A nemzethez tartozásunkat örökségként kapjuk
A budapesti rendezésű katolikus világtalálkozóról Erdő Péter elmondta: az esemény egyszerre szól a hívő közösségnek és alkalom az evangelizációra is. „Hitünkről szeretnénk tanúságot tenni, egyben párbeszédre hívni a körülöttünk lévő világot."
2021. szeptember 9. 12:49

Exkluzív interjút adott a Mandiner hetilapnak a Nemzetközi eucharisztikus kongresszus alkalmából Erdő Péter bíboros. Az Esztergom-budapesti érsek az egyházat is fenyegető liberalizmusról, üldözött keresztényekről és a hazánkba érkező Ferenc pápáról is beszélt a lapnak.

A budapesti rendezésű katolikus világtalálkozóról Erdő Péter elmondta: az esemény egyszerre szól a hívő közösségnek és alkalom az evangelizációra is.

„Hitünkről szeretnénk tanúságot tenni, egyben párbeszédre hívni a körülöttünk lévő világot. A kongresszus meghívás: azzal, hogy a hívő közösség kilép a templomból, áldás kíván lenni a világ számára.”

A kongresszus jelmondata: „Minden forrásom belőled fakad”, azt sugallja, hogy az eucharisztia, amelyben Jézus jelen van, egyben az egész egyház missziójának a csúcsa és a forrása — fogalmazott a bíboros.

Erdő Péter az interjúban a keresztény vallás egyetemességét hangsúlyozta: Krisztus az egyetemes megváltó, minden nép meghívást kap, hogy Jézus körül testvéri közösséget alkosson. Ez persze nem jelenti azt, hogy a nemzeteknek és a kultúráknak nincs jelentőségük – figyelmeztet Erdő Péter. Ellenkezőleg: a keresztény ember benne él a történelemben, ahogy a fizikai adottságainkat, a szülőhazánkat, a családunkat és a nemzethez tartozásunkat is örökségként kapjuk.

Ez számunkra adomány és feladat egyszerre, szögezte le a bíboros.

Korunk üldözött keresztényei kapcsán Erdő Péter rámutatott: ahogy a kommunizmus idején Kelet- és Közép-Európában nagy árat fizettek az előző nemzedékek azért, hogy hűek maradtak hitükhöz, a világ több pontján ma is súlyos következményekkel jár a katolikus hit megvallása. Ebből erőt meríthetünk mindannyian – fogalmazott a főpásztor, és hozzátette: a hitet azokkal lehet újjáéleszteni, akik megszenvedtek érte.

Arra a kérdésre, hogy az egyház a társadalom nyomásának engedve lazíthat-e a tanításán, leszögezte: nem arról van szó, hogy az egyház megfogalmaz bizonyos dogmákat, és a körülmények függvényében szigorít vagy lazít rajtuk.

Ha egyszer Jézus Krisztus tanítványai vagyunk, akkor a tényleges tanítását nem tekinthetjük alku tárgyának” – mondta Erdő Péter.

A család és a természetes születési nemek ellen zajló egyre erőteljesebb támadásokról szólva a bíboros figyelmünkbe ajánlja Jézus házasságról szóló tanítását, és felidézi, hogy a genderideológiát Ferenc pápa is világosan elutasította.

Az egyház társadalmi szerepét illetően Erdő Péter történelmi párhuzamokkal érvelt: nem biztos, hogy az egyház mindenütt abban a helyzetben van, hogy hangosan utat mutasson a politikának, ugyanakkor felidézte a második vatikáni zsinat iránymutatását: a hívő ember kötelessége, hogy az e világi dolgokat az evangélium szellemében alakítsa.

Az interjú végén a bíboros a hazánkba érkező Ferenc pápáról osztotta meg gondolatait, és az eucharisztikus kongresszusra Budapestre látogató konstantinápolyi pátriárka jelentőségét hangsúlyozta.

Kép: Ambrus Marcsi – IEC2020

mandiner.hu
  • Az őszödi beszéd után megverték az embereket
    Orbán Viktor miniszterelnök a közrádióban az őszödi beszédet „dermesztő pillanatnak" nevezve a magyar politikában azt mondta: ijesztő dolog, hogy aki ezt az egész helyzetet előidézte, a beszédet elmondta, becsapta az embereket, hazugsággal került kormányra, elvette az emberek pénzét, majd csődbe vitte az országot még ma is a baloldal vezetője.
  • Gyurcsányi beismerés: Hazudtak reggel, éjjel meg este
    Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és garnitúrája hazudtak „reggel, éjjel meg este", kormányzás helyett félrevezettek mindenkit, a csőd szélére vezették Magyarországot.
  • Magyar nyelvemlék a VIII. századból
    Nincs nép a világon, amelyet ne töltene el jogos büszkeség, és ne igyekeznék ezt az oktatásban is tudatosítani, ha nyelvének múltja hirtelen meghosszabbodik négyszáz évvel.
MTI Hírfelhasználó