Ars sacra – fényvillanás az isteni szeretetközösségbe
Jézus örömhírt hirdetett: minden ember meghívást kapott az Istennel való bensőséges életre, a Szentháromság szeretetközösségébe való bekapcsolódásra. Az egész emberiség (analóg értelemben: az egész teremtett világ) ígéretet kapott, hogy részese lehet Isten szentségének, szeretetközösségének – fogalmaz Cs. Varga István.
2022. szeptember 20. 09:29

A XVI. Ars Sacra Fesztivál rendezvénye a Szent István-bazilikában 2022. szeptember 19-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Óriási szükség van arra, hogy vészterhes világunkban létünk szakrális dimenzióját, keresztény kultúránk, művészetünk szakrális értékeit jobban megismerjük, lehetőségeink szerint felmutassuk: nyilvánosan is megvalljuk. Bibliai parafrázissal szólva: célunk, hogy a háztetőkről is hirdessük – vallja Cs. Varga István irodalomtörténész. Őt kérdezte a Gondola.

– 1994-ben jelent meg az Ars sacra fogalmát magyarul megnevező/honosító Szent művészet című könyv, melynek Ön szerkesztője és társszerzője. A múlt évezred utolsó esztendejében, 2000-ben a Szent művészet II. című könyv látott napvilágot, amelynek már egyedül Ön a szerzője. Mit jelent ez a jelzős és jelzett szókapcsolat? Mit jelent az ars és mitől lesz sacra?

– A XVI. Ars Sacra Fesztivál – 2022. szeptember 17-25-e közt zajló – rendezvényeinek jelentőségét hangsúlyozva Dragonits Mártának, az Ars Sacra Alapítvány elnökének a Gondolában megosztott gondolatait folytatom, a magam kutatási, ars sacra/szent művészet, literatura sacra, lyrica sacra területéről vett példákkal...
A Bencés Regula első szavai intelmek: „Hallgasd meg, ó fiam, a mester parancsait és nyisd meg szíved ajtaját, fogadd a jóságos atya intéseit készségesen, és tettel teljesítsd.” Sosem volt könnyű, a szekularizáció és profanizáció jelenkori világában pedig igencsak nehéz egzakt módon megfogalmazott választ adnom. Irodalomtörténész tanárként a fogalmak körülírásával próbálkozom. Kiindulópont: hit a szóban... Persze, abban is hiszek, hogy Isten malmai, ha lassan is, de biztosan őrölnek...

– Hogyan foglalhatók össze a latin ars jelentéskörei?

– Az ars sacra fogalmi definiálásának nehézségeit érzékelteti Bánhegyi B. Miksa Ars sacra című tanulmányában: „Soha nem volt könnyű, főleg a képzőművészetek területén, egzakt módon meghatározni, hogy mit értünk ezen a fogalmon: ars sacra, szent művészet. De különösen nehézzé vált ez korunkban, amikor a szekularizáció és profanizáció következtében a művészetek kivonták magukat az egyház gyámkodása alól (szekularizáció) s az egyes művészeti ágakon belül a természetfölötti, a misztérium meghátrált az anyag, az immanencia és a racionalizmus előtt (profanizáció). Nehéz elhelyezni az egyházi vagy vallásos művészeteket, ezek alkotásait a művészetek egészében; sőt sokszor felvetődik az a kérdés is, vajon nem áll-e a vallásos művészet teljes egészében az igazi művészetek világán kívül...”
A vizsgált témakör legfőbb jellegzetességét hordozó szakrális (sacrum) és a köztudatban ennek ellentétes fogalompárjaként szereplő, közismertebb profán (profanum), vagyis a szent és (e)világi fogalompár ősidők óta szerepel az emberiség szókincsében. A köznapi nyelvhasználatban ezeknek a szavaknak az alkalmazása nem szokott komoly problémát okozni, bár nem mindig könnyű elkülöníteni a szent és profán jelleget, éppen ezért mindkét alapfogalom értelmezésére szükség van.

A XVI. Ars Sacra Fesztivál keretében megrendezett tárlat. MTI/Mónus Márton

Az ars sacra jelzős szószerkezetben az ars görög megfelelője, a techné, többértelműsége (poliszémiája) igen gazdag jelentéstartalmú, mert a különböző beszédhelyzetekben és szövegösszefüggésekben más és más jelentés kapcsolódhat hozzá. (Nemcsak a nagyszótárak, hanem a középszótárak is, több tucat jelentést sorolnak fel.) Legtágabb értelemben az ars jelenti mindazt a testi és szellemi készséget, jártasságot, képességet, az alkotások összességét is jelenti – a gyermeknemzéstől a művészi alkotásig –, amely valamilyen emberi tevékenység eredményeképpen létrejött. Aki ebben az értelemben létrehoz valamit, azt artifexnek, vagyis művésznek, alkotónak, kézművesnek, tudósnak stb. nevezzük. A szakrális melléknév és a szakralitás főnév jelentése: isteni, szent; hitünkből fakadó, vallási, természetfeletti eredetű.
Az ars főnév a köztudatban a költői hitvallást jelentő ars poetica megnevezésből sokaknak ismerős. Az ars görög megfelelője a rendkívül gazdag, sokrétű jelentéstartalmú techné, amely mindazt a testi-szellemi készséget, jártasságot, munkát jelenti, amely valamit létrehoz: kézügyességet, kézművességet, ipart, művészetet, tudományt – a gyereknemzéstől a holdrakétáig. Az ars az alkotások összességét is jelenti, átvitt értelemben kifejezi az alkotóban és minden emberben meglévő tulajdonságot, tevékenységi módot, még a csalárd, rosszra irányuló praktikákat is.
Nyelvünkben a szent abszolút erkölcsös, tökéletes, jó jelentésben köznyelvi fogalom. A latin sanctus, sacer, a görög hagiosz, a héber qádós (kados) szavak jelentése: szent. (Eredetileg csak érzelmi többletre utaltak, nem foglaltak magukban semmilyen erkölcsi többletet.) Például a szentély értelemben használt fanum szó a fari (mondani, ünnepélyesen kijelenteni) igéből származik: szakrális szertartással, „szavakkal meg- és kijelölt területet” jelent. (Hasonlóan a templum főnév etimológiájához, amelynek alapigéje, a temno „kihasítani” jelentésű.) Olyan helyet jelöl, amelynek az erre hivatott pap kijelölte a határait. A fanumon kívül eső, azt „megelőző” terület volt a „pro fanum” (profán), ahol a szertartások idején a be nem avatottak állhattak. (Ehhez hasonló a jeruzsálemi templom épületkomplexumában a „népek udvara”.)
A magyar nyelvben is meglévő szakrális jövevényszavunkban a sacer/sacra/sacrum melléknév eredeti alapjelentése: elhatárolás. Ez a határ azonban – szemben azzal, ahogy a mai közbeszédben a szent szót általában használjuk – nem erkölcsi kvalitások között húzódik, nem a jót választja el a rossztól, hanem a rendkívülit a szokásostól. Ebben az értelemben a sacer az isteneknek szolgáló pap, de sacer a kitaszított bűnös is, akin az istenek haragja van. A sacer ellentéte egyrészt a fentebb körülírt profanus (ami kívül esik a szentség szféráján); másrészt a publicus, vagyis az, ami nem az isteneké, hanem a népé. Végül ugyancsak ellentétben áll vele a fas, amely „mindannak foglalata, ami az isteni szférából az ember számára hozzáférhető, aminek érintése kijelentés (fari) által megengedett. Ebből a szóból ered a sacerdos: a pap.
A sacer számos jelentést foglal magában. A szent elsődleges jelentése: Istennek szentelt, felajánlott hely, személy, tárgy stb. Ha alvilági istenekhez kötődik a hely, személy, tárgy, akkor átkozott. Az egyetlen szóban két, egymással ellentétes jelentésre példa a műveltségünk alaprétegéhez tartozó Szophoklész-definíció: „Sok van, mi csodálatos, / De az embernél nincs semmi csodálatosabb” (Trencsényi-Waldapfel Imre ford.) – „Πολλὰ τὰ δεινὰ κοὐδὲν ἀνθρώπου δεινότερον πέλει.·Antigoné, 332–333) A δεινός/δεινὰ (deinosz/deina) többértelmű ógörög melléknév, pozitív és negatív fogalmi teljességet érzékeltet. Hasonló, mint a latin sacer, szent, ha az égiekre vonatkozik, átkozott, ha az alvilágiakra. Számos magyar és külhoni fordító csodálatosnak értelmezi, pedig „szörnyű”-t is jelent. Ezért a szophoklészi költői definíció Ratkó József fordításában: „Sok szörnyű csodafajzat van, / s köztük az ember a legszörnyebb.” (Márai Sándor szerint: Szophoklész hőseinek sorsuk volt, a mai tragédiáknak csak cselekményük.)

Az Egri Érseki Palotában 2022. szeptember 17-én. MTI/Komka Péter

A történetileg későbbi eredetű sanctus szó túllép a sacer és a profanum archaikus dichotómiáján, és a jó és a rossz különbözőségére teszi a hangsúlyt. Ebben az értelemben a szent már egyértelműen olyan valóságra vonatkozik, amely az isteneké.

– Az Ószövetségben mit jelent a „szent” mint jelző és főnév? Milyen jelentésrétegei, árnyalatai vannak ennek a mélységekig titokzatos szónak?

– Az Ószövetség „szent” szavának, kifejezésének eredete valószínűleg a kadad szó, amely annyit tesz: levágni. Innen származik a köznapitól való elkülönítés, elhatárolás gondolatköre, amely rokonítható a latin sacerrel.
A zsidó vallásban a nép szent voltából következik, hogy az istentiszteleti rendet is szigorú szabályok irányítják, és aprólékos rendelkezések írják le a szent tárgyak kinézetét, illetve elkészítésük módját. Ez vonatkozik elsődlegesen a frigyládára és a szentélyre, de Isten kifejezett szándékára vezetik vissza a liturgikus ruhák és egyéb kellékek külalakját is. Ennek alapján nevezhető szentnek – hivatalánál fogva – a főpap, illetve a papság egésze.
A kiválasztás indokolja, hogy Isten elvárásokat támaszt népével szemben. Számukra bizonyos viselkedésformákat követelményeket ír elő, másokat pedig megtilt. Ez a Törvény (Tóra), melyet Isten szerető gondoskodásból adott Izrael népének. A „Legyetek szentek” a Törvény megtartására vonatkozik. Személyre szólóan lebontva szent az, aki megtartja a Törvényt, és annak a népéhez tartozik. A későbbi zsidó szakirodalomban mind gyakrabban felbukkan az a gondolat, hogy Isten nem elégszik meg a Törvény betű szerinti betartásával. A prófétáknál gyakori motívum: Isten előtt utálatosnak nevezik a nép (Isten által rendelt!) áldozatait, mert kiürült rítus csupán, mely mögött nincs ott a szív odaszánása, a személyes elkötelezettség. Ez a gondolat vezet el a szentség morális és individuális értelmezéséhez, amely az Újszövetségben bontakozik ki.

– Mit jelent, hogyan alakult a „szent” jelző és főnév fogalma az Újszövetségben?

– Egy igehellyel, Isten szavával felelek: „Valóban szent vagy, Istenünk, és méltán dicsőít téged alkotásod, az egész teremtett világ, mert Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, a Szentlélek erejével éltetsz és megszentelsz mindent.” A kereszténység központi hittétele, hogy Isten Jézus Krisztusban teljes önmagát odaadta a világnak. Jézus kereszthalálakor a Templom szentélyt leválasztó függönye kettéhasadt (Mt 27,51), vagyis megszűnt a különbségtétel szent és profán között.
Jézus örömhírt hirdetett: minden ember meghívást kapott az Istennel való bensőséges életre, a Szentháromság szeretetközösségébe való bekapcsolódásra. Az egész emberiség (analóg értelemben: az egész teremtett világ) ígéretet kapott, hogy részese lehet Isten szentségének, szeretetközösségének. Az Újszövetség lapjain az ígéret olyan képekben jelenik meg, mint a királyi menyegző vagy az új Jeruzsálem.
Az eljövendő egyetemes szentség jele a világban a Jézusban hívők közössége: az egyház. Az egyház ilyen minőségében ontológiailag szent, függetlenül az egyháztagok konkrét cselekedeteitől, és természetesen a szentség állítása ebben a szövegösszefüggésben nem jelenti a tökéletesség állítását, mert a földi egyház is emberekből áll.

Cs. Varga István.


Az egyház szentségéből következik, hogy keresztény értelemben az egyes hívők is szentnek nevezhetők. Számos újszövetségi irat tanúskodik erről a szóhasználatról, amely szerint a „szent” a „keresztény hívő” szinonimája. Pl.: „Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái, mindazoknak a Krisztus Jézusban hívő szenteknek, akik Filippiben vannak, püspökeikkel és diakónusaikkal együtt: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól” (Fil 1,1–2). Azonban már a kezdetektől megjelenik az erkölcsi követelmény is: ha valaki szent (hívő), akkor viselkedjék is szenthez méltóan.

– Tanár úr szereti a szó- és titokfejtő etimologizálást, a szavak szótörténeti fürkészését. Szívesen forgatja a Czuczor–Fogarasit is?

– Már győri bencés gimnazista diákkoromtól fogva. Azóta érzem, mit jelent a docta ignorantia, a tudós tudatlanság. Mennél többet tudunk, annál jobban látjuk, érezzük, mi mindent nem tudunk... A Czuczor–Fogarasi nagyszótár szerint a szent szavunk: „Eredetre nézve közönségesen a latin sanctusból módosultnak tartják, közel jár hangokban is az ugyancsak a latinból származó franczia saint szóhoz, a szláv nyelvekben szvieti, szväti, szvati stb.; azonban figyelmet érdemel, hogy ez csaknem ugyanezen alakban a zent vagyis azon ős nyelvben is eléfordúl (...) (A mongolban is szain (főnév és melléknév jó, szép, nemes jelentésű.) gyakran használtatik jelzőül a vallásos és isteni dolgokban, pl. szain edor, szép v. jó nap; és ünnep (szent nap, szent idő), szain dzarlik szép, vagy jó beszéd; és a vallás alaptudománya; ettől származik szaitai v. szaitu (jó, szép, igen szép).”

– Szent művészet III. fő címmel Szakralitás: átragyogás alcímmel kéziratban készen van egy új könyve.

– Készen, és kiadóra vár. Babitsot idézve: ha „az égi és ninivei hatalmak is engedik...” Talán jövőre sikerül, Németh Lászlóval szavával szólva: „fényre bábáskodni”.

– Mi az a legfontosabb üzenet, amelyet ez a mű közkinccsé tesz?

– Szerzői ajánlása, dedikációja mutatja a lényeget, amelynek alapjelentése: ajánlás, ajándék, adomány, szentelés. Fontos az irodalmi társas vonatkozás: a szerző, a mű és az olvasó (könyvvásárló) közötti személyes tiszteletadás, megbecsülés. Eredetileg a könyvajánlás a szerző és a mecénás kapcsolatának tanújele volt. A dedikáció a könyvnyomtatással, a mecenatúra korát követően vált közkeletűvé, amikor már kezdte elveszíteni eredeti mecénás jelentését,és a szellemi kapcsolatok szimbolikus kifejezésére szolgált. Zrínyi ebben is iránymutató: „Dedikálom ezt a munkámat...” (A „dedikálom: áldozom, ajándékozom, ajánlom.”) A dedikáció ma is szép, irodalmi rituálé. Az író a vásárló, a tulajdonos neve alá ajánlással, jókívánsággal együtt odaírja saját nevét is. Az erkölcsi megbecsülés, a személyes találkozás öröme az olvasónak olyan, mint egy biztató baráti kézfogás. Főképpen irodalmunk szakrális vonulatáról szól – Janus Pannoniustól Nagy Gáspárig. Például azt is hirdeti: „poklosan örvényült, háborult világ, / de a remény sohasem meghaló, / ha minden utolsó szalmaszál / ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ!”

Molnár Pál

gondola
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Morawiecki reagált von der Leyenre: Ez diktátum!
    „Ha a dolgok nehéz irányba mennek – és most Magyarországról és Lengyelországról beszélek –, megvannak az eszközeink” – fogalmazott szélsőségesen az Európai Bizottság elnöke, von der Leyen.
  • A sport fontos egy ütőképes hadsereghez
    A sport "elképzelhetetlenül fontos" egy erős, ütőképes hadsereg létrehozásához - mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf vasárnap a 17. alkalommal megrendezett NATO-futás rajtja előtt Budapesten.
  • Teljes kudarc az uniós szankciós politika
    A szankciók károkat okoznak Európának, nem kényszerítették térdre Oroszországot és nem vittek közelebb a békéhez, tehát ez a politika teljes kudarc - mondta Szijjártó Péter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
MTI Hírfelhasználó