Hazánknak megtiszteltetés az ENSZ-közgyűlés elnöki posztja
Magyar tisztségviselő, Kőrösi Csaba lesz idén szeptembertől egy éven át az ENSZ Közgyűlésének elnöke, ami nagy megtiszteltetés és egyben óriási lehetőség is Magyarország számára - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, miután az ENSZ Közgyűlése közfelkiáltással megválasztotta a 77. ülésszak elnökét New Yorkban.
Utoljára frissítve: 2022. június 7. 20:58
2022. június 7. 17:10

Kőrösi Csaba – hungarytoday.com

Elsősorban Magyarország számára megtiszteltetés az ENSZ Közgyűlésének elnöki posztja - mondta Kőrösi Csaba, a közgyűlés kedden megválasztott elnöke az M1 Híradónak nyilatkozva.

Kedd délután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tájékoztatta az MTI-t, hogy az ENSZ Közgyűlése közfelkiáltással megválasztotta a 77. ülésszak elnökét New Yorkban. Szeptembertől egy éven át Kőrösi Csaba lesz az ENSZ Közgyűlésének elnöke.
   
Kőrösi Csaba az M1-nek azt mondta: neki is különleges megtiszteltetés, egyben kihívás a pozíció. Az ENSZ Közgyűlése az ENSZ legmagasabb fóruma, amelynek fő feladata annak a meghatározása, hogy "milyen irányba menjen a világ".
   
Azért különlegesen fontos ez a megbízatás - tette hozzá -, mert olyan összetett a mostani válság, amelyre nem volt példa az utóbbi negyven évben - emelte ki Kőrösi Csaba.
   
Az M1 aktuális csatorna Híradójában azt mondták: az új elnöknek várhatóan fontos szerepe lesz a világpolitikai és a világpiaci folyamatok alakításában.
   
Kőrösi Csaba 2010 és 2014 között nagyköveti rangban vezette Magyarország New York-i állandó ENSZ-képviseletét, majd a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságát vezette.
   
Az ENSZ-közgyűlés rendes ülésszaka minden év szeptemberében kezdődik. A rendes ülésszak kezdete előtt legalább három hónappal választják meg a közgyűlés elnökét, 21 alelnökét és a közgyűlés hat főbizottságának elnökét.
   
A közgyűlés elnöki posztját az elmúlt egy évben a török Volkan Bozkir töltötte be.
   
Az ENSZ-közgyűlés elnökének feladatai közé tartozik többi között a közgyűlés üléseinek megnyitása, lezárása, valamint elnöklése. Javaslatot tesz az elnök a szeptemberi általános vita témájára, illetve informális tematikus üléseket is összehívhat, amelyeken lehetőség van szakértők meghallgatására, új témák megvitására, vagy éppen ellentmondásos kérdések áttekintésére. Külön közgyűlési határozatok alapján magas szintű üléseket (állam- és kormányfői, miniszteri szintűeket) is összehívhat és elnökölhet.
   
Az ENSZ történetében eddig egy magyar elnöke volt a közgyűlésnek, 1982-83-ban, amikor Hollai Imre, akkori külügyminiszter-helyettes töltötte be ezt a pozíciót.

 

A délutáni miniszteri bejelentés

Magyar tisztségviselő, Kőrösi Csaba lesz idén szeptembertől egy éven át az ENSZ Közgyűlésének elnöke, ami nagy megtiszteltetés és egyben óriási lehetőség is Magyarország számára - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, miután az ENSZ Közgyűlése közfelkiáltással megválasztotta a 77. ülésszak elnökét New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy teljesen új világrend van kialakulóban, amely komoly kihívásokat jelent a nemzetközi közösség számára, ilyenkor pedig jelentős szerepe van a nagy nemzetközi szervezeteknek, amelyek platformot biztosítanak az államok közötti egyeztetésekre.
   
"Az ENSZ ilyen, amelynek Alapokmányánal fogva is az egyik legfontosabb küldetése, hogy mintegy végső menedékként, végső helyszínként lehetőséget biztosítson a szembenálló feleknek arra, hogy egymással vitázzanak, ütköztessék az álláspontjukat, esetleg megállapodásra is jussanak" - húzta alá.
   
A miniszter különös megtiszteltetésnek nevezte, hogy egy éven keresztül a világszervezet melletti magyar képviselet egykori vezetője, Kőrösi Csaba fogja elnökölni az ENSZ Közgyűlését. Illetve közölte, hogy az elmúlt két évben a kormány komoly diplomáciai hadjáratot folytatott ennek érdekében.
   
Végezetül pedig hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek a jövőben rendkívül fontos szerepe lesz a világpolitikai és világgazdasági folyamatok alakításában, s így erre egy magyar tisztségviselőnek is komoly befolyása lesz.

MTI
  • Javaslat a Korrupcióellenes Munkacsoportnak
    A baloldali politikus ugyanis 2015. szeptember 29-én egy online újságnak az ügyre utalva a következőket mondta: „Amúgy nem azt mondtam, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel. Hanem azt, hogy az SZDSZ is tele van korrupciós ügyekkel. Fontos az az is.” Egészen különleges üzenet ez a veterán politikustól.
  • Csengey Dénes legendája filmalkotásban
    Csengey mint ikon is fontos volt az MDF-nek, farmeröltönyt viselt, hosszú haja, szakálla volt, a fiatalokat vonzotta ezzel a megjelenéssel. Jó párost alkottak 1989. március 15-én a televízió előtt Cserhalmi Györggyel: a színész Kiáltványt olvasott fel Csengey beszéde előtt.
  • Golyófogó helyett – jövendőmondó...
    Valóban, amikor ő és társai színre léptek, az országban még itt állomásoztak a megszálló szovjet csapatok, és neki magának voltak is személyes tapasztalatai arról, milyen következményei vannak annak, ha valaki ellenáll, vagy megpróbálja lebontani azt az embertelen korszakot, melyet a kommunista Magyarország időszakának nevezünk – fogalmaz Bakos Katalin.
  • Energiaforrások: ne kerüljünk cseberből vederbe
    Az energetikai függés problémáját egyidejűleg és úgy kell megoldani, hogy az ne eredményezzen egy másik egyoldalú függést - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke Pozsonyban a V4-es országok parlamenti elnökeinek találkozóján pénteken.
  • A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!
    "Ursula von der Leyen és Manfred Weber megerősítenék az EU határvédelmét. Na, ugye! A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!" - fogalmazott Orbán Viktor kormányfő.
MTI Hírfelhasználó