Három a magyar igazság – Bukovina visszafoglalása 1917-ben
Százöt éve, 1917. augusztus 6-án IV. Károly ünnepélyes külsőségek közepette bevonult Bukovina fővárosába, Czernowitzba (ma: Csernyivci, Ukrajna), amelyet harmadik alkalommal foglalt vissza a Monarchia az első világháborúban.
2022. augusztus 6. 18:25
Czernowitz, 1917. augusztus 6. – IV. Károly magyar király távozik a görögkeleti Szentlélek-székesegyházból Fotó: Fortepan

 

A központi hatalmak néhány héttel korábban hárították el a Kerenszkij-offenzívát, amely az oroszok utolsó nagy támadó hadműveletének bizonyult a háborúban.

Még 1917 augusztusában a cs. és kir. haderő az összes még oroszok által megszállt területet visszafoglalta – ezek közül a legkeletebbre fekvő, zömében zsidók lakta Tarnopol vidéke már három éve állt ellenséges megszállás alatt. A győzelem mértékét jelezte, hogy a kortársak úgy látták: igen súlyos áldozatok árán, de a Monarchia megállította az Orosz Birodalom expanzív törekvéseit, és a háború fő frontjává egyértelműen a délnyugati (olasz) hadszíntér vált.

Az orosz romlás éve, 1917

A már negyedik éve tartó öldöklő háború következtében 1917-re minden fél kimerült a keleti fronton. A súlyos ellátási nehézségektől szenvedő Orosz Birodalomban – elsősorban a kétségbeejtő ellátási helyzet miatt – március folyamán elkergették a cárt, és új kormány alakult.

Mindenki számára egyértelmű volt, hogy egyedül a mielőbbi béke lenne üdvözítő az ország számára, ugyanakkor az előző évek súlyos veszteségeit – különösen pedig a kongresszusi Lengyelország elvesztését – lehetetlen volt elfogadni.

Ennek megfelelően az új, Lvov herceg vezette kormány a háború folytatása mellett döntött, sőt beleegyezett abba is, hogy tehermentesítő offenzívába kezd. Ezt 1916-hoz hasonlóan ismét a nyugati antant aktuális hadszíntéri kudarcai (a Chemin des Dames-nál vívott harcok, valamint a 10. isonzói csata) tették szükségessé.

Az orosz hadműveleti terveket ismét az a Bruszilov tábornok dolgozta ki, aki 1916 nyarán a dualista állam haderejére igen súlyos vereséget mért. Akkor két cs. és kir. hadsereg csaknem teljesen felmorzsolódott, és jelentékeny területeket – köztük Czernowitzot is – elfoglalhattak az oroszok.

Egy évvel később ezt a sikert kívánta megismételni az orosz hadvezetés, ezért a korabeli források az újabb hadműveletet Bruszilov második offenzívájának keresztelték el. Az utókor azonban az orosz hadügyminiszter nevéről, Kerenszkij-offenzívaként tartja inkább számon azt. Bruszilov lényegében lemásolta az előző év haditervét: meglepetésszerű tüzérségi előkészítést követően több gyalogsági hullámmal kívánta áttörni az ellenség védelmét.

Az áttörésre kiszemelt frontszakaszon – a logisztikai és utánpótlási nehézségek ellenére – az orosz tábornok háromszoros fölényben támadhatott a zászlóaljak számát tekintve.

Váratlan orosz támadás

A Monarchia erőit az újabb orosz támadás meglepetésként érte, így a június 29-i tüzérségi előkészítés után indított gyalogsági roham több ponton átszakította a cs. és kir. erők védelmi vonalát. Az orosz erők legnagyobb sikereiket július 6. és 9. között érték el, aminek következtében a magyarországi kiegészítésű alakulatok ismét jelentékeny veszteséget könyveltek el.

A zömében magyarokból felépülő, békeidőben miskolci székhelyű – 15. hadosztályt kíméletlen harcokat követően szinte teljesen felmorzsolta az ellenség; néhány nap alatt csak ez az egység mintegy nyolcezer magyar harcost vesztett. Szintén súlyos helyzet alakult ki Zborów környékén, ahol a 19. – zömében csehek alkotta – gyaloghadosztályt verte szét az ellenség.

Bruszilov első alkalommal vetett be sikerrel egy volt cseh–szlovák hadifoglyokból verbuvált dandárt, amely a 35. és 75. gyalogezredek – zömében szintén csehekből álló – katonáit sikerrel bírta rá a megadásra, illetve átállásra. 1916 nyarával ellentétben azonban most csak egy cs. és kir. hadsereg került komolyabb bajba, de annak veszteségei is jóval csekélyebbek voltak a korábbi évhez képest. Az offenzíva fő vesztese így Tersztyánszky Károly cs. és kir. vezérezredes lett, akit leváltottak a 3. hadsereg éléről.

Az osztrák–magyar hadvezetés tanult a korábbi hibákból, és a mélységi védelem hatékony kiépítésével mérsékelni tudta a veszteségeket, valamint lefékezhette a támadók lendületét. Mindennek köszönhetően az orosz áttörés mértéke és veszélyessége nem közelítette meg 1916 júniusának katasztrófáját.

Az osztrák–magyar vezérkar felismerte, hogy sürgősen ellenlökést kell indítani az orosz támadás kivédéséhez. A fő cél az volt, hogy Bruszilov csapatainak szárnyait felgöngyöljék, és az orosz erőket bekerítsék. Július 19-én megindult a központi hatalmak ellencsapása, amelyet már az első napon siker koronázott: a támadók három vonalát sikerült lerohanni.

Az oroszok méltó választ már nem adhattak erre – mindez pedig lehetővé tette, hogy a Monarchia visszaszerezze maradék területeit. A Kövess Hermann vezérezredes vezette cs. és kir. 7. hadsereg augusztus 2-án vonult be Bukovina székhelyére, ami hatalmas lélektani sikert jelentett.

Az uralkodó bevonulása

Augusztus 6-án Károly is Czernowitzba érkezett, ahova a császár diadalmas hadvezérként vonulhatott be, miután a város soknemzetiségű lakossága nagy lelkesedéssel fogadta őt. Az osztrák–magyar monarcha, egyszersmind a haderő főparancsnoka ekkor élvezhette leginkább a siker ízét, és az augusztus 17-én harmincadik életévét betöltő Károly elmondhatta magáról, hogy uralkodásának első évében sikerült a Monarchia összes területét visszafoglalnia, miközben leginkább Kelet-Galícia és Bukovina jelentékeny zsidó lakossága fogadta őt felszabadítóként.

Ekkor teljesen kifizetődőnek látszott Károly azon döntése is, amellyel kilenc hónappal korábban átvette a főparancsnokságot, hiszen a győzelmet nem szükséges magyarázni, és az kedvezően hatott megítélésére.

A diadalt a király alapvetően két magyarországi tábornokának, Kövess Hermann-nak, illetve József Ágost főhercegnek tulajdonította. Előbbit tábornaggyá léptette elő, amely révén Kövess a negyedik legmagasabb rendfokozatú katona lett, neve pedig szinte a siker szó egyik szinonimájává vált. József Ágost pedig a Habsburg-Lotaringiai dinasztia katonai hírnevén esett csorbákon korrigált.

„A legmagyarabb Habsburg” tábornok vezette a keleti front osztrák–magyar hadsereg-csoportját, amely posztot közvetlenül Károlytól vette át, amikor 1916 novemberében I. Ferenc József megbetegedett, majd meghalt.

A Hauptstrasse, háttérben az 50-es számú ház IV. Károly magyar király látogatásakor Fotó: Fortepan
 

Károly diadalmas bevonulása lehetőséget teremtett arra, hogy a keleti háborút lezártnak lehessen tekinteni, bár a sikerek elfedték, hogy a többször súlyosan megvert orosz és román seregek még mindig szívósan tudtak harcolni, és a háború – egyelőre – tovább folytatódott. A harcok intenzitása azonban jelentősen csökkent a korábbi évekhez képest.

Epilógus

A Kerenszkij-offenzíva kudarcát követően az orosz haderő nagyobb hadművelet lefolytatására már nem volt képes. A harctéri vereségek jelentős szerepet játszottak abban, hogy a bolsevikok 1917 novemberében megszerezzék a hatalmat.

Az orosz csapatok morálja alapvetően megrendült, és ennek a helyzetnek egyenes következménye lett az év végi fegyverszünet, majd az 1918. március 3-i breszt-litovszki béke, amely a Baltikum, valamint a mai Fehéroroszország és Ukrajna jelentékeny területeinek Szovjet-Oroszországtól való elcsatolását is szentesítette.

A Monarchia összeomlása után Czernowitz – immár Cernăuți néven – a Román Királyság része lett. A szovjeteknek egészen 1940 nyaráig kellett várniuk arra, hogy a cári haderő által az első világháborúban megszállt várost és környékét, Észak-Bukovinát megszerezzék, majd az Ukrán SzSzK-hoz csatolják.

1917-ben azonban úgy tűnt, hogy a terület a Monarchia része maradhat. Bukovina és különösen fővárosának, Czernowitznak visszafoglalása után joggal érezhette úgy a dunai birodalom közvéleménye, hogy a háború győzelmesen véget ért. Mindez azonban csak kérészéletű várakozásnak bizonyult, akárcsak József Ágost királyi herceg, vezérezredes 1917. augusztus 6-án megfogalmazott kívánsága: „Legyen Czernowitznak, az öreg, császárhű városnak visszafoglalása mindenkorra jelképe annak, hogy Ausztriának országai és népei, örömben, bánatban elválaszthatatlanok maradnak.”

Ligeti Dávid

A szerző a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa

Magyar Hírlap
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó