Szembemegy az érdekeivel az Európai Unió
A szankciók energiahiányt eredményeznek, melyek rendkívüli gazdasági károkkal fenyegetnek.
2022. július 28. 12:38

Magyarország célja, hogy minél több helyről szerezhessen be energiát. Ez lenne az Európai Unió érdeke is, ám ezt nem segíti elő, hogy Oroszországot kizárja ebből a lehetőségből. A szűkös globális kínálat miatt Oroszország képes más országoknak értékesíteni energiahordozóit, így a szankciók nem érik el céljukat, azaz nem kényszerítik az oroszokat a háború lezárására.

Tíz pontot jelölt meg a magyar kormány annak elérésére, hogy hazánk lokális kivétel legyen a globális recesszió idején. A lista negyedik helyén az energiaforrások diverzifikálása szerepel. Erről beszélt Orbán Viktor Tusnádfürdőn is.

A miniszterelnök jelezte, hogy az a célunk, hogy minél több helyről szerezhessünk be energiát. Ez lenne az Európai Unió érdeke is, ám ezt nem segíti elő, hogy Oroszországot kizárjuk ebből a lehetőségből.

– Ezt a megközelítést az egész uniónak célszerű lenne átvennie. Az elmúlt időszak fontos tanulsága, hogy Európa túlságosan kitett az orosz energiahordozóknak, így a függőségét érdemes csökkentenie. A nyugati országok és az Európai Bizottság ezt Oroszország szankcionálásával próbálják megvalósítani, azaz a lehető leghamarabb nullára csökkentenék az orosz energiaszállításokat. A megközelítésmód több okból is hibás – írta közösségi oldalán Hortay Olivér. 

A Századvég energetikai üzletágának vezetője szerint mivel nem állnak rendelkezésre kellő mennyiségben rövid távú helyettesítők, a szankciók energiahiányt eredményeznek, ami rendkívüli gazdasági és társadalmi károkkal fenyeget.

– A szűkös globális kínálat miatt Oroszország képes más országoknak értékesíteni energiahordozóit, így a szankciók nem érik el céljukat, azaz nem kényszerítik az oroszokat a háború lezárására – magyarázta. – Azáltal, hogy az Európai Unió mindent alárendel az orosz szállítások mielőbbi megszüntetésének, könnyedén újabb függőségi helyzetbe sodorhatja magát, ezúttal az Egyesült Államoknak – ismertette.

A szakértő szerint a szankciós politika alternatívája a diverzifikáció. Ebben az esetben a cél nem egy szállító (Oroszország) megbüntetése, hanem új helyettesítő beszerzési csatornák kiépítése. A közösségnek tehát minél több országnak lehetővé kell tennie, hogy energiahordozóit eljuttathassa az európai piacra. Hortay Olivér szerint a diverzifikáció több okból is előnyösebb a szankciós politikánál.

– Nem akadályozza az energiaigények kielégítését, így nem okoz ellátási nehézségeket és megélhetési válságot. Versenyt teremt a beszállítók között, ami lenyomja az árakat és javítja az Európai Unió versenyképességét. Az oroszoknak való kiszolgáltatottság csökkentése mellett megakadályozza, hogy Európa másik függőségbe sodródjon – tette hozzá.

Hortay Olivér korábban arra is felhívta a figyelmet – amelyről lapunk is beszámolt –, hogy a megújuló energia felhasználása önmagában nem jelent megoldást, mert ez is nagyon könnyen kiszolgáltatottsághoz vezethet.

– Egy elektromos autó előállításához például nyolcszor annyi ritkaföldfém kell, mint egy hagyományos gépjárműhöz, és ugyanez igaz a hidrogénalapú megoldásokra is. Az európai fémgyártók szövetsége úgy becsüli, hogy az unió új törekvései a közösség ritkaföldfém-igényét a jelenlegi 26-szorosára, a lítiumigényét 35-szörösére, nikkeligényét pedig több mint kétszeresére emeli. Ezeket a nyersanyagokat jelenleg Kínából, Afrikából és Oroszországból importáljuk. Az előrejelzések szerint a következő években globális kínálathiányra kell készülni belőlük – nyilatkozta.

 Az üzletágvezető elmondta azt is, hogy a napelemek több mint kilencven százalékát szintén Kína állítja elő, így a zöldtechnológiákra való áttéréssel az unió egyik függőségét – rendkívül drágán – egy másik függőségre cseréli le, feltéve, ha lesz hozzá elég alapanyaga.

------------------------------

Ursula von der Leyen: Csak a 15 százalékos gázmegtakarítással lehet megvédeni a magyar állampolgárokat

Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Christian Hartmann

Az Bizottság elnöke szerint rossz a magyar kormány energiapolitikája.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke interjút adott a Portfoliónak. Az interjúban kifejtette, hogy a kedden elfogadott Brüsszeli gázmegtakarítási rendelet „döntő lépés ahhoz, hogy szembenézzünk azzal a putyini fenyegetéssel, hogy a gázszállítások teljesen leállhatnak”. Az interjúban szó esett továbbá arról is, hogy a magyar kormány energiahordozókra tervezett exporttilalma helyett inkább a tagállamok közötti szolidaritás az igazi megoldás, mert az európai léptékű válság „európai léptékű választ érdemel. Ez az egyetlen módja annak, hogy megvédjük a magyar állampolgárokat”.

Magyarán, még mindig ragaszkodik von der Leyen ahhoz a tervhez, hogyha valakinek több gáza van, mert észszerűen fogyaszt, akkor annak a gázát elveheti a többi uniós ország. 

A rezsicsökkentés kapcsán kifejtette, hogy meg kell találni a megfelelő egyensúlyt az alacsony jövedelmű fogyasztók és a kiszolgáltatott vállalkozások célzott támogatása között, amelyeknek nincs mozgásterük, ugyanakkor a magas árból adódó jelzés látható általános keresletcsökkenéshez vezet. A kereslet csökkentésére irányuló intézkedésekkel pedig erős jelzést küldenek a piacoknak is.

Ennek máris nyugtató hatással kell lennie az árakra, szerinte.

Az ipar kapcsán beszámolt arról, hogy iránymutatást adtak a tagállamoknak arra vonatkozóan, hogy a 15 százalékos célt az iparban, hogyan tudják elérni úgy, hogy biztosítani tudják a társadalom és az értékláncok zavartalan működését.

(mandiner.hu)

 

MNO
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó