Elindult a kampány, Orbán Viktor egyértelmű győzelmével zárult az első nap
A Facebook-interakciószámok alapján minden téren kíméletlen előnnyel indított a Fidesz. A párt online megjelenése minőségi szempontból erőteljesebb, a fideszes tábor pedig sokkal aktívabbnak, lelkesebbnek bizonyult a közösségi médiában – írja a Mandiner.hu.
2022. február 13. 23:56

A LikeFight Extrában a portál szemügyre vette, hogy az interakciószámok tekintetében melyik politikai tömb tudhatja magáénak az első nap győzelmét, melyik listavezető mozgósított sikeresebben, és megvizsgálta a választókerületekben elért eredményeket is – derül ki a cikkből.

Fontos, hogy a most bemutatott elemzést természetesen nem lehet azonos szinten kezelni egy közvélemény-kutatással. A Mandiner célja, hogy képet kaphassunk az egyes politikai szereplők felkészültségéről, a közösségi médiában kifejtett mozgósítási képességéről, valamint a politikai táborok motiváltságáról – írják.

 

Fotó: mandiner.hu

Pártok

Nyergeljetek, a kampány elkezdődött, ideje, hogy mi is kilovagoljunk! – szólította fel hallgatóságát Orbán Viktor szombati évértékelő beszédében. A jobboldal komolyan vette a miniszterelnök felhívását, ugyanis február 12-én a pártokra kiosztott összes interakció közel 73 százalékát gyűjtötte be a Fidesz, ami 107 ezer interakciót jelent. Elég csupán a pártok Facebook-oldalait végigpörgetni, hamar belátható, melyik oldal fektet több energiát az online aktivitásába – tudtuk meg a cikkből.

Fotó: mandiner.hu

Miniszterelnök-jelöltek

Orbán Viktor egyértelmű győzelmével zárult az első nap. A miniszterelnök az interakciók jóval több mint kétharmadát gyűjtötte össze az első hivatalos kampánynapon, és szemléletes, hogy a kormányfő mindössze négy bejegyzéssel 83 ezer interakciót szerzett, míg Márki-Zay Péternek 11 bejegyzésre volt szüksége egy jóval szerényebb, 37 ezres interakciószám eléréséhez. A kampány első napja tehát ismét rávilágít a korábbi elemzéseinkben már bemutatott összefüggésre, amely szerint

Orbán Viktor egy bejegyzéssel több embert mozgósít, ezáltal sokkal több emberhez ér el, mint baloldali ellenfele.

Ez azt is jelenti, hogy a magasabb interakciószámok eléréséhez Orbán Viktornak a jövőben elegendő lehet bejegyzéseinek számát növelnie, míg Márki-Zay Péter esetében a cikk írásakor nem látni növekedési pályát. A baloldal jelöltje jelenleg is sokat posztol, és a legutóbbi adatok szerint már a 20 milliós heti költést is átlépte, azonban így sem sikerül megközelítenie a miniszterelnököt. Erről ide kattintva olvashat bővebben. Márki-Zay Péter alulteljesítése leginkább karakterének általános elutasítottsága miatt van – derül ki a cikkből.

Fotó: mandiner.hu

Választókerületek

Április 3-án nemcsak a listák versenyeznek egymással, hanem választókerületi jelöltek is, ezért a kampány első napján ezt a frontot is kielemezte a portál. Sorra vette mind a 106 választókerületet, és megvizsgálta, melyik jelölt szerezte a legtöbb interakciót. A Facebook-számok alapján az egyéni választókerületek tekintetében is jóval a kétharmadot meghaladó arányban nyertek Orbán Viktor jelöltjei, a Fidesz és a KDNP által támogatott politikusok ugyanis a 106 -ból 75 választókerületben több interakciót szereztek február 12-én, mint baloldali ellenfeleik – írják.

Fotó: mandiner.hu

Az adatokat kielemezve feltevődik a kérdés: milyen stratégiát követ a baloldal? Vajon a 2018-as stratégiát ismétlik, és arra számítanak, hogy a digitális csatatérben a Telex, a 444 és a Nyugati Fény által vezetett baloldali aktivista-újságírók szállítják nekik majd az online elérést? A LikeFight-ban hétről hétre kiderül – olvasható a cikkben.

MNO - mandiner.hu
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
  • Katasztrófa előtt a világ
    Az orosz–ukrán háború apropóján egyértelművé vált, hogy nem léteznek csupán helyi vonatkozású konfliktusok.
  • Hatvanöt éve végezték ki Tóth Ilonkát, az 1956-os forradalom mártírját
    Az 1956-os forradalom és szabadságharcot követő kádári megtorlás koncepciós perei közül az egyik legbotrányosabb eljárásban ítélték halálra a 24 éves Tóth Ilonát. A beismerő vallomások ellenére hosszú évek kutatómunkája alapján ki lehet mondani, hogy Tóth Ilona és társai nem követhették el azt a gyilkosságot, amivel vádolták őket.
  • Karácsony Gergely elszólta magát
    Magyarázkodni akart Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában, miután kiderült, hogy Brüsszel utasítására lejjebb veszik a világítást, nyáron a klímát, télen a fűtést a közintézményekben.
MTI Hírfelhasználó