Orbán Viktor és Emmanuel Macron is erős Európát akar
A hazaszeretet, Európa megerősítése és az európai stratégiai autonómia kérdésében „egyet fogunk érteni Macron elnök úrral” - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Emmanuel Macron francia államfővel közösen tartott sajtónyilatkozatában hétfőn Budapesten.
2021. december 13. 15:39

A magyar kormányfő kifejtette, nincs stratégiai autonómia európai védelmi ipar, saját, nukleáris energiaképesség, valamint mezőgazdasági önellátási képesség nélkül. „Ezért mi támogatjuk a közös európai védelempolitikát, támogatjuk a nukleáris energiát és támogatjuk, hogy Európának erős agráriuma legyen” – fogalmazott Orbán Viktor. Jó esély van arra, hogy „sikeres tárgyalásokat folytassunk” – mondta a miniszterelnök, a délutáni megbeszélésekre utalva. Kitért arra, hogy 2007-ben járt utoljára francia elnök Magyarországon.

Mint mondta, a látogatásra az időjárás miatt a május lett volna ideális, hiszen akkor a legszebb Budapest és Magyarország, de – fűzte hozzá – „politikára a december is jó lesz”.

Orbán Viktor leszögezte, Magyarország tisztelettel viszonyul Macron elnökhöz, és miután Franciaország az enciklopédisták hazája, elfogadja azt a definíciót, amit legutóbb a francia elnök mondott kettejük viszonyáról: „politikai ellenfelek és egyúttal európai partnerek vagyunk”.

Közös európai gondolkodásra van szükség a külső határok jobb megvédéséért és a közös cselekvésért – hangoztatta a francia köztárasági elnök.

Emmanuel Macron azt mondta: Magyarország és Franciaország nem mindenben ért egyet, de Franciaország lojális partner és Európa-párti. Franciaországnak fontos a hazaszeretet, és a többi országgal az egymás iránti tisztelet – tette hozzá az államfő.

Magyarországra látogatott hétfőn Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, akit Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes fogadott a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren.

A nap folyamán a Várkert Bazár épületében a V4-ek kormányfői egyeztetnek egymással, amely eseményhez a francia elnök is csatlakozik.

hirado.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Hazánk kormánya elhivatott a családtámogatás ügyében
    Magyarország kormánya elhivatott a családok támogatása ügyében, minden intézkedést úgy hoznak meg, hogy szem előtt tartják a családok érdekeit; legyen szó kisebb vagy nagyobb családokról, vagy olyanokról, akik gyermekeiket egyedül nevelik - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten.
  • Katolikus ifjúsági házat avattak Székelyföldön
    Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az avatóünnepségen elmondta: a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági rendezvényeinek központjává váló létesítmény megszentelt helyen, a fogyatékkal élőket táboroztató Szent Gellért Alapítvány Rehabilitációs és Rekreációs Háza szomszédságában épült.
  • Farkas Dániel lett a Fidelitas elnöke
    A Fidelitas XIX. tisztújító kongresszusa Farkas Dánielt választotta meg elnöknek szombaton - közölte a szervezet a közösségi oldalán.
MTI Hírfelhasználó