Az egyenlőség hamis mítosza
Az a kultúra és civilizáció formál minket a maga képére, amelybe beleszülettünk.
2022. július 31. 19:48

Tüntető emberjogi aktivisták a londoni belügyminisztérium előtt 2022. június 13-án, miután az ítélőtábla elutasította a Nagy-Britanniába érkező illegális bevándorlók Ruandába telepítésének leállítását (Fotó: MTI/EPA/Andy Rain)

A három évtizeddel ezelőtti rendszerváltások idején született elmélet a történelem végéről néhány év múltán idejétmúlttá vált. Francis Fukuyama 1992-ben azt feltételezte, hogy a volt szocialista rendszerek bukása a liberális kapitalizmus és piacgazdaság egyértelmű és végleges, világméretű győzelmét jelenti. Ez azonban nem így történt. Kiderült, hogy a délkelet-ázsiai autokrata rendszerek – Kínával az élen – az államkapitalizmusnak egy olyan sikeres gyakorlatát fejlesztették ki, amely a liberális kapitalizmus alternatívájává és versenytársává vált. Ugyanakkor sokasodtak az előjelek, hogy a nemzetközi feszültségek fő forrása a jövőben nem a politikai-gazdasági rendszerek eltéréseiből fakad majd, hanem kulturális-civilizációs hatásokból és különbségekből. Először is az iszlám és az európai civilizáció került összeütközésbe. Ez az afrikai iszlám országokból Nyugat-Európába irányuló tömeges bevándorlás miatt történt, de az Izrael és a közel-keleti arab országok közötti tartós feszültség is hozzájárult.

Egyes nyugati politikusok gyakorta hangoztatták, hogy a Nyugatnak nem az iszlámmal, hanem az iszlám szélsőségesekkel van baja. Samuel P. Huntington azonban rámutatott, hogy tizennégy évszázad története erről máshogy tanúskodik: a kereszténység és az iszlám, a Nyugat és az iszlám ellentéte totális, kulturális jellegű. Ezeket a tételeket Huntington 1993-ban megjelent tanulmányában, majd 1996-os, A ­civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című könyvé­ben fogalmazta meg, előrevetítve, hogy a jövő fő ellentmondásai kulturális jelle­gűek lesznek. Az elmúlt három évtized megerősítette Huntington tételét. A Nyugat- és Észak-Euró­pába betelepülő iszlám vallású népesség az integrálódás semmi jelét nem mutatja. Párhuzamos társadalmakat alakítanak ki, csoportjaik és a többségi társadalom közötti feszültségek folyamatosak. Növekvő népességarányuk miatt egyes elemzők már régóta Eurábiáról beszélnek. Kudarcot vall a francia „republikánus” modell, mely adminisztratív módon törekszik a kisebbségeket asszimilálni, de a brit multikulturális modell is, melynek támogatói (köztük Canterbury érseke) azt is megengedhetőnek tartanák, hogy a vallási-kulturális kisebbségek a saját törvényeik szerint éljenek.

Elgondolkodtató, hogy az asszimiláció az oktatásban sem halad előre. A német kormánynak készült kutatások napvilágra hozták, hogy például még a harmadik generá­ciós németországi születésű török gyerekek tanulmányi eredményei is egyértelműen gyengébbek, képzettségük alacsonyabb, mint német kortársaiké. Ez komoly feladványt jelent az asszimiláció liberális hívőinek, hiszen nemcsak e török gyerekek, de már a szüleik is Németországban születtek, nyelvi hátrányaik nincsenek, ugyanazon iskolákba járnak, mint a német gyerekek. (Sőt, az újonnan érkezett bevándorlók beilleszkedését Németországban azzal is igyekeznek elősegíteni, hogy már az óvodákban is rendszeresen alkalmaznak török, arab, fekete-afrikai óvónőket is.) Mindennek a tetejébe azt is megfigyelték, hogy a radikális nézeteket valló fiatal muszlimok éppenséggel nem az újonnan jöttek, hanem a bevándoroltak második és harmadik generációjából kerülnek ki.

A nyugat-európai integrációs tapasztalatok fényében tehát megbukik az az idealista hiedelem, hogy egyenlők vagyunk. Vagy a hazai liberálisok által terjesztett rögeszme (Ferge Zsuzsával és Solt Ottíliával az élen), hogy a cigányság problémáinak fő oka a „mélyszegénység”. Nem vagyunk egyenlők. Valamennyien egy sajátos kulturális evolúció termékei vagyunk. Születésünkkor mint Homo sapiensek biológiailag vagyunk egyenlők. De megszületésünk pillanatától kezdve az a kultúra és civilizáció formál minket a maga képére és hasonlatosságára, amibe beleszülettünk.

Montesquieu azzal kérkedett, hogy ő először embernek született és csak másodszor franciának. Tévedett. Újszülöttként csak bio­lógiailag volt azonos a többi emberrel. Mint kulturális lényt a francia kultúra és környezet tette őt emberré. Az bontakoztatta ki emberi lényegét. Az állítólag farkasok közt nevelkedett Maugli is csak biológiailag volt ember. Ahhoz, hogy emberi lényegünk kibontakozzon, egy emberi kultúrára, környezetre van szükségünk, mely formál és alakít minket, és amelynek legkisebb egysége a család. Attól származnak ambícióink, érté­keink, alapvető szellemi tulajdonságaink. Egy török gyerek hiába jár hosszú éveken át német iskolába, értékrendjét, szemléletét alapvetően szűkebb környezete, családja alakítja. És ha abban nem prioritás a tanulmányi eredmény, nincs törekvés az értelmiségivé válásra, a továbbtanulásra, akkor a képzettsége alacsonyabb szinten marad.

Márpedig a kultúrák, a civilizációk nagyon különbözők. Mert más a természeti környezet, ami körülveszi őket, más események történnek velük, más a történelmük. Az emberek, akik egy civilizáció tagjai, civilizációjuk történelmének megfelelően maguk is kulturális evolúción mennek keresztül, alkalmazkodnak a változó körülményekhez. A sajátos eseményekre a közösség egyes tagjai nem egyformán reagálnak. Akinek egy adott esemény kedvező, annak nagyobb a túlélési lehetősége, esélye, így elszaporodik a civilizációban (a biológiai természetes kiválasztódás mintájára). Akinek pedig kedvezőtlen, az utódai révén kisebb arányt képvisel majd a közösségben. Ez az alkalmazkodás tehát természetes szelekcióval jár. A folyamat végső soron tükröződik a genetikai állományban. Tehát egy nép, népcsoport genomjában tükröződik a történelme. (Mint ahogy bármilyen faj egyedeinek a genomjából is kiolvasható a faj egész történelme.) Ha tehát ebben a vonatkozásban genetikai különbözőségekről beszélünk, az nem fajelmélet, hanem természet- és társadalomtudományi realitás.

Az arabok a 700-as évek elején elértek Indiáig, de nem tudták meghódítani. Kisebb népeket, csoportokat viszont leszakítottak és magukkal ragadtak, és a hadsereg kiszolgálóivá tették őket: feladatuk a szórakoztatás, a zenélés, a lovak ápolása volt. Visszavonulásuk évszázadokig tartott. E kiszolgáló nép azon tagjai, akiknek e helyzet elviselhetetlen volt, lassan kihaltak a népességből, és azok szaporodtak el, akik képesek voltak az adott helyzethez jobban alkalmazkodni: az állandó helyváltoztatáshoz, a zenéléshez, énekléshez, a tábori mesterségekhez. Évszázadokkal később Egyiptomba kerültek, és innen mai nevük: edzsipszi. Más népeknek más sors jutott: miután a ró­maiak az I. században leverték a zsidók lázadását, tömeges megtorlás következett, mely elől a zsidók az exodust választották. Európába kerülve azonban – mint idegen nép – nem kaptak földet, és a társadalom peremére szorultak. Azokat a megvetett foglalkozásokat űzték, melyek a keresztények számára becstelenek voltak: kereskedelem, pénzkufárkodás, orvoslás. Így az ő kulturális evolúciójuk azzal a következménnyel járt, hogy a népességben azok szaporodtak el, akiknek ehhez jobb érzékük volt. E két nép – Magyarországra kerülve – másfajta kulturális evolúciójuknak köszönhetően más-más társadalmi szerephez és pozícióhoz jutott. A társadalompolitikának természetesen feladata a különbségek korrigálása (különösen a hátrányok lefaragása), de ha azok hátterében eltérő kulturális evolúció áll, meg kell érteni, hogy eredmény csak türelmes munkával és hosszú távon várható.

A múlt század egyik legnagyobb tudományos eredménye, az emberi DNS kettősspirál-szerkezetének a leírása Watson, Wilkins és Crick nevéhez fűződik. James Watson később előadta arra vonatkozó nézeteit, hogy a DNS-ben nemcsak egyedi, személyes különbségek vannak, hanem egyes embercsoportokra is jellemző struktúrák – annak eredményeképpen, hogy az egyes népek más-más körülmények között éltek és annak megfelelően szelektálódtak, ily módon e különbségek örökletessé váltak. E felfedezése miatt az amerikai baloldal kikiáltotta rasszistának, és állandó támadások érték. Ezek hatására Watson élete végén lemondott a Nobel-díjáról, és a plecsnit 4,1 millió dollárért eladta a Christie’s aukcióján. (Melyet aztán Alish­er Usmanov, egy üzbég származású mágnás visszavásárolt neki.)

Várható volt, hogy miniszterelnökünk tusványosi beszédének azon kitételeit, hogy nem akarunk keveredni más népekkel és nem fogjuk hagyni, hogy az EU alakítsa ki a migrá­ciós politikánkat, nagy felhördülés és rasszistázás kíséri majd. E primitív és rosszindulatú kritikák mögött nagyfokú tudatlanság áll: az a kényelmes tétel, hogy minden ember és nép egyenlő, nem tehetünk különbségeket, nem állíthatunk fel rangsorokat. Mert ha megtesszük, az fajelmélet, rasszizmus. Fejtegetésemben amellett érveltem, hogy e téma bonyolultabb annál, mint hogy primitív rasszistázássá alacsonyítsuk. Társadalmi kérdésekben, a politikában az egyenlőség használata csak jogi értelemben indokolt – és még az esélyegyenlőség tekintetében. És fontos társadalomelméleti és természettudományos tételek nem ismerete még az ellenzéket sem jogosítja fel arra, hogy alaptalanul vádaskodjon és ostobaságokat beszéljen. Az egyes népek jellegzetességei az illető népet ért események hatására, kulturális evolúció során alakulnak ki. Huntington jóslata szerint e kulturális-civilizációs jellegzetességek egyre nagyobb szerepet játszanak a jövő formálásában.

Kiss Károly

A szerző közgazdász és társadalomkutató

 

 

 

Magyar Nemzet
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó