Facebook-összeomlás: mi van a háttérben?
A Facebook és a tulajdonában lévő platformok ártanak a gyerekeknek, és elősegítik a társadalom polarizációját az Egyesült Államokban, a cég vezetői pedig nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják a nyereségüket a biztonsággal szemben - mondta kedden a szenátus kereskedelmi és fogyasztóvédelmi albizottságának meghallgatásán a vállalat korábbi termékmenedzsere, kongresszusi fellépést sürgetve.
2021. október 5. 20:12

Frances Haugen, a Facebook leleplezője – usatoday.com

A Facebook és a tulajdonában lévő platformok ártanak a gyerekeknek, és elősegítik a társadalom polarizációját az Egyesült Államokban, a cég vezetői pedig nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják a nyereségüket a biztonsággal szemben - mondta kedden a szenátus kereskedelmi és fogyasztóvédelmi albizottságának meghallgatásán a vállalat korábbi termékmenedzsere, kongresszusi fellépést sürgetve.

Frances Haugen kijelentette: bár a technológiai óriás tisztában van azzal, hogy egyes tizenévesek számára nyilvánvaló károkat okoz az Instagram, mégsem lép fel kellő mértékben ez ellen.
   
A félretájékoztatásról és az online felületeken észlelet gyűlöletkeltésről azt mondta, hogy a Facebook és platformjai gyengítik a demokráciát.
   
A meghallgatáson azt vetette a Facebook szemére, hogy a "csillagászati nyereséget az emberek elé helyezte", és ezért nem hajtja végre platformjain a szükséges változtatásokat, valamint szándékosan elrejti a létfontosságú információkat a nyilvánosság, az amerikai kormány és a világ elől.
   
"A Kongresszusnak általam benyújtott dokumentumok bizonyítják, hogy a Facebook többször is megtévesztette a nyilvánosságot arról, hogy mit tártak fel saját kutatásai a gyerekek biztonságáról, a mesterségesintelligencia-rendszerei hatékonyságáról, a megosztó és szélsőséges üzenetek terjesztésében betöltött szerepéről" - tette hozzá.
   
A Facebook korábbi termékmenedzsere az elmúlt hetekben olyan - több tízezer oldalnyi - belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek állítása szerint bizonyítják, hogy az amerikai cég tisztában van a termékei által okozott károkkal. A távozása előtt titokban lemásolt dokumentumok alapján a The Wall Street Journal című amerikai napilap cikksorozatot is készített.
   
A Facebook Haugen állításait félrevezetőnek nevezte, és hangsúlyozta: nincs bizonyíték arra a feltevésre, hogy ők lennének a társadalmi polarizáció elsődleges okai.
   
Andy Stone, a Facebook kommunikációs igazgatója keddi Twitter-üzenetében közölte, Haugen nem dolgozott a gyermekbiztonságon, vagy az Instagramnál, illetve nem kutatta ezeket a kérdéseket, és a Facebooknál végzett munkája alapján nincs közvetlen ismerete a témáról.
   
Haugent demokrata szenátorok is védelmükbe vették, és a férfi bátorságát méltatták. Ed Markey, Massachusetts állam demokrata szenátora 21. századi hősnek nevezte a volt alkalmazottat, Amy Klobuchar, Minnesota állam demokrata szenátora pedig úgy vélte, Haugen lesz a "katalizátora" annak, hogy a Kongresszus lépéseket tegyen a közösségi médiára vonatkozó, évek óta megrekedt javaslatok ügyében.A Facebook és a tulajdonában lévő platformok ártanak a gyerekeknek, és elősegítik a társadalom polarizációját az Egyesült Államokban, a cég vezetői pedig nem hajlandók változtatni, mert fontosabbnak tartják a nyereségüket a biztonsággal szemben - mondta kedden a szenátus kereskedelmi és fogyasztóvédelmi albizottságának meghallgatásán a vállalat korábbi termékmenedzsere, kongresszusi fellépést sürgetve.

Frances Haugen kijelentette: bár a technológiai óriás tisztában van azzal, hogy egyes tizenévesek számára nyilvánvaló károkat okoz az Instagram, mégsem lép fel kellő mértékben ez ellen.

A félretájékoztatásról és az online felületeken észlelet gyűlöletkeltésről azt mondta, hogy a Facebook és platformjai gyengítik a demokráciát.

A meghallgatáson azt vetette a Facebook szemére, hogy a "csillagászati nyereséget az emberek elé helyezte", és ezért nem hajtja végre platformjain a szükséges változtatásokat, valamint szándékosan elrejti a létfontosságú információkat a nyilvánosság, az amerikai kormány és a világ elől.
   
"A Kongresszusnak általam benyújtott dokumentumok bizonyítják, hogy a Facebook többször is megtévesztette a nyilvánosságot arról, hogy mit tártak fel saját kutatásai a gyerekek biztonságáról, a mesterségesintelligencia-rendszerei hatékonyságáról, a megosztó és szélsőséges üzenetek terjesztésében betöltött szerepéről" - tette hozzá.
    A
Facebook korábbi termékmenedzsere az elmúlt hetekben olyan - több tízezer oldalnyi - belső dokumentumokkal látta el az amerikai sajtót, amelyek állítása szerint bizonyítják, hogy az amerikai cég tisztában van a termékei által okozott károkkal. A távozása előtt titokban lemásolt dokumentumok alapján a The Wall Street Journal című amerikai napilap cikksorozatot is készített.
   
A Facebook Haugen állításait félrevezetőnek nevezte, és hangsúlyozta: nincs bizonyíték arra a feltevésre, hogy ők lennének a társadalmi polarizáció elsődleges okai.
   
Andy Stone, a Facebook kommunikációs igazgatója keddi Twitter-üzenetében közölte, Haugen nem dolgozott a gyermekbiztonságon, vagy az Instagramnál, illetve nem kutatta ezeket a kérdéseket, és a Facebooknál végzett munkája alapján nincs közvetlen ismerete a témáról.
   
Haugent demokrata szenátorok is védelmükbe vették, és a nő bátorságát méltatták. Ed Markey, Massachusetts állam demokrata szenátora 21. századi hősnek nevezte a volt alkalmazottat, Amy Klobuchar, Minnesota állam demokrata szenátora pedig úgy vélte, Haugen lesz a "katalizátora" annak, hogy a Kongresszus lépéseket tegyen a közösségi médiára vonatkozó, évek óta megrekedt javaslatok ügyében.

Mi van a háttérben?

Történetének legkínosabb leállásán esett át a Facebook, amelyről kiderült, hogy nem csak megtűri, de ösztönzi is az álhírek terjesztését, ha ez több interakciót, és így több profitot hoz. Illetve több millió népszerű felhasználót kivételesen kezelt, akiknek szinte bármi megengedett volt, miközben a konzervatív megszólalókat egyre gyakrabban és egyre erőteljesebben hallgattatta el. Egyre több visszataszító dolog derül ki a legnagyobb közösségi oldalról.

Az utóbbi hetekben rengeteg dokumentumot szivárogtatott ki egy eddig ismeretlen bennfentes a Facebookról az amerikai kereskedelmet ellenőrző bizottságnak, a SEC-nek.

 

A SEC jelvénye

A titokzatos szivárogtató azonban a népszerű 60 Minutes nevű műsorban felfedte magát, és további részleteket árult el, hogyan is működik a világ legnagyobb közösségi oldala.

 

60 Minutes

A korábban a Facebooknál termékmenedzserként dolgozó Frances Haugen szerint a cégnek semmi sem drága a profitért, így a különböző algoritmusok akár még a gyűlöletbeszédet is felerősítik és terjesztik a felhasználóknak, mindez pedig egyértelműen negatív hatással van az emberek biztonságára és a társadalomra.

A nő egyébként veterán a nagy tech cégeknél, hiszen korábban dolgozott például a Google-nál és a Pinterestnél is, azonban tapasztalatai szerint messze a Facebooknál volt a legrosszabb, hiszen hamar egyértelművé vált, hogy a felhasználóira magasról tesz a közösségi óriás, ha egy kis extraprofitot lehet bezsebelni.

 

Mark Zuckerberg az elmúlt években visszajáró "vendég" az Egyesült Államok szenátusa előtt, azonban a törvényhozás még nem tudott mit kezdeni vele – origo/AFP/JIM WATSON

Habár a Facebook és vezetője, Mark Zuckerberg rendszeresen hangoztatja, hogy nagyon keményen lépnek fel a gyűlöletbeszéd és a diszkrimináció ellen, azonban a Haugen által kiszivárogtatott belsős dokumentumokból egyértelműen kiderült, hogy a gyűlöletbeszéd 3-5 százalékát, az erőszakra való felbujtásnak csupán 0,6 százalékát szűrik ki a rendszerből.

Vaffler Dániel

origo.hu
Címkék:
  • A forradalom indítására emlékeztek Szegeden
    1956. október 16-án a szegedi bölcsészkar Auditórium Maximumában összehívott diákgyűlésén a hallgatók közfelkiáltással létrehozták a MEFESZ-t, majd döntöttek arról, hogy az érdekvédelmi témák mellett politikai kérdésekkel is foglalkoznak. Egy óra alatt az orosz nyelv fakultatív oktatásától eljutottak a szovjet csapatok kivonásának követeléséig - közölte Kiss Tamás. Szavai szerint "kimondták az akkor kimondhatatlant". Innen indult az 1956-os magyar forradalom.
  • Erdélyikopó-világtalálkozó Bőszénfán
    Erdélyikopó-világtalálkozót rendeznek Somogy megyében, a péntektől vasárnapig tartó eseményen Magyarországról, Erdélyből és Csehországból tucatnyi tenyésztő több mint száz kutyával képviselteti magát.
  • Beleavatkoztak a csehországi választásokba
    Néhány nappal a cseh választások előtt a Babišra vonatkozó adatok kiszivárogtatása egy tudatosan időzített, célzott külső támadás volt.
MTI Hírfelhasználó