Pedagógia és pedofília
Az október 23-i tanártüntetésnek álcázott ellenzéki uszítás újra megmutatta, hogy milyen hihetetlenül pusztító energiák vannak jelen a magyar társadalom tektonikai mélységeiben. Amikor egy tizenéves kislány láthatólag mély átéléssel saját előállítású, obszcén módon romboló „slam poetry”-t ad elő, akkor ez egy igen súlyos kettős csődhelyzetet mutat meg drámai módon – írja Bogár László.
2022. november 1. 12:55

focusonthefamily.com

Volt a kilencvenes években egy vicc, ami azzal a kérdéssel kezdődött, hogy mi különbség van a pedagógus és a pedofil között, amire az volt a válasz, hogy semmi, talán csak annyi, hogy a pedofil legalább szereti a gyerekeket. Akkor senki nem gondolt arra, hogy egy-két évtized elteltével mindez kézzel fogható valóságként mutatkozik meg a rendszerváltás oly „kiváló” rendszerében.

Senki sem tagadja, hogy az oktatás egész komplex rendszere nehéz helyzetben van, és hogy a Klebelsberg-korszak óta, lassan egy évszázada a legsúlyosabb kérdésekre nemcsak, hogy válasz nem született, de többnyire fel sem tettük ezeket. Pedig ha a létkarakter megformálására hivatott intézményrendszerben nem tud kialakulni egy olyan narratíva, amely mindenki számára esélyt kínál a mindenkori helyzet elbeszélésére és a teendők megbeszélésére, abból krónikus és egyre súlyosbodó válság keletkezik, ami egy hamis narratívákkal folyamatosan mérgezett politikai térben igen veszélyes következményekkel járhat. Az oktatással kapcsolatos egyre hamisabb, aberráltabb és indulatosabb légkör így akár egy „csinált” polgárháború gyújtózsinórja is lehet.

Az október 23-i tanártüntetésnek álcázott ellenzéki uszítás újra megmutatta, hogy milyen hihetetlenül pusztító energiák vannak jelen a magyar társadalom tektonikai mélységeiben. Amikor egy tizenéves kislány láthatólag mély átéléssel saját előállítású, obszcén módon romboló „slam poetry”-t ad elő, akkor ez egy igen súlyos kettős csődhelyzetet mutat meg drámai módon. Részben a politika csődjét, azt, hogy ha éppen harminchárom évvel a mai rendszer megszületése után egy tizenéves számára evidens tényként tételeződik, hogy a politika, pontosabban a politikai kommunikáció nem más, mint a legócskább, legdurvább szitkozódás gátlástalanul obszcén formája, akkor ez a rendszerváltás politikai rendszerének és az egész politikai uralmi rendszernek a csődje.

Mondhatni „közös bűne”.

Még akkor is, ha az elmúlt évek során a Parlamentben az ellenzék igyekezett és igyekszik ma is mindent megtenni azért, hogy e minden értéket brutálisan szétromboló diverzáns magatartást tegye a politikai viselkedéskultúra zsinórmértékévé.

Ám e közös történelmi bűn megvallásától egyelőre dinamikusan távolodni látszunk, és ez nem túl biztató fejlemény.

A másik, talán ennél is súlyosabb csőd a pedagógia csődje. Amikor cinikusan röhögve pedagógusok ezrei ünneplik büszkén a saját maguk által generált politikai pedofíliát, amit e kislány tárgyként való használatával gyakoroltak, akkor ez nagyon sok mindent elmond nagyon sok mindenről. És a kislány iskolájának nem elhatárolódni kellene „e történéstől”, hanem számot adni arról, hogy e nyilvánvaló rendszercsőd milyen évtizedek óta tartó lelki, erkölcsi, szellemi lejtő nyomán állott elő abban a konkrét térben, amit ennek az iskolának a belső világa megjelenít.

Mindezek nyomán tehát érdemes lenne eltöprengenünk azon, hogy vajon mit és miképpen kellene végig gondolnunk ahhoz, hogy valamilyen kiutat találjunk a mai helyzetből?

Nem tagadva az anyagi és szakmai megbecsülés méltatlanul alacsony szintjét, ez legfeljebb a látványtechnikai felszín, és valójában egy sokkal mélyebb problémáról van szó, ami ma az egész világot meghatározó globális és lokális identitásválságban mutatkozik meg. Az emberiség egészét évszázadok óta a nyugatias modernitás profitra épülő kapitalizmusa határozza meg. Aki anyagilag és szakmailag sikeres akar lenni, annak ebben a profitra épülő, tehát lételméleti értelemben valójában zsákutcát jelentő, gátlástalanul pusztító térben kell sikeres kifosztónak lennie, és/vagy mindent megtennie azért, hogy a kifosztásra ítélt engedelmes munkaerő és fogyasztóerő állatoknak (vagyis a vesztes többségnek) ne lehessen reflexív viszonya saját tragikus sorsához.

Ölj vagy téged ölnek meg! Hiába hazudjuk, hogy nem így van, attól ez még így van. II. János Pál pápa nyilván nem véletlenül nevezte mindezt a „halál kultúrájának”. Márpedig a család mellett az iskola a legfőbb létkarakter-megformáló intézmény, így erre a legmélyebb identitáskonfliktusra kellene választ adnia, az oktatás globális válsága tehát a legszorosabb összefüggésben van a család mint történelmi „emberteremtő mélyüzem” válságával, ami leginkább az egész nyugati világ visszafordíthatatlan demográfia öngyilkosságában mutatkozik meg.

Érthető, de nem menthető, hogy akárcsak a világ minden más országában, úgy a politika Magyarországon is megkerülni igyekszik ezt a dilemmát, ezért egyre kaotikusabb helyzet alakul ki. Ennek lényege, hogy mindenki értelemszerűen a globális sikerkritériumokat fogadja el legfőbb és evidens értéknek, gyerekeit a „legjobb egyetemekre” akarja járatni, ám a „legjobb” esetünkben azt jelenti, hogy ott követelik meg a legegyértelműbben a „halál kultúrájának” logikájából következő létkarakter-formálás technikáinak teljesítését. Nem mentség, de magyarázat, hogy mint azt a CEU és az SZFE körüli „csinált” háború megmutatta, ha egy nemzetállam csak deklarálja ezzel kapcsolatos fenntartását, pláne valamilyen „alternatívát” keres, azonnal összehangolt globális támadás célkeresztjébe kerül.

Nem tagadva e csapdahelyzetből való kilépés roppant nehézségét, és az elmúlt több mint egy évtized során a helyzetnek legalább az elemi szintű kezelésére tett jó szándékú kísérleteket, most mégis azzal kell szembesülnünk, hogy kritikus elágazási ponthoz érkeztünk. Nem halasztható tovább egy olyan, mindenki számára érthető elbeszélési mód létrehozása, ami esélyt ad e destruktív folyamatok megállítására.

Bogár László közgazdász

magyarhirlap.hu
  • Tusványos örvényei
    Három év nagy idő, három esztendős szünet nagy hiány. De most végre ismét összejött Tusványos, térségünk mára már talán legfontosabb nyári szellemi műhelye. Összejött és robbant is egy hatalmasat.
  • A szerencsétlen lord major
    A főpolgármester eddigi politikai és szakmai tevékenységét lassan ideje lenne már komolyabb elemzés alá vetni, de most arra fókuszálunk, hogy az elmúlt hónapokban négyszer is arcul csapta a budapestieket.
  • Felkapcsolták a Szent Péter téri karácsonyfa fényeit
    A fénygyújtás pillanatára elállt az eső, és a tér megtelt elsősorban római családokkal és külföldiekkel.
  • Hazánk kormánya elhivatott a családtámogatás ügyében
    Magyarország kormánya elhivatott a családok támogatása ügyében, minden intézkedést úgy hoznak meg, hogy szem előtt tartják a családok érdekeit; legyen szó kisebb vagy nagyobb családokról, vagy olyanokról, akik gyermekeiket egyedül nevelik - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára szombaton Budapesten.
  • Katolikus ifjúsági házat avattak Székelyföldön
    Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az avatóünnepségen elmondta: a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági rendezvényeinek központjává váló létesítmény megszentelt helyen, a fogyatékkal élőket táboroztató Szent Gellért Alapítvány Rehabilitációs és Rekreációs Háza szomszédságában épült.
MTI Hírfelhasználó