Orosz Trianon
Az orosz Károlyi Mihály, akit Mihail Gorbacsovnak hívnak, ma is a globális véleményhatalom kedvencének számít. Joggal.
2022. május 3. 11:01

Cár ágyú – create.vista

Ahogy az első világháború csak arra szolgált, hogy megvesse az alapjait a második világháborúnak, úgy a kelet-európai rendszerváltások „harmadik világháborúja” meg arra szolgált, hogy megvesse a most kibontakozóban lévő negyedik világháború alapjait. (Ha valaki úgy véli, hogy túlzás harmadik világháborúnak minősíteni a rendszerváltást, az hasonlítsa össze Magyarország nemzeti vagyonvesztését a második világháború és a rendszerváltásprojekt során, és meglepődve fogja tapasztalni, hogy a kereskedelem, a pénz és a média fegyvereivel a nemzet ellen vívott rendszerváltás fedőnév alatt futó projekt során elszenvedett vagyonvesztésünk lényegesen nagyobb.)

Valójában persze ez a két világháborúnak álcázott „projekt” a történelmileg már második harmincéves háború volt 1914 és 1945 között, és mindkettő stratégiai célja a németség felszámolása volt, ami az elmúlt hetvenhét év „utómunkálataival” kiegészítve mostanában sikeresen a végéhez közeledik. Az első harmincéves háború (1618 és 1648 között) az ezeréves német szakrális nemzetet semmisítette meg, a második harmincéves háború pedig előbb a szigorúan ellenőrzött német államnemzetet 1920-ban, majd a mesterségesen kiprovokált, tébolyult bosszúra épülő nemzetvisszaállítási kísérletet 1945-ben.

Valóban elég mulatságos, hogy az elmúlt közel hatszáz év során egymást követő európai nemzetállamok (Portugália, Spanyolország, Hollandia, Franciaország és Nagy Britannia) után a birodalomként Európa sorsát meghatározó Németország és Oroszország nem kapta meg az esélyt arra, hogy akár csak egyetlen évszázadon át világbirodalom lehessen. Mi több, kétszer is sikeresen egymásnak vezette őket ez a titokzatos (és persze „nem létező”) világbirodalom-kiválasztó hatalom, ők pedig engedelmesen, annak rendje módja szerint kölcsönösen földig rombolták egymást. Most éppen ez készülődik, immár harmadik alkalommal, és nem látszik jele annak, hogy az érintettek esetleg tanultak volna az előző két esetből.

Igaz, volt egy rövid történelmi pillanat (1939–40-ben), amikor a német és orosz birodalmi elitek talán elgondolkodtak azon, hogy egymás kölcsönös földig rombolása helyett mi lenne, persze csak az egzotikum kedvéért, ha ezúttal inkább közös erővel az őket egymás ellen vezetni kívánó „nem létező” erő ellen fordulnának, de aztán szépen, fegyelmezetten (a fegyelem nagy erénye mindkettőjüknek) végrehajtották a parancsot. Mint ahogy most is minden jel arra utal, hogy mindketten teljesítik az említett világerő mai parancsait is. Hogy a német nemzethelyreállító, tébolyult bosszú mivel járt 1933 és 1945 között, azt láttuk, engedelmesen sikerült belesétálniuk a végzetes történelmi csapdába, amely látszólag azt ígérte nekik, hogy kísérletük sikeres lehet.

Hogy e csapda hihetőbb legyen, és a leendő áldozat ne fogjon gyanút, 1938-ban Münchenben világossá is tették, hogy mi a feladat, és nem jelentett gondot e „nem létező” világerőnek az sem, hogy „összedobja” a Harmadik Birodalomnak azt a mai áron nagyjából tízezermilliárd dollárt, amivel „világhódító” tébolyát engedelmesen kiélhette, hogy aztán várja az előre elkészített „jutalom” 1945-ben, és azóta folyamatosan. Érdekes módon ez a „nem létező” világerő Nürnbergben nem a vádlottak padján ült (pedig, ha valakinek, hát neki mindenképpen ott kellett volna ülnie), hanem ő volt a fő vádló. Ügyes, mondhatnánk elégedetten csettintve, ha volna humorérzékünk, de valahogy mostanában nem nagyon van. Bár ez a történet sincs igazán megírva, de az azért ma már mindenki számára evidencia, még ha nyíltan beszélni róla nem is igazán illendő.

Russia | History, Flag, Population, Map, President, & Facts | Britannica

britannica.com

Oroszország történetének azonban van egy eddig egyáltalán nem feldolgozott része, amelynek evidenciái korántsem váltak világossá, pedig enélkül egyáltalán nem lehetünk képesek megérteni azt az újabb nemzeti öngyilkosságot, amit az orosz birodalmi elitek most visznek véghez. Az egy darabig Szovjetunió néven üzemeltetett orosz birodalom létezni engedése, majd előzékenyen földrészünk közepéig való „beinvitálása” 1945-ben egyetlen célt szolgált, az Elbától keletre fekvő Európa hagyományos paraszti társadalmainak brutális kegyetlenséggel, következésképp szenzációsan rövid idő alatt történő felszámolását.

Hogy aztán a globális kapitalizmus uralmi elitje zavartalanul kifoszthassa e térséget a rendszerváltás fedőnevű, harmadik világháborúval felérő folyamat során.

Ám a történet eddig teljesen feltáratlan eleme az a folyamat, amelynek során a Szovjetunió, ahogy Cseh Tamás egyik dalában énekli „kihúzom, leereszt, elteszem” módon halkan, engedelmesen és illedelmesen összeomlott, önmagát a zavartalan kifosztáshoz előzékenyen feltálalva a „nem létező” világerő számára. Ne szépítsük, ez az orosz nép számára ugyanolyan feldolgozatlan trauma, mint nekünk Trianon, és joggal.

Az orosz Károlyi Mihály, akit Mihail Gorbacsovnak hívnak, ma is a globális véleményhatalom kedvencének számít, és szintén joggal. Ráadásul ez egy 1988 óta folyamatosan zajló Trianon, amelynek során Berlintől Moszkváig (vagy, na jó, „csak” Moszkva nyugati külvárosáig, mondjuk, a volokolamszki országútig) tolják vissza az orosz birodalom határait. Ahogy a németségben és a magyarságban is váltott ki némi frusztrációt mindaz, amit 1920 után véghez vittek velük, nem igazán meglepő, hogy az oroszság is átélhetett valami hasonlót az elmúlt három évtized során zajló folyamatos orosz Trianon során, és e frusztráltság is játszhat némi szerepet abban, hogy Oroszország ugyanolyan engedelmesen sétál bele a „nem létező” erő csapdájába, mint a németség annak idején.

Bogár László közgazdász  

magyarhirlap.hu
MTI Hírfelhasználó