A magyar vármegye hagyománya és jövője
A királyi vármegye Szent István kora óta a magyar közigazgatás alapvető közigazgatási egysége volt.
2022. június 27. 19:47

A nemzeti lobogó az Országház előtt (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A kommunista Rákosi-diktatúra a magyar történelmi jogfolytonosság számos jogintézményét számolta fel, így tett a magyar közigazgatás ezredéves intézményével, a vármegyével is. 1950-ben a trianoni és párizsi békeszerződésekkel megcsonkított Magyarország huszonöt vármegyéjét összevonták, s a tizenkilenc új közigazgatási egység a vármegye helyett a megye nevet viselte.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a minap alaptörvény-módosítási javaslatot nyújtott be, melynek értelmében Magyarország tizenkilenc közigazgatási egysége ismét a vármegye nevet viselné.

A királyi vármegye Szent István kora óta a magyar közigazgatás alapvető közigazgatási egysége volt, melynek élén a király által megbízott ispánok álltak. A magyar rendiség kialakulásának alapvető mérföldköve a nemesi vármegye kialaku­lása. A Zala megyei köznemesek által 1232-ben kiállított kehidai oklevélben rögzítették, hogy a királyi ispán helyettesét, az alispánt, továbbá a szolgabírákat a nemesek közvetlenül választják.

A XV. századtól a király által kijelölt, a vármegye élén álló tisztviselő neve főispán, míg az alispánt a vármegyében lakó, nagykorú nemes férfiak választották. A XVI–XIX. században a bécsi udvar központosító törekvéseivel szemben a magyar köznemesi szabadság alappillére – a rendi országgyűlés és a nádor mellett – a vármegyei autonómia volt. A magyar rendi alkotmányt tiszteletben tartó Habsburg-uralkodók (II. Mátyás és II. Lipót) alatt mindhárom intézmény működött, míg II. Ferdinánd, III. Ferdinánd, I. Lipót, II. József uralkodásának bizonyos időszakában az uralkodó nem hívta össze a rendi országgyűlést, sőt volt olyan eset, amikor a megüresedett nádori tisztséget sem töltötték be. A lipóti abszolutizmus idején, illetve a kalapos király németesítési törekvéseivel szemben a nemesi vármegye jelentette a magyar rendi szabadság utolsó mentsvárát.

A XIX. században voltak olyan vármegyék Magyarországon, amelyek a reformkor gazdasági-társadalmi reformjainak támogatóiként, a magyar szabadság előmozdítójaként váltak híressé. Kossuth Lajos, Fáy András, Nyáry Pál Pest vármegyéje, Deák Ferenc Zala vármegyéje, Beöthy Ödön Bihar vármegyéje a magyar polgári átalakulás előremozdítójaként szerzett hírnevet. Nem titkolható, hogy voltak olyan vármegyék, amelyek vezetése a XIX. században a maradiság, a reformok hátráltatása vagy a parasztokkal szembeni embertelen bánásmód miatt mintául szolgáltak báró Eötvös József A falu jegyzője című regényéhez.

Az 1848-as, az 1870-es és 1876-os polgári átalakulás hozta létre a modern, polgári vármegyét, amelyben a főispán immár a kormány embereként vezette a vármegyei közigazgatást, míg a vármegyei törvényhatóságot (mai értelemben: közgyűlést) vezető alispánt közvetlenül választották. A vármegye mint helyi szintű közigazgatási szerv az 1919-es tanácsköztársaság kivételével folyamatosan fennállt. Az 1920-as trianoni békediktátum a hatvanhárom magyarországi és nyolc horvátországi vármegye, valamint Fiume önálló közigazgatási egység jelentős részét elcsatolta Magyarországról, a megmaradt vármegyék és vármegyetöredékek egyesítésével huszonöt vármegye jött létre. Az 1938–1941-es területgyarapodást követően a vármegyék száma megnövekedett, majd 1945 és 1949 között ismét huszonöt vármegyéje volt az országnak.

1945 és 1949 között voltak szociáldemokrata és kommunista főispánok is Magyarországon. Az 1949-ben megalkotott közigazgatási reform megszüntette a történelmi hagyományú vármegyerendszert, és helyette erős megyei tanácselnöki, egyszemélyes vezetéssel tizenkilenc megyét hozott létre.

Az 1988–1990-es közjogi rendszerváltozás számos polgári közigazgatási intézményt helyreállított. A megyei közigazgatás rendszerében a pártállami-szocialista jogintézményrendszert részben magyar polgári, részben német minta alapján új közigazgatási rendszer váltotta fel. A „vármegye”, a „főispán”, az „alispán” kifejezések használatát a magyar baloldal bizonyos történelmi érzékenységekre hivatkozva megakadályozta. A posztkommunisták a parasztokat elnyomó, „deresre húzó”, bebörtönző, feudális, félfeudális vármegyére, illetve Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyének a Zsidó községnevet is eltörlő 1938–1944 közti alispánjára, az 1944-ben belügyi államtitkárként a magyarországi holoka­uszt egyik főbűnösére, Endre Lászlóra hivatkozva ellenezték-ellenzik a hagyományos közigazgatási elnevezések helyreállítását.

A parasztokat elnyomó vármegyei vezetők a XIX. században is kisebbségben voltak. Pest, Zala és más vármegyéknek a reformkorban vállalt szerepe ennél sokkal jelentősebb! Endre László belügyi államtitkár is volt, a szintén háborús bűnös, a náci Németországot kiszolgáló Sztójay Döme miniszterelnök, Jaross Andor pedig belügyminiszter. E személyek szégyenfoltjai a magyar történelemnek, mégsem merült fel a miniszterelnöki, belügyminiszteri, belügyi államtitkári tisztségek eltörlése! Évszázados intézményeket az azokat vezető hazaárulók nem szennyezhetnek be.

A hagyományokhoz való visszatérés, a múltat végképp eltörölni akaró kommunista diktatúra lezárása fontos része azon történelmi jogintézmények, elnevezések helyreállítása, amelyek ugyan a rendi államban jöttek létre, de a polgári Magyarországon is jogfolytonos módon fennálltak. Ha a Kocsis Máté által benyújtott alaptörvény-módosítás hatályba lép, Magyarországnak tizenkilenc vármegyéje lesz, a vármegyei kormányhivatalok élén főispán, a vármegyei önkormányzatok közgyűlése élén alispán állhat. S itt az ideje, hogy miként Csongrád-Csanád vármegye visszakapta 1920 és 1950 közti nevét, az egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye Pest-Pilis, esetleg Pest-Pilis-Hont vármegye legyen. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye az eredeti nevét csak azért nem nyerheti vissza, mert az egykori Duna-parti Solt vármegye teljes területe (Solt, Kalocsa, Dunapataj településekkel és a Szelidi-tóval) ma Bács-Kiskun megyéhez tartozik, míg a Kiskunságból csak néhány település, így Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj maradt meg Pest megye területén. Az egykori Hont vármegye Magyarországon maradt területrészének nagyobb hányada ma a Pest megyei Szobi járáshoz, míg kisebb része Nógrád megyéhez tartozik.

Magyar-Zsolnay Attila

A szerző alkotmányjogász, történész

 

 

Magyar Nemzet
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó