Ipari csúcs az északnyugati megye
Az osztrák-magyar együttműködés nagyon erősen megmutatkozik a szolgáltatói területen, az infrastrukturális fejlesztések területén és a piacbővítés területén. Egyre több olyan termék kerül ki a nemzetközi piacra a szoros kooperáció okán, amely régóta öregbíti Magyarország és Győr-Moson-Sopron megye hagyományait – fogalmaz Széles Sándor.
2022. augusztus 26. 09:04

Széles Sándor – gyor.gov.hu

A Kereszténydemokrata Néppártnak öt helyi szervezete működik Győr-Moson-Sopron megyében (Győrött, Mosonmagyaróvárott, Csornán, Kapuváron és Sopronban); és négy városban (Győr, Sopron, Csorna, és Mosonmagyaróvár) működik helyi csoportja az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségnek is. Széles Sándor főispánnak, a Kereszténydemokrata Néppárt megyei elnökének tett föl kérdéseket a Gondola.

– Elnök úr, Győr-Sopron megye hazánk egyik leginkább iparosodott térségei közé tartozik. A KDNP mit tehet azért, hogy az iparosodás a jövőben még magasabb minőségi szintre emelkedjen, főként a helyi innovációk felkarolásával?

– Megyénk egyik legfontosabb infrastrukturális értéke az ipar fejlettsége, jelenleg is az ország egyik legfejlettebb iparvidékéről beszélünk. Kiemelten fontos a térség fejlődése érdekében, hogy a folyamatos fejlődésért, jó gazdasági teljesítményért munkálkodó vállalkozások, a helyi innovációkért munkálkodó gazdálkodó szervezetek és cégek, a Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a politikai szereplők jó kapcsolatokat építsenek, őszinte, nyílt kommunikációt folytassanak. Minden szakterület tud tanulni és tanítani is a másiknak, és ez a kooperáció is közrejátszik abban, hogy Győr-Moson-Sopron megye ki tudja használni a lehetőségeit. Úgy érzem, rengeteg területen vannak még kiaknázatlan lehetőségek, olyan helyi lehetőségek és innovációk, amelyeket a közeljövőben a szoros együttműködése segítségével fel kell karolni és a köztudatba kell hozni.

Győrben Szent László hermája, Sopronban a Kecske-templom, a megyéhez közeli, osztrák területen fekvő Nagyboldogasszonyban gyönyörű barokk templom hirdeti a keresztény művelődés nagyságát. Ezeket és a többi jelentős értékeket miképpen tudják felhasználni arra, hogy fiataljainkat a kereszténydemokrata értékrendhez közelítsék?

– A megye bővelkedik szerencsére a történelmi, szakrális értékekben. Az Ön által említett kincsek csak nagyon kis szelete ezeknek. Az egyház, a civil szervezetek és más politikai szereplőkhöz hasonlóan a KDNP is rendkívül jó alapokon nyugvó kapcsolatokat ápol. Még mindig nagy hagyománya van vármegyénkben a községi, városi búcsúknak. Szinte nincs olyan hét, hogy a győri Egyházmegye ne kínálna valamilyen kiállítást, közönséget és hitközösséget csalogató programokat. Ezek az események többször kötődnek az említett szakrális értékekhez, kincsekhez, de a megye vértanúiról, szentjeiről is szólnak ezek a nagy ünnepek.

A megye – static.valasztas.hu

A fiatalok értékrendjéhez nagyon erősen kötődnek ezek a programok. Ezeken a rendezvényeken találkoznak az egyházi személyekkel, betekintést nyernek a vallási közegbe és mindezt úgy kapják meg, hogy közben a komfortzónájukon belül maradnak, hiszen a zenés, beszélgetős, interaktív programok a mai fiatalok számára is vonzóak. Emellett fontos kiemelni a megyében tevékenykedő iskoláinkat is. Pannonhalmán és Győrben a bencések iskolái, Apor Vilmos vértanú nevével működő iskolaközpont Győrben, a soproni Líceum - csak, hogy a teljesség igénye nélkül emeljek ki pár egyházi intézményt, ahol a gyermekeink keresztényi, vallási nevelése biztosított.

– A megye nagy múltú borvidékekkel, Pannonhalmával, ahogy régebben hívtuk, Szent Márton-hegyével is megáldott. Hogyan tudják elérni, hogy ezeknek a kincseknek a Lajtán túl is híre szaladjon?

– A megye politikai és társadalmi szereplőinek speciális helyzete van, ha arra gondolunk, hogy három ország határolja területünket, az egyik az, amelyiknek része vagyunk. Számos olyan együttműködés jött létre az utóbbi években, évtizedekben, amelyek segítségével a határon túlra is eljuttathatók értékeink és kincseink. Az osztrák-magyar együttműködés nagyon erősen megmutatkozik a szolgáltatói területen, az infrastrukturális fejlesztések területén és a piacbővítés területén. Egyre több olyan termék kerül ki a nemzetközi piacra a szoros kooperáció okán, amely régóta öregbíti Magyarország és Győr-Moson-Sopron megye hagyományait.

Molnár Pál
 

gondola
Címkék:
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Géppisztolyos migránsbandák randalíroztak
    Okmányok nélküli fiatal férfiak sokadik országon átgázolva, felfegyverkezve és a fegyvereket használva, erőszakosan próbálnak meg betörni az Európai Unióba. Ez súlyos bűncselekmény – szögezi le Bakondi György.
  • Magyarország nem hagyja magát
    Európát többfajta kihívás éri egyidejűleg, az ukrajnai háború és a nyomában járó gazdasági válság, az illegális és egyre erőszakosabb migráció, valamint a nyugati neomarxista ideológia terjedése – sorolta Orbán Viktor.
  • Novák Katalin Kijevben
    A szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra, ezért jöttem ma Kijevbe és ezért támogatjuk a Gabona Ukrajnából elnevezésű kezdeményezést is - mondta el Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Kijevben, ahová Voldomir Zelenszkij ukrán elnök meghívására érkezett.
MTI Hírfelhasználó