Karácsony Gergely elszólta magát
Magyarázkodni akart Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában, miután kiderült, hogy Brüsszel utasítására lejjebb veszik a világítást, nyáron a klímát, télen a fűtést a közintézményekben.
2022. június 29. 11:33

A budapesti lakásokban csökkenteni akarják a fűtést télen (Fotó: Havran Zoltán)

Végül azonban a főpolgármester elszólta magát: kiderült, pontos volt a feltételezés, mely szerint a közeljövőben arra lehet számítani, hogy a főváros a távfűtésben is érvényesíteni akarja a brüsszeli utasításokat. Vagyis a Főtáv által fűtött lakásokban hidegebb lesz télen – olvasható az Origó cikkében.

Ha húsz fokon fűtjük a lakásainkat, akkor sokat lehet megtakarítani  – így foglalta össze Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában, mit is jelent az a terv, amelyet az energiacsúcson bejelentett.

Ez azt jelenti, hogy a főváros baloldali vezetése nemcsak a hivatalokban, hanem a Főtáv 240 ezer fővárosi fogyasztójánál is érvényesíteni akarja télen a fűtéscsökkentést. Mindezt Brüsszel utasítására.

Korábban Karácsony Gergely a közösségi oldalán jelentette be, hogy követik a fővárosban a brüsszeli direktívát, vagyis a budapestiekre hárítják a brüsszeli szankciók következményeit. Előbb kapcsolják le esténként a díszkivilágítást, de ami ennél is fontosabb, 

hamarosan a baloldali városvezetés dönti majd el, hogy a fővárosi intézményekben milyen hőmérsékletre fűthetnek vagy hűthetnek az ott dolgozók. 

Ezt egészítette ki most Karácsony a lakások fűtésére vonatkozó elszólással.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Tüttő Kata az energiahelyzetről: Sok változást várunk az emberektől

Karácsony Gergely MSZP-s helyettese szerint az ambiciózus brüsszeli zöldvállalások nem lesznek tarthatók az állampolgárok aktív részvétele nélkül.

Budapest baloldali vezetése továbbra is a fővárosi lakosok megsarcolását tervezheti, erre utal Tüttő Kata főpolgármester-helyettes felszólalása egy brüsszeli rendezvényen, ahol kijelentette, hogy a magas energiaárak miatt a zöldvállalások csak az állampolgárok aktív részvételével valósíthatók meg - tudatta a Mediaworks Hírcentruma.

Nagyon rövid idő alatt sok változást vár el a főváros baloldali vezetése a polgároktól – így összegezhető mindaz, amit Tüttő Kata egy brüsszeli fórumon adott elő. A dúsgazdag szocialista politikus a régiók bizottságának energia- és klímavédelmi szakbizottságának elnökeként beszélt arról, hogy a magas energiaárak miatt „nagyon-nagyon rövid idő alatt sok minden megváltozik”és az ambiciózus brüsszeli zöldvállalások nem lesznek tarthatók az állampolgárok aktív részvétele nélkül.

Tüttő Kata (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Tüttő Kata a közelmúltban jelentette be, hogy Budapest csatlakozik a Városok energiatakarékossági sprintje elnevezésű brüsszeli kezdeményezéshez, amelyben többek között autómentes övezetek és napok bevezetése szerepel. Tüttő arra is felszólította a budapestieket, hogy a takarékosság jegyében a kevesebb autózás mellett fogják vissza az otthonaik energiahasználatát is.

Hasonló elvárásokat fogalmazott meg a fővárosi lakosoknak Karácsony Gergely főpolgármester másik két helyettese is. A DK-s Bősz Anett az ATV Start című műsorában az autós közlekedés háttérbe szorítását nevezte kívánatosnak, míg a Momentum politikusa, Kerpel-Fronius Gábor szintén az ATV-ben a dugódíj bevezetését vetette fel. Azt ugyan elismerte, hogy ennek jelenleg törvényi akadálya van, miután április 3-án nem a baloldal nyerte a választást, a változtatás nem rajtuk múlik. Ezzel együtt mi szeretnénk erről beszélni a ciklus végéig – fűzte hozzá.

A dugódíj azonnali, „már holnapi" bevezetését sürgette legutóbb kedden a parlamentben napirend előtti felszólalásában az LMP-s Kanász-Nagy Máté is, míg a Momentum politikusa, Kerpel-Fronius Gábor szintén az ATV-ben a dugódíj bevezetését vetette fel.

A kormány azonban többször egyértelművé tette, hogy nem lesz dugódíj, így az LMP-s felszólalásra válaszolva Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára is kijelentette:Velünk együtt 26 fővárosban azt gondolják, hogy a dugódíj rossz megoldás. Nem értünk egyet vele, meg fogjuk akadályozni, megvédjük a budapestieket és az agglomerációban élőket a dugódíj bevezetésétől.

 

 

 

MNO - Mediaworks Hírcentrum
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó