Sötét lelkű müllernieder
2021. szeptember 14. 00:50

Orbán görcsösen előre dőlt felsőtesttel, mosolytalanul néz Ferenc pápa szemébe.

„Nézzék ezt a képet Orbán Viktor és Ferenc pápa találkozásáról: A magyar miniszterelnök bizalmatlanul, bizonytalanul, görcsösen előre dőlt felsőtesttel, mosolytalanul néz Ferenc pápa szemébe. Aki viszont barátságosan, kedvesen, bíztatóan mosolyog. A háttérben két szerencsétlen mellékszereplő áll, akiknek szemmel láthatóan sejtelmük sincs, hogy mit kellene tenniük, de persze érzik a helyzet kínosságát, értik a miniszterelnök zavarát. Hiszen a főnökük azzal az erkölcsi és minden más szempontból tökéletesen feddhetetlen egyházi, keresztény méltósággal áll szembe, akit az ő csinovnyikjai »keresztényellenes magatartással« vádoltak, »argentin libsinek«, majd »derék liberális, gender-ben hívő marhának« neveztek. Sőt, a miniszterelnöknek ugyanez a közeli jó barátja »decens vénembernek« és »gazembernek« titulálta a pápát csak azért, mert annak a menekültek ügyében más volt a véleménye, mint a magyar kormánynak.

És a miniszterelnök nem szólalt meg, nem tiltakozott, nem határolódott el, ahogyan a magyar katolikus egyház sem érezte úgy, hogy meg kellene szólnia. Hiszen a végén még veszélybe kerülhetnek a nagyvonalú, kormánytól érkező támogatások...

A magyar miniszterelnöknek, és  magyar parlament most már tényleg klinikai esetnek minősülő elnökének azzal kellett szembesülnie, hogy a pápa arról beszélt, »hagyjuk magunk mögött egymás múltbeli meg nem értését, a ragaszkodást a magunk igazához a másik rovására«. Egy másik helyen pedig azt mondta, »Mindig ha valaki be akarta kebelezni a másikat, az nem építő volt, hanem romboló, ahogyan az is, aki ki akarta rekeszteni a másikat, ahelyett, hogy befogadta volna«. És a pápa beszélt demokráciáról, multikulturális társadalomról, megértésről és bűnbocsánatról, a legrászorultabbak melletti kiállásról, egymás megbecsüléséről és tiszteletéről. De attól tartok hiába. A magyar miniszterelnöknek és csatlósainak ezek a szavak, ezek az értékek semmit nem jelentenek. A magyar kormány ugyan keresztény kormánynak nevezi magát, de épp a kereszténység legalapvetőbb értékeit és normáit tapossa sárba. Csak azért, hogy politikai hatalmát aljas céljaira tudja felhasználni. De ennek rövidesen vége. És lesz majd ennek azt országnak olyan kormánya, amely nem szajkózza naponta a kereszténységet, de politikájában annak elveit követi.”

Niedermüller Péter: Orbán Viktor és Ferenc pápa találkozása

mandiner.hu
Címkék:
  • Nyomorban élők helyzetével élt vissza a Jobbik ózdi jelöltje?
    A hat ellenzéki párt arra szövetkezett, hogy nem csak egy egyszerű kormányváltást hajtanak végre, hanem egyben korszakváltást is, amely „felszámolja a Fidesz végtelenül aljas és primitív mentalitását és eszközeit”. Sajnos több jel mutat arra, hogy a Jobbik ózdi jelöltjének, Farkas Péter Barnabásnak nem sikerült ezt a mértéket megugrania.
  • Visszalép a zuglói előválasztástól az MSZP-s Tóth Csaba
    Visszalép az előválasztási indulástól az MSZP-s Tóth Csaba – jelentette be ő maga a „Mi történt?” címmel meghirdetett sajtótájékoztatóján. Tóth felolvasott egy nyilatkozatot, amelyben arról beszélt, hogy olyan támadások érték, amelyek ellen nem volt módja védekezni és támogatói is kihátráltak mögüle.
  • Közeleg a 10. Szemrevaló
    Október 7-17. között a Művész moziban, majd Debrecenben, Pécsett és Szegeden rendezik meg az immár 10. SZEMREVALÓ│SEHENSWERT FILMFESZTIVÁL-t. A Svájci Nagykövetség, az Osztrák Kulturális Fórum és a Goethe Intézet közös filmhete a német nyelvterület legfrissebb filmjeiből ad ízelítőt, ezúttal is eredeti nyelven, magyar felirattal. Idén 12, túlnyomó részt díjnyertes alkotást vetítenek, köztük két Ezüst Medvével méltatott filmet, az Én vagyok a te embered című romantikus sci-fi vígjátékot és Christian Petzold filmjét, a Hableányt, de láthatjuk majd többek között Svájc idei Oscar-nevezettjét, a Húgocskámat, az Arthur & Claire-t Josef Haderrel, és A saját lifttel a pokolba című filmet Daniel Brühl rendezésében és főszereplésével. Október 18-26. között országosan a Művész Távmoziban (online: film.artmozi.hu) lesznek elérhetőek a legjobb németnyelvű alkotások. A jegyek elővételben már szeptember 30-ától elérhetőek.
MTI Hírfelhasználó