Fel sem merül neki
2022. augusztus 2. 00:31

Tordai: „Fel sem merül, hogy el kell bontani a házamat” + videó

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. július 8-án (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Tordai Bence nem cáfolta, hogy teljes egészében eltűnt a parasztház a telkéről, azonban szerinte ő nem hibázott és minden szabályszerűen történt. Ennek ellenére a Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben hivatali visszaélés miatt nyomoz.

Először a Metropol számolt be arról, hogy Tordai Bence megtévesztve a hatóságokat, a szükséges engedélyek hiányában parasztháznak álcázva építhette II. kerületi luxusvilláját, aminek értéke mintegy 150 millió forint.

Tordai most a Mediaworks–Hírcentrumnak azt mondta, hogy ez az összeg a piaci ár, de ennél sokkal olcsóbban építkeztek. Sőt azt is elárulta, hogy korábbi lakásukat eladták és hitelt vettek fel.

Mint ahogyan arról több hírportál is beszámolt, Tordai a 2016-ban megvásárolt telekre, a szigorú előírások miatt nem kaphatott építési engedélyt, ezért dönthetett úgy, hogy megtéveszti a hatóságokat és azt hazudja, hogy felújítja a birtok területén álló parasztházat. Tordai a Mediaworks–Hírcentrum erre vonatkozó többszöri kérdésére sem volt hajlandó egyértelmű választ adni, ugyanakkor azt nem cáfolta, hogy a telken korábban álló parasztházat teljesen egészében elbontották. Csupán azt ismételgette, hogy „minden szabályszerűen történt”.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyben hivatali visszaélés miatt nyomoz.

Tordai: „Fel sem merül, hogy el kell bontani a házamat”

 

MNO
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó