A kormány számára a magyar emberek biztonsága a legfontosabb
A kormány számára Magyarország, a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, ezt garantálják azok a magyar és amerikai katonák is, akik a NATO keretében közös járőrözést hajtanak végre - mondta a honvédelmi miniszter szerdán Hajdúhadházon, amikor a Vay Ádám kiképzőbázison találkozott a gyakorlatra érkezett katonákkal.
2022. június 15. 13:56

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium évzáróján az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Kossuth laktanya alakulóterén Debrecenben 2022. június 15-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Szalay-Bobrovniczky Kristóf angolul és magyarul is elmondott köszöntőjében azt mondta, Magyarország elkötelezett a NATO mellett, a magyar katonák rendszeresen együtt gyakorlatoznak más NATO-katonákkal.

A most kezdődött magyar-amerikai közös gyakorlatot különleges alkalomnak nevezte, miután "az orosz-ukrán konfliktus fizikai közelségében" gyakorlatoznak, járőröznek a katonák.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban azt mondta, a NATO álláspontja továbbra is egybeesik a magyar nemzeti érdekkel, miszerint mindent meg kell tenni azért, hogy a konfliktus ne terjedjen tovább Ukrajna határán.

Hozzátette, a térségben a katonáknak kettős feladatuk van: a humanitárius tevékenység mellett biztosítaniuk kell Magyarország határainak védelmét, de a NATO tagjaként ebben a feladatban is számíthat szövetségeseire az ország.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf utalt rá, hogy minden évben vannak olyan hazai és nemzetközi gyakorlatok, közös kiképzések, felkészítések és feladatok, amelyre NATO-tagországok katonái érkeznek hazánkba.

A miniszter fontosnak nevezte, hogy a Magyar Honvédség a mostani háborús helyzetben is fenntartsa a NATO szerepvállalásának szintjét.

A magyar-amerikai kapcsolatok egyik kiemelkedő eleme mindig is a katonai együttműködés volt - mondta, megjegyezve, hogy a jövőben is e jó kapcsolat folytatására törekednek. "Tesszük ezt most úgy, hogy közösen látunk el járőrfeladatokat azért, hogy még felkészültebben és sikeresebben tudjunk a jövőben együttműködni" - mondta a miniszter Hajdúhadházon.

Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség (MH) parancsnoka jelezte: a magyar és az amerikai katonák június 13-15. között tervezetten közös járőrtevékenységeket hajtanak végre Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Hozzátette: a magyar és az amerikai katonák rendszeresen vesznek részt közös gyakorlatokon, de együtt szolgálnak Irakban és Afganisztánban, "attól függően hova szólít bennünket a szövetség".

Az altábornagy fontosnak nevezte azt a tudást, tapasztalatot, amit egymástól tanulnak a különböző nemzetek katonái.

Amerikai harcjárművek az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Vay Ádám Kiképző Bázisán Hajdúhadház közelében 2022. június 15-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Egyre több fiatal vesz részt honvédelmi oktatásban

Egyre több középiskolás vesz részt honvédelmi oktatásban, és remélhetőleg egyre többen választják a katonai hivatást - mondta a honvédelmi miniszter a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium évzáró rendezvényén szerdán, Debrecenben.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte, tanulmányi és sportsikerekben, intézményi fejlesztésben bővelkedő tanévet zár az intézmény.

A debreceni oktatási intézményhez tavaly szeptembertől tagintézményként csatlakozott a nyíregyházi vitéz Mikecz Kálmán Honvéd Kollégium. Szeptembertől újabb két tagintézménnyel bővül: a hódmezővásárhelyi honvéd középiskola és kollégiummal, valamint a szolnoki honvéd kollégiummal - mondta.
A miniszter szerint mindez azt mutatja, hogy "jó úton járunk", egyre többen vesznek részt honvédelmi oktatásban.

"Én szerencsés vagyok, hogy a társadalmi árral szemben az otthon példája őszinte hazafiságra nevelt, de kortársaim és az utánunk jövő nemzedék tagjai közül csak kevesen mondhatják el ezt. Ezért is öröm számomra, hogy egyre több fiatalt látok elköteleződni a honvédelem ügye iránt" - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Hozzátette: a 2021/2022-es tanévben 4618 kadét kezdte meg tanulmányait a partneriskolákban. Minden megyében van legalább egy partneriskola, még ott is, ahol korábban nem mutatkozott iránta érdeklődés.

A Honvéd Kadét Program Magyarország 83 településének 110 középiskolájában érhető el, júliusban csatlakozik a 111. középiskola - közölte.

Kadétok a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium évzáróján az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Kossuth laktanya alakulóterén Debrecenben 2022. június 15-én. MTI/Czeglédi Zsolt

"Addig van nemzeti értékünk és jövőnk, amíg lesznek olyan tettre kész, elhivatott fiatalok, mint önök, akik - reményeim szerint - az élet minden területén megállják majd a helyüket, békében és háborúban egyaránt" - intézte szavait a diákokhoz a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte, hogy a háborús és migrációs veszély nem múlt el, a kormány meg akarja védeni polgárait, szándéka azonban csak úgy tud megvalósulni, ha erős hadserege, elkötelezett katonái és hazájukért tenni akaró állampolgárai vannak.

Reményét fejezte ki, hogy az iskola diákjai közül sokan választják a katonai hivatást.

A magasztos, ám veszélyekkel teli hivatásért cserébe a Magyar Honvédség megbecsült és kiszámítható életpályát kínál anyagi biztonsággal - fűzte hozzá.

A honvédelmi miniszter szerint Magyarország jövője és biztonsága a fiatalságon, az ifjú növendékeken, akár későbbi honvédtisztjelölteken, honvédtiszteken múlik.    "A magyar jövőt azok a tettre kész fiatalok jelentik, akik a családot, a közösséget, a nemzetet választják" - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A Parlamentben nyílt meg a Kurultaj
    Több mint 20 nemzet képviselőjének jelenlétében a Parlamentben nyílt meg a Bugacon pénteken kezdődő Kurultaj hagyományőrző rendezvény.
  • A háborúk felelősei
    Kizárt, hogy Putyin (elemzést érdemlő) „dühe” ne játszott volna szerepet a támadási parancs előzményeként. Ő az, aki bármit csinált, a közvéleményt befolyásolni képes nyugati médiában csak és kizárólag negatív jelzővel illették, miközben elnöksége alatt a korábban szétzilált Oroszország újfent katonai és gazdasági hatalom lett – fogalmaz Földi László.
  • Adócsalásba bukhat bele a német kancellár
    Arról ír az AFP francia hírügynökség a Hamburger Abendblatt című német lapra hivatkozva, hogy a „CumEx Files" elnevezésű, adócsalási botrány kapcsán az ügyészség már vizsgálja Olaf Scholz német szociáldemokrata (SPD) kancellár e-mailjet. Scholz 2015. január 1-től lebonyolított elektronikus levelezését nézik át.
MTI Hírfelhasználó