Varga Mihály tíz pontja
Varga Mihály közölte: 2015 óta a magyar költségvetés 590 milliárd forintot fordított az európai unió és a magyar határ védelmére, Brüsszel az összegnek csupán 1 százalékát finanszírozta eddig.
Utoljára frissítve: 2021. november 16. 22:11
2021. november 16. 19:50

Varga Mihály pénzügyminiszter éves meghallgatásán az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén 2021. november 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Tíz pontban foglalta össze a pénzügyminiszter a költségvetési politika elmúlt egy évi eredményeit az Országgyűlés költségvetési bizottságában. Varga Mihály egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaságpolitika támogató maradt, és segítséget tudott nyújtani, jelentős erőforrásokat tudott mozgósítani a gazdaság újraindítása érdekében.

Varga Mihály keddi, éves meghallgatásán az erős gazdasági növekedést támogató költségvetési politikát, a sikeres államadósság-kezelést, a magyar gazdaság felminősítését, a versenyképesség javulását, a beruházások felfutását, a béremeléseket és a nyugdíjjuttatások növelését emelte ki.
   
Azt mondta, a gazdaság újraindítása jó pályán van, és a harmadik negyedévi GDP-adatokkal összefüggésben leszögezte, "a világválság után is Európa egyik leggyorsabban bővülő gazdasága a magyar. Hozzátette, beérnek a támogató költségvetési politika, a gazdaságvédelmi és újraindítási intézkedések eredményei: tavaly 5,5 százalékpontot tett, idén pedig 8,4 százalékpontot tesz hozzá a költségvetés a gazdaság teljesítményéhez.
   
A költségvetés jó helyzetét tükrözi, hogy sem a válság elleni védekezésnek, sem az újraindításnak, sem a gazdaságvédelmi intézkedéseknek nem volt pénzügyi akadálya - mondta, és nagy eredménynek nevezte, hogy a 2008-2009-es krízissel összevetve a mostani válságban a költségvetés külső források nélkül tudott minden gond nélkül mozgósítani a GDP 30 százalékának megfelelő összeget. A hiány nem lóg ki az uniós sorból, alacsonyabb, mint az uniós átlag, 2020-ban és várhatóan 2021-ben is - tette hozzá.
   
A pénzügyminiszter sikeresnek nevezte az elmúlt egy év államadósság-kezelését, amelyben jelentős eredményként 4-ről 6 évre nőtt az adósság futamideje és javult a szerkezete is. Európában itt a legnagyobb a lakosság részvétele az államadósság finanszírozásában, az adósság negyedét magyar emberek tartják kézben, szemben a kormányváltáskori 3 százalékkal.
   
A Moody's szeptemberi felminősítését is a jelentős eredmények közé sorolta Varga Mihály, megemlítve, hogy a válságban inkább leminősítések voltak a jellemzőek. A felminősítés azt üzeni, hogy stabil a magyar államháztartás - szögezte le.
   
A hatékonyság, versenyképességnövelés az elmúlt egy évben is fontos maradt, és komoly, de nem elégséges eredmény, hogy a svájci IMD intézet rangsorában az ország 5 helyet tudott előrelépni. Ezzel elértük a 2. helyet a visegrádi országok között, de a globális 42. helyről feljebb kell lépni - fogalmazott.
   
A pénzügyminiszter beszélt az adócsökkentésekről, elmondta, hogy idén és jövőre kétezermilliárd forintnyi adócsökkentés fog megvalósulni, és emlékeztetett a munkavállalókkal és a munkáltatókkal kötött bérmegállapodásra, amelynek részeként a munkaadók terhei 4 százalékponttal csökkenek. Megemlítette a családi adóvisszatérítés 600 milliárd forintos összegét és a 25 év alattiak szja-mentességét, amely 140 milliárd forintot hagy a fiataloknál. A szochó és a szakképzési járulék csökkentése további, mintegy 600 milliárd forintot jelent.
   
A 27 százalékos beruházási ráta a legmagasabb az EU-n belül Magyarországon - emelte ki Varga Mihály, és megemlítette az ehhez forrásokat biztosító Ginop -forrásokat, amelyek 420 milliárd forinttal segítették tavaly a gazdaságvédelmet, és emlékeztetett a Ginop plusz elindítására, amelynek 540 milliárd forintos keretéből 240 milliárd forintra már a döntés is megszületett.
   
Beszélt a jelentős béremelésről az egészégügyben, és megemlítette a nyugdíjjuttatások emelését is. Varga Mihály azt mondta,
fontos a nyugdíjasok védelme, és az "hogy idős honfitársaink érezzék, hogy ebben az időszakban is gondolunk rájuk". Ezért 2, 6 millió nyugdíjas minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumot kapott, 100 ezer forint körüli plusz juttatást, ami 250 milliárd forintba került. "Jövőre pedig teljes egészében visszaadjuk a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat, ami 320 milliárd forintot jelent" - jelentette ki.
   
A béremelések mértékét érzékeltetve példaként említette, hogy az egészségügyi bérekre fordított források összege a 2010-eshez képest 2,5 -szeresére emelkedett, és kitért arra is, hogy míg a 2010-es kormányváltás előtt az átlagbér 200 ezer forint körül volt, az idei bérmegállapodás alapján a minimálbér lesz ekkora. 2010-hez képest minden bér jellegű kiadás 85 százalékkal nőtt - ismertette.
   
Tizedik pontként a határvédelmi kiadásokról beszélt a pénzügyminiszter. Ismertette, hogy 2015 óta a magyar költségvetés 590 milliárd forintot fordított az európai unió és a magyar határ védelmére, és nehezményezte, hogy Brüsszel az összegnek csupán 1 százalékát finanszírozta eddig.
 

MTI
  • Az EU-ban egy szűk kör kezében van a valódi hatalom
    „Az európai intézmények működése a gyakorlatban meglehetősen különbözik attól, amit a szerződésekben vagy a könyvekben olvashatunk" - jelentette ki Trócsányi László. Rámutatott, hogy az Európa Parlamentben elvileg ugyan minden tagállam egyenlő, de . "a valódi hatalom egy szűk kör kezében van", s a döntések meghozatala "zárt ajtók mögött történik".
  • Meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet
    Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken reggel.
  • Brutális erejű választási beavatkozásra készülhetünk
    Horváth József: Közép-Európán söpört végig egy furcsa, kormányokat és politikusokat buktató hullám. Ausztria, Csehország, Szlovákia, Románia és legutóbb Bulgária. Ami közös bennük, hogy az európai balliberális fősodorral szemben álló politikusokat, pártokat járattak le és szorítottak ki kormányzati pozícióból.
MTI Hírfelhasználó