Pártomat egy munkalakásért
Akinek mindössze az az ambíciója, hogy kapjon szép fizetést és térítsék meg a "munkalakás" bérleti díját, azt Jakab Péternek hívják.
2022. július 28. 10:36

Jakab Péter a parlamentben (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Meglehetősen ritka, hogy valaki tizenegyesből rúgjon öngólt, ám Jakab Péternek még ez is sikerült. A Jobbik elnök alig másfél éves tevékenykedése alatt a legerősebb ellenzéki pártot nyomta le a parlamenti küszöb alá, ráadásul közben még a saját családját is szétverte. De nézzük sorban a tényeket!

A 2019-es EP-választáson elért hatszázalékos eredményből akár erényt is kovácsolhatott volna Jakab, hiszen a Jobbik valós támogatottsága akkor ennél jóval magasabb volt, s a 2020 elején megválasztott elnök hónapokon keresztül erősíthette volna a pozícióit azzal, hogy komolyabb teljesítmény nélkül is folyamatosan emelkedett a párt népszerűsége. Ám ahelyett, hogy hagyta volna kicsit magához térni a Jobbikot, amely a néppártosodásnak nevezett balratolódással is erősen megzavarta a szavazóit, Jakab Péter inkább egy érvágást hajtott végre a pártján azzal, hogy gyakorlatilag az összes meghatározó figurát kiszorította. Ez különösen súlyosabb hiba volt, ha azt nézzük, hogy a Jobbik történetének egyik pontján sem igazán bővelkedett a politikai tehetségekben.

Hamar kiderült, hogy a tagság nagy része nem kér a Jakab-arcú Jobbikból, hiszen a vidéki alapszervezetek egymás után és tömegesen számolták fel magukat, s nevesebb politikusok – mint például Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere – szabadultak meg sietve az egyre terhesebbé váló jobbikos pártszínektől.

De a Jobbik tisztújító kongresszusának küldöttei sem nézték jó szemmel, hogy Jakab egyre inkább DK-s influenszerré alakul át, s idén júniusban meg is fosztották pártelnöki pozíciójától. Néhány héten belül a frakció éléről is eltávolították őt a párttársai.

Minden persze nézőpont kérdése. Egy elkötelezett államférfi katasztrófának élné meg, ha hasonló ostobaságokkal és kontárságokkal járatná le magát, valamint a pártját.

Ám akinek mindössze az az ambíciója, hogy a listás parlamenti hely mellett kapjon egy szép fizetést, és térítsék meg a „munkalakás” bérleti díját, valamint az üzemanyagköltségeit, az azt gondolhatja, hogy több is veszett Mohácsnál.

Márpedig Jakab feltehetőleg az ámokfutása után is puhára esne, s ha kiszorítanák a Jobbikból, Gyurcsányék akár facebookos influenszerként is használhatnák.

Csavar a történetben, hogy e „nagy terv” kiötlésében Jakabnak „komoly” segítsége volt. Sőt, állítólag a kabinetfőnök-titkárnője, az egykori BKV-ellenőr és postai levélválogató Molnár Enikő hordta a nadrágot, ő fogadta a pártelnöki irodában a tárgyalófeleket, s például még a kávét is Jakabbal főzette. Úgy tűnik, a pártelnök nem bánta a megcserélődött genderszerepeket, hiszen éjszakába nyúlóan tudott együtt dolgozni Molnár Enikővel a munkalakásban. Igaz, mikor a sajtó megszellőztette a szigorúan szakmai kapcsolatot, Jakab felesége átváltoztatta a státusát egyedülállóra.

Kárpáti András

 

Magyar Nemzet
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó