Ma búcsúzik hivatalától Áder János
A kétszer kitöltött ötéves ciklusát követően Áder János köztársasági elnök hétfőn távozik hivatalából. A rendszerváltoztatás hetedik államfője megbízatása alatt mindvégig szilárdan küzdött a környezetvédelem ügyéért, de közben a társadalmi, szociális és egészségügyi feszültségek mellett sem ment el szó nélkül. Szociális érzékenységét jelzi, hogy a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyermekek megsegítése érdekében feleségével együtt tavaly májusban létrehozta a Regőczi István Alapítványt.
2022. május 9. 10:32

Áder János a rendszerváltó politikusaink egyike. Már az 1987-es lakiteleki találkozón és az 1989-es Ellenzéki és Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon is részt vett. Fontos szerepe volt az államszocializmust lebontó tárgyalássorozatban, nevéhez is köthető az 1990 utáni demokratikus választási rendszer kidolgozása. A rendszerváltoztatást követő első szabad országgyűlési választáson, 1990-ben, a Fidesz képviselőjeként kapott országgyűlési mandátumot.

Később szülővárosa Csorna háromszor is megválasztott egyéni országgyűlési képviselőként küldte az ország házába. 1998-ban a parlament elnökévé választották, mely tisztséget 2002-ig látta el. Házelnöki tevékenységével nemzetközi színtéren is erősítette hazánk megbecsülését. Ebben az időszakban csatlakoztunk a NATO védelmi szövetségéhez. 2009-ben az Európai Parlament tagjává választották. Uniós képviselőként és az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának alelnökeként dolgozott. 2012. április végén a Fidesz–KDNP-frakciószövetség 262 ajánlásával lett az államfőjelölt. Az Országgyűlés május 2-án az első fordulóban kétharmados támogatással, 262 szavazattal választotta meg köztársasági elnökké. 2012. szeptember 26-án Út a Békéhez Díjjal tüntette ki a Szentszéknek az ENSZ-hez delegált megfigyelő missziója.

Áder János államfőként mind a két megválasztott ciklusában hangsúlyosan küzdött a környezetvédelem ügyéért. Ennek érdekében 2015-ben a köztársasági Elnöki Hivatalban felállította a Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságot, 2016-ban pedig létrehozta a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt.

2017. május 8-án tette le második ciklusának elnöki esküjét az Országházban. Beszédében kiegyezést sürgetett, és a közbeszéd színvonalának drámai mértékű csökkenését nehezményezte. 2021. májusában a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyermekek megsegítése érdekében feleségével együtt létrehozta a Regőczi István Alapítványt. Áder János államfőként utoljára az új Országgyűlés május 2-i alakuló ülésén mondott beszédet a parlamentben.

A leköszönő köztársasági elnök a Magyar Nemzetben megjelent interjújában – visszatekintvén az elmúlt tíz éves munkásságára – azt mondta: nyugodt szívvel hagyja el a Sándor-palotát, hiszen főbb vállalásait teljesítette. A 2012-ben megválasztott Köztársasági elnök a magyar érdekek és értékek képviseletére vállalkozott. Kifejtette: egy politikusnak arra kell figyelnie, hogy az a döntés, amit meghozott, emberileg, erkölcsileg és jogilag helyes-e – tette a hozzá Áder János.

Elmondta: az elmúlt tíz évben minden olyan missziót meglátogatott, amelyikben jelentős számú magyar katona teljesített szolgálatot. Ezek közül a legnagyobb és legemlékezetesebb az afganisztáni volt. Felidézte, hogy karácsony előtt történt a látogatás, amikor csaknem 120 liter halászlevet főzött a külföldön teljesítő katonáknak. A köztársasági elnök öt alkalommal találkozott Ferenc pápával. Azt mondta: az első látogatásra egy palack vizet vitt a szentatyának az egyik legismertebb magyar forrásból. Áder János jövőbeni terveiről is beszélt.

Azt mondta, két alapítványával kíván foglalkozni. A Regőczi István alapítvány nem egyszerűen segítséget nyújt a koronavírus-járvány következtében árván maradt gyerekeknek, fiataloknak, hanem a diploma, illetve a szakma megszerzéséig támogatja őket. Hasonlóan fontos számára a Kék Bolygó Alapítvány, amely induló startapokat támogat. A fejlesztési ötletek között szerepel például a műanyaghulladékok feldolgozása, a gumi újrahasznosítása, az öntözési technológiák korszerűsítése, a föld termőképességének megóvása. Áder János folytatja a környezetvédelmi internetes podcastját, amelyben a vendégeivel beszélget a klíma- és környezetvédelemről.

hirado.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Hazánk kormánya elhivatott a családtámogatás ügyében
    Magyarország kormánya elhivatott a családok támogatása ügyében, minden intézkedést úgy hoznak meg, hogy szem előtt tartják a családok érdekeit; legyen szó kisebb vagy nagyobb családokról, vagy olyanokról, akik gyermekeiket egyedül nevelik - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten.
  • Katolikus ifjúsági házat avattak Székelyföldön
    Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az avatóünnepségen elmondta: a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági rendezvényeinek központjává váló létesítmény megszentelt helyen, a fogyatékkal élőket táboroztató Szent Gellért Alapítvány Rehabilitációs és Rekreációs Háza szomszédságában épült.
  • Farkas Dániel lett a Fidelitas elnöke
    A Fidelitas XIX. tisztújító kongresszusa Farkas Dánielt választotta meg elnöknek szombaton - közölte a szervezet a közösségi oldalán.
MTI Hírfelhasználó