A Tanácsköztársaság próbálta meg először eltörölni a vármegyerendszert
Szent István király uralkodásának idejéből eredeztetjük a magyar vármegyéket, melyeket 1950-ben számoltak fel. A Tanácsköztársaság idején próbálták meg először eltörölni a vármegyerendszert, majd a kommunista államhatalomnak sikerült ezt ténylegesen véghez vinnie. A Magyarságkutató Intézet szerint üdvözlendő eredmény a megyék vármegyékké történő átnevezése.
2022. június 22. 17:44

A balassagyarmati Vármegyeháza az emlékhelyek napján (Fotó: MTI/Komka Péter)

A magyar közigazgatás alapját kilenc és fél évszázadon keresztül a vármegyék alkották, történetük nagy részében egyben az önigazgatás, az önkormányzatiság fontos összetevői is voltak – hívta fel a figyelmet ma megjelent tanulmányában a Magyarságkutató Intézet. 

Emlékeztettek: A magyar nemzeti hagyományok tiszteletének jeleként az 1949-től Legfelsőbb Bíróságnak nevezett szerv 2012-ben visszakaphatta régi, történeti elnevezését, így ismét Kúriának hívjuk a legmagasabb bírói fórumot.

Szerintük a folyamat következő lépése a megyék vármegyékké történő átnevezése, a nemzeti hagyományokat fontosnak tartók számára üdvözlendő eredmény.

A Magyarságkutató Intézet ezzel együtt hangsúlyozta azt is, hogy a 2023-tól visszaállítandó vármegye elnevezés nem magyar sajátosság. 

– Angol, kanadai, holland és dél-afrikai példák bizonyítják, hogy a hagyomány tisztelete, az összetartozás tudatának erősítése, a nemzeti szuverenitás hangsúlyozása egyben civilizációs és kulturális érték, a demokratikus intézményrendszer erősítésének eszköze is – hívták fel a figyelmet. 

A vármegyékről azt írják, hogy még Szent István előtt alakíthatták ki az előképeiket: Valószínűleg még Árpád korában, az Árpád által a vezéreknek vagy nemzetségeknek adományozott területi egységek lehettek az alapjai az istváni vármegyerendszernek, melyek a honfoglalás korában még családi-vérségi-nemzetségi alapon szerveződtek – fogalmaztak. Rámutattak arra is, hogy a vármegyék kialakulásában földrajzi tényezők is szerepet játszottak, gyakran igazodnak folyók vízgyűjtő területéhez vagy az Alföldön a folyók által határolt egységekhez.

Az újkorban 64 vármegye (63+Fiume) volt Magyarországon, melyek a következők:

A Magyar Királyság vármegyéinek térképe (Fotó: Wikipedia)

 – A vármegyerendszer hivatalos kialakítását Szent Istvánhoz köthetjük, aki területi alapon szervezte meg az ország közigazgatását. 

Minden vármegye központja értelemszerűen egy vár volt, melyhez tartozó birtokok alkották a vármegye területét. A vármegyék Magyarország teljes területét lefedték, a közigazgatás ezáltal mindenütt biztosított volt – foglalta össze tanulmányában a Magyarságkutató Intézet.

Rámutattak: azt nem tudjuk pontosan, hogy Szent István korában hány vármegye lehetett, viszont az valószínű, hogy nagyobb területi egységek voltak, tehát kevesebb vármegye lehetett, mint az újkorban – aztán a középkor folyamán aprózódnak szét ezen területi egységek, ahogy egyre több vár épül, egyre több vármegye is lesz.

Szent István korában valahogy így nézhetett ki a vármegyerendszer – melyeket egy nagyobb egység az egyházmegyerendszer nagyobb területi egységekbe tömörített:

Szent István csaknem ötven vármegyét szervezett meg, ezek területe és száma is változott a későbbiekben, de maga a rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, így tartósnak bizonyult. 

A vármegye kifejezés már I. (Szent) László király törvényeiben megjelent. A harmadik könyv első fejezete így szól: … a király követe menjen minden vármegyébe és a kiket közönségesen őröknek neveznek, azok századosait és tizedeseit mind az alattok valókkal egyetemben összehiván, parancsolja meg nekik, hogy valakit tolvajság vétkében tudnak, valljanak reá; és ha azok, a kikre rávallanak, próbával akarják megbizonyitani ártatlanságokat, adassék meg nekik a próba.

A lovagkirály időben első, később mégis harmadik sorszámot kapott törvénykönyvének 1077 körülire datált szövege már a korábbi katonai feladaton is túlmutat, a vármegyét bíráskodási egységnek is tekintette. 

– A tizedesek és századosok említése hierarchikus elrendezésre utal. A vármegye ekkoriban a király akarata érvényesítésének eszköze volt, ezért a XI–XII. században királyi vármegyének nevezzük – mutatnak rá. 

A nemesi vármegyék

– A királyi vármegye átalakulását a XIII. század hozta el. A társadalmi változások a nemesi jogok kiformálódásához és az azt birtoklók erejének növekedésével ekkor értek meg a vármegyék átformálására. A változásokat a zalai szerviensek számára 1232-ben kiadott kehidai oklevél jelzi, ami egyben a királyi vármegye nemesi vármegyévé való átformálódását is mutatja. 

A királyi fennhatóságot a vármegye élén álló megyésispán biztosította, de a nemesek által választott alispán szerepe a vármegye önkormányzatiságát jelzi – olvasható a publikációban.

Az Árpád-kor és a magyar Anjou-k letűnése után értékelődött fel a vármegye katonai szerepe. 

I. (Luxemburgi) Zsigmond kezdeményezésére az 1397-ben a temesvári országgyűlésen elrendelték, hogy a földesurak vagyonának mértéke szerint kellett katonákat állítania – hívta fel a figyelmet a Magyarságkutató.

– Az oszmánok magyarországi hódításai idején a vármegyék képezték a védelem gerincét, a kiállított katonákon kívül a személyükben hadra kelt nemesek is ide gyülekeztek. Az egyes végvárak katonáinak ellátása, karbantartása és építése erre kijelölt vármegyék feladatát képezte, de a vármegyék saját katonasága is rendre részt vett az összecsapásokban – írták. 

Hozzátették: a vármegyék identitásának alakulásában fontos sarokpontot jelentett az önálló címerhasználat XVI. századi elterjedése, illetve a vármegyei törvénykezés helyének állandósulása révén kialakuló vármegyei székhelyek megjelenése.

– A vármegyerendszer reformjának kérdése a XVIII. század második felében is felmerült. II. József radikális megoldással próbálta abszolutisztikus uralmi elképzeléseit megvalósítani. Rendeleti úton a vármegyéket 1785-ben tíz körzetbe osztotta be, amihez a következő évben három erdélyi körzet is csatlakozott. A vármegyei autonómia megszűnt, a választott tisztségviselők helyére királyi kinevezettek kerültek, a kerületek élén viszont olyan kiváló hazafikat találhatunk, mint Teleki Sámuel vagy Széchenyi Ferenc – mutatott rá a Magyarságkutató Intézet.

Ez a próbálkozás éppen a vármegyék ellenállása miatt omlott össze, mert nem természetes fejlődés eredménye volt, hanem felülről kényszerített rendszer. Kudarcát belátva II. József halálos ágyán ezt a rendelkezését is visszavonta.

– Az ország törvénykezésében a vármegyék nagyon fontos szerepet játszottak. A képviseleti országgyűlésekre vármegyénként küldtek követeket a nemesek. A diéta alsóházának többségét ezek a vármegyei követek alkották, akiknek rendkívül fontos szerepük volt a reformkori országgyűléseken. 

Nemzetünk olyan nagyságait találhatjuk a vármegyei követek között, mint Deák Ferenc, Kölcsey Ferenc és Kossuth Lajos – írta a Magyarságkutató. 

Felhívták a figyelmet arra, hogy az 1848-as polgári átalakulás a vármegyéket továbbra is a közigazgatás és az önkormányzatiság mellett a központi akarat érvényesülésének területi egységének tekintette. 

A vármegyék erejét jól mutatja identitásképző szerepük, amely töretlen maradt hosszú évszázadokon keresztül. 

– A vármegyék száma, területe többször változott, a tartós állapotot a kiegyezést követő rendezés hozta el, amely 1876-ban kezdődött és 1881-ben véglegesítette a 63 vármegyét és a magyar tengermelléket (Fiume). A vármegyéket a törvényekben ekkoriban már gyakran rövidebb formában, megyének nevezték a törvényekben is, ez azonban nem érintette a hivatalos elnevezést, az továbbra is vármegye maradt – szól a történelmi összefoglaló. 

A Tanácsköztársaság törölte volna el először

– A vármegye erejét jól mutatja, hogy a Tanácsköztársaság 1919. június 23-án elfogadott alkotmánya további rendezésig a régi közigazgatási rendszert hagyta érvényben. 

A szövegben a vármegye helyett a kerület, illetve megye kifejezés szerepel,  de hivatalosan és a köznapi használatban a vármegye használata megmaradt – írta a Magyarságkutató. 

Rámutattak: A vármegyék rendszerére a trianoni diktátum jelentős hatást gyakorolt. A közigazgatási beosztás figyelembevétele nélkül Magyarországra kényszerített diktátum következtében rendezni kellett a területi beosztást és a vármegyék székhelyét, amire 1923-ban került sor.

– A rendezés ideiglenes jellegét hangsúlyozva a töredékvármegyékből összevont új egységek neve után „közigazgatásilag egyelőre egyesített” megjelölést tettek. A Magyarországhoz 1938 után visszakerült területeket ebbe a rendszerbe illesztették be. Az 1945-ben felállt Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletben állította vissza az 1938-as állapotot, egyben megszüntette az ideiglenességre utaló megnevezést – foglalták össze. 

A vármegyerendszert végül a II. világháború után Magyarországon állandósuló kommunista államhatalom szüntette meg ténylegesen. Ahogy a Magyarságkutató Intézet tanulmányában fogalmaznak:  A szovjet mintára megalkotott 1949. évi XX. törvény, a kommunista alkotmány, hivatalos nevén a Magyar Népköztársaság Alkotmánya V. fejezete rendelkezett az új államhatalmi berendezkedésről: „29. § (1) A Magyar Népköztársaság területe államigazgatási szempontból megyékre, járásokra, városokra, községekre tagozódik.” 

A vármegye elnevezésének megszüntetésével együtt az önkormányzatiság is sírba szállt a vörös csillag árnyékában. – jegyezték meg.

Magyarságkutató Intézet

A szavak dallama

Olvasom: nem egy ellenzéki politikus felhorgadt a kormánymegbízottak főispánra visszakeresztelése és a vármegyerendszer újbóli bevezetéséről szóló üdvös ötlettől.

Holott mindez nem csupán helyénvaló, hanem annyit tesz, hogy az ország előremegy azon az úton, ahol a nemzeti hagyományok ápolása fontos, ahol mindazt, ami nemes, jóravaló, patinás, ám a kommunisták eltöröltek, igyekszik visszaemelni.

Hallgassuk csak a szavak zenéjét: kormánymegbízott –ez valami állami tisztségnek hangzik.

Főispán – ennek egy darab haza a dallama.

Aztán Szécsi Miklós, a felső-lindvai,

Szudár, Bánfi, Német, a két kanizsai,

Szécsenyi Miklós, a nógrádi főispán,

Bátori, Pohárnok és Butkai István.

De ki győzné sorra megnevezni őket,

Nem mondom, egyenkint, de csupán a főket?

Mindenik a maga zászlóalját hozza,

Ezrével, vagy amint fel van rájok osztva.

Aranyt olvasni is egy darab haza, ajánlom is jó szívvel minden olvasónknak a nyárra.

A helyzet az, hogy az ispánok, a vármegye még a szocializmus alatt is velünk élt, költészetünkben, a gyerekmesékben. 

Amit Prónay Dezső egykor írt, az ma is igaz: „Vármegye alatt sem értjük egyedül az ország meghatározott területét. A vármegye, igenis, jelent intézményt is, és pedig egyik legősibb intézményünket. A vármegye, mint intézmény, egykorú a magyar királysággal. A hagyomány Szent Istvánnak tulajdonítja az ország területének vármegyékre való fölosztását. Mint minden régi intézmény, természetesen ez is átalakul.”

Főispán volt ilyen is, olyan is. Volt, aki semmiségért megverette a parasztot, volt, aki fizetette saját zsebből tanítását a talentumos szegény gyereknek, volt olyan is, mint a tragikus sorsú Reök Antal, Szabadka főispánja, aki igyekezett megmenteni dédapámat, ám nem járt sikerrel, elvitték a város egykori virilistáját is a haláltáborba, és útközben verte agyon puskatussal egy gazember.

Főispán legyél, az az első ember a városban – emlékszem erre a mondatra valamelyik népmeséből, amit nagymamám mesélt nekem, s amikor megkérdeztem, ki is az, akkor beszélt Reök úrról is.

Az ispán szó vélhetően a szláv nyelvcsaládból került hozzánk, írja a Zaicz-féle Etimológiai szótár, vagyis magában hordja Közép-Európa és annak magja, hazánk teljes történetiségét, sokszínűségét, szerteágazó gyökérzetből összetartó lombkoronával büszkélkedő ezeréves törzsét.

Tekintetes nemes Abaúj vármegye örömünnepére– így ír  Batsányi:

…S figyelmezvén mindég okos tanácsára, 

Tégy meg vele mindent hazád közjavára.

A kommunizmussal kiirtott hagyományok természetes visszaépítése a nemzet életébe nem ellentétesek az innováció, a legmodernebb tudományterületek támogatásával, hanem a közjót szolgálják. Fogunk még mi vármegyéken átszelve utazni önvezető autóval a pannóniai fennsíkon olyan betegségek ellen is védve, amelyekre ma még nincs gyógyszer.

A nevetség a mai háborgásokban – amit sok fog még követni, butaságból, divatból – az, hogy a felhorgadók zömét valószínűleg nem zavarja, amikor az Egyesült Királyságban látja a tradíciókhoz való szép ragaszkodást.

Igaz, hogy a főispáni asztaloknál nem ültek queerek, akik megtárgyalták, hogy a legújabb woke trend mit enged és mit tilt, de ezt talán elnézhetjük nekik.

Nyelvében él a nemzet, ha pedig nem „társadalmi folyamatok”, nem a „népbiztosok tanácsa”, hanem nemzet megerősítése a cél, akkor annak tükröződnie kell a nyelvben is.

S van még néhány hely, ahol szintén akad tennivaló: az ország történeti tudatát éppúgy, mint a családi emlékezetét átszövik a végvári vitézek, kurucok, huszárok, negyvennyolcasok históriái. (S persze a pesti srácoké vagy épp a szocializmus későbbi ellenállóié, avagy a tragédiák, a soá és a kommunizmus áldozataié.) 

Így hát természetes, hogy a modern hadieszközök és a XXI. századi hadtudomány mellé szépen illeszkedik a hagyományok visszaemelése kifejezésekben, szokásrendben, ruházatban a honvédelemben is.

Üdvözlendő lenne az egykori várak műemléki felújítása, élő, kulturális közösségi hellyé való formálásuk – amelyért a várnagyok felelnének. 

Jó lenne olyan erőteljes tájképvédelmi szabályozórendszert kialakítani, amely megakadályozza a tájidegen dobozházak terjedését, a vidék épített örökségének motívumainak felhasználását a legtöbb területen kötelező erővel írja elő új házak építésénél is.

A sor folytató bőséggel ugyanehhez a gondolati irányhoz idomulva. S persze a vármegyében is lehet jó és rossz döntéseket hozni, a főispán is lehet olyan, aki „ördögnek magát ajánlotta, és menkővel üttette magát”,avagy a közügyeket derekasan intéző tisztségviselő.

Ami bizonyos: a rendszerváltás után bő harminc évvel rég megérett rá az idő, hogy a négy sarkából kifordított országban a nemzet hagyományait erősítő kezdeményezések ekként is testet öltsenek.

Aki ezt kiötölte, ép ésszel nem gondolhatta, hogy ebből is zsörtölődés lehet, de most Adyval szólva a dolga:

Kereste vagy nem kereste,

De harcolni kelletett. –bármilyen nevetség is, hogy ebben sem lehet természetes közmegegyezés.

Petri Lukács Ádám

A szerző tanácsadó, közíró

 

 

MNO
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • A kormány a helyén van
    Vannak mondatok a történelemben, amelyek az időből kiszakadva és felemelkedve örök életet élnek. Az ókori Rómától az angol és a francia történelmen át egészen a mai históriáig tudunk ezekről. Nekünk is van ilyen.
  • A háborús inflációnak csak a békével lehet véget vetni
    Magyarországnak a béke oldalán kell lennie, a háborús inflációt nem lehet másképpen megakadályozni, csak ha a háborúnak vetünk véget - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
  • Itt vannak az új magyar rendszámok
    Nem kell lecserélni a régit. Az új rendszámtáblákat július elsejétől alapvetően a Magyarországon újonnan forgalomba helyezett (új, illetve külföldről használtan behozott) járművek kapják meg. A meglévő régi rendszámtáblákat nem kell újakra cserélni, azokat gond nélkül tovább lehet használni.
  • Intézményes bővülés a katolikus egyházban
    A napokban a hetvenedik születésnapját ünneplő Esztergom–budapesti érsek, Erdő Péter beszélt a magyar és a világegyház eltérő helyzetéről és arról is, hogy a magyar püspökök jövő tavaszra újra Magyarországra hívták a szentatyát.
MTI Hírfelhasználó