Megnyílt a Sándor-palota a nagyközönség előtt
Megnyílt a Sándor-palota a nagyközönség előtt szombaton a budai Várban Novák Katalin köztársasági elnök beiktatási ünnepsége alkalmából.
2022. május 14. 19:44

Érdeklődők a Sándor-palota előtt 2022. május 14-én. Ezen a napon tartották Novák Katalin köztársasági elnöki beiktatását az Országház előtti Kossuth téren; a beiktatási program részeként látogatható a klasszicista palota épülete, az államfő hivatala. MTI/Koszticsák Szilárd

A nyílt délutánon a Sándor-palota előtt kígyózó sorokban várakoztak az érdeklődők, hogy megtekinthessék a Szent György téri épület termeit, egyebek mellett a Kerek-szalont, az Empire-kisszalont, a Gobelin-termet, a Mária Terézia-szalont, a Tea-szalont és az elnöki tárgyalót, valamint kisétálhassanak a teraszra. Volt, aki magával a köztársasági elnökkel is találkozhatott.    
 
A látogatók, akiket 10-15 fős csoportokban engedtek be, megismerkedhettek a termek történetével, megtudhatták, hol fogadják a hazánkba érkező államfőket, hol adják át a nagykövetek megbízólevét, megtekinthették a festményeket és egyéb tárgyakat, fotózhattak. A nyílt nap nagyszámú érdeklődőt vonzott, a Sándor-palota kommunikációs igazgatóságának tájékoztatása szerint eddig mintegy 5500-an tekintették meg az épületet.    
 
A budai Várba ellátogatók számos program közül választhattak még szombat délután, a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállítása, a felújított Szent István terem, a Hauszmann-sztori kiállítás és a Várkert Bazár Új világ született című tárlata ingyenesen várta a közönséget.  
  
A Kossuth Lajos téren tartott beiktatási ceremónia mellett a nap kiemelt eseménye volt a Kálvin téri református templomban az ökumenikus istentisztelet, valamint a Sándor-palotában a nyílt nap.

Érdeklődők sorban állnak a Sándor-palotánál 2022. május 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Őrségváltás a Sándor-palota előtt 2022. május 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Novák Katalin köztársasági elnök (b) kezet fog egy látogatóval a Sándor-palota teraszán 2022. május 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Novák Katalin köztársasági elnök (k) egy látogatóval fotózkodik a Sándor-palota teraszán 2022. május 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Novák Katalin köztársasági elnök látogatókkal a Sándor-palota teraszán 2022. május 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Érdeklődők a Sándor-palota Tükörtermében 2022. május 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Érdeklődők a Sándor-palota Tükörtermében 2022. május 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Érdeklődők a Sándor-palotában, elöl a Mária Terézia-szalon 2022. május 14-én. MTI/Koszticsák Szilárd

MTI
  • A kormány az ország biztonságát és a gazdaságot is megvédi
    Az elhúzódó háborús helyzetben az új magyar kormány két legfontosabb feladatának az ország biztonságának és gazdaságának megvédését nevezte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón. Gulyás Gergely bejelentette, hogy péntektől csak magyar rendszámú autók tankolhatnak rezsicsökkentett árú üzemanyagot, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter pedig a kormány által nyolc területen bevezetendő extraprofit-különadó részleteiről számolt be.
  • A Kádár-rendszer feltárása nélkül nem érthetjük a jelent
    Száztíz évvel ezelőtt született Kádár János, aki hazánk XX. századi történelmének egyik legmeghatározóbb figurája lett.
  • A digitalizált világ diktatúrába torkollhat
    „Ha a mesterséges intelligenciának átadjuk a döntést, akkor valóban jöhet egy fordulat, amikor valóban már egzisztenciális fenyegetést fog jelenteni az emberi létezésre” – mondja Miklos Lukacs de Pereny.
MTI Hírfelhasználó