A szélsőbal a magyar pedagógusok ellen ügyködik
Rétvári Bence azt firtatta, mi készteti a baloldali politikusokat arra, hogy minden idők legnagyobb, 75 százalékos pedagógusbéremelése ellen dolgozzanak.
2023. május 2. 21:29

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. május 2-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a baloldali politikusok azon dolgoznak, hogy Brüsszelből a magyar pedagógusok béremelésére egyetlen forrás se érkezzen. A parlamentben közölte, ha ezen a napon megérkezne a forrás, ami réges-régen jár a magyaroknak, akkor minden magyar pedagógus átlagosan 561 ezer forintot keresne átlagosan holnaptól, jövő évtől pedig átlagosan 680 ezer forintot, 2025-től pedig közel 800 ezer forintot kapna.
   
Azt firtatta, mi készteti a baloldali politikusokat arra, hogy minden idők legnagyobb, 75 százalékos pedagógusbéremelése ellen dolgozzanak.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára rávilágított: amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök volt, csökkentették a pedagógusok bérét, sőt sokukat utcára tették. Gyurcsány Ferenc most pedig bevallotta: igenis tettek azért, hogy ne érkezzenek meg Magyarországra az uniós források - közölte.

Úgy vélte, ilyenre nem volt még példa, hogy azzal foglalkozzanak magyar képviselők, hogy a magyar pedagógusok ne kapják meg a fizetésemelésüket. 

Jelezte: a pedagógusok béremelésében egyetértenek, az EU-val olyan megállapodást fogadtak el, amely szerint 2023. január 1-jével visszamenőleg növelik jelentősen a tanárok bérét, feltéve, ha az Európai Unió és a magyar baloldal abbahagyja a magyar pénzek blokkolását.
   
Az előkészítés alatt lévő törvénytervezetről közölte, folyamatosan egyeztetnek arról a szakszervezetekkel és a szakmai szervezetekkel; a dokumentum abban segít, hogy azok a pedagógusok, akik többet foglalkoznak a gyerekekkel, azok az átlagnál is többet keressenek.

 

A magyarverő antifát  szalonképessé tenné a szélsőség

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára az Orszűggyűlésben rámutatott: az ellenzékiek az antifa mozgalmat megpróbálják szalonképessé tenni, azt akarják megmutatni, hogy ez egy vállalható mozgalom, holott ez nem így van. Közölte: utcai erőszakot követett el az antifa mozgalom, semmi keresnivalója sincs Magyarországon, az ellenzék mégis mentegeti. Elfogadhatatlan, hogy szélsőbaloldaliak a magyar utcákon megtámadjanak embereket, és a képviselőnek is el kellene utasítania az erőszakot - hangsúlyozta.

 

Az embercsempész bűnözők ellen Szerbiában küzdenek a magyar rendőrök

Egész Európa biztonságára veszélyt jelent a szervezett bűnözés keretein belül működő embercsempészek tevékenysége, ezért is kiemelten fontos a velük szembeni határozott fellépés - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Rétvári Bence a Szerbiába induló magyar rendőri kontingens búcsúztatóján felidézte, hogy idén januárban indult el magyar, osztrák és szerb rendőri együttműködésben az a misszió, amelyben a rendőrök Szerbia déli határain teljesítenek szolgálatot az illegális migráció és az azt elősegítő embercsempészettel szembeni minél határozottabb fellépés érdekében.
   
Az államtitkár kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a szervezett bűnözői csoportok egyik legfőbb bevételi forrásává vált az embercsempészet, a bűnözők egy illegális migráns Nyugat-Európába csempészése során akár több millió forintnak megfelelő bevételre is szert tesznek.
   
Elmondta, hogy sem az illegális migránsok, sem az embercsempészek száma nem csökken, sőt egyesek már egészen fiatalon ezt a bűnözési formát választják; 14 éves embercsempészre is volt már példa.
   
Az államtitkár kitért arra, hogy ez a tevékenység óriási bevételi forrást jelent a szervezett bűnözői körök számára, becslések szerint egy illegális migráns Törökországból Németországba juttatásáért mintegy 5,7 millió forintnak megfelelő összeget is zsebre tehetnek. Ennek fejében megszervezik a migránsok szállítását, határokon történő átjuttatását, sőt adott esetben szállást és étkezést is biztosítanak számukra.
   
Ráadásul már nemcsak készpénzben, hanem egy speciális átutalási formát alkalmazva, egyfajta biztosított pénzügyi letét formájában is ki lehet nekik fizetni az embercsempészet díját - tette hozzá.
   
"Ezért is fontos az a háromoldalú megállapodás, amely Ausztria, Magyarország és Szerbia között jött létre, hiszen így már nemcsak Magyarország, hanem Szerbia déli határán is felvehetjük a harcot e bűnözési formával szemben" - emelte ki Rétvári Bence.
   
Az államtitkár szólt arról, hogy a további migránsok tömegeit befogadni már nem képes Ausztria azért vétózta meg Bulgária és Románia schengeni csatlakozását, mert ez a két állam nem tudott elég hatékonyan fellépni az illegális migráció és az embercsempészek tevékenysége ellen. Így Európa biztonságának védelme érdekében a hőkamerákkal és éjjellátó készülékekkel is dolgozó magyar rendőrök tevékenysége kiemelten fontos.
   
"Önök egy teljesen más kultúrájú, idegen nyelvű közegben fognak eltölteni egy hónapot, büszkék vagyunk rá, hogy vállalják" - mondta a búcsúztatón Rétvári Bence, aki egyben megköszönte a magyar rendőröknek a pápalátogatás során tanúsított áldozatos munkájukat, az apostoli látogatás biztosítását is.
 

MTI
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Számháborúzó ütközetek Kijev és Moszkva között
    Nagyotmondás helyett most kicsitmondásról beszélhetünk: semmi értelme nem volt Zelenszkij hazugságának. Leglelkesebb hívei sem vették komolyan, amit mondott. Akkor miért mondhatta?
  • Nagypéntek
    A megbocsátás, a megtérés, a Krisztushoz fordulás napja ez. Jézus, aki meghalt az emberekért, "meghív minket, hogy leborulva előtte megvalljuk, ő az egyedüli Megváltó és ezzel elismerjük, hogy rászorulunk segítségére".
  • Várjárás mint húsvéti élmény
    Seregben tündöklő és fénylő frissesség – írta a költő a végek dicséretekor. Ez a hangulat pezsdíti föl a várjáró magyarokat. Eleink hősiesen védték az országot, e harc helyszíneinek fölkeresésére a húsvét jó alkalmat kínál.
  • Lavrov már békülne
    A miniszter felhívta a figyelmet arra: a Nyugat "gyanúsan aktívan bizonygatja", hogy a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni támadást az Iszlám Állam terrorszervezet követte el, és senki más nem gyanúsítható, főleg Ukrajna nem.
MTI Hírfelhasználó