A családjog ott kezdődik, ahol a család véget ér
„A jó mostoha történetét még nem írták meg…” címmel dolgozta fel ­Székely László jogász Babits Mihályné Török Sophie és Babits Ildikó peres aktáit. A mostoháról alkotott képünket a Jaffa Kiadó gondozásában nemrégiben megjelent kötet sem változtatja meg, azt viszont megmutatja, hogy a családjog ott kezdődik, ahol a család véget ér.
2021. augusztus 30. 19:46

Peres anyaggal, jogi szöveggel megkínálni a széles olvasóközönséget nem szokványos, Székely László mégis megteszi, miközben drámai mű keretei közé helyezi a Babits családot. Már-már görög tragédiákban érezhetjük magunkat betekintve Török Sophie, született Tanner Ilona és fogadott lánya életébe. Hogyan talált rá a periratra? 

–  Közel négy évtizede oktatok az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékén, a kollégákkal rendszeresen jártunk kirándulni, 1988-ban Szekszárdot is útba ejtettük, és mivel esett az eső, az átlagosnál talán több időt töltöttünk a Babits Mihály Emlékházban. Pár hétre rá megakadt a tekintetem Koháry Sarolta könyvén, a Flóra és Ilonkán, amelyben a szerző – Babitsné utolsó éveinek egyetlen barátnője – megemlíti, hogy az ötvenes években perek voltak folyamatban az örökbe fogadó anya és Babits Ildikó között. Korábban erről semmit nem lehetett hallani, az irodalomtörténészek legfeljebb annyit írtak, hogy Török Sophie kitagadta az örökségből Babits Ildikót. Gondoltam, egyszer majd ennek is utánanézek.

 

– Most jött el az ideje? 

– Tisztelgő kötet készült Vékás Lajos akadémikus, egyetemi tanár, tanszékünk volt vezetőjének nyolcvanadik születésnapjára, és engem is felkértek tanulmányírásra, de hamar kiderült, hogy ez a történet túlnő egy tízoldalas tanulmány keretein. Budapest Főváros Levéltárában az 1400 oldalas peranyagot senki előttem ki nem nyitotta, 1967 óta le sem porolta, nekem is három-négy hétbe telt, mire legalább a magam számára rekonstruáltam a perfolyamot. Mert több perről van szó, amely tizenkét évig eltartott. Amikor összeállt a fejemben a történet, arra gondoltam: ez isteni ajándék, csak el ne rontsam! Az irodalom és a jog találkozása többnyire a szerzői jog körébe vezet, itt sincs ez másként, a kulcsfigura Basch Lóránt ügyvéd ebben a történetben. Basch jogi ügyintézője és kurátora volt a Baumgarten Alapítványnak, szoros kapcsolata Babitscsal innen datálható. Köztünk szólva nem sokra tartotta Török Sophie-t, Babits Ildikót pedig kifejezetten gyűlölte, miután a lány 1949-ben feljelentette őt – az ÁVO három napra be is vitte az Andrássy út 60.-ba kihallgatásra. Török Sophie ekkorra már idegroncs volt, Babits Ildikó pedig lopott, csalt, hazudott. Ilyen körülmények között Basch Lóránt kitüntetett feladatának érezte Babits Mihály életművének és irodalmi emlékezetének a megóvását, átörökítését, a nagy író jogi örökségének biztosítását.  

– Koháry Sarolta szerint Ildikó a szélsőséges szeretet és szigor végletei között rángatva, az idegfeszültség légkörében nőtt fel. Miért fajult el az anya és a lánya közötti vita a pereskedésig?

– Babitsné tele volt szorongással és félelemmel a világ előtt igazinak „hazudott” gyerekkel kapcsolatban. Úgy gondolta, amit Ildikóért szenved, az vezeklés, amiért korábban elvetette a saját gyermekét. Ambivalens volt más szerepeiben is, nem lehetett biztos abban, hogy önmagáért értékelik-e a művészetét, vagy csak Babits Mihályra tekintettel. Török Sophie néven a magyar irodalom nagyasszonya kívánt lenni, de nem volt rá alkalmas, férje halála után belerokkant a szerepbe. Ildikó 13 éves volt, amikor megtudta, hogy örökbe fogadták, az ügy ráadásul véletlenül pattant ki, a lány pedig kétségbeesetten kapaszkodott abba a lehetőségbe, hogy ő mégiscsak természetes gyereke Babits Mihálynak. Állítása persze vérig sértette az örökbe fogadó anyát, hiszen ez feketén-fehéren azt jelentette, hogy az író megcsalta őt a szolgálólánnyal. 

– Hajmeresztő történetek követik egymást álkulcsokkal, eladogatott kéziratokkal és kóbor macskákkal, mindeközben szerzőként elfogulatlannak tűnik a két nő iránt. Basch Lóránt felé viszont nem is próbálja leplezni a rajongását.
– Basch mai értelemben vett sztárügyvéd volt, aki zseniálisan vette kézbe az ügyet. Érvelése, a peres iratok szerkesztése és logikai felépítése ma is példaértékű! Mivel Babits végrendelet nélkül halt meg, vagyonának örököse Babits Ildikó lett, de Török Sophie özvegyi jogával terhelten. 

– Ez mit jelent?

– Amíg az özvegy meg nem hal vagy férjhez nem megy újra, addig gyakorlatilag semmihez nem fér hozzá az örökös. Ez persze igazságtalan is lehet, hiszen egy özvegy akár tíz-tizenöt évvel is túlélheti a házastársát. Erre tekintettel került sor a polgári törvénykönyv módosítására: 2013 óta a lakásra, illetve a berendezési és felszerelési tárgyakra áll fönn az özvegy haszonélvezeti joga, egyéb vagyonból pedig egy gyermekrész illeti meg. Visszatérve Basch Lóránthoz: az ügyvéd előre gondolkodik, és lépésről lépésre elő is készíti, hogy az özvegy 1955. január 20-án aláírja a meghatalmazást az örökbefogadás felbontása iránti per megindítására. Nyolc nappal később Török Sophie már halott, Basch kezében azonban ott az ütőkártya Babits Ildikóval szemben. Érvelése szerint a lány méltatlanná vált arra, hogy Babits Mihály szellemi hagyatékával, műveinek szerzői jogával rendelkezzék, és a nagy költő nevét viselje.

– Basch 1950 tavaszán levelet írt Ildikónak, amelyben így fogalmazott: „Viselkedj úgy, ahogy egy örökbe fogadott gyermeknek viselkednie törvény szerint kötelessége is.” Ez érzelmi zsarolás vagy fenyegetés?

– Basch figyelmeztetése arra irányul, hogy ha Ildikó méltatlannak bizonyul – régen ezt vastag hálátlanságnak nevezték –, azzal okot ad az örökbefogadás felbontására. A szerzői jog öröklése szempontjából a legfontosabb kérdés mégis az volt, hogy vajon Babits Mihály örökbefogadása is felbontható-e több mint tíz évvel a költő halála után.

 – Ezekben az években Török Sophie gondozta Babits szellemi hagyatékát?

– Megpróbálta szegény özvegy, de mentálisan már nem volt rá alkalmas. Odáig azért eljutott, hogy sajtó alá rendezte az életmű első kötetét, 1948-ban pedig kiadta a saját, Sirató című verseskötetét is, amely semmi másról nem szól, csak a férje elvesztése fölötti fájdalmáról. Ebben a szomorú történetben mindenki rosszul járt. 

– Babits Ildikó hozzájuthatott volna az örökséghez? 

– Tekintettel arra, hogy 1956-ban disszidált, minden belföldről származó jogdíj hozzáférhetetlen maradt számára. Pedig ez az összeg 1963-ra már meghaladta a háromszázezer forintot, ami hazai viszonylatban valóságos vagyonnak számított. Haza kellett volna költöznie, hogy visszaszerezze a magyar állampolgárságot, ehelyett London külvárosában tengette az életét nyomorúságos körülmények között. Később Liverpoolba költözött, vásárolt két lakókocsit, az egyikben tartott negyven macskát, a másikban még húszat maga mellett. Közöttük érte a szívroham 1982 márciusában. Ötvennégy évet élt.

– Milyen lehetőségei lettek volna, hogyan működött a Szerzői Jogvédő Hivatal ezekben az évtizedekben Magyarországon? 

– Az állam szigorúan korlátozta a szerző szabadságát a művek felhasználása tekintetében, így a Szerzői Jogvédő Hivatal engedélye kellett ahhoz is, hogy egy külföldi kiadó megjelentesse egy magyar szerző művét. A Kádár-rendszernek egyébként volt nyolc-tíz sztárszerzője: Déry Tibor, Illyés Gyula vagy Örkény István éves szerzői bevétele egymillió forint fölött volt a hatvanas években, amikor nyolcszázezres példányszámban adták ki a műveiket. A jogdíjakat ugyan kifizették a hatalmas példányszámok után, de aztán ott porosodott a raktárban sok kötet. Ki olvasott volna Gergely Sándort? Majd jött a rendszerváltás, és az Állami Könyvterjesztő Vállalat fillérekért kiárusította a raktárkészletét. Az én könyvtáram alapja is ebből az időből való.

– A jogerős ítélet szerint Babits Mihály szerzői jogait végül Babits Ildikó örökölte. 1963-ban a legfőbb ügyész visszavonta azt a törvényességi óvást, amely sikerre vihette volna Basch Lóránt tervét. Mi állhatott a visszavonás hátterében?

– Többféle magyarázat lehetséges, feltevésem szerint már készült az új szerzői jogi törvény, így az egész ügy tárgytalanná vált. Az 1969-es szerzői jogi törvény ugyanis tartalmazza a kényszerengedélyt, amely szerint a mű kiadható társadalmi érdekből, a jogutód engedélye nélkül is, csak fizetni kell érte. Megnéztem a saját Babits-könyveimet: 1982-ig nem tüntetik fel bennük, hogy ki a jogutód. Babits Ildikó halála után már belekerült, hogy Babits István – Babits Mihály unokaöccse, ő ugye Magyarországon élt. Feltevésemet persze bizonyítani nem tudom, mert a Szerzői Jogvédő Hivatal minden dokumentuma szőrén-szálán eltűnt a rendszerváltozás éveiben. Pártállami intézmény volt: az iratoknak nyomuk veszett, élő ember pedig már nincs, aki nyilatkozhatna erről. 

– „A jó mostoha történetét még nem írták meg…” című kötet a jogrendszer esetlegességeit is megmutatja. Hányféleképpen lehet elmondani vagy megmagyarázni ugyanazt a történetet?

– A jogalkalmazás folyamata úgy néz ki, hogy először meg kell állapítani a tényállást, ami nem is olyan könnyű feladat egy ilyen perben, mert ha jön harminc tanú, az harmincféleképpen fogja előadni ugyanazt az esetet. Másként látja a szomszéd, másként az orvos, és megint másként a közjegyző. A bíró első dolga tehát, hogy elválassza a lényegest az esetlegestől. Például: tejesüveg mellett találták elájulva Babits Ildikót, de ebből még nem következik, hogy a lánynak abortusza lett volna, még ha a pletykás szomszédasszony így gondolta is. Ez teljesen életszerűtlen. Az orvos, a házfelügyelő vagy a fodrász tanúvallomásából ugyanakkor tökéletesen átjön a társadalmi kontextus, az ötvenes-hatvanas évek nyomora. Az olvasó mikroszkopikus pontosságú látleletet kaphat a korról, de közben az is tanulságos, hogy a bírónak ezekből az apró részletekből kellett összeraknia a tényállást. Jó lecke ez a laikusnak, aki a peres akták olvasása közben beleláthat a jogrendszer működésébe.

Névjegy

Székely László, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékének docense oktatói és tudományos pályafutása mellett közéleti szerepet is vállalt: 1998 és 2002 között kormánybiztosa volt a Bős–Nagymaros ügyében folytatott nemzetközi jogvitának, 2010-től az új polgári törvénykönyv előkészítéséért felelős miniszteri biztos volt, 2013 és 2019 között pedig az alapvető jogok biztosának feladatát töltötte be.

Tóth Ida

Fotó: Éberling András

Magyar Nemzet
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó