Szakértők szerint a „média kapuőrei” védik a kormánypártokat - hírösszefoglaló 41. hét
2002. október 12. 22:56

POLITIKA

Szakértők szerint a „média kapuőrei” védik a kormánypártokat

A politikai kommunikáció a politikatudomány központi témája lett nálunk, amit a piszkos kampány és a piszkos politizálás is indokol, mert egy (dez)információs és kommunikációs háború jellemzi ma a politikai közéletet. A politikai napirend és tematizációt vizsgáló (a 36-39. hét között, Vision Consulting) elemzés három jellemző vitatémát azonosított a kérdéses időben, úgymint az ügynökügyet (ügynökválságot), a kormány teljesítményét, és az EU-csatlakozás legújabb (negatív) fejleményeit.

A pártok információs és kommunikációs versenyében a kormánypártok domináltak, mert - az elemzők megfogalmazása szerint - a Fidesz kezdeményezései „nem jutottak át a média kapuőrein”. A politikusok közül Medgyessy lényegében a maga, az MSZP és a kormány népszerűsítését végzi, de nem kormányoz. Az elemzés a rangos aláírók (Dessewffy Tibor-Török Gábor) közreműködése ellenére gyengécske lett.
(gondola, MTI, Magyar Hírlap nyomán, CGP)

Belpolitika: a szomorú ünnep

Az ünneplés nagyon mérsékeltre sikerült, csak a kormánypártok hangoskodtak, kaptak megfelelő médiatámogatást. A nem baloldali társadalom távol maradt, szinte néptelen utcák jellemezték az október 6-i ünnepet. A politikai pártok elkülönülve ünnepeltek. A lakitelki ünnepi konferencián két egymásnak ellentmondó állásfoglalás magyarázta a történelmi helyzeteket az erkölcs nevében, s egy liberális relativizáló megközelítést a nemzeti fundamentalista megközelítés próbálta cáfolni. Jellemző fejlemény volt, hogy a magyar zsidóközösség vezetői egy holokauszt-megemlékezést (!) tartottak október 6. kapcsán azon az alapon, hogy zsidó magyarok is áldozatul estek akkor.
(gondola, MTI, Magyar Nemzet, Népszabadság nyomán, CGP)

Ügynökválság: már folyik a takarítás a médiában

A lecsengett eseményt a média már teljesen száműzte a közéleti fórumok témái közül, de mert a mélyben dolgozik a válság (a jogi és adminisztratív szabályozás, ill. a elrendelt átvilágítási folyamat miatt), szakértői megnyilatkozásként a médiafüggetlenség megnyilvánulásának demonstrációjaként jelenik meg. Így tudjuk meg egy átvilágítóbírótól, hogy az elektronikus média átvilágítása (1.410 fő) lényegében megtörtént. Most folyik az írott médiáé (1.450 személyt vizsgálnak). Már születtek elmarasztaló határozatok, de most nincsenek kiszivárogtatások (mint a jobboldali politikusok esetében). A bíró mond ki olyan tényeket, amelyekről a közvélemény még nem értesülhetett, mint pl. hogy eddig a III-as főcsoportfőnökség kapcsán 62 fő minősített tevékenységét állapították meg, 24 fő érintettségét nem tartották igazolhatónak (kvázi felmentették).

A bíró érveléséből kiderül, hogy jogilag nem tartható álláspontról indult el a Mécs-bizottság munkája, pontosabban kizárólag politikailag indokokkal (törvénysértést is vállalva) történhetett ami történt. A bíró újabb ismereteket szivárogtat ki a nyilvántartások hitelességéről, amelyeket eddig a közvélemény nem ismert, ezért méginkább politikai machinációnak tűnik az ügynökválság.
(gondola, MTI, Magyar Hírlap nyomán, CGP)

Állam: a leépülés a mostani kormánypártok miatt folytatódik

A jogi és rendbiztosítási intézményrendszer nehéz napokat él át, minthogy a politikai revansizmus nyomást gyakorol ezekre az intézményekre, hogy az előző ciklus kormányzati intézkedéseit, a most ellenzéki pártok és politikusok tevékenységét új megvilágításba helyezve, médiakampánnyal kísérve, revízió alá vegye. Ennek az akciósorozatnak központja a Kehi, amelyik most skrupulózus vizsgálatokat folytat minden irányba, s a milliárdos korábbi panamák ellensúlyozására most 400 milliárd forint nagyságrendű ügyekben kutat. Jellemző fejleménye ennek az akciósorozatnak a maffiabűnöző Tasnádi szabadon engedése, majd újra bebörtönzése, ilyen ügy a Várhelyi-féle ingatlanügyben hozott ítélet felülvizsgálata, ilyen a Millenáris-ügy, a HM-tenderek ügye stb.

A Keller-féle, államtitkári szintre emelt revanspolitikai, „bűnüldöző” csoport felderítő tevékenysége és a bíróságok-ügyészségeknek a korábbiaktól eltérő szigora, következetessége, vagyis újszerű improvizálása azt idézi fel, hogy politikai nyomásra a jogi-adminisztratív rendszerrel bármit meglehet tenni.

Az állami kompetenciák leépítésében tovább lépett az új kormány, amikor a szociális törvény megváltoztatására irányuló előterjesztést tett az egészségügyi, szociális és családügyi minisztérium. Ebben eltörölnék az eddigi egyeztetési mechanizmusokat, intézményeket, és a Medgyessy-Kovács ígéretek képeznék, vagyis pártgaranciák az egyházak alanyi jogalapon birtokolt jogait, pl. a szociális intézmények alapításában. A katolikus, református és evangélikus egyházak véleményező testületei azonnal tiltakoztak. Döntően arról van szó, hogy az egyházaktól elvett jogot az önkormányzatok kapnák meg, az egyházak közületi jogait felszámolnák, s mindez a vatikáni szerződés felszámolását is jelenti.
(gondola, MTI, Magyar Nemzet, Népszabadság, Magyar Hírlap nyomán, CGP)

Választási politika: a kampányköltségek hamisítása

Az ellenzék széttagolódása jelenik meg a napi politizálásban, mert a pártok másként viselkednek a parlamentben és másként a társadalomban. A Fidesz jelen van a parlamentben és megpróbálja a jobboldali ellenzéket a legkevesebb kárral megjeleníteni a kormánypárti offenzíva ellenében. A többi jobboldali párt alig van jelen a parlamentben, de jobban képviseli magát a társadalomban, mert a Fidesztől eltérő politizálása médiahátszéllel jár. Ezzel a helyzettel jár, hogy a két történelmi párt, az FKGP és a KDNP a jogi-adminisztratív tisztázások után most gondolhatnak megint az önállóságra, amikor megszabadultak a pusztulás vezetőitől (Torgyán és Giczy). A megélhetési politizálás tipikus esete amit az MDF megvalósít, s amit a politikai helyzetelőnyt jelentő okt.23-i Fidesz-demonstrációból való kimaradással tanúsít. Miként fordulhatott elő, hogy a rendszerváltó pártok a Fidesz ellenében retrográd formációk lettek, az antalli hagyomány felszámolói?!

A költségérzékeny választóra tekintettel költségvetési háború folyik a választási harcban, amelyben dezinformációs akciókkal bombázzák egymás szavazó tömegeit. Ebben a háborúban a média azt próbálja bebizonyítani a tapasztalat ellenében (ti. hogy a választó látja a plakáterdőt, hogy kinek a plakátjai fedik be a fővárost), hogy Schmitt 100 milliós kampányt visz, miközben eddig 300-500 millió forintra becsülik a szocialisták kampányköltségeit, Demszkyért 60 millióra. A kormánypártok jelöltjeire a szakértői várakozások szerint több mint 1 milliárd forint összeget költenek.

A pártok és politikusok versenyében a fővárosi főpolgármester-jelöltek - a Socio-Balance szeptember 4-6. és az október 2-4. közötti felmérései szerint - esélyeit illetően Demszky 39-ről 37 százalékra esett vissza. Schmitt 25-ről 28 százalékra javult, miközben a több száz millió forintos kampány ellenére Gy.Németh esélyei a jelentéktelenségben maradtak (9-ről 7 százalékra esett vissza). Fontos fejlemény, hogy a választói csoportok közötti versenyben is megrendülni látszik Demszky korábbi pozíciója, és Schmitt esélyei jelentősen javultak, amennyiben a teljes mintában 49:39 a Demszky-Schmitt verseny állása, s a pártpreferencia nélküliek táborában 48:44 arányban már Schmitt vezet.

A Medián szerint a Demszky-Schmitt verseny állása 43:29 arányú a teljes népességben és 51:38 arányú a biztos szavazó párválasztók közösségében. Gy.Német esélyeinek már nyoma sincs.

A változások komolyságát jelzi, hogy elemzők már felrajzolták a Demszky-szindróma összecsuklásának borzasztó következményeit is, amelyek egy kormányválságban öltenének testet. Schmitt futótűzszerű emelkedése abban jelenik meg, hogy a kormánypártok körében milyen fontossá vált Gy.Németh visszaléptetésének kérdése. Aminek hamisságát pedig a közvélemény-kutatási adatok jelzik egyértelműen, ti. hogy az MSZP-s szavazótábor egy pillanatig sem gondolta komolyan az illető hölgy jelöltségét. A Demszky-szindróma megdőlése azonban nemcsak a koalíció veresége lenne, hanem a kétfejű politikai és kettős gazdasági kormányzás megdőlésével az SZDSZ megrendülését is. Az MSZP itt is kétszínű játékot folytat, mert végső soron a legfőbb motivációja az, hogy mennél nagyobb létszámú legyen a fővárosi közgyűlésben.

Közel vannak már az önkormányzati választások, s az elemzők elkötelezett típusa alig tudja féken tartani tartani túláradó optimista várakozásainak közzétételét. A tipikus képviselő Kéri László, aki miután a jobboldali ellenzék politikájának szakaszolásával végzett, széthullását valószínűsítette (ezt a népszabadság típusú szerkesztőségi állásfoglalások is így látják), végre rátérhet a baloldal tüneményes menetelésére, amelynek végén teljes sikert arathatnak, amikor a parlamenti után az önkormányzati választásokat is megnyerik, sőt, az utóbbit elsöprő biztossággal nyerik meg. Ez a kritikátlan baloldali menetelés a lényeg, amit ugyan „egyes szakértelmiségi csoportok” bírálni próbáltak, de nem válhattak politikai tényezővé, mert - mint Kéri megállapítja - a jobboldallal szembeni egység megtörése nem lehetett cél.
(gondola, MTI, Magyar Nemzet, Népszabadság, Heti Válasz, Világgazdaság nyomán, CGP)

Ha most lennének a választások

A Szonda-Ipsos október 1-7. közötti felmérése szerint a lakossági mintában első az MSZP 37, második a Fidesz 29, harmadik az SZDSZ 2, a negyedik ötödik és hatodik a MIÉP-Centrum Párt-MDF 1 százalékkal, 70 százalékos választási hajlandóság mellett. A biztos szavazók és pártválasztók körében 51:40 (a fővárosban 55:31) arányú az MSZP vezetése. Ez kb. 650.000 szavazót jelent, ami nem sok azért az osztogatásért, amit az MSZP rendezett. Elég meglepő, hogy az általános osztogatási folyamatban és a százmilliós kampányolás menetében csökkent a szocialisták, miközben a médiazárlat alatt és kommunikációs vákuumban lévő Fidesznek pedig növekedik a népszerűsége.

A Medián október 8-9. közötti telefonos felmérése szerint a fővárosban első az MSZP 41, a második a Fidesz-MDF 28, a harmadik az SZDSZ 15, negyedik a MIÉP 2 százalékkal, 89 százalékos választási hajlandóság mellett.

A kétfejű gazdaságpolitikai orientálásban is kényes időszak következik, minthogy újabban megrendülni látszik Demszky pozíciója, pontosabban, az utolsó héten megszűnt az a magabiztosság, ami Demszky 50 százalék feletti népszerűségét és biztos vezetését tudta maga mögött. A gazdasági elit (benne a legnagyobb nyomásgyakorlók, a befolyásszervező és -ellenőrző csoportok) politikai orientációját vizsgáló felmérés (Szonda-Ipsos, szeptemberi panel, a Szonda havonta készít felméréseket az MSZP számára) szerint a „gazdasági elitben" az első az MSZP 35, második a Fidesz 26, harmadik a SZDSZ 7, negyedik ás ötödik a CP-MIÉP 2 százalékkal, 85 százalékos választási hajlandóság mellett. Ugyanakkor a gazdasági elit győzelmi várakozásai szerint 67 százalékos esélye van az MSZP-nek és 17 százalékos a Fidesznek. A gazdasági elit körében 57 pontos a kormány népszerűsége (100-as skálán), 60 pontos a PM és a IHM vezetőjének, de csak 54 pontos a GKM vezetőjének bizalmi indexe. Ennél is érdekesebb, hogy a korábbi felméréshez képest jelentős romlás van az gazdasági elitnek a gazdaság és az ország kilátásait illető várakozásaiban, amennyiben 45 százalékban vár javulást, (több mint 20 százalékos csökkenés) 24 százalékban stagnálást, 23 százalékban romlást.
(gondola, MTI, Népszabadság, Magyar Hírlap nyomán, CGP)

Kormányzás helyett országmenedzselés?!

Egyre botrányosabb fejlemények kísérik a kormányüléseket, a legújabbak már a teljes működésképtelenség közeli helyzetet mutatnak, amikor egyetlen érdemi döntés sem született (hacsak az nem számít annak, hogy az EU-belépésről szóló ügydöntő népszavazás dátumát március 15-re teszik). További konfrontatív lépések jelzik a kormányzás nehézségeit, amikor program híján céltudatos tevékenység sem várható.

Ezt a jelenséget magyarázza Csizmadia Ervin a hazai tekintélytemetési koncepciók magyarázatával foglalkozó írásában, amikor a legitimitás-deficiteket mutatja meg a pártpolitikai törekvések mint autoritásteremtési törekvések értékelésével (ez a kormányzás alapjait is magyarázza). Csizmadia lényegében azt mutatja meg (Kis János „mikor legitim egy rendszer” típusú gondolatmenetére hivatkozva), hogy az értelmiségi elit az oka a jogkövető magatartás társadalmi ellehetetlenülésének, a nemzeti minimum felrúgásának. Ebből az érvrendszerből jön elő az „országmenedzselő” kormány mint az MSZP leleménye (kényszerű vagy túlalkalmazkodásának, legitimációs deficitjeinek nyomása alatt), amelyik számára nincs nemzeti egység, nem létezik a nemzeti és társadalmi progressziót összefogni, egyesíteni törekvő akarat.
(gondola, MTI, Népszabadság, Magyar Hírlap nyomán, CGP)




TÁRSADALOM

Kultúra: az irodalmi magatartás és a Nobel-díj

Az irodalmi magatartást firtató sorozatban a keresztény konzervatív Szentmihályi Szabó Péter szólal meg, aki roppant kritikus minden irányban. Alapvetése, hogy a magyar kultúra 3T-s világában a demarkációs vonal nem az urbánusok és a népiesek között húzódott, hanem azok között, „akik szemérmetlenül lefeküdtek a pártállamnak” és akik nem. Szentmihályi szerint a médiaorientált világunkban ma lényegében megszűnt az önmagunk iránti érdeklődés, az értelmiségünk délamerikanizálódott. A rendszerváltozás után a magyar kultúra helyzete sokkal rosszabb, mint volt. Az Antall-kormány tartja felelősnek a nemzeti kultúra (itt irodalom) intézményeinek elpusztításában. Szentmihályi szerint ma két homlokegyenest ellenkező irodalmi kánon létezik, amelyek „át is lépnek egymás szellemi hulláin”: az egyiknek a nyelvteremtés, -faragás jelenti az irodalmat, a másiknak tartalmi értékek, a nemzeti-magyar identitás.

Általános meglepetést keltett a magyar irodalmi Nobel-díj, amelyet Kertész Imre, egy évtizedek óta Németországban élő és dolgozó író kapott. A jelenlegi Magyarországon nincs maradéktalan öröm és elégedettség az örömteli esemény miatt, mert a reakciókban több a magyar nemzetet, államot és társadalmat bíráló vonatkozás, mint az elismerés. Tamás Gáspár Miklós azonnal meg is fogalmazza, hogy külföldről nézve ez a magyar kultúra ünnepe, magyar szemmel viszont „kínos, keserves kötelesség, verítékes munka, rémisztő ébredés”. Mi azt mondhatnánk, szomorú öröm: szomorú, hogy nem örülhetünk maradéktalanul.

Máris olyan megfogalmazások születtek, hogy „a Nobel-díj Kertész Imréé, a miénk a szégyen..., a magyar irodalom legjavát Németország tartja el..., a magyar íróknak, s nem csak Kertésznek, több olvasója van németül, mint magyarul.
(gondola, MTI, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap nyomán, CGP)

Társadalomkép: az ügynökválság lappangva folytatódik

A Political Capital soros elemzése most az „ügynökügynek” (következetesen kerülik az ügynökválság-kifejezés használatát) a belpolitikára kifejtett hatásával foglalkozik. Egy módszertani kísérletben a válság szakaszolását, konceptualizálását, értelmezési kísérletét mutatják be a fogolydilemma típusú modellben. Szerintük az első szakasz a megdöbbenés, a második a válság kezelésének kimódolása volt, a harmadik a kommunikációs harc, a további szakaszok egy átfogó információs (kódolás) és kommunikációs (tematizálás) háború menetébe illeszthetők. Az első szakasztól eltekintve a jobboldal a vesztese a válságnak, mert a társadalom erkölcsi mércéje nem működik, ill. mert a média birtoklása kellett volna ahhoz, hogy a társadalmi állásfoglalás ne az legyen, ami. Amiben egység van, az az, hogy az ügynökválságnak még nincs vége.

A magyar értelmiség útját mutatja be a szocializmusból a kapitalizmusba a Tamás Gáspár Miklós-interjú. Jellemző a definiálás (kódolás, tematizálás) és a kommunikációs orientáció is, vagyis minden igaz, csak másként. Jellemző, hogy TGM bevallja (amit barátai is tagadnak vele kapcsolatban), hogy államellenes, anarchista alkat. Megtudjuk, hogy racionális (ész)érveiben a reagani és thatcheri kormányzás volt az eszménye, természetes gondolkodói-írói-tanári habitusában viszont baloldali lázongót alakított mindig. TGM meggyőződése az ország egészének civilizálatlansága, politikai ostobaságokban megjelenő következetlensége. Ezzel TGM-nek vannak érdekes meglátásai, bár némelyike hibás felismerés, mint pl. hogy az orbáni hátországban lennének az EU-csatlakozás elleni érdekkörök, ez pont fordítva van.
(gondola, MTI, Népszabadság, Népszava nyomán, CGP)

Környezet: politikai üzlet lesz

A környezetgazdálkodási igény össztársadalmi problémaként még nem, de aktuálpolitikai eseményként (a zöldpolitika megjelenéseként, ill. a fővárosi nagyberuházások környezetterhelő hatásainak következményeiként) már mindennapi témává vált. A választási politika küzdelmei vetették fel a főváros tragikus környezeti helyzetét, aminek mérése és minősítése, a vonatkozó tájékoztatás elmaradása a jelenlegi városvezetés egyik legfőbb bűne.

Most a választási politikában egymást elmarasztaló politikai csoportosulások vetik fel az aggasztó tüneteket, hogy az ÁNTSZ már 1999-ben évi egyezer elhalálozást számlált a környezetterhelés növekedése miatt. A város beépítése, a zöldfelületek csökkenése programozott, amit olyan adatok igazolnak, minthogy a főváros mintegy 24.500 fát regisztrál 1994, 1998, 2000-ben, és a 8.263 üres „fahelyet” 1994-óta nem ültették be.
(gondola, MTI, Magyar Nemzet nyomán, CGP)

Társadalomkép: a „kádár-rendszer” és az „elitaszimmetria”

Az egyik legtekintélyesebb baloldali reformista és „hivatalos” apologéta, szociológus, Gazsó Ferenc értékeli az értelmiségi elit útját, elitélve és a folytonosság megtörésével jellemezve a szocializmus elitjét negatívan minősítő, „jobboldali” nézeteket. Gazsó hiányolja a „Kádár-rendszer” mértékadó értékelését, s ezt úgy veti fel, mintha lehetett volna tárgyilagosan értékelni korábban, akár most is, amikor nyílt baloldali történelemhamisítás folyik. A „puha diktatúra”-állapot minősítése is azért érdekes nála, mert a jelenlegi szocialista kormányzás keményebb, revanspolitikát jelent a puha diktatúránál.

A gazsói interpretáció lényege a reform, amennyiben szerinte az 1980-as évek elején-közepén jelentős vezetőcsere zajlott le (70 százalék körüli), és a politikai megbízhatóság helyett a szakmai tudás került előtérbe a gazdaság, majd az államigazgatás területén, de a pártelit régi maradt. A kádári baloldali monolit 1988-ig működött Gazsó szerint, és akkor megszűnt.

Fontos lenne tudni, hogy a pozsgaysta reformisták hova tartottak igazán 1988-1989 között, miért váltak szét. Ennek megértésében segítene az elitküzdelmek feltárása. Gazsó elismeri az „államszocialista elit” mindenre kiterjedő helyzeti előnyét, uralmát, az „elitaszimmetriát”. A merev, „régi” és „új” elitekre felosztás viszont káros, mert fontos tudni, hogy a régi államszocialista elitben vannak a neoliberális ideológia kritikátlan elfogadói és a demokratikus szocializmus hívei is (ez fontos minősítés!). Gazsó ügyesen kikerüli a mostani kormányváltás elitcseréjének minősítését.

Szomorú témánk a magyar társadalom elöregedése, amellyel a magyar társadalom még ma sem nézett szembe igazán. A népességkutató intézet szakértői most is az általánosságokat vetik fel, mint a maximális életkort (120-130 év), ill. az időskor kitolódásának problémáit. Ugyanakkor a magyar társadalom már most nyögi (már-már az elviselhetőség küszöbén) az elöregedés növekvő társadalmi és gazdasági terheit. Nagyon érdekes a népesség változásának függését illusztráló magyarázat a termékenység és/vagy halandóság bibliai párhuzamaival, de a magyar társadalom irracionális újratermelődési helyzetéről egy szót sem ejtenek, bár az „tudható, hogy 2050-ig a 65 év feletti magyar népesség aránya 26-36 százalékos (!) lehet. Ami a rosszabb változatban azt jelentené, hogy a magyar népesség fele már 50 feletti lenne akkorra, s a társadalom spontán belső megújulása már egyre valószínűtlenebbé válna. Nem is beszélve arról, hogy gazdaságdemográfiai értelemben ez a magyar társadalom működésképtelen lenne, mert az idősek tömegét nem lenne képes eltartani a fiatalok alacsony népessége. A nyugdíjalapok állami foltozása egy negatív spirálként hat a gazdaság növekedésére és létrejön az öngyilkos társadalom.
(gondola, MTI, Magyar Nemzet, Népszabadság nyomán, CGP)

Oktatás, tudomány, az állami intézményrendszer bomlása

Az állami oktatási intézményrendszer bomlásának és lepusztulásának újabb eseménye van, amennyiben a Gödöllői Szent István Egyetem öt fővárosi kara a bizonytalan helyzetben önállósodni próbál. Az állatorvos-tudományi, az élelmiszer-tudományi, a kertészettudományi, a tájépítészeti és -védelmi és -fejlesztési, valamint az Ybl műszaki főiskolai kar egy új egyetemet, a Corvinust hozná létre egyesülésével. A kiválás alapja, hogy az integráció nem bizonyult működőképesnek, de a tárca nem ismeri el ezt a helyzetet.

A magyar tudományos műhelyek alig jelennek meg a közéleti szintereken a magyar állam makrokommunikációs és tájékoztatási válsága miatt. A három elitműhelyből a Közép-európai Egyetem még csak-csak, de a Collegium Budapest, vagy az Andrássy Egyetem már alig. A Collegium Budapest rektorváltása, Kondor Imre kinevezése kapcsán merül fel, hogy a külföldi szponzorálás mára alább hagyott, és mondtantól a magyar államnak kellene finanszírozni a kezdeti 3 százalékos, a mostani 10 százalékos részvétel helyett. A fentiek fényében itt jelenik meg igazán az állam és társadalom fenntartó képességének hiánya.
(gondola, MTI, Magyar Nemzet, Népszabadság nyomán, CGP)




TÁJÉKOZTATÁS

Tájékoztatás: médiakultúra és információs jogok

Az állami, közületi közszolgálati tájékoztatás eddigi makrokommunikáciáját döntő módon alakítják át, s ebben az MTV hagyományos műsorszerkezete - különös tekintettel a hírszolgáltatásra - lényegében megsemmisül. A hírszolgáltatásban az infotainment-filozófia szellemében Szücs Gábort nevezték ki a Híradó élére (amelyik már nem tölti be a hiradózás szerepét), megszüntetik a Hetet (ill. egy hétfő esti beszélgetős műsor lesz belőle, Rangos Katalin főszerkesztésével). A szórakoztatásban a lagzilajcsisodás szellemében készülő új produkciók a kereskedelmi tévéken futó klub-, vetélkedő és pénzkinyerős műsorok lesznek. Ennek a fejlődésnek semmi köze a közszolgálatisághoz.

A médiakultúra politikai függősége jelenik meg abban a fejleményben, hogy állítólag emelkedni kezdett az MTV nézettsége a kormányváltás után. Ezt az MTV-hiradó nézettségének a 37-40. hét közötti alakulásával vélik igazoltnak, amennyiben az MTV főhíradójának nézettsége 17,2-ről, 22,5, 21,8, majd 22,8 százalékra emelkedett. Egyébb műsorok nézettsége is javult. Mindez persze felveti az abszurd helyzetet is, hogy a kereskedelmi adók példátlan mélyrepülése (a „valóságsók” magas nézettsége mellett az ilyen műsoroktól elzárkózók mind az MTV-nél jelennek meg!) mit jelent a nézettség alakulásában. Egyébként hiradót csak a DTV sugároz, az MTV egy hiradószerű műsort készít, a kereskedelmi adók nem híradóznak, hírműsorokat sugároznak.

Az „európai megoldások” versenye folyik a médiarendszer megújulása vagy összeroppanása a tét. A politikai és az értékpluralizmus, valamint a tájékoztatás egyensúlya vetődik fel rendre a HírTV emlegetése kapcsán. A HírTV bevezetése folyamatban van mint egy „pártoktól független” tájékoztatási fórumé, amelyre egyébként nagy szükség van a magyar állam makrokommunikációs válsága, a társadalom alultájékozottsága miatt. A Borókai-féle műhely formálódik és a december eleji indulás biztosnak látszik. A kábelen és az Antenna Mikrón fogható adást 1,5 millió háztartásnak van esélye elérni.

A magyarok többsége támogatja az európai uniós csatlakozást, ugyanakkor a közösséggel kapcsolatos ismereteik ellentmondásosak: kevésbé a tényeken, mint inkább az elvárásokon alapulnak - derül ki abból a reprezentatív felmérésből, amely a lakosság EU-s csatlakozásra való felkészültségét vizsgálta. Matkó István, a Békéscsabán, Budapesten, Debrecenben, Miskolcon, Sopronban és Szegeden kutatást végző M&H Communications vezetője a felmérés eredményeit ismertető sajtótájékoztatón elmondta: összesen 1016 válasz értékelésén alapulnak következtetéseik, amelyeket kérdőíves, valamint utcai megkérdezés, illetve mélyinterjúk kiértékelésével készítettek el. A kutatással azt akarták feltárni, hogy a lakosság milyen ismeretekkel rendelkezik Magyarország európai uniós csatlakozásának következményeiről, várható pozitív és negatív hatásairól az egyének, a családok és a vállalkozások életében. A felmérés alapján elmondható, hogy a politikusok üzenete az EU-s tagság előnyeiről kevésbé jutott el eddig a lakossághoz, akiknek 75 százaléka állítja, hogy mind a mostani, mind az előző kormányok elhanyagolták a csatlakozás várható következményeiről szóló őszinte tájékoztatást.

A felmérésből kiderül: a megkérdezettek háromnegyede szavazna jelenleg igennel a csatlakozásra, és kétharmaduk biztos benne, hogy az mindent egybevetve pozitív hatással lesz az ország életére. A bizakodók körében több az olvasott, iskolázott egyén, mint a pesszimistán gondolkodók között, valamint a 20 év körüliek támogatják a legtöbben és leghatározottabban a csatlakozás gondolatát. Az összes válaszadó közel fele szerint nem fog bekövetkezni jelentős változás az általános életszínvonalban, a gazdaság fejlődésében a csatlakozás után, és csak egyharmaduk látja úgy, hogy javulni fog a gazdaság teljesítőképessége. Legtöbben az ingatlanok, az élelmiszerek a gyógyszerek és az energiaárak drágulására számítanak, és a válaszadók fele úgy látja, hogy a csatlakozással együtt járó piacnyitás nem fogja segíteni a magyar vállalatokat. Ugyanakkor a megkérdezettek másként ítélik meg az ország és saját, illetve környezetük életszínvonalának változását: több mint 40 százalékuk gondolja úgy, hogy az EU-s tagsággal életkörülményei javulni fognak, a jövedelmek vásárlóértékénél a válaszadók 60 százaléka hosszú távú növekedésre számít. A megkérdezettek közel fele nem tervezi, hogy külföldön vállalna munkát, ugyanakkor több mint 60 százalékuk gondolja úgy, hogy szakmai tudása megfelel az EU-s igényeknek. A nyugati határszélnél fekvő Sopronban - feltehetően az ausztriai munkatapasztalat miatt - az átlagot meghaladó volt azok aránya, akik egyáltalán nem kívánnak külföldön dolgozni. A külföldi munkára vállalkozók és a nyelvtudással rendelkezők száma között összefüggés fedezhető fel: a megkérdezettek 20 százaléka tudja jól megértetni magát valamilyen európai nyelven, és 17 százalékuk vállalna külföldön munkát. A felmérésből kitűnik: a válaszadók többsége nem rendelkezik elég információval az EU-t érintő kérdésekben a saját életét, munkáját érintő lehetőségekről, és nem tájékozott a velünk együtt csatlakozni kívánó országok gazdasági, politikai életéről, az országaink közötti versenyhelyzetről sem. A válaszadók mindössze 25, 9 százaléka tudta megmondani, jelenleg hány tagja van az Európai Uniónak.
(gondola, MTI, Magyar Nemzet, Népszabadság nyomán, CGP)

Információ- és médiapolitika: az esélyek szétterülése késik

A magyar állam makrokommunikációs válságának legjellemzőbb tünete az MTI sorsa, amelynek napi aktualitása, hogy az ÁSZ állásfoglalása szerint nem hatékony (!) a működése, hiányzik „a közszolgálati feladatok és az állami támogatás meghatározása”, ráadásul elnökválasztás előtt áll (miközben zajlik a média átvilágítása az ügynökválság miatt!). Az MTI-t a magyar állam és a mindenkori kormány lehetetleníti el (most az aktuális kormány pl. tájékoztatási politikájában megkerüli az MTI-t), 1997-óta rendezetlen a „nemzeti hírügynökség” (ha van még értelme ennek a fogalomnak mint nemzeti intézmények) sorsa, mert nincs állami és kormányzati információ- és tájékoztatáspolitika, amelyik a jogi és adminisztratív szabályozást és a pénzügyi alapokat biztosítaná. Különösen érthetetlen az az álláspont, amelyik (még az ÁSZ megállapításaiban is megjelenik) kifogásolja az MTI-nél a vállalkozói (tanácsadói és szakértői) díjaknak a bérköltséghez számított magas értékét, miközben a kereskedelmi médiában így tűnik el az eredmény kétharmad része a bevételek és kiadások egyenlegében (sőt, még konzultálnak is ez ügyben az APEH-hel, ÁSZ-szal stb.).

Az infrastruktúra-gondjainkat jellemzi, hogy a rendkívül koncentrált piacért folytatott távközlési versenyben fel sem merül az i-infrastruktúra minőségének ügye. Az előfizetői háztartások vezetékes telefonnal ellátottsága ma 75 százalékos (csökkenő), a mobil előfizetői háztartások aránya 53 százalékos (növekvő). A vezetékes háztartások 45 százaléka készül szolgáltatót váltani (már ha a cégek olcsóbbak lesznek a Matávnál, mert a mai átlagos havi forgalmuk 3.644 forint). Jellemző összehasonlítási alap, hogy Ausztriában a liberalizáció a távközlési tarifák 60 százalékkal csökkenését (!) hozta. Jellemző fejlemény a nemzeti információs infrastruktúra program (NIIF) fejlődésében az akadémiai hálózat 25 ezernyi tagjának biztosított internetes otthoni hozzáférés kiterjesztése, ami ingyenes (ill. csak a telefondíjat kell fizetniük). A NIIF ma 600 intézményben több mint 600 ezer dolgozónak biztosít hozzáférést. Az infrastruktúra fejlesztésének (mint „informatikai” beruházásoknak) programja áldozata lett a gazdaságpolitikának (Beck György mondja, hogy ma már nincs „igazi informatikai termékgyártás itthon).

A Matáv december 31-ig a Csevegő díjcsomaggal telefonáló ügyfeleinek az 5. perc után egységesen 50 százalékos kedvezményt nyújt. A Csevegő díjcsomagot a Matáv 2001 végén vezette be, s az idén nyáron ajánlotta ismét előfizetői figyelmébe azért, mert augusztus 1-től megszüntette a Mindenkinek csomagot, illetve az úgynevezett éjszakai, 150 forintos kedvezményt. A Mindenkinek csomagot, valamint az éjszakai kedvezményt sokan internetezésre használták, ám voltak olyanok is, akik beszélgetésre vették igénybe. Az internetezők számára a Matáv a nyáron az addigi kedvezmények helyett újakat ajánlott, míg a beszélgetők számára a Csevegőt. A most bejelentett kedvezmény a Matáv hálózaton belüli helyi, helyközi I., helyközi II. és belföldi távolsági hívásra vonatkozik, s az akciót mind az új, mind a már meglévő, Csevegő díjcsomaggal rendelkező ügyfelek igénybe vehetik. A tavaly decemberben bevezetett Csevegő díjcsomag külön havidíj fizetése nélkül tesz lehetővé az 5. perc után 20 százalék, a 10. perc után pedig 30 százalék kedvezményt. A Matáv közölte: eddig 150 ezer ügyfél választotta a Csevegő díjcsomagot.

Az Axelero előrejelzése szerint a jelenlegi 1,38 millióról 2005-re mintegy 2,2 millióra nőhet az internetezők száma, ám a bővülés nagyobb is lehet, ha a kormányzat az eddigieknél jobban támogatja a web elterjedését. Hasonló növekedést várnak az otthoni számítógépek elterjedését illetően is. Ma a háztartások 20 százalékában, azaz 767 ezer otthonban van számítógép. A piaci előrejelzések szerint az év végén 350-400 ezer Internet-előfizető lesz. Az Axelero piaci részesedése 44 százalék, s szeptember végén 145 ezer előfizetője volt a társaságnak. Aktív internetezőnek azt tekintik a piacon, aki megkérdezésekor azt közli, hogy az elmúlt 30 napban csatlakozott a webhez. Előrejelzésük szerint a széles sávú Internet-elérés egyre jobban elterjed Magyarországon. A piaci adatok szerint, a kábeltelevízión keresztüli szélessávú elérést is ide számítva, mintegy 16 ezren érik el így a világhálót, az év végén már 60-70 ezer szélessávú felhasználó lesz. A várható kormányzati adókedvezmények nélkül 2003-ban mintegy 23-25 százalékkal nő az Internet-piac, számításaik szerint éves szinten 30-40 ezer forint nettó dolgozói jövedelemért cserébe már képesek lesznek a munkáltatók PC-t adni alkalmazottaiknak. Ehhez hasonló összegbe kerül az is, hogy egy dolgozónak korlátlan, széles sávú Internet-elérést tegyen lehetővé a munkaadó.

A tarthatatlan hazai állapotokkal szembesülés újabb témája indul, amikor a digitális tévézés szóba kerül mint lehetőség. Minthogy nálunk a tévécsatornák műsorkínálata a „fizetős” és „ingyenes” megoldásokban nincs tisztázva a közszolgálati kínálat és műsorfogyasztás állami-közületi tisztázatlanságai miatt, még a hazai ITÁ-programok sem vetették fel a kérdés rendezését (ami az Orbán-kormány legnagyobb mulasztásainak egyike). Most mint technikai-technológiai lehetőség merül fel a digitális televíziózás mint a kábeltévés, műholdas és földi terjesztésű digitális (minőségű) műsorsugárzás, miközben jelenleg is csak 3 csatornát néz a háztartások 40 százaléka, amelyek a hagyományos analóg antennákkal foghatók (MTV, TV2, MRTL: s ezek között is az elmagánosított köztévé a szenvedő alany). A kormány mindenestől hiányzik ebből a koncepcióból, ahogy a magyar ITÁ-eszmény (mint információfogyasztási egyenlőség) is, mert nem azzal indult, hogy a csatornák és műsorok mekkora része lesz „ingyenes” a fogyasztók oldalán (vagyis a reklámokból refinanszírozott).
(gondola, MTI, Népszabadság, Népszava, Világgazdaság nyomán, CGP)

Médiakutatás: az üzenet célba juttatásának versenye

A főváros feléleszti az eddig alvó portálját, a „budapest.hu”-t, amikor a Siemens megbízást kapott a fejlesztésre. A tartalmi fejlesztések nyomán az önkormányzati ügyintézést segítő információgyűjtemények elérése, a fővárosi igazgatás alatt álló 152 iskola számára zárt informatikai hálózat (Fökir) jönne létre. A kivitelezést a Siemens, a fővárosi oktatástechnológiai központ (kht), a Humansoft, és a Dexter társula végzi.

A lappiac állása a választási politikai verseny előtt fontos információvá vált. A Matesz, Szonda-Ipsos legfrissebb minősítései szerint a Budapest Nap egyheti megjelenésének tanulságaival együtt próbálják beállítani és a politikai napilapok együttállását, és orientálni a politikai kommunikációt.

2002, 2.
félévi adatok
Nyomtatott
példányszám
Értékesített
példányszám
Fővárosi olvasók
száma
1.Metro 347.500 318.000
2.Népszabadság 229.859 203.631 271.200
3.Blikk 220.000 256.700
4.Magyar Nemzet 120.381 96.279 103.100
5.Színes Mai Lap 100.000 74.100
6.Budapesti Nap 100.000 66.000
7.Magyar Hírlap 64.720 36.796 65.100
8.Népszava 31.500 57.300

A „hullámvadász” internetes közönségszavazását az MNO nyerte a Hírkereső és a MHO előtt, a legjobb rádiós honlap a Danubiusé lett, a legjobb televíziósé a Minimax: a médiamustra 10 ezernyi szavazatából 2080-at kapott az MNO.

Ugyanakkor az ezzel egy időben zajló európai multimédiás versenyben (EUROPRIX) 600 pályamű közül 30-at válogattak, s ezek között két magyar internetes portál is volt. A www.fotografus.com (Szabó Zoltán fotóművész honlapja), a másik pedig a kisgyermekeknek szánt www.egyszervolt.hu.
(gondola, MTI, Magyar Nemzet, Népszabadság, Napi Gazdaság, Világgazdaság nyomán, CGP)




GAZDASÁG

Gazdaságpolitika a váltásnak alárendelve: kényszerprivatizációk

A kormányváltás mint gazdaságpolitikai filozófiaváltás, valamint az EU-csatlakozási folyamat felgyorsulása, közelsége, részünkről befolyásolni képtelensége miatt a mai privatizációs szándékok döntő fejlemények lesznek a magyar gazdaság (állam, társadalom) működtetése szempontjából. A mintaprivatizáció első jelöltje egy közszolgáltató állami cég, a MÁV külföldi kezekbe adása (ez jelenti a privatizációt). A kezdetet az jelenti, hogy a teljesen lerongyolódott társaságot szétválasztják egy „pályavasútra” (közútkezelő kht-szerű formában) és egy „vállalkozó vasútra”, amelyik tovább bomlik a személyszállításra és az árufuvarozásra, és utóbbi teljesen piaci alapon működne már 2003-ban. A hazai MÁV-állapotokat illető mérőszám, hogy a szakértők szerint 4.000 milliárd forint (!) forrásra lenne szüksége a legésszerűbb és konszolidált működtetés eléréséhez. Csak a transzeurópai hálózatba bekapcsolás pályaköltségének ezermilliárd forintnyi a vonzata, a felújítási elmaradt költségek 2.000 milliárd forintra tehetők. A korszerűsítés elmaradása mellett, mintegy 1 ezer milliárd forintot vontak ki az elmúlt 20 évben a magyar vasútból. Most jön az osztozkodás a MÁV maradék vagyona felett, azután nem is olyan sokára külföldi vasúttársaságok fuvaroznak bennünket.

Sajátosan új jelenség a kormányváltás utáni átrendeződésben az elitkeveredés (a gazdaságpolitológiai érvrendszerben vizsgált elitcsere sajátos formájaként), amit a Mol közgyűlése utáni igazgatóságváltás illusztrál. Az igazgatóság új tagjai azt jelzik, hogy a baloldali csúcselit integrálni próbálja soraiba a külföldi magyar képviselet (egy ausztrál-magyar tőkés) mellett a belső hálózati kapcsolatot (Simóka Kálmánné, KVI), az élő állami vagyonregiszter ismerőjét (Kamarás Miklós, ÁPV), egy gazdaságkutató műhely vezetőjét (Akar László, GKI), a régi szocialista pénzhatalom bástyáját (Kemenes Ernő), egy politikai kalandort (Kupa Mihály) stb. Az érintettek közül sokan egyben jutalmazottak is, sokan kárpótoltak, mert az MSZP nem adott nekik hatalmi pozíciókat. Sajátos, a központi forrásszervezés és ellenőrzés reneszánszának lecsengését jelző fejleményekről van szó, s az új magyar kapitalizmus egy szakaszáról, ami ugyanakkor ellentmondani látszik annak a vélekedésnek, hogy a baloldali elit „az oroszoknak akarja átjátszani a Molt”. Amerre tart a Mol, arra megy a szocialista nagytőke szekere?!

A magyar pozíciók látványos (gyors és drasztikus) leértékelődése mint felismerés már elérte a médiát is. Az apologetikus baloldali liberális körök veszik észre az amerikai-orosz olajalku megkötése után, hogy az „olajút” elkerül bennünket, s az orosz területi befolyás kiterjedése lefedi hazánkat, de annak előnyeiből semmi sem érvényesül a magyar külpolitikai gondolkodás, reagálás és érdekérvényesítés hallatlan gyengesége miatt. A petrolkémiai ipar lehetőségeit, gazdaságpolitológiai determinációit érintő értékelés azonban népszabadság-módra szemellenzős a nemzetközi iparági viszonyokat és lehetőségeket illetően, a politikai és a gazdasági aktorok megnevezését pedig „illendőségből” nem érinti, hisz az MSZP-ben ül az a magánlobbi, amelyik az állami érdeket elfojtva intézi az olajkapcsolatokat. Ehhez képest meglepetést az orosz-magyar tárgyalások hallatlan visszafogottsága keltett csak, bár a titkos (párt)diplomácia újra uralkodóvá vált, az otromba orosz törtetés a magyar piacokon annyira nyilvánvaló, hogy nem lehet tagadni. A magyar fellépés gyengesége, fantáziátlansága azonban minden egyebet háttérbe szorít.

A külső környezetünkben döntő változások mennek végbe, aminek jellemző eseménye az EU-politika változása, az európai konjunktúra stagnálása, a hazai külföldi érdekeltségek mozgolódása. Jellemző fejlemény pl. hogy a magyar ipar korszerűsítésében és termelési teljesítményében meghatározó IBM nem az ipart erősíti, hanem a cég pénzügyi szolgáltatásokért felelős részlegének KKE-i vállalata a magyar bankszektorban lát terjeszkedési lehetőséget (mai nem jár foglalkoztatás- vagy kapacitás-növekedéssel). Ezért jellemző fejlemény az orosz nyomulás, amelyik a BC és a TVK mellett a Mol ellen indított (ellenséges) kivásárlási szándékban, ill. a kormányközi alkuval mérsékelten jelenik meg. Az észak- és nyugat-európai orosz terjeszkedés menetében kézenfekvő a magyar olaj- és gázüzletág ellenőrzésének szándéka.

Más. A politikai konfliktuskerülő orientálás miatt a gazdasági tájékoztatást nem a hazai (belső) válságjelenségek, hanem a külső determinációk, mint pl. a várható EU-csatlakozás negatív hatásainak taglalása uralja. Így pl. most kezdik forszírozni, hogy a csatlakozás miatti változtatások, közöttük a jövedéki termékek adótartalmának változásai 0,6-0,8 százalékkal, az áfatörvény változásai talán 0,1 százalékkal, ezek összességében 0,7-1 százalékkal növelik majd jövőre az inflációt. A mostani számítások szerint a fogyasztáshoz kapcsolt adók változása mintegy 1 százalékkal emelheti az inflációt.

Ugyancsak konjunkturális téma lett a forintárfolyam várható változása, amellyel kapcsolatban egy biztos, hogy ti. a kurzusváltás árfolyamgyengítő hatása nem tud maradéktalanul érvényesülni, és ma újra vitatéma lehet a sávon belüli mozgás. Az elemzők többsége nem vár 2003-ban számottevő forinterősödést, egy kisebbség (közöttük az MNB szakértői) viszont a sávszélig tartó erősödéssel számol, beleértve az EU-tagság közeledésének árfolyamerősítő hatását is.

Ezzel szemben a pénzügyminiszter a gazdaságkutató műhelyekkel konzultálás után a makropálya korábbi számait érvényesnek tekinti, viszont kommunkációjában könnyedén túlteszi magát korábbi állításokon. Egyszerűen magáévá teszi a piaci konszenzus számait, vagyis a PM vezetője mostani nyilatkozatában nem a PM, vagy a nagy kutatóműhelyek féléves előrejelzéseinek számait, hanem a piaci elemzők harmadik negyedévi (korrigált) számain alapuló konszenzusát hangoztatja, de a gazdasági tájékoztatásban senki sem szembesíti ezzel a váltással. Jellemző fejlemény a költségvetés kóros forráshiányának fokozódása, amennyiben a 2003-as tervezett költségvetésben a tárcák ellehetetlenülésük miatt 1.400 milliárd forint forrástöbbletet igényeltek, de ezt máris elvonták tőlük (sőt, további forrásokat remél megtakarítani rajtuk a kormány). A legutolsó információk szerint a béren kívüli államháztartási kiadásokat tekintve 4-5 százalékos reálértékvesztést kell átvezetni a költségvetésen.

A magyar gazdaság megrendítő teljesítménye jelenik meg abban az adatpárban, amit a vámszabad-területi vállalkozások idei nyolchavi, közel 4 milliárd eurós kiviteli többlete és a vámterületiek közel 6 milliárd eurós hiánya (!) mutat. Némileg vigasztaló csak, hogy az EU felé irányuló kivitelünk mérsékelten növekedik és 3,2 milliárd eurós aktívumot számol az első nyolc hónapban. Nyomasztó fejlemény viszont, hogy az élemiszerkivitelünk stagnált, ami jelzi a várható piacfordító változásokat, hogy magyar agrárium adottságai ellenére importáló piac leszünk.
(gondola, MTI, Magyar Nemzet, Népszabadság, Magyar Hírlap, Népszava, Napi Gazdaság, Világgazdaság nyomán, CGP)

Prognózisok: mindenki más mond

A műhelyek közötti széttartás folytatódik, amennyiben a kormányzati előterjesztés optimista változatára épülő GKI-előrejelzés jövőre 5,2 százalékos inflációval, 4 százalékos GDP-bővüléssel, 5 százalékos ipari növekedéssel, a beruházások 7, az export 8 százalékos növekedésével számol. A PKI 4,6 százalékos inflációval, 4,2 százalékos GDP-bővüléssel, 7 százalékos ipari növekedéssel, a beruházások 5 és az export 8 százalékos növekedésével számol. A legérdekesebb a két műhely prognózisában a felvillantott gazdaságpolitikai lehetőségek, a kormány és az orientáló intézmények, mint a PM és az MNB aktív politikájának minősítése, ugyanis a GKI (mint MSZP-közeli műhely a jegybanktól vár aktív lépéseket, a PKI (mint SZDSZ-közeli műhely) inkább a kormánytól, ill. a PM-től.

A független piaci elemzők ismét a kormány és a nagy gazdaságkutató intézetek előrejelzéseivel szemben foglaltak állást, amikor a szeptemberi inflációt 4,5 százalékban jelölik meg (4,4-4,6 százalékos szórással, augusztushoz képest 0,5 százalékos emelkedéssel). Bizonytalanság csak az élelmiszerárak alakulásának megítélésében van. Ellenben a várakozások emelkedésről szólnak, a ruházati, az alkohol- és dohánytermékek, az üzemanyagok (a benzin 2 százalékos), a tankönyvek drágulása miatt. Az elemzők szerint augusztusban volt a csökkenés mélypontja, s innen már növekedés jön: mindenki biztosra veszi a jegybanki inflációs célkitűzés idei teljesülését.

Az augusztusi mutató szerint újabb zuhanás következett a növekedésben, amennyiben a júliusi 8,5 százalékos növekedés után 2,7 százalékos csökkenés következett, s azzal a nyolchavi növekedési mutató 1,5 százalékos lett. A kiigazított index az előző évihez 0,9 százalékos, az előző havihoz mérten 2,0 százalékos csökkenést mutat. Ezzel a korábbi előrejelzések megdőlni látszanak, mert a várt éves 3,5-4,0 százalékos növekedés eléréséhez a további hónapokban minimum 7-8 százalékos dinamikára lenne szükség. A magyar export felvevő piacain tapasztalható stagnálás miatt a várakozások tovább romlanak. A GDP-bővülésre megjelölt 4 százaléknál 0,5-0,7 százalékkal alacsonyabb növekedést várnak már.
(gondola, MTI, Népszabadság, Napi Gazdaság, Világgazdaság nyomán, CGP)

Gazdasági és pénzügyi viselkedés: fatalisták és bolondok

A befektetési tanácsadók már nyíltan megmutatják a hazai gazdaságpolitika politikai eredetű tehetetlenségét, amikor a külső kereslet visszaesését, az idegenforgalom visszaesését, az erős forint hatásait mint beszámított és lereagált hatásokat mutatják be, s a belső helyzet romlását egyenesen a kormány politikai indítékú tétlenségének tudják be. A jelenlegi helyzetben a pénzpiaci szereplők azt gondolhatják hogy egy, a piaci fejleményeket kerülni próbáló, politikai alku köttetett a fejük felett, s ehhez kellene gyorsan alkalmazkodniuk. Az alku azt jelentené, hogy a MNB és az ÁKK a kormány alá dolgozik (!), amikor a kockázati prémium fenntartásával keres olyan megoldást, amelyik hosszabb távon a forint leértékelődésével, ill. a deviza-kibocsátás költségeinek növekedésével járhat. A kevésbé tájékozottak csak a kérdésfelvetésig juthatnak el, hogy mi folyik itt?!

A gazdasági és monetáris unióhoz (GMU) csatlakozás esélyeit taglaló, a vonatkozó befektetői magatartást számító elemzői megközelítés szerint döntő változások zajlanak és senki sem hisz már a gyors csatlakozásban. A magyar államháztartási pozíció valószínűtlenné teszi a következő választási évig (2005-2006) a hiány lefaragását (de ezt a megszorítást a mai tagok is kezdik áthágni!).

Aggasztó fejlemény, hogy a mostani kormányzati gazdaságpolitikai tehetetlenség a politikai patthelyzetnek, vagy a csatlakozáshoz fűzött indokolatlan (mondhatni fatalista) várakozásoknak köszönhetően (akár így, akár úgy) bénítóan hat a gazdasági viselkedésre, vállalkozási aktivitásra. Aggasztó fejlemény Magyarország nemzetközi pozícióinak gyors romlása, ami a külpolitikai, külgazdasági gondolkodás lassúságában jelenik meg, de belföldi okai vannak.

A jegybank szeptemberi statisztikája szerint a forgalomban lévő készpénzállomány 9,1 milliárd forinttal csökkent az előző havihoz képest. A monetáris bázis most 1.593,7 milliárd forint értékű, növekedési indexe 115,3 százalékos, csökkenő (több mint -100 milliárd forint). Igen jelentős átrendeződés zajlott a jegybanki betétszámláknál, mert a kötelező tartalékráta 6-ról 5 százalékra csökkent.

A befektetési és vállalkozási hajlandóság érdekes fejleményekkel reagál arra a bonyolult gazdaságpolitológiai, külső és belső konjunkturális helyzetre, ami ma nálunk adottság. A BÉT ellentmondásos adatok ad közre magáról, pl. hogy az idén eddig 11 százalékos emelkedést produkált az index, s hogy az EU-csatlakozástól a BUX 30-40 százalékos emelkedését várják. A BÉT mai eredményessége (6.718 pont) relatíve jó, bár a politikai konjunktúra májusi várakozásai - a 8.000 pontos index - nem valósultak meg. Az állampapírpiacon folytatódnak a hektikus folyamatok, most a külföldiek tömeges eladásai nyomán 9-16 bázisponttal emelkedtek a hozamok. A forint szokásos hullámzása most az eurokonverzióra volt jó.

Az uralkodó normák és a változás esélyei jelennek meg abban a felmérésben (SOTE Eü.Főisk.Kara), amelyik a paraszolvencia működését vizsgálta egy egyházi kórházban (Budai Irgalmasrendi Kórház). Eszerint az orvosok 69 százaléka vallja a hatályos jogszabályokkal összeférőnek a hálapénzt (7 százalék bizonytalan, 24 százalék tiltottnak tartja). Jellemző a hálapénz árnyalása is, amennyiben a minta 65 százaléka a kórházon belüli, nem kifejezetten orvosi-műtéti szolgáltatásokért borravalóról beszélnek, a nővéri munkaért adott juttatást 36 százalék minősíti borravalónak, ellenben az orvosok 94 százaléka minősíti az általa kapott juttatást hálapénznek. A hálapénznek nincs alsó (pár száz forintos) határa 31 százalék, nincs felső határa (100.000 forintos). Hozzá tartozik a képhez, hogy az orvosok jelenlegi jövedelmük átlag ötszörösét tartanák méltányosnak, ill. a hálapénzt kizáró lehetőségnek.

A Kopint 3.né-i előrejelzése szerint a GDP növekedése az idén 3,5 százalékos, az infláció 5,4 százalékos, az ipari termelés 3,5 százalékos, az államháztartás hiánya 6,8 százalékos lehet. A Kopint is jelzi a kormány utolsó várakozásai szerinti mutatók elavulását. A pénzügyi viselkedést távlatban befolyásoló várakozás, hogy a kormány új befektetése (adó)kedvezményeket ígér, pl. hogy értékpapír-állomány tartását honorálnák 20-30 százalékos adókedvezménnyel. A külső és belső környezetben zajló gyors és átfogó változásokban az eurokonverzió erősödése a legfőbb fejlemény (miközben a forint aláesett a 11 százaléknak), amit a külföldiek gyors és nagy mennyiségű forinteladásai, belföldiek kisebb mértékű forintvásárlásai jellemeznek. Különös esemény, hogy 9. napja esik a BUX, amit nem elég a külső környezet változásaival igazolni.
(gondola, MTI, Magyar Nemzet, Napi Gazdaság, Világgazdaság nyomán, CGP)

Információ- és médiagazdaság: a magyar gazdaság legdinamikusabb szektora

A médiagazdaságban három jelentős esemény is zajlik. Egyfelől hogy a Corvina kiadó szakmai befektetők, a vezető magyar könyvkiadócsoport, a Líra és Lant (LLK), ill. a Librotrade (LTK) 50-50 százalékos tulajdonába került. A tavaly 350 millió forint forgalmat, 15 milliós nyereséget elért Corvina ezzel az LLK-csoportban a Magvető, Atheneum, Rózsavölgyi és a B+V kiadókhoz csatlakozva került a legnagyobb kiadói csoportba, ami a konszolidált működést biztosítja.

A másik esemény az, hogy az Elender újra feléledt és visszavette a jogutód PsiNet Mo. Kft-t (5 milliárd forint árbevétel). Az Elender tulajdonosai a Wallis-csoport révén tudtak újra birtokon belülre kerülni (96,3 százalék, a többi az Interdotnet Kft részesedése). A PsiNet-nek most 700 minősített, a 2.800 bérelt vonali előfizető 20-25 százaléka az ügyfele.

A harmadik esemény a Budapesti Nap című fővárosi napilap beindulása, ami a magyar médiapiac értékmérő eseménye is, amennyiben az első nagyvárosi napilap évi 1 milliárd forintot költ a bevezetésre és már egy év múlva önfenntartó akar lenni. (Igaz a Bp-i Piacnak évi 2 milliárd forintnyi hirdetési bevétele volt.) Napi 60 ezres példányszámot akarnak értékesíteni. A lap indítása 400 millió forint befektetést igényelt, száz munkatársa van, napi 104 ezer példányt nyomnak belőle.

Az információgazdaság a magyar gazdaság információtudatosságának fokmérője, az információs gazdaság és az információgazdaság magyarázatában is fontos gyakorlati alapvetés a Beck György-féle fogalmazás. Beck elsőre megfogalmazza azt az aggodalmat, ami a költségvetési visszafogás miatt az „informatikai ipart” tölti el a központi beruházások várható visszaesése miatt. Beck minősíti a mulasztásokat és az elmaradt lehetőségeket, amelyek a pénzügyes közgazdásztársadalom vakságának tudhatók be. Beck kimondja (amit egyébként már mindenki tud), hogy itthon már nincs igazi „informatikai termékgyártás” (a „csontvázipar” van az „intelligens” elektronikai ipar helyett), nem a multik miatt maradtak meg a vámok, nem is őket sújtja, hanem a kisebb hazai összeszerelő vállalkozásokat, amelyek az importált vámmal sújtott alkatrészekkel dolgoznak.

Jellemző fejlemény, hogy az 5 százalékos vám elmaradása nem jelenik meg (!) a KSH inflációs kimutatásaiban (az „információfeldolgozó berendezések” tétel kapcsán?!), a kereskedők pedig a régi áron korszerűbb berendezéseket szállítanak, aminek eredményeként Beck szerint tavaly 20-30 százalékos áresés volt. A patthelyzet feloldásához (és a „tartalomgyártás” elindításához Beck a hírközlési törvényt (a verseny segítését, az internetes hozzáférés olcsóbbá tételét), az eszközök olcsóbbá tételét biztosító kormányzati konstrukciót, az infrastruktúra-fejlesztést nevezi meg, mert a lemaradásunk gyorsul (már a baltikum országai színtjén vagyunk). Beck szerint magyar gyakorlatban benne levő éves „informatikai piac” kb. 400 milliárd forint értékű, amelynek 30-35 százalékát költi az államigazgatás.
(gondola, MTI, Népszabadság, Napi Gazdaság nyomán, CGP)

Címkék:
megmondó
Milyen hazugságokkal tették lehetetlenné az 1996-os budapesti világkiállítás megszervezését.
  • Ha kikaptunk, akkor is győztünk
    Csak a bugyuta magabiztosság, a sikerláz, a beteges optimizmus, a mindenkit magával ragadó nagy semmi a lényeg.
  • Tájkép csata előtt
    Ünnep lenne, a parlamentáris demokrácia ünnepe, ha megalakul az új parlament. De vannak ünneprontók is.
  • Che Guevara elvtárs hadüzenete
    A demokráciában is kalapáccsal kell beleverni az emberek fejébe, hogy ők, a vörösök a népboldogítók, minden hatalmat nekik kell adni.
  • Máris nekimentek bőszen és bután
    Még le sem tette az új Orbán-kormány az esküt, tehát hivatalosan még nincs is kabinet, máris kipécéztek egy leendő minisztert.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI