Budapest-Belgrád vasútvonal referencia-beruházás
A több mint 2 milliárd dollár értékű Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítési és kapacitásbővítő beruházás magyarországi szakasza referenciaprojekt, hiszen ez az első kínai-magyar fejlesztés, amelyet az Európai Unió szabályai szerint Magyarországon kínai partnerekkel közösen hajtanak végre - mondta a technológiai és ipari miniszter pénteken Kiskőrösön, ahol a helyszínen tájékozódott a munkálatokról.
2022. augusztus 26. 17:53

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítéséről tartott sajtótájékoztatón a Kiskőrös vasútállomás közelében lévő rakodóterületen 2022. augusztus 26-án. A több mint 2 milliárd dollár értékű, 2025-re elkészülő beruházás jelenlegi szakaszában nagyteljesítményű speciális gépekkel dolgoznak a pálya kialakításán. A vonal teljes megújításával a Kínából Európába tartó áruk a görögországi kikötők érintésével leggyorsabban Magyarországon keresztül érhetik majd el úti céljukat. MTI/Szigetváry Zsolt

A több mint 2 milliárd dollár értékű Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítési és kapacitásbővítő beruházás magyarországi szakasza referenciaprojekt, hiszen ez az első kínai-magyar fejlesztés, amelyet az Európai Unió szabályai szerint Magyarországon kínai partnerekkel közösen hajtanak végre - mondta a technológiai és ipari miniszter pénteken Kiskőrösön, ahol a helyszínen tájékozódott a munkálatokról.

Palkovics László hangsúlyozta: a 2025-re elkészülő beruházás jelenlegi szakaszában nagyteljesítményű speciális gépekkel dolgoznak a pálya kialakításán. Hozzátette: a Budapest-Belgrád vasútvonal teljes megújításával a Kínából Európába tartó áruk a görögországi kikötők érintésével leggyorsabban Magyarországon keresztül érhetik majd el úti céljukat.
   
Stratégiai, hazai és nemzetközi szempontból is kiemelt jelentőségű a projekt - emelte ki.
   
Kitért arra, hogy a vasútvonal részévé vált a Kínát, Ázsiát Európával összekötő, úgynevezett selyemútnak, amelynek Ukrajnán keresztül, Oroszország, Kazahsztán érintésével Kínába tartó szakasza most nem használható, de a Törökországon keresztül Európába érkező szakaszon biztosított a közlekedés. Nyáron a szerb, bolgár és török társminiszterekkel megállapodást írtak alá, hogy a Boszporusz alatt átjövő, úgynevezett középső selyemút is csatlakozik ebbe a vasútvonalba - közölte.
   
Elsőrendű érdeknek nevezte, hogy bármely irányba is tart a selyemút, vasúti szakasza Magyarországon keresztül haladjon. Fontosnak tartotta azt is, hogy azt a vasúti forgalmat, amely az építés idején esetleg másfelé megy, visszatereljék majd Magyarországra. Hozzátette: a Szeged-Röszke-Szabadka közötti szakasz már elkészült, így van egy kerülőút, amíg a teljes vágányzár mellett a következő szakaszt építik - jegyezte meg.
   
Palkovics László bejelentette, hogy a pályahasználati díj jelentős részét ebben az időszakban elengedik a fuvarozó vállalatoknak. Az év végéig 2,2 milliárd forinttal, jövőre 10 milliárd forinttal kevesebbet fizetnek majd a pálya használatáért, így nem tevődik át a közútra még ebben az átmeneti időszakban sem a vasúti forgalom illetve nem kerüli el Magyarországot - fűzte hozzá.
   
A miniszter kitért arra is, hogy a pályaszakasz északi része a Budapest elővárosi forgalmat is támogatja majd, hiszen az ezáltal létrehozott ütemes menetrend a jelenlegi, körülbelül egymillió utasszámot lényegesen meg tudja majd emelni. Kifejezetten magas színvonalú, gyors, kényelmes és biztonságos közlekedési mód jelenik majd meg - közölte. Pafféri Zoltán, a MÁV-Volán-csoport elnök-vezérigazgatója elmondta: a helyszínen látható 150-es számú vasútvonal idén 140 éves, az első, Budapest-Szabadka közötti szakaszát 1882-ben adták át a forgalomnak. A tavaly októberben kezdődött munkálatok most újabb, gyorsabb fázisba léptek - tette hozzá, megjegyezve: a kiskőrösi vasútállomáson elkezdődött a vágánystabilizáló nagygépes munkavégzés. A mintegy 160 kilométeres pálya 22,5 tonnás tengelyterhelésre épül, amely lehetővé teszi a gyors személyforgalmat és a nagy tömegű áruk szállítását - tette hozzá.
   
Átépül 341 kilométer pálya, 91 szintbeni, kettő különszintű keresztezés, 13 gyalogos peronaluljáró, 26 lift, 29 ezer négyzetméter kényelmes beszállást biztosító magasperon épül, kialakítanak 381 P+R és 410 B+R parkolót. Továbbá 59 kilométeren zaj-és rezgésvédelmet. Ezt a vasútvonalat a legmodernebb ETCS 2 (European Train Control System) szintű egységes, európai vonatbefolyásoló-rendszerrel és korszerű biztosítóberendezéssel is felszerelik - sorolta.

Az Európai Unió célja, hogy 2050-re a közepes távolságú személy-és áruszállítás 50 százalékát vasútra és vízi útra terelje, ezáltal a közlekedésből eredő károsanyag-kibocsátást 60 százalékkal csökkentse - tette hozzá.
   
Az elnök-vezérigazgató kitért arra is, hogy ezen a vasútvonalon korábban heti tíz pár áruszállító vonat közlekedett húsz kocsival és szerelvényenként negyven konténerrel. Ez hetente 800 konténert és 40 ezer kamiont terelt át közútról a vasútra. A vasúti áruszállítás kilencszer kisebb károsanyag-kibocsátással rendelkezik, mint a közúti áruszállítás - mondta.
   
A személyszállításban elővárosi viszonylatban 20 perccel rövidebb lesz a menetidő, a Budapest-Kelebia útvonalon 1 órával rövidebb, a Budapest és Belgrád közötti jelenlegi csaknem 8 órás menetidő 3,5 órára fog csökkenni - számolt be.
   
Sárvári István, a kivitelező V-Híd Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt években mintegy 20 milliárd forintos befektetés során gépesítettek. Hozzátette: minden olyan géppel és nagy géppel rendelkeznek, amely ahhoz szükséges, hogy az időben és megfelelő minőségben építsék meg a vasútvonalakat.
   
Font Sándor, Bács-Kiskun megye 3-as számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője és Bányai Gábor Bács-Kiskun megye 5-ös számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, a Dél-alföldi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos üdvözölték a térség szempontjából is kiemelt jelentőségű beruházást.
   
A MÁV közleménye szerint a Soroksár és Kelebia között további szakaszokon is folyamatban vannak a munkálatok, Szeptember 1-től megindul a Kiskunhalas-Kisszállás szakaszon az új nyomvonal földmunkája a V-Híd tulajdonában lévő gépekkel és eszközökkel.

 

A kutatás előtérbe kerül a meteorológiai szolgálatnál 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az elmúlt húsz évben információs szolgáltatóvá kezdett válni, háttérbe szorult a kutatás, amelyre Magyarország energetikai rendszerének átalakításakor nagy szükség van - mondta Palkovics László technológiai és ipari miniszter a Magyar Meteorológiai Társaság 38. vándorgyűlésén pénteken Szegeden.

A miniszter azt javasolta, hogy az OMSZ-t alakítsák át Országos Meteorológiai és Klímakutató Szolgálattá, növeljék munkatársai számát, alakítsák át az intézményrendszerét, ehhez - mondta - forrást, 2027-ig kétmilliárd forintot biztosítanak.
   
Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, az OMSZ-t felügyelő miniszterként az új struktúrában nem kívánt együttműködni az augusztus 20-a után menesztett két vezetővel, de ez - mint fogalmazott - nem zár ki semmi mást.
   
Mintegy 40 perces előadásában Palkovics László kifejtette, készítettek és elfogadtak egy úgynevezett energiaátmenet-stratégiát, amely arról szól, hogyan térhet át Magyarország a fosszilis, gázalapú energiarendszerről a villamosenergia-alapú rendszerre. A fő probléma, hogy bár az ország beépített fotovoltaikus kapacitása már meghaladja a 6 gigawattot, és néhány éven belül megduplázódik, nincs megfelelő tárolókapacitás.
   
Megújuló energiatermelés esetén kulcsszerepe van az időjárás-előrejelzésnek, a "menetrendezés" 15 percenként történik, ilyen időközökben kell megadni, mekkora kapacitáson tud termelni a hálózat. "Ha nem találjuk el, hogy sütni fog-e a nap, az pénzbe kerül" - jelentette ki.
   
A kiegyenlítő energiaköltség 90 százalékát az időjárásfüggő megújuló energiafajták menetrendezési hibája okozza - közölte, hozzátéve, hogy míg Németországban a rossz becslések aránya 10 százalékos, a Mavir adatai szerint itthon a naperőművek 30 százalékos hibát követnek el. Egy kilowattórára vetítve Németországhoz képest Magyarország a tízszeresét fizeti a szabályozási energiaköltségnek - mondta.
   
Pedig a balatoni vihar-előrejelzés kiválóan működik - jegyezte meg a tárcavezető, hozzátéve, hogy a fenti számok sokkal hamarabb látszanak a Technológiai és Ipari Minisztériumnál (TIM), mint az OMSZ-t korábban felügyelő agrártárcánál, ezért került az új kormányzati struktúrában a TIM-hez az OMSZ. "Nem augusztus 20-a miatt" - jelentette ki.
   
Palkovics László elmondta, az átmeneti stratégiában 31 projekt szerepel, 2030-ig 16 milliárd euró (6400 milliárd forint) beruházást jelent; a legtöbb forrást a villamosenergia-szektor fejlesztésére fordítják, de - különösen az ukrajnai háború miatt - hangsúlyos az orosz gázimporttól való függés csökkentése is.
   
Az OMSZ-ről szólva kifejtette, a meglévő Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium feladat- és kutatáskörét kiegészítenék a hazai légköri kutatásokkal. Az új szervezetben - amelyet idővel szavai szerint független állami szervvé kellene alakítani - három elnökhelyettesi tisztség lenne: egyikük a meteorológiáért, másikuk a klímáért és levegő tisztaságáért, harmadikuk pedig a kutatásért felelne.
   
Palkovics László előadásában emlékeztetett: ahhoz a célhoz közelítve, hogy 2030-ig Magyarország az 1990-es bázishoz képest 40 százalékkal csökkentse a szén-dioxid-kibocsátását, "jól haladunk". 2020-ban már 34 százalékon állt az ország, de az 55 százalékért "tenni kell" - mondta. Nagy kihívásnak nevezte a teljes klímasemlegesség elérését 2050-re, ehhez megfogalmazása szerint "már nagyon nagy rendszerekhez kell hozzányúlni".
   
Közölte, teljesíthető az is, hogy a karbonsemleges hazai villamosenergia-termelés részaránya 2030-ra elérje a 90 százalékot. Megjegyezte, a KPMG tanulmánya szerint Magyarország 32 vizsgált ország közül a 13. helyen áll a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséért tett intézkedések szempontjából.
   
A miniszter szólt az ukrajnai háborúról is, amely - mondta - főként abban hozott változást, hogy az úgynevezett energia trilemma hármasát megváltoztatta. A háború előtt adott volt az ellátásbiztonság és a megfizethetőség, lehetett a környezetvédelemre figyelni. Utána az ellátásbiztonság került előtérbe, de kedvező, hogy az intézkedések a zöldítés irányába haladnak - fejtette ki.
   
Kérdésre felelve a tárcavezető elmondta, nem meteorológus, nem ért a szakmához. Ha beszélnie kell a szerb és a román illetékes miniszterrel arról, hogyan férhetnek hozzá a magyar meteorológusok a külföldi mérésekhez, és hogy ott milyen sűrű a mérési hálózat, azt megteszi, csak ismernie kell a problémákat - tette hozzá.
   
Palkovics Lászlót a Szegedi Tudományegyetem épülete előtt az MTI tudósítójának tapasztalatai szerint mintegy száz békés tüntető fogadta a Süss fel nap című dalt énekelve. A Momentum egyik országgyűlési képviselője, Bedő Dávid frakcióvezető-helyettes egy esernyőt adott át a miniszternek.
   
A Magyar Meteorológiai Társaság 38. vándorgyűlését Aktuális kihívások a meteorológiában - fókuszban a repülésbiztonság szolgálata címmel rendezték meg a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézetében. A tanácskozást a Magyar Meteorológiai Társaság, a Szegedi Tudományegyetem, az Országos Meteorológiai Szolgálat és a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálata szervezte.

MTI
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Felkapcsolták a Szent Péter téri karácsonyfa fényeit
    A fénygyújtás pillanatára elállt az eső, és a tér megtelt elsősorban római családokkal és külföldiekkel.
  • Hazánk kormánya elhivatott a családtámogatás ügyében
    Magyarország kormánya elhivatott a családok támogatása ügyében, minden intézkedést úgy hoznak meg, hogy szem előtt tartják a családok érdekeit; legyen szó kisebb vagy nagyobb családokról, vagy olyanokról, akik gyermekeiket egyedül nevelik - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten.
  • Katolikus ifjúsági házat avattak Székelyföldön
    Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az avatóünnepségen elmondta: a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági rendezvényeinek központjává váló létesítmény megszentelt helyen, a fogyatékkal élőket táboroztató Szent Gellért Alapítvány Rehabilitációs és Rekreációs Háza szomszédságában épült.
MTI Hírfelhasználó