és itt be is fejezem hisz lévén én is nyugati ember, én sem tudok mit kezdeni ezzel a legmélyebb ontológiai dilemmával, de az iszlám kegyetlensége, és egyben valamiféle legyőzhetetlensége főként ezekhez a lételméleti gyökerekhez vezet vissza. Az iszlámot tehát éppen ezek miatt az alapvető szellemi különbségek miatt egy nyugati birodalom soha le nem győzheti, legfeljebb annyit érhet el, hogy ügyes és ravasz technikai trükkökkel, az iszlámon belül is létező törésvonalak felhasználásával megpróbálja minimális ellenőrzés alatt tartani. A Nagy Ázsia Sakktábla azonban most már kezelhetetlenül bonyolult az Amerikai Birodalom számára, ezért az Afganisztánból való kivonulás a „programozott káosz” stratégiájának egy újabb fejezete. A Birodalom racionális döntést hozott, amikor belátta, hogy az ellenőrzés fajlagos költségei olyan horribilisek, hogy „jobban megéri” egy ilyen hirtelen létrehozott váratlan geostratégiai vákuum okozta tartósan zavaros helyzetet kívülről és távolról uralni. A nagy riválisok, Oroszország, Kína, India, Irán, Pakisztán most egymással is, és a vákuumban kavargó afgán örvénnyel is úgy kellene, hogy „kiegyezzenek”, hogy az számukra tartósan kedvezőbb és „olcsóbban” fenntartható feltételeket jelentsen, mint az eddigi helyzet, és ez felfoghatatlanul nehéz feladat lesz. A 80 milliárd dollár értékű fegyverzet „véletlen ott felejtése” is ennek a játszmának a része, mint ahogy az is, hogy az afgán nemzeti bank elnöke rövid üzenetben értesült arról, hogy másnap nulla órától zár alá vesznek minden külföldön lévő afgán vagyont és követelést, ami azt is jelenti, hogy azonnali hatállyal felfüggesztik a dollárellátást is.

Afganisztánba tehát sem elektronikus számlapénzként, sem fizikai formában bakjegyként egyetlen dollárcent sem juthat be. És ha már elektronika, ettől kezdve a birodalmi kiber-fegyverzet egész rendszerének legfőbb célkeresztjébe Afganisztán kerül. A háború tehát egyáltalán nem ért véget, csak annyi történt, hogy a közvetlen és véres érintkezési felületek helyére rejtettebb és szofisztikáltabb platformok kerültek. Igaz, a dolog „másik”, egyben végzetesen sötét oldala, hogy a biológiai és vegyi fegyverek mostantól sokkal „rugalmasabb” használata előtt is megnyílt az út, és nem feledkezhetünk el arról sem, hogy a pakisztáni határ túloldalán atomfegyverek várakoznak. Egyelőre legalább is látszólag csendben és ellenőrzötten.


– Pakisztánban 160 darab 200 kilotonnás atomtöltet pihen. Ebben az országban él a világ második legnagyobb muszlim népessége, Afganisztán délkeleti szomszédja hatalmas közös határral. Mindebből mi következhet?

– Hogy mi következik, azt egyelőre legfeljebb néhány ember sejti, de ők aligha fogják velünk megosztani sejtéseik mélyebb alapjait. Pakisztán a lényeget tekintve ugyanaz a képlet, mint Afganisztán, azzal a különbséggel, hogy ott az Amerikai Birodalomban kiképzett tisztikar és a rendkívül erős és hatalmas hadsereg mint szerveződés viszonylag stabil egyezségre törekszik a Birodalommal. Ám a demográfiai folyamatok megállíthatatlanul növelik annak a globális nyugatias társadalmi, gazdasági és szellemi rendbe integrálhatatlan fiataloknak a tömegét, akik tektonikus nyomást gyakorolnak a rendszerre. És elfojtani ugyan el lehet ezt a tektonikus nyomást, de akkor majd olyan utakat keres magának, ami végül is ehhez a valamihez vezet, aminek ugyan sok neve van, de egyik sem igazán tudja megragadni a lényeget, szóval az a valami, amit leginkább szélsőséges iszlámnak, moszlim terrorizmusnak szokás nevezni, de ezek csak szavak, a jelentéstani felszín alatti lényeget kellene megragadni, és ez nehéz feladat. Akárhogy is van, az iszlám nem összeegyeztethető a nyugatias modernitással, bármennyire is ezt szeretné elhitetni a liberális mainstream, ez az értelmezés csak a Nyugat önfelszámolását gyorsítja fel, és persze az Amerikai Birodalom bukását.

 

A fegyverek, főként az atomfegyverek, biológiai, például vírus-fegyverek, kémiai fegyver-készletek egyre ellenőrizhetetlenebbé válása tovább fokozza a teljes káoszba tartó világ széthullását, és ami most végbement, az a térséget minden eddiginél veszélyesebbé teszi. Az Amerikai Birodalom hirtelen kivonulása, és ezzel egy elképesztő intenzitású válság-hullám elindítása a tudatosan előidézett káosz stratégiájának része, sajnos ez a széthulló birodalmak utolsó mentsvára. Most mindenekelőtt nyugalomra volna szükség, arra, hogy minden lokális és globális érintett egyetértsen néhány nagyon egyszerű alapkérdésben, és ennek esélye azért nem egészen nulla, noha nem sokkal nagyobb.

– Moszkva és Peking jelenleg nem mutat ellenséges arcot Kabul felé. Várhatóak-e olyan műveletek, amelyek ezt megváltoztatni próbálják, és hogyan tudja ezeket semlegesíteni a két nagyhatalom?

– Az Amerikai Birodalom most a rendkívül gyorsan eszkalálódó válságra, az ebből adódó káoszra vágyik, ezt próbálja minden eszközzel fokozni abban a reményben, hogy fő ellenfelei között ennek nyomán felszínre törhetnek olyan eddig rejtve maradó konfliktusok, amelyek agóniája ellenére tágíthatják globális mozgásterét. Amikor 2001-ben bevonult Afganisztánba, akkor a három legfőbb globális ellenfél listáján első helyen az iszlám állt, őt követte Oroszország, és Kína csak a harmadik helyen volt. Most fordított a helyzet, Kína került az élre, Oroszország továbbra is a második, és az iszlám a harmadik helyre. Afganisztán és Irak megszállása arra a stratégiára utal, amit akkor érthetünk meg igazán, ha húzunk Damaszkusztól Lhászáig egy képzeletbeli vonalat, és látjuk, hogy Szíria, Irak, Irán, Afganisztán és Kína egy „tengelyt” alkot. Teljesen logikus volt az a lépés, amely a két fő regionális ellenfelet, Szíriát és Iránt, illetve Iránt és Kínát kell elszigetelni egymástól, de akkor ez utóbbi főként Irán és nem Kína miatt. Most a Birodalom főként Kínára akarja rátolni a hirtelen „beszakadó” regionális egyensúly szétrobbantásának reményei szerint pusztító következményeit.

 

Bogár László

Ez persze elég kockázatos lépés, mert hasonlóan a szankciókhoz, minden, amibe nem halsz bele, attól megerősödsz. Nem elképzelhetetlen az a forgatókönyv sem, hogy Kína, végül is egy háromezeréves kifinomult eszközökkel élő, a stratégiai gondolkodást a műalkotások szintjére emelni képes nagykultúráról van szó, valóban virtuóz módon képes lesz egy olyan új hatalmi konstrukciót létrehozni, amely valamennyi érintett számára legalább is a legkisebb rossz lehet, szemben az Amerikai Birodalom programozott káoszának „legnagyobb rosszával”. Egy biztos, az előttünk álló módfelett kalandos évek példátlan dimenziójú kihívást jelentenek Ázsia egésze számára, de ha képes e kihívásra konstruktív választ adni, az egészen bizonyosan felgyorsítja az Amerikai Birodalom széthullását, egyszerűen azért, mert „okafogyottá” válik, nem lesz szüksége rá többé Ázsiának. Egy ilyen helyzet persze rendkívül veszélyes is lehet, hiszen egy haldokló Birodalom könnyen magára gyújthatja a világot. Ennek bekövetkezése annak a bizonyos több ezer éve „nem létező” világerőnek a belátásán múlik, azon, hogy akarja-e, tudja-e, meri-e („tudjuk, merjük, tesszük”) legalább kicsit módosítani a világ folyamatait meghatározó szellemi energiáinak a globális dinamikáját. Végül még valami. Európa látványosan s „büszkén” mutatja meg most saját szánalmas jelentéktelenségét, se tudása, se bátorsága, se becsülete, a legelemibb szintű képessége sem arra, hogy legalább valami önálló elbeszélési módot összeeszkábáljon. Ennek az önmaga paródiájává váló burleszk Európának méltó mémje lett Cseh Katalin, aki Esterházy Péter parafrázisával élve úgy megharagudott a tálibokra, hogy maga is megbánta.

Molnár Pál

gondola
  • Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj
    Novemberben már minden nyugdíjas megkapta a 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot, de itt nem szeretnénk megállni, jövőre 5 százalékkal emeljük a nyugdíjakat, és visszavezetjük a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is, amelyet februárban kap kézhez minden nyugdíjas honfitársunk” – jelentett ki a kormányfő.
  • Az egyházak jelenléte a járvány idején is eleven
    Az egyházak társadalmi jelenléte a koronavírus-járvány idején is élő, eleven maradt - mondta a köztársasági elnök a magyarországi történelmi egyházak vezetőinek tiszteletére rendezett adventi ebéden kedden a Sándor-palotában.
  • Politikai nyilatkozatot nyújtott be a parlamentnek a KDNP
    Politikai nyilatkozatot nyújtott be az Országgyűlésnek a KDNP, hogy utasítsák el a migrációt és a genderszemléletet is pozitív színben feltüntető megállapodást.
MTI Hírfelhasználó