Orbán és Trump képes átvenni a hatalmat a globális elitektől
Nagy harcok dúlnak a család intézménye körül is, vannak ugyanis, akik szerint a szülők nem alkalmasak arra, hogy a gyerekeiket neveljék. A virginiai szülőket a Biden-adminisztráció terroristákhoz hasonlította, amiért tudni akarták, milyen könyvekből és mit tanítanak a gyerekeiknek – mondja Matt Schlapp.
2022. augusztus 2. 23:45

Konzervatív vezető politikus az Egyesült Államokban: Matt Schlapp – mandiner.hu

Felkészülünk a Fehér Ház visszahódítására – mondja az Amerikai Konzervatív Unió elnöke, Matt Schlapp. Interjú Orbán Viktor és Donald Trump szövetségéről és a jobboldal előtt álló kihívásokról.

A budapesti rendezvény után Texasban lesz a következő CPAC, amelyen a nyitóbeszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnök tartja. Mit gondol, mit üzen ez az amerikai és a magyar konzervatívoknak?

Fontos beszéd lesz rögtön a konferencia nyitányaként, és remélem, az üzenete is rezonálni fog a CPAC Hungaryn elhangzottakra. Akkor a miniszterelnökük arról beszélt, hogy tizenkét eszközzel lehet felvenni a harcot azokkal a külső erőkkel szemben, amelyek veszélyeztetik hazánkat, társadalmainkat. Arról a tizenkét lépésről beszélt, amelyet Magyarország konzervatívjai megtettek, hogy visszaszorítsák ezeket a valóban gonosz globális erőket, s van közöttük néhány fontos tanulság az amerikaiak számára is. Mi is küzdünk az álhírekkel, a hírek torzításával, a nagyvállalatok és az egyetemek baloldali elfogultságával. Önöknél nincs, ám nálunk a vallás is támadás alatt van. Egyes külső erők új gondolkodásmódot szeretnének bevezetni, olyat, ami szembemegy a keresztény népek hagyományaival. Nagy harcok dúlnak a család intézménye körül is, vannak ugyanis, akik szerint a szülők nem alkalmasak arra, hogy a gyerekeiket neveljék. A virginiai szülőket a Biden-adminisztráció terroristákhoz hasonlította, amiért tudni akarták, milyen könyvekből és mit tanítanak a gyerekeiknek. Sok közös vonás van tehát a két ország küzdelmei között.

A keresztény hagyományokat említi. Mélyen hisz a keresztény értékek erejében?

Igen. Tudja, Amerika egy heterogén ország, hiszen népe a világ minden tájáról érkezett. Közös nevezőnk először is, hogy szívesen látjuk az idegent, másodszor, hogy hiszünk az egyén szabadságában, abban, hogy képes felelős döntéseket hozni. De ezek mögött ott van a keresztény hagyományunk: az alapító atyák túlnyomó része keresztény volt. Tisztában voltak azzal, ha az amerikaiak valaha elhagyják a vallást, ha felhagynak az objektív igazság keresésével, és megszűnnek hálát adni Istennek, akkor mint nemzet kerülünk bajba. Az igazán szomorú ma, hogy Amerika elveszítette közös célját. A nemzet egy része úgy látja, országunk szörnyű hely lett, és szeretné újrakezdeni az egészet, eldobni a történelmünket. Arra buzdítom a magyarokat, ne hagyják, hogy az országuk valaha ide jusson. Jó dolog, ha büszkék az örökségükre, tisztában vannak azzal, hogy vannak benne jó és rossz elemek is – Amerika történelmében is voltak jó és rossz pillanatok.

Milyennek látja Donald Trump és Orbán Viktor kapcsolatát?

Elképesztően fontosnak tartom, hogy Orbán Viktor Amerikába jön, hogy felszólal a dallasi CPAC-en, ahogy azt is, hogy találkozni fog Donald Trumppal, akivel különleges a kapcsolatuk. Mindketten olyan emberek, akik képesek átvenni a hatalmat a globális elitektől, sokat tesznek a nemzetükért, ezért is kezdtek szövetséget építeni. Trump pedig arra készül, ami Orbánnak már sikerült: megpróbál egy vereség után visszatérni a hatalomba.

Ha a családot és a gyermekvállalást támadják, a nemzeteink jövőjét sodorják veszélybe

Mi állhat ezenkívül az amerikai és a magyar konzervatívok egymásra találása mögött?

Volt már néhány hasonló csatánk. Azzal vádolnak bennünket: ha hűek vagyunk az értékeinkhez és a hagyományainkhoz, akkor gyűlölködünk. Amit leginkább kedvelek a magyar miniszterelnökben, az az európai hatalommal szembeni szkepticizmusa, hogy képes nemet mondani Brüsszelnek. A magyarok maguk döntenek arról, milyen jogszabályaik legyenek. Mindaddig, amíg határozottan kiáll az álláspontja mellett, támadni fogják, és ez így megy Amerikában is. A fejünkhöz vágják, hogy fasiszták vagyunk, nem foglalkozunk az újságírókkal, nem akarunk szabad választásokat, bármit. A jobboldalnak tovább kell mennie az úton, elfogadva az isteni kegyelmet is. Minden alkalommal, amikor támadnak minket, be kell mutatni a szikár tényeket. Donald Trumpot éppen azzal vádolták, amiben később Joe Biden követett el bűnt, mégpedig hogy összejátszott a külföldiekkel. Éppen Joe Biden családja az, amely „belenyomta a kezét a sütis­üvegbe”. Ez egy amerikai kifejezés, amely arra utal, hogy Hunter Biden minden bizonnyal anyagi hasznot húzott apja helyzetéből – az ügyben máig nyomozás folyik. Trumpra mondanak minden rosszat, ám azért vált igazi ellenségükké a republikánus elnök, mert képes volt valóban átvenni a hatalmat Washingtonban. Mindkét országra igaz, hogy ha kiállnak a hagyományaik, tradícióik, értékeik mellett, a liberálisok azonnal támadják őket. Arra bátorítok mindenkit, hogy legyen határozott, és utasítsa vissza a támadásokat! Önöknél, Magyarországon is sok olyan emberrel találkoztam, aki bátran kiáll a konzervatív értékek védelmében akkor is, ha ezért támadás éri.

Milyen kihívásokkal néz szembe ma a jobboldal világszerte?

Rengeteg kihívás áll előttünk. Orbán Viktor felismerte az egyik legfontosabbat: ha a családot és a gyermekvállalást támadják, a nemzeteink jövőjét sodorják veszélybe. Az olyan emberek, mint Bill Gates, azt mondják nekünk: túl sokan vagyunk már a Földön, túlnépesedtünk, túl sok húst eszünk, túl sok energiát használunk és így tovább… Orbán Viktor pedig azt mondja, ha az emberek szeretnének házasságot kötni és gyermeket vállalni, akkor azt minden eszközzel támogatni kell. Amikor Budapesten személyesen beszélgettem vele, rámutatott, milyen nagy szükség van olyan házaspárokra, amelyek szívesen osztják meg a közvéleménnyel az örömüket, amit négy-öt gyermek nevelése, a nagycsaládos élet jelent. Néhány órával az interjú előtt értem haza Izraelből, ahol sok olyan zsidó családdal találkoztam, ahol hat-hét, de akár kilenc-tíz gyermek is van. Ez csodálatos dolog, hiszen a gyermekeink Isten áldásai! A gazdaságaink fejlődnek, és olyan szakképzett, okos emberekre van szükségünk, akikkel fel tudjuk venni a versenyt Kínával és másokkal szemben. A jobboldal globális kihívására megvan a magyar válasz: védeni a szexuáletikát, újra menővé tenni a családot, divatossá a házasságot, vonzóvá a gyermekvállalást. Ez lehet minden ország igazi erőssége.

Mi lesz a CPAC Texas fő üzenete?

A fő üzenetünk, hogy novemberben, a félidős választásokon nagy győzelmet akarunk aratni. Meggyőződésünk, hogy ha most nem távolítjuk el a rossz embereket a kongresszusból és a szenátusból, és nem váltjuk le az egyes kormányzókat és állami törvényhozókat bizonyos államokban, Amerika szocializmust fog építeni. Ám ha a republikánusok többséget szereznek a képviselőházban és a szenátusban, megállíthatjuk a folyamatot, és felkészülhetünk a Fehér Ház visszavételére. Ha 2024-ben visszaszerezzük az ovális irodát, bárki lesz is a republikánus elnök – akár Trump, akár valaki más –, ki fogja rúgni a bürokratákat, és újra megerősíti Amerikát. Persze ugyanúgy ki akarják majd csinálni az elnököt, mint ahogy tették Trumppal is négy éven keresztül, de mi fel vagyunk készülve rá. A CPAC Texas lesz az első harsonaszó!

Matt Schlapp

1967-ben született Wichitában. Az Amerikai Konzervatív Unió elnöke, George W. Bush elnöksége alatt a Fehér Ház politikai igazgatója volt. Rendszeres vendége a legnézettebb politikai háttérműsoroknak, és publikál vezető konzervatív sajtótermékekben. Feleségével közösen megalapította és irányítja a Cove Strategies tanácsadó céget, amely vállalati, nonprofit és politikai ügyfeleknek ad tanácsot választásokkal, politikával és kommunikációval kapcsolatban. 

Vágvölgyi Gergely interjúja a Mandiner hetilapban

mandiner.hu
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó