Clintel – szemben a fősodor médiával
Dr. Héjjas István: A Clintel (Global Climate Intelligence Group) kizárólag a klímaváltozás kérdéseivel foglalkozik, igyekszik leleplezni az ezzel kapcsolatos hazugságokat, megpróbálja ráébreszteni a politikusokat, hogy hibás koncepciók alapján hoznak döntéseket.
2021. november 28. 12:07

Azt a klímaelméletet, amelyre az ENSZ és az EU klímapolitikája épül, 1896-ban publikálták először, és mivel a tények számos ellentmondásra utalnak, az ezer sebből vérző elméletet folyamatosan módosítgatják, toldozzák-foltozzák, és mindig levonják belőle azt a következtetést, amely összhangban van az aktuális hatalompolitikai érdekekkel, amivel elő lehet idézni egy globális mértékű pánikkeltést. Dr. Héjjas István egyetemi oktatót, irányítástechnikai szakmérnököt kérdezte a Gondola.

– Tanár úr, az 1960-as, 70-es években még közeledő jégkorszakkal ijesztgették az embereket, ezzel azonban nem sikerült igazán komoly pánikkeltést előidézni, nem csekély mértékben azért, mert az akkori klímahisztéria nem tudott a vasfüggönyön átgyűrűzni. A nyilvánossághálózat nagysága miért fontosabb, mint a tudományos tényanyag?

– Minél nagyobb a nyilvánosság, annál hatásosabb a propaganda. Amikor kezdtek nekilendülni a kelet- és közép-európai gengszterváltások, a helyzet megváltozott, megnyíltak a határok, az információ szabadon áramolhatott a korábban elzárt régiók felé is, és ekkor a világot irányítani akaró globális neoliberális politikai elit csinált egy 180 fokos fordulatot, és azóta katasztrofális melegedéssel ijesztgetik az emberiséget.

– Hogyan tudják elfelejtetni az érintett társadalmakkal, hogy előzőleg pont az ellenkezőjét hazudták?

– A fordulat előzménye és egyfajta „főpróbája” az volt, hogy az 1980-as években Angliában kibontakozott szénbányász sztrájkokat azzal a demagóg propagandával sikerült leszerelni, hogy a sok szén miatt veszélyesen melegedhet az éghajlat, ezért be kellene zárni a szénbányákat.

– Miért van az, hogy a Vasladyt ezért mind a mai napig ünnepli a fősodor média?

– Mivel a főpróba rendkívül sikeresnek bizonyult, a programot folytatták, és már ott tartunk, hogy Nobel-díjat is odaítéltek a hivatalos klímaelmélet támogatásáért.

A CLINTEL üzenete a COP26-on részt vevő nemzeti politikusoknak és  világvezetőknek - Clintel

– Miképpen sikerült megszerezniük a svéd kémikus által alapított díjat a globálpropagandistáknak?

– Ezen nem kell csodálkozni, a Nobel-díj Bizottság is beállt a „politikailag korrekt” main-stream irányzatba, és lassacskán arra a szintre süllyed, ahol valamikor a Sztálin Békedíj Bizottság volt.

– Miért sugallja ez azt, hogy a tudományos alapokon működő Clintelnek is díjat kellene alapítania, amely az egyébként is beárnyékolt Nobel-díjat maga alá gyűri, és amellyel az igazi tudósokat ismeri el?

– A Clintel (Global Climate Intelligence Group) kizárólag a klímaváltozás kérdéseivel foglalkozik, igyekszik leleplezni az ezzel kapcsolatos hazugságokat, megpróbálja ráébreszteni a politikusokat, hogy hibás koncepciók alapján hoznak döntéseket. Ilyen értelemben a Clintel semmiképpen nem helyettesítheti a Nobel-díj Bizottságot. Inkább a Nobel-díj Bizottságot kellene ráébreszteni arra, hogy olvassák el még egyszer figyelmesen Nobel Alfréd hagyatékának és végrendeletének a szövegét, és próbáljanak végre tisztességesen annak a szellemében eljárni.

gondola
  • A tram-train reneszánsza Európában
    Egyre népszerűbb Európában a tram-train rendszere, ennek jele, hogy hat német és osztrák város összesen több mint félezer szerelvényt rendelt a Stadlertől. Ugyanilyen járművek közlekednek Szeged és Hódmezővásárhely között is, számuk, ha majd mindegyiket forgalomba helyezik, eléri az egy tucatot.
  • A magyarok többsége a Fidesz győzelmét várja
    A megkérdezettek 68 százaléka kormánypárti győzelemre számít, még az ellenzéki szimpatizánsoknak is csak kevesebb, mint a fele bízik a kormányváltásban - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából
  • Nem tud titkot tartani a dán titkosszolgálat?
    A politikus az elmúlt években több olyan interjút adott, amiben lényegében megerősítette az együttműködést az egyik legnagyobb amerikai hírszerző ügynökséggel, sőt azt is „kikotyogta”, hogy az alku még Bill Clinton elnöksége idején jött létre.
MTI Hírfelhasználó