Magyarország nem fordulhat vissza
Orbán Viktor kifejtette: a Magyarország előre megy, nem hátra mondatban benne van az a küzdelem, amelyet Magyarország az elmúlt 12 évben folytatott, hiszen 2010-ben egy csődbe jutott ország volt, az országot "kivéreztették és tönkretették". De "nagyon kemény munkával 12 év alatt a korábbi baloldali kormányzás hibáit és bűneit Magyarország kijavította" - mutatott rá.
2022. január 21. 10:10

A miniszterelnök a közrádió stúdiójában – hirado.hu

Tanulni kell abból, ami 2010-ig történt, abból, hogy mennyi erőfeszítés kellett, hogy a hibákat ki tudjuk javítani, és ha már sikerült, nem fordulhatunk vissza oda, ahol megint csak bajok várnának ránk - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor kifejtette: a Magyarország előre megy, nem hátra mondatban benne van az a küzdelem, amelyet Magyarország az elmúlt 12 évben folytatott, hiszen 2010-ben egy csődbe jutott ország volt, az országot "kivéreztették és tönkretették". De "nagyon kemény munkával 12 év alatt a korábbi baloldali kormányzás hibáit és bűneit Magyarország kijavította" - mutatott rá.
   
Közölte: azonban most jönnek azok, akik "2010-ig baloldali politikusokként csődbe vitték az országot", és azt mondják, hogy készen állnak arra, hogy a választások után ők vegyék át az ország irányítását. Ez azt jelentené, hogy hátrafele megyünk - tette hozzá.
   
Úgy vélte, az elmúlt évek munkáját nem érdemes kidobni az ablakon, mert ha visszajönnek azok, akik csődbe vitték az országot, ugyanazt fogják tenni, amit korábban tettek, "ahhoz értenek, megszorításokhoz, elvételhez, nyugdíjcsökkentéshez értenek, de ők nem fognak minimálbért emelni, nem fogják növelni a nyugdíjakat, mert nem ezt tették, amikor erre lehetőségük volt".
   
Hangsúlyozta: a baloldal kormányzása következtében a munkanélküliség 12 százalék fölött volt, növekedés helyett csökkent a gazdasági teljesítmény, az adók az "egekben voltak", "a nyakunkon ült az IMF" és az a baloldal, amely most az egészségügyet bírálja, elvett az egészségügyi dolgozóktól és a tanároktól is egyhavi bért, a nyugdíjasoktól pedig egyhavi nyugdíjat.
   
Kiemelte: a mostani kormány visszaadja a 13. havi nyugdíjat, folyamatosan emeli a minimálbért és a különböző szakmacsoportok béreit, munkanélküliség helyett most már inkább munkaerőhiány van, az adókulcsok európai összevetésben is kifejezetten jók, a növekedés pedig nem mínusz 2-3 százalék, hanem plusz 7.
   
Hangsúlyozta azt is: nemcsak arról van szó, hogy a baloldal 2010-ig hibákat és bűnöket követett el, hanem arról is, hogy 2010 után nem támogatta a parlamentben a kijavításuk érdekében hozott kormányzati döntéseket. Az adócsökkentéseket és a 13. havi nyugdíj visszaépítését sem szavazták meg - emelte ki, hozzátéve, hogy a baloldal a magas infláció miatt most bevezetett intézkedéseket - az élelmiszerárstopot, az üzemanyagárstopot és a kamatstopot - is támadja.
   
A miniszterelnök a baloldalt a járvány elleni védekezés támadása miatt is bírálta. Kifejtette: szabad, sőt kell vitatkozni arról, hogy milyen a jó védekezés, de ezt úgy kell tenni, hogy közben a védekezést ne gyengítsék
   
Közölte: a védekezésről folytatott vita összeurópai jelenség, de a magyar baloldal azzal kilóg az európai gyakorlatból, hogy kamuvideókat gyártott. Nem tud arról, hogy bármelyik nyugat-európai országban előfordult volna, hogy tényeket hamisítanak meg, álvideókat, kamuvideókat készítenek és úgy vitatkoznak a védekezésről, hogy ezzel gyengítik a védekezés hatékonyságát - mondta.
   
Úgy látja, ahogy Magyarországon támadják a védekezést, az sértő az orvosokra és az ápolókra nézve, leértékeli a kórházakban zajló munkát. Azonban az egész egészségügyi rendszer mindent megtesz azért, hogy a betegeknek segítséget nyújtson, elismerést érdemelnek az orvosok és az ápolók - jelentette ki.
   
Megjegyezte: az oltás megszervezése mindenhol jól halad.
   
Orbán Viktor úgy értékelt: a baloldal nem tud különbséget tenni a kormány támadása és az ország leminősítése között.
   
A kormányfő közölte: ellenzi az egészségügy privatizálását. Szerinte ugyanakkor a magyar baloldal programjának folyamatosan része az egészségügy magánosítása, mert nagyon sokan dolgoztak és dolgoznak a privát egészségügyben érdekelt üzleti csoportoknak, így "korábbi kenyéradó gazdáik okán" érdekeltek abban, hogy üzleti lehetőséget nyissanak a nemzetközi tőke előtt.
   
A kormányfő a migrációról szólva azt mondta: Magyarország védi egész Európát, de Brüsszel nem segíti a védekezést, sőt támadja Magyarországot.
   
Orbán Viktor elmondta: 2020-ban 45 ezer illegális bevándorlót fogtak el a határon, 2021-ben pedig már 122 ezret, ami jól mutatja, hogy az illegális határátlépések száma nő. A migráció kérdése nem oldódott meg, sőt mint fenyegetés és veszély velünk él majd a következő években is, ezért majd meg kell erősíteni és át kell alakítani a határvédelem rendszerét - jelentette ki. Hozzátette: új erőket kell bevonni, minél több olyan fegyveres kell, akit kifejezetten a határvédelem céljából alkalmaznak.
   
Kitért arra: a magyarok "mindig várkapitányok is egyben", egész Európa határát védik. 2015 óta ez a magyaroknak mintegy 600 milliárd forintba került, de ezt a munkát Brüsszel nem támogatja, "sőt hátba lő bennünket", támad, ahelyett, hogy segítene - fogalmazott a kormányfő.
   
Kijelentette: Magyarország nem akar bevándorlóország lenni, "nem akarjuk, sose fogjuk azt mondani, hogy a muszlim felnőttek kiváltják a hiányzó keresztény gyerekeket", mert mi az országainkat az életünk végén nem idegenekre, hanem a saját gyerekeinkre szeretnénk hagyni.
   
A járványhelyzetről szólva a kormányfő elmondta: a pénteki adatok szerint nő a fertőzöttek száma, de a lélegeztetőgépen lévők száma csökken és a kórházi ellátást igénylők száma is lassabban nő, mint ahogyan az omikron variáns terjed.

MTI
  • A kormány az ország biztonságát és a gazdaságot is megvédi
    Az elhúzódó háborús helyzetben az új magyar kormány két legfontosabb feladatának az ország biztonságának és gazdaságának megvédését nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Gulyás Gergely bejelentette, hogy péntektől csak magyar rendszámú autók tankolhatnak rezsicsökkentett árú üzemanyagot, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pedig a kormány által nyolc területen bevezetendő extraprofit-különadó részleteiről számolt be.
  • A Kádár-rendszer feltárása nélkül nem érthetjük a jelent
    Száztíz évvel ezelőtt született Kádár János, aki hazánk XX. századi történelmének egyik legmeghatározóbb figurája lett.
  • A digitalizált világ diktatúrába torkollhat
    „Ha a mesterséges intelligenciának átadjuk a döntést, akkor valóban jöhet egy fordulat, amikor valóban már egzisztenciális fenyegetést fog jelenteni az emberi létezésre” – mondja Miklos Lukacs de Pereny.
MTI Hírfelhasználó