ATV, a zászlóshajó
2022. június 19. 00:45

Megint nagyon aktív, megint nem bír magával

Az ATV 2010 óta az Orbán-rezsim propagandagépezetének zászlóshajója, a diktatúra egyik legfontosabb eszköze. Az Amerikai Népszava ezt kezdettől fogva mondja, amit még a Klubrádió vezetői sem ismertek el. Most már Arató András is tisztában van azzal, hogy mi az ATV, mi az ATV szerepe és funkciója, miután az ATV erre a célra létrehozott rádiója vállalta a Klubrádió kinyírását. Ma már "a frekvenciánkat bitorló entitásnak" nevezi Arató András az ATV rádiócsatornáját, amely Orbán propagandaminisztériumának felkérésére, megbízásából, lenyúlta a Klubrádió frekvenciáját.

Teljesen nyilvánvaló, hogy az ATV "rádiójára" azért volt szükség, hogy a diktatúra egy álellenzéki csatornával kifogja a tiltakozások szelét a vitorlából, és azt mondhassa, hogy a Klubrádiót egy másik "független" és "ellenzéki" csatorna váltotta fel, működik a sajtószabadság. Ha a Klubrádió elég jó lenne, akkor nem győzné le egy rivális, másik "független" és "ellenzéki" rádió. Ez a szabad piac Magyarországon. Ezért arra a szerepre kérte fel a Rogán-féle propagandaminisztérium az ATV tulajdonosa által létrehozott Spirit FM-et a rádiózásban, ami az ATV a televíziózásban.

Cserébe Németh Sándor fogyatkozó "egyházát", a saját tulajdonában levő Hit Gyülekezete nevű üzleti vállalkozást milliárdokkal támogatja és eltartja közpénzekből a magyar állam, ahogy az ATV is a kormánymédiával azonos forrásból kapja a hirdetéseket (a százmilliós hirdetési bevételeket), továbbá Németh Sándor képesítés nélküli állelkész nem kerül börtönbe százmilliárdos adócsalás és az ATV többségi tulajdonának ellopása miatt.

Bartus László: Az ATV az Orbán-rezsim propagandagépezetének zászlóshajója

mandiner.hu - facebook
Címkék:
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
  • A háborús inflációnak csak a békével lehet véget vetni
    Magyarországnak a béke oldalán kell lennie, a háborús inflációt nem lehet másképpen megakadályozni, csak ha a háborúnak vetünk véget - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Itt vannak az új magyar rendszámok
    Nem kell lecserélni a régit. Az új rendszámtáblákat július elsejétől alapvetően a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett (új, illetve külföldről használtan behozott) járművek kapják meg. A meglévő régi rendszámtáblákat nem kell újakra cserélni, azokat gond nélkül tovább lehet használni.
  • Intézményes bővülés a katolikus egyházban
    A napokban a hetvenedik születésnapját ünneplő Esztergom–budapesti érsek, Erdő Péter beszélt a magyar és a világegyház eltérő helyzetéről és arról is, hogy a magyar püspökök jövő tavaszra újra Magyarországra hívták a szentatyát.
MTI Hírfelhasználó