Bennük bízik Márki-Zay – bemutajuk a baloldali árnyékkormány tagjait
2022. január 29. 11:11

Gyurcsány emberei és régi káderek

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Az ellenzék által bejelentett baloldali árnyékkormány nevei között több olyan politikus, szakértő nevét is olvashatjuk, akik a 2010 előtti időszakban részt vállaltak a Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon vezette kormányok munkájában. Sőt, van köztük olyan is, aki a rendszerváltás előtt is komoly pozíciót töltött be.

 

A Demokratikus Koalíció (DK) politikusa, Vadai Ágnes 2007 és 2010 között a Gyurcsány–Bajnai-kormányok ideje alatt a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkáraként dolgozott, és most is ezért a területért felelne Márki-Zay Péter mellett. Inkei Péter kulturális szakértőként dolgozik a baloldali miniszterelnök mellett. Inkei már a rendszerváltást megelőzően a Művelődésügyi Minisztérium Kiadói Főigazgatóságának vezetője volt, amely szerv egyfajta cenzori hivatalként működött. Saját bevallása szerint az általa vezetett egység a szocializmus alatt a „gondolatrendőrség őrse” volt.

Annak ellenére, hogy Márki-Zay Péter tagadja, hogy a baloldal ismét fizetőssé tenné az egészségügyet, mégis ennek a területnek a vezetésével azt a Komáromi Zoltánt bízta meg, aki a Gyurcsány-kormány alatt a vizitdíj mellett gyűjtött aláírásokat 2008-ban. Komáromi Zoltán a koronavírus-járvány alatt azzal szerzett országos hírnevet, hogy egy interjúban úgy fogalmazott, szerinte jobban jár az, aki elkapja a vírust, mint akit keleti típusú vakcinával oltanak.

Márki-Zay mellett továbbá szerepet kap Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere is, aki korábban településén magánkézbe szervezte ki az egészségügyet, mely működtetésével először egy olyan céget bízott meg, amelynek tulajdonosa Horváth Ágnes SZDSZ-es korábbi egészségügyi államtitkár volt, ezt követően pedig inkább saját nevelt fia által vezetett vállalkozásra bízta a budaörsiek egészségét.

Soros György emberei Márki-Zay árnyékkormányában

Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke (Fotó: MTI/Beliczay László)

Márki-Zay Péter leendő kormányának jelentős része dolgozott korábban a Soros György által fenntartott politikai aktivista szervezetnél. Polyák Gábor jogász és kommunikációs szakember korábban a Gyurcsány Ferenc által kinevezett Majtényi László vezette Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki tanácsadójaként dolgozott. A kormányváltást követően Polyák a Soros György által finanszírozott Mérték Médiaelemző Műhely vezetője lett. Polyák Gáborra Márki-Zay Péter a médiaügyeket bízta. A kultúráért felelős Inkei Péter a Soros György által alapított CEU egyetemi kiadójának főszerkesztőjeként működött. Bojár Gábor gazdaságért felelős vezető pedig 1998 és 2005 között a Soros Alapítvány kuratóriumának tagja volt. Király Júlia, aki szintén gazdasági szakemberként erősíti a Márki-Zay-csapatot, a Nyílt Társadalom Alapítványok által finanszírozott Transparency International Magyarország Alapítvány és az Eötvös Károly Intézet felügyelőbizottsági tagja, utóbbinak igazgatója pedig az a Fleck Zoltán, aki Márki-Zay Péter mellett az új alkotmány kidolgozásáért felel. Fleck dolga továbbá, hogy kidolgozza annak koncepcióját, hogy hogyan lehet kétharmados többség nélkül megkerülni a sarkalatos törvényeket. Helyet kapott a szakértők között a környezetvédő Szél Bernadett is, aki a Migránsokat Segítő Egyesületben tevékenykedett politikai karrierjének kezdete előtt. Valamint Tóth Endre oktatásért felelős momentumos politikus pedig korábban az amerikai milliárdos által dotált Budapest Intézetben dolgozott elemzőként.

Pénzemberek a baloldal csapatában

A már említett Bojár Gábor gazdasági ügyekben segíti az ellenzéket. A Graphisoft CAD szoftverfejlesztő cég alapítója előszeretettel beszél a szabadpiaci verseny fontosságáról. Első millióit azonban saját bevallása szerint manipulált közbeszerzésből szerezte, mely során az illetéseknek vissza is kellett csorgatnia közpénzeket. Erről 2016-ban beszélt egy interjúban: „nem volt versenytársunk. Annyi pénzt kérhettünk rajzainkért, amennyit csak akartunk, bőven belefért az a kis jutalék is, amit a döntéshozóknak vissza kellett juttatni.” A nagyvállalkozó korábban több magyarországi pártot is támogatott, pénzt adott az SZDSZ-nek, az Együttnek, a Bokros Lajos-féle Modern Magyarországért Mozgalomnak, de ott volt a Momentum donorai között is, legutóbb pedig arról cikkezett a sajtó, hogy Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti kampányát is megtámogatta. A mezőgazdaságért felelős Raskó György szintén a Momentum támogatója volt. Raskó a rendszerváltást követően MDF-s politikusként szerepet vállalt a mezőgazdaság privatizációjában, a kis- és közepes gazdaságokkal szemben a mezőgazdasági szakember mindig a nagybirtok mellett foglalt állást.

Antiszemiták és EU-ellenes politikusok az árnyékkormányban

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik képviselője (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A baloldali árnyékkormány programjában az Európai Unióval való hathatósabb együttműködés mellett az alapvető emberi jogok és identitások tiszteletben tartásának is hangsúlyos szerep jutott, ennek ellenére több tagja is van Márki-Zay Péter csapatának, akik korábban antiszemita kijelentéseket tettek és az Európai Unióból való kilépést szorgalmazták.

A családokért és lakhatásért felelős Z. Kárpát Dániel nemegyszer hívta fel magára a figyelmet antiszemita megnyilvánulásaival. Több fórumon is Magyarország Izrael általi felvásárlásáról beszélt.„Azok a multik, akiknek nem tetszik a gazdaságpolitika, nyugodtan elmehetnek Brüsszelbe vagy éppen Tel-Avivba” – fogalmazott a politikus egy Barikádnak adott interjúban. Z. Kárpát továbbá 2003-ban még „EU-tanázia” címmel írt unióellenes könyvet, ma már azonban az Európai Ügyészséghez való csatlakozást sürgeti, és több jogkört is az európai szervek kezébe adna.

Stummer János – aki a nemzetbiztonság témaköréért felel a baloldali miniszterelnök-jelölt csapatában – korábban többször is részt vett a szélsőjobboldali rendezvénynek számító, Budapest náci és nyilas védőire is emlékező kitörés emléktúrán. Egy 2013-ban kirobbant botrányban továbbá az ELTE-BTK Hallgatói Önkormányzatának egyik vezetőjeként származás alapján osztályozta a hallgatókat.

Botrányhősök

Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő (Fotó: MTI /Szigetváry Zsolt)

A baloldal miniszterelnök-jelöltje arra a Lukácsi Katalinra bízta az egyházügyi kérdéseket, aki leszbikusokat ábrázoló újság címlapjával fotózkodott egy templomban. Ezenfelül pedig félmeztelen képpel emlékezett meg a holokauszt áldozatairól. Korrupcióellenes hadjáratának első számú vezetőjének Hadházy Ákost nevezte meg, aki az MTVA székházában nyújtott emlékezetes alakítást, valamint verekedésbe keveredett az LMP egyik korábbi politikusával, Sallai Benedekkel. Az önkormányzati ügyekben pedig az a Wittinghoff Tamás jár el, akinek szexvideója a helyhatósági választások előtt járta be a magyar sajtót.

Címkép: Márki-Zay Péter, a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje és a baloldal közös képviselőjelöltjei a baloldali pártok Egységben a szabad Magyarországért! címmel tartott megemlékezésén, az Andrássy úton az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján, 2021. október 23-án (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

hirado.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó