Infláció: ki fújja fel a lufit?
Az infláció szó szerinti értelmezése felfúvódást jelent, ezért jogos kérdés, hogy ki és miért fújja fel most ezt a pénzbuborékot, amire legutóbb az arab–izraeli háború után, azt megelőzően pedig az első és a második világháború után volt példa.
2022. június 9. 10:33

Vagyis egy évszázad óta ez a negyedik olyan háború, amely globális „felfúvódást” okoz. Ha tehát valóban e négy inflációs hullám valóságos okait és azok mélyszerkezetét akarjuk megérteni, akkor ehhez először e „csinált háborúk” legfőbb világhatalmi mozgatórúgóit kellene megérteni. Az uralkodó neoliberális közgazdasági narratíva kizárólag pénztechnikai választ ad az ilyen kérdésekre, és azt mondja, hogy ez egy egyszerű hidraulikai rendszer, ha „jól” szabályozzuk a gazdaságba injektált pénz mennyiségét, akkor nincs infláció, vagy legfeljebb „súrlódásos” áremelkedés, amelynek üteme évente egy-két százalék.

Ám ez a metaelmélet (valójában szimpla és primitív hatalomideológia) pont a lényeget hagyja homályban, vagyis, hogy mit is jelent az, hogy „jól”, ki és milyen elvek alapján határozza meg, hogy mikor jó és mikor rossz a pénzadagolás. És azért hagyja homályban, mert az uralkodó közgazdaságtan legfőbb „feladata”, hogy úgy tüntesse fel, hogy a „szabad piacra” épülő rendszer egy önszabályozó komplexum, egy technikailag jól áttekinthető hidraulika, ahol politikailag, ideológiailag „semleges” szakértők szakértenek, és megmondják, hogy mi a jó és mi a rossz.

Holott természetesen az emberi gazdálkodás mindig alapvetően hatalomgazdaság, hiszen egy érdekvezérelt rendszerről van szó, ahol az érdekek valóságos hierarchiája az alul lévők számára lehetetlenné teszi, hogy átlássák az érdek- és erőviszonyokat, vagyis a hatalmi rend lényegét. Ráadásul a globális véleményhatalmi fegyverként működtetett média mindent meg is tesz annak érdekében, hogy soha ne is láthassák ezt. Vagyis, ahogy József Attila írja, „aki szegény, az a legszegényebb”, az alul lévők nemcsak anyagi értelemben kifosztottak, hanem főként lelki és szellemi értelemben, a tudásjavakból, az információs és kapcsolati tőkék világából vannak kizárva.

A háború és az infláció azért kapcsolódnak szorosan egymáshoz, mert a háború igazi célja mindig valamilyen komplexitás visszabontása, a valóságos hatalmi struktúrák szabadon engedik a pusztítást, hogy a bizonytalanság és káosz örvényeiben a nyertesek még többet nyerjenek, a vesztesek meg még többet veszítsenek, ez utóbbi oka éppen az információ és a kapcsolat, a tudásjavak teljes hiánya, sőt a beléjük injektált hamis tudás.

A magyar nyelvben ezt a zavarosban halászni kifejezés írja le a legpontosabban, hiszen az összezavart halakat sokkal könnyebb kihalászni. Akkerlof és Schiller Phishing for Phools (Halászat hülyékre, vagyis Balekhalászat) pont erről szól, vagyis arról, hogy a Nobel-díjas szerzők szerint a kapitalizmus lényege a csalás. A háború tehát csak azért kell, hogy zavaros legyen minden, még az a kevés tudástőke is elvesszen, amivel a vesztesek eddig rendelkeztek.

A két világháború is globális hatalmi visszacsapás volt, a kontinentális Európa urát, a német birodalmat kellett megfegyelmezni, és ennek záróakkordja volt a mindent romba döntő hiperinfláció, ami mindig a szegények adója mert azt is elveszi, ami az elemi szinthez kell. Az arab–izraeli háború meg ahhoz kellett, hogy a dollár globális birodalmi hatalomgazdasági pénz szerepét megerősítse, mert a hatvanas évek végére ez összeomlani látszott, pedig a legköltségesebb proxyháború Vietnamban enélkül még nagyobb kudarc lett volna. A mostani helyzet is egy orosz–amerikai proxyháború, csak most Ukrajna a Vietnam.

A mostani háború az eddigi legbrutálisabb komplexitás-visszabontás, mert a „nem létező” világerő kitartottja, az amerikai birodalom számára irányíthatatlanná, ellenőrizhetetlenné vált a világ, több okból is. A legfőbb ok az eurázsiai együttműködés, vagyis Európa, Oroszország és Kína mint komplex rendszer, ami okafogyottá tette volna Amerikát, ezért kellett ezt bármi áron lerombolni, lehetőleg úgy, hogy olyan mély sebeket okozzon, amelyeket évtizedekig sem lehet begyógyítani. Ennek érdekében az elmúlt fél évszázad során éppen általa felépített komplexumot, az ellátási láncok (supply chains) finoman összecsiszolt rendszerét, most ő maga veri szét elképesztő brutalitással pillanatok alatt.

Ez a rendszer azért volt előnyös a birodalom számára, mert jelentősen csökkenteni tudta a globális tranzakciós költségeket, amihez az informatika és elektronika, vagyis a komplex rendszer technikai finomszabályozása addig elképzelhetetlen lehetőségeket nyitott meg. Most viszont a váratlanul szétrobbantott rendszer elemi szintű működési költségei láncreakcióként növekednek, és az ezzel együtt járó totális bizonytalanság okozta pánikreakciók ehhez újabb negatív szellemi energiákkal fújják végzetes módon a végtelen felé ezt az csinált inflációs buborékot.

A globális hatalmi szuperstruktúra által megfélemlített lokális uralmi elitek automatikus reakcióként terhelik ezeket az extra költségeket a vesztes többségre, ahogy a múltbeli „csinált” háborúk idején is. És persze azonnal megszólal a globális szuperstruktúra lokális kollaboránsainak kórusa, ha ritka kivételként, mint most például Magyarországon a lokális kormány megpróbálja e globális hatalmi „pumpa” által befújt pusztító többletinfláció legalább egy részét visszaterhelni a globális hatalomgazdaság lokális telephelyeire. Ám ha el akarjuk kerülni a minden eddiginél pusztítóbb válságot, akkor csak ez az út látszik járhatónak.

Bogár László

(A szerző közgazdász)

Magyar Hírlap
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó