Tajvan Kína Ukrajnája?
Mindig van egy kritikus pont, ahol a hanyatló birodalom meg fogja támadni feljövőben levő riválisát, mert nem tudja leküzdeni azt a szorongását, hogy ha „ma” nem cselekszik, akkor „holnap” már késő lesz – írja a tajvani feszültségre utalva Bogár László.
2022. augusztus 16. 09:33

Térkép: strangersintaiwan.worldpress.com

A régi bölcsesség szerint, ha egy színházi drámában már az első felvonásban feltűnik egy puska a falra akasztva, akkor biztosra vehetjük, hogy a dráma végéig ez a puska elsül majd. Ugyanígy biztosra vehetjük, hogy ha egyszer a világot irányító, „nem létező” erő által véleményhatalmi fegyverként használt globális médiában elhangzik az a kérdés, hogy vajon Tajvan lesz-e Kína Ukrajnája, akkor előbb vagy utóbb ez a puska is „elsül” majd.

Az orosz–ukrán háború kitörése előtt egy nappal e lap hasábjain azt írtam, hogy én ugyan reménykedem benne, hogy nem lesz háború, de ha egyszer ez a „nem létező” azt akarja, hogy legyen háború, akkor sajnos lesz. Ahogy a régi vicc mondja, nincs, de igény volna rá. Most ezt talán úgy módosíthatnánk, hogy nincs, igény még kevésbé van rá, de ha a nem létező akarja, akkor lesz rá igény, pontosabban ez az igény csinálva lesz. Mármint az a horrorisztikus igény, amely szerint az atlanti oldal után a csendes óceáni világháborús frontnak is meg kellene nyílnia. A mintázat hasonlít az első és második világháború fedőnevű projektekre, ott is volt egy európai front, ahol a német birodalom és az orosz birodalom van egymásnak vezetve, a Csendes-óceánon pedig a nem létező által világbirodalomként üzemeltetett Amerikai Egyesült Államok veri le az ottani riválist, ami akkor Japán volt, most, a „szépen fejlődő”, harmadik világháborúban pedig Kína.

Az amerikai birodalom által „csinált” világháborúk stratégiai célja mindig ugyanaz, meg kell akadályozni az eurázsiai együttműködési rendszer kialakulását. Gyenge és széteső, belső konfliktusokkal küzdő és lehetőleg minden felületen egymás ellen uszított Európa, Oroszország és Kína a legfőbb garancia arra, hogy az amerikai birodalom biztonságban érezze magát.

A harmadik világháború logikája kezdetben teljesen világos volt, azért kell a régi konfliktuszónákat „reaktiválva” egymás ellen fordítani a német és orosz birodalmat, hogy folyamatosan legyengítsék egymást, és egy elhúzódó „állóháború” kölcsönösen megerősített blokádja alá szorítsák önmagukat és egymást. Ez nagyjából félév alatt sikeresen végbe is ment, beláthatatlanul hosszan elhúzódó állóháború van, és ugyan egyelőre egy Ukrajna nevű ország területén zajlik a háború, de ez valójában Európa és Oroszország egymást felszámoló háborúja. S miután úgy néz ki, hogy ez most már „önműködő” permanens csapda, amelybe „önként és dalolva” masírozik bele Európa és Oroszország, így a „nem létező” erő és megbízottja az amerikai birodalom lassan elérkezettnek látja az időt a számára sokkal lényegesebb mindent eldöntő, csendes óceáni front megnyitására.

Ezt a frontvonalat először kísérleti jelleggel Hong Kong „felől” próbálta megnyitni, de az valahogy nem jött össze, vagy eleve csak kísérleti terep volt, így Tajvannal kapcsolatban már a Hong Kongban „csinált” forradalom szervezése során szerzett tapasztalatokat is hasznosítja majd. Óvatosan azért rendszeresen felerősítette a közép ázsiai kisegítő front megnyitásnak lehetőségét is, az úgynevezett „ujgur probléma” rendszeres, globálismédia-fegyverekkel való felturbózásával, de valószínűleg belátta, hogy afganisztáni kivonulásával azt a frontvonalat egyelőre nem képes „beélesíteni”.

Nem volt egyszerű feladat a „tajvani problémát” világháborús frontvonallá tenni, mert Kína és Tajvan között az elmúlt évtizedek során olyan szoros és komplex együttműködési rendszer alakult ki, ami a kölcsönös előnyökre épülő békés folyamatos „egyesülés” természetes programjának bizonyult és ami éppen ebből következő módon rendkívüli veszélyeket jelentett az amerikai birodalom számára. Az amerikai törvényhozás elnökének cinikusan provokatív tajvani látogatása már egy lassan egy évtized tartó folyamatosan erősödő konfliktus eredménye, ami a híres thuküdidészi dilemmának nevezett összefüggésre vezethető vissza.

Ennek az antik görög kultúrában született felismerésnek a lényege az, hogy mindig van egy kritikus pont, ahol a hanyatló birodalom meg fogja támadni feljövőben levő riválisát, mert nem tudja leküzdeni azt a szorongását, hogy ha „ma” nem cselekszik, akkor „holnap” már késő lesz. Az amerikai birodalom Kissinger mesteri mutatványai során, sikeresen szakította le Kínát az akkor Szovjetunió fedőnéven ismert orosz birodalomról, és egyúttal megteremtette a kommunista diktatúra és dinamikus szuperkapitalizmus intim liezonjának feltételeit. Tette ezt abban a biztos tudatban, hogy amíg a legmagasabb szintű technológiák globális monopóliumát sikeresen őrzi, addig Kína mindig engedelmes „követő” lesz, aki közben „külszíni fejtéssel letermelhető” munkaerő-lelőhely is egyben a világtörténelem legnagyobb profittömegét biztosítva a birodalmi hatalomgazdaság „Big Tech” óriásainak.

Hogy a technológia a harmadik világháborúnak is döntő eleme, azt Ukrajna esetében sokkoló módon élheti át minden szereplő. Így nem meglepő az sem, hogy Pelosi asszony tajvani látogatásának egyik legfontosabb programja a világ legnagyobb chipgyártójának meglátogatása volt. Az amerikai birodalomnak egy világháború kellős közepén elemi stratégiai érdeke, hogy a globális hatalomgyakorlás e fontos elemét ellenőrzésé alatt tartsa. Ha ugyanis tovább folytatódna Tajvan békés „visszaegyesítése”, akkor Kína már ma is meglevő technológiai előnye behozhatatlanná válna. A tudás hatalom, mondta Francis Bacon, és mivel a high tech a tudás anyagiasult koncentrálódása, így a technológia legmagasabb szintjének birtoklása a globális hatalom legfőbb elemévé vált. A csendes-óceáni front megnyitásnak ez lehet a fő oka.

Bogár László közgazdász

magyarhirlap.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
MTI Hírfelhasználó