Mi történik a politikában? - Vendég: Sándor György humoralista (Pró és Kontra)
A december 19-én sugárzott műsor teljes szövege
2002. december 22. 10:33

Elek István: Jó estét kívánok kedves nézőink. A Pró és Kontra mai adásában Sándor Györggyel beszélgetek. Kedves Gyuri, ha neked fölteszi valaki a kérdést, hogy ki vagy te, mi jut erről eszedbe?

Sándor György: Kaptam most egy kitüntetést a köztársasági elnök úrtól és azt írták oda, ami nagyon megható volt, és talán egy kicsit eltúlzott, hogy alkotó művész és gondolkodó. Tehát emberszámba vettek, nem humoralista, Kafka-i helyzetbe lévő ember lehetek én. Ugye Kafka a csehek között német volt, a németek között zsidó, én az írók között előadóművész, az előadóművészek között humorista, a humoristák között humoralista. Hát mi belgák hová álljunk?

Elek István: És miért voltál bútoros? Valamikor olvastam életrajzi listán: bútoros volt Egerben.

Sándor György: Kitűnő. Kerecsendhez közel, Egerben, ott voltam bútorasztalos. Kirúgtak a Színművészeti Főiskoláról, és gondoltam ,az alapoknál kezdem és díszítő bútoros voltam, rám osztottak kisebb szerepeket, de valahogy a rendező, Horváth Árpád, aki nagyon jó volt hozzám, ő vitt oda le, ez is volt egy ellentéte a műszakkal, és a műszaki felügyelő, annak nem mondom a nevét, mert nem ártok senkinek, az beosztott a próbák alatt a színpad alá körletet tisztítani.

Elek István: Szép. Miért rúgtak ki a főiskoláról?

Sándor György: Azért rúgtak ki, mert tehetségtelen voltam és vagyok.

Elek István: Tehetségtelen embert kitüntetnek sorban egymás után?

Sándor György: Persze, hát ki az, akit ebben az országban azért tüntetnek ki, ha olyan pozícióban van, amihez tehetsége van, vagy érzéke. Komolyabbra fordítva a szót, tényleg, a szó színészi értelmében egy Színművészeti Főiskoláról ki kellett, hogy rúgjanak, mert én alkalmatlan vagyok arra, hogy egy partnerrel meghalljam, reagáljam, rögzítsem mindazt, amit egy színész briliánsan tud. Kisebb rendhagyó szerepekben kritikákat is szépeket kaptam, sikerem volt a Koldusopera tekerősében, ez egy nem létező szerep, közösen a rendezővel kreáltuk. Tehát tulajdonképpen én akkor egy elveszett ember voltam, tragédiának fogtam föl, de most már boldog vagyok. No, hát tulajdonképpen ami miatt kirúgtak a Színművészeti Főiskoláról, azzal értem el a műfajomon belül, úgy teremtődött meg a műfaj, elmondom a példát: Heltai Jenő Nagy nő című darabja ment a Színművészeti Főiskolán első év végén. Rengeteg karakterszerep volt benne, mindenki kapott egyet, én egy nem létezőt választottam, a Gangot. Kértem szerényen a színpad közepére egy díszlet ablakot, és amikor a nagy nő, ez egy primadonna egy ilyen újdondász, vagy nem tudom hogy hívják az újságírót, slapaj, újdondász légyottjára ott van, akkor a Józsefváros házmestere, manikűröse, csibésze, szóval remek karakterszerepű színművészeti főiskolások első év végén egy óriási éljennel éljenezték, ugye hát ahogy egy színművészeti főiskolásnak, egy leendő tehetséges színésznek kell, mindegy, hogy mit éljenez, és hogy mikor, csak tehetségesen kell csinálni. Én meg ellenpontozásként, mint egy unicumreklám fölbuktam ezen az ablakon és azt mondtam, hogy: él-jen, és lebuktam. Most ez egy ilyen Buster Keeton-ös szöveg elleni, egy ilyen fapofa, egy ilyen ellenpontozó játék, amivel később a műfaj teremtődött, amikor már a pantomimen és az alapálláson kívül, íróilag is meg tudtam fogalmazni. Immár 10 önálló estet írtam és most javában dolgozom az új önálló estemen.

Elek István: Valamikor a 90-es évek elején láttalak én Csengey Dénes barátommal a televízióban. A zsidó-magyar együttélés ügyében akartatok ti missziót teljesíteni ott, ha jó értettem messziről a dolgot, akkor jelent meg nekem a tény, hogy te zsidó vagy. Neked mikor jelent meg ez a tény az életedben?

Sándor György: Hát ez nagyon érdekes, elmondom először, hogy hogy történt ez Csengeyvel. Úgy történt, hogy azt mondtam, hogy jobb ha én mondom el helyetted: az antiszemitizmus a legnagyobb bűnök egyike, ennél nagyobb bűn csak az, ha olyas valakire fogják rá, hogy antiszemita, aki nem az, tehát ártatlan. Úgyhogy én nem tudtam, hogy mire megyek be, tényleg nem tudtam. A hét című műsorba hívtak be, katartikus volt... Valamikor 92-93-ban a Bimbó út volt egy találkozásom a közönséggel, és egy idősebb ember egyszer csak a kis zsebkazettájával, magnójával bejátszotta ezt a bizonyos dolgot. Egyszer a papi szemináriumra mentem el, aránylag frissen a katolizálásom után, és megkérdezték, hogy én hogy élem meg, hogy milyen érzés zsidó létemre katolikusnak lenni.

Elek István: Ez borzasztó. Katolizáltak?

Sándor György: 78-ban dr Jelenits István a gyóntatóatyám mai napig. Nagy skalpjaim vannak, mert többek között Pilinszky és a Vasadi Péternek is ő a gyóntatópapja. Nagyon nagy szerencsém volt, mert a katolikusság leglényegét én Pilinszkytől, Vasadi Pétertől, Jelenits Istvántól kaptam. Én zsidóként nem voltam vallásos, nem neveltek vallásosan. Ilyen hosszú az utam: édesanyám és édesapám is 1935-től igazolt kommunisták voltak, mezei kommunisták. Édesapámat 1942-ben láttam utoljára, Voronyezsnél eshetett el alighanem.

Elek István: Munkaszolgálat?

Sándor György: Munkaszolgálatosként. Nagyon ódzkodom, hogy mit és hogyan mondjam, mert ez nyomtatott változatban megjelenik a Heti Válaszban és én a Hanthy Kingának a Magyar Nemzet Magazinjában ezeket elmondtam, az egész életemet, nem propagálom magam, csak nem szeretném, ha fedné a dolgot hiszen alig van egy-két lap ezen az oldalon, és ha ugyanarról szól, az nem szerencsés. De én nem kerülöm meg a dolgot, tehát mi volt a kérdés?

Elek István: Hogy a zsidóságod mikor tudatosodott...

Sándor György: A papi szemináriumon azt mondtam, hogy én tulajdonképpen amióta katolizáltam, azóta vagyok öntudatos zsidó. Tehát azért olyan nagyon nem kell öntudatosnak lenni, meg ez a zsidóság, -ség, meg magyarság, -ség ez azt hiszem, nem teljesen szerencsés. Gondoltam én ilyen híd szerepet töltök be, gondolom ezért is kérdezted, nálad is látok egy ilyen nemes és szép szándékot: ezt a két tábort, két részre szakadt országot valahogy összehozni. Nagyon-nagyon nehéz és nem is tudom, sikerül-e. A lényeg az...

Elek István: Miért beszélsz a zsidók és magyarok táboráról ?

Sándor György: Nem, nincs ilyen. Nincs ilyen, István. Németh László: Egy különítményes vallomásaiban a Csoóri Sándor hívta fel a figyelmemet, ez egy alapmű, A minőség forradalmában van benne, a Püski által kiadott első kötetben, a vége felé, mindenkinek javaslom. Németh Lászlót szegényt megtámadták, hogy antiszemita, és akkor ő három típust különböztet meg, zsidó származású embereknél. Az egyik típus az a Pap Károly típusa, nevesíti, akinek Magyarország egy fedél a feje fölött, és ő nyíltan az ősök hagyományai alapján él, de a magyar kultúrának és irodalomnak egy abszolút értéke, és kitüntetése az és ajándéka, hogy ő ezt magyar nyelven írta. A másik típut Szerb Antallal nevesíti, aki ugye, ha úgy tetszik, teljesen asszimilálódott, a harmadik az az Ignotus–Hatvani féle típus, akik valamikor úgynevezett hatalmon voltak, ízlésdiktálók. Nem mondom, hogy terroristák, mert ez megbélyegző, nem bántunk senkit feleslegesen. Akiknek egyszer kezükben volt a vélemény és ízlésformálás, és ez kicsúszhatott valamikor a Nyugat idejében, hát ugye Ingotus volt az első szerkesztő, és lehet hogy már a Babitsék idejében, ezt nem tudom pontosan, nyilván te ezt jobban tudod.

Elek István: De mi a dolog aktualitása, miért van tele a rendszerváltozás története ezzel a problémával?

Sándor György: Szerintem provokáció, illetve sokfajta... Szegény édesanyám 89 végén meghalt, de már akkor szenvedett bizonyos dolgoktól. Azt írja a Sándor András, már hány éve meghalt, hogy a globális fasizmusnak nagyon jól jön az úgynevezett szkinhead fasizmus, egy korábbi fasizmus, mert leplezni tudja önmagát. Ha valaki remeg azért, hogy antiszemitizmus legyen, vagy ne legyen, akkor tulajdonképpen pont az ellenkezőjét kellene tenni. Voltam egy író–olvasó találkozón Szentendrén vagy hol volt, az Új Magyarországnak egy író–olvasó találkozója és elmondtam, hogy az izraeli nagykövet behivatta 90-ben az SZDSZ holdudvarában, vagy a pártban lévő három prominens személyiséget, és azt mondta, hogy uraim, önök hiába terjesztik azt, hogy antiszemitizmus van Magyarországon, nincsen, de ha így folytatják, akkor lesz. Erre az ötödik, vagy hatodik, vagy nyolcadik sorból fölágaskodott egy újságíró, nem mondom meg a nevét és azt mondotta volt, hogy: "Csak annyit szeretnék mondani, hogy 1990-ben Izraelnek Magyarországon nem volt nagykövetsége, csak követsége", pám, és leült. Ez az, itt tartunk, ennyi maradt meg ebből. Hát éngem az ÉS megglosszázott annak idején, itt se mondok nevet, már nem él szegény: volt a Vasárnapi Újságban 92-ben egy ilyen gyönyörű életgyónásom, ahol elmondtam a kommunista anyukámnak a múltját, elmondtam, hogy a Gorkij iskolába jártam, a Rákosi gyerekotthonba, ahol ott volt az SZDSZ holdudvarának mai kádergyerekei és karriert szépet futottak be, ellentétben énvelem, elmondtam a katolizálásomat, az utamat az Úristenhez, ami nagyon hosszú út volt. És akkor megglosszáztak: Gyuri, Gyurikám – szinte ilyen Odüsszeusznak szóló szirénhangon – Gyuri, Gyurikánk, ennyire rossz a helyzet? Nyilvánvaló, hogy az Antall-kormánnyal akartak ütni ezzel énrajtam. Akkor én sokáig gondolkoztam: reagáljak, ne reagáljak. Félelmetes, hogy az ember a lelkét teszi ki a hídszerepben, az úgynevezett mi oldalunkon is ilyen érzéketlenséggel találkozik az ember. Mintha az lenne mindkét oldalnál, hogy Gyuri ne rontsd el a játékunkat, hadd gyűlölködjünk még egy icipicikét.

Elek István: Mit tudsz te, amit ők nem tudnak? Miért van ilyen kevés abból az emberből, ami te vagy?

Sándor György: Ne játsszuk ki Pista, ne játsszuk ki, mert én szenvedek ettől... Nekem az úgynevezett rendszerváltozás után eszelős nagy sikerem volt az úgynevezett népnemzeti oldalon. Én egyszerűen megéreztem a bőrömön, hogy azért van a Bessennyei, az Eperjes, a Sinkovits, a Balczó, egy Vasárnapi Újság. Az Erkel Színházban, nem teljesen az én közönségem előtt azért volt nagy sikerem, mert valahol értékelték azt, hogy a származásom ellenére úgynevezett azon az oldalon vagyok. De nincs oldal. Szóval van oldal és nincs oldal, és tehetségtelen vagyok, igen, és nemcsak mint színész voltam tehetségtelen, vagy vagyok, hanem ebben is tehetségtelen, mert nincs elég humorérzékem, nincs elég leleményem, nem volt, kiapadtam, nem tudom... Mindent próbálok, komolyan mondom, és egyszerűen valami miatt tehetetlenek vagyunk. Tehetetlenek, mert azt hiszem, nem emberekkel állunk szemben. Hogy jöttem, Hamvas Bélát olvastam éppen, ő tulajdonképpen már a 60-as években rájött arra, hogy az apparátus a nagy ellenség, az a létrontás, és tulajdonképpen a gondolatok, amiket mi mondunk most, meg amit valaha mondtak, az nem a mi kútfejünkből jön, hanem az valahonnan jön, most mondhatjuk, az éterből, vagy valahonnan. Valamikor még képessége volt az embernek, hogy a hamis rossz, hazug dolgokat és a nemes, jó, szép dolgokat differenciálja. De a hagyományunkat vesztettük el, és ezért néprontásban vagyunk, és tehetetlenek vagyunk az apparátussal szemben. Réges régen írtam: Az úthenger jön, pöff, előtte ember, emberek, már egyre többen vannak, már kettő van, s fékez előttem, és megáll rajtam. Tegnap keresztülment rajtam... Azért mondom, mert mindenkinek az életében jöhet, és nem természetes, ha rámegy, mert ki is kerülheti. Minden úthengernek két oldala van. Egy komoly és egy vidám. Próbáljuk a vidám oldaláról megfogni, nem olyan nehéz csak annak hisszük, mert olyan nagy. Csak az úthengerhez képest vagyunk kicsik. Az úthenger se volt mindig nagy, csak azzá tettük, egyrészt mert nagynak csináltuk, másrészt, mert nagynak fogalmaztuk. Sajnos sok mindenen ment keresztül, egy humorista megfogalmazta: az emberért minden áldozatot meg kell hozni, csak emberáldozatot nem. Hogy mit tettem én, te, ő? Ma keresztülmentünk egy úthengeren.

Elek István: Miért nem figyelnek a másik oldalon oda arra, amit beszélsz ?

Sándor György: Ezen az oldalon se figyelnek oda. Elmúlt ez a négy év. Mi volt ez a négy év? Nem akarlak személy szerint megbántani, de...

Elek István: Tényleg, mi volt ez a négy év?

Sándor György: Csak annyit tudok, hogy minden nemes cselekvés ellenére, most az egész úgy rossz, ahogy van, de az elmúlt négy év isten ments, hogy visszajöjjön. Tehát az a négy év már nem kell, azért nem fogok tenni, hogy visszajöjjön. Én még önkritikát nem nagyon hallottam, csak nyakas, makacs kálvinista, merev, küzdő, megszorított állkapcsút... A másik oldalon meg vannak az úgynevezett radikálisok, akik most nagyon jól érzik magukat ebben a dologban, tehát vagy pacsuli, ilyen szeressük egymást gyerekek, álkeresztény nem tudom mi, vagy a zavarosban halászók. Szóval az istenhit, elnézést, kezit csókolom, az istenhit hiányzik. Legyünk nagyon-nagyon őszinték, és én elsősorban önmagamra mondom, hogy bizony az Úristen próbára tesz minket, és még mindig nem vagyunk a legeslegalján: a bűnt gyűlölni, a bűnöst szeretni, legalább a látszatát megmenteni. Az Úrjézus a farizeusokat nem leleplezte, hanem nagyon finoman figyelmeztette. És én hiszek, tényleg változatlanul, töretlenül hiszek abban, hogy a legengesztelhetetlenebb embereket is meg lehet valamilyen módon nyerni. A baráti társaságom 98 százaléka másik oldalon van. A Kornis Mityutól az Esterházy Péterig, és a Nádasig. Tényleg üdvöske voltam abban a táborban, és nem értem. Ha megnézed a 90 előtti írásaikat, gyönyörűek. Ezeken nőttem föl, tanítvány voltam.

Elek István: Nem tudod a magyarázatát? Ezt kérdem én.

Sándor György: Nem tudom.

Elek István: Miért nem látják, miért nem érzik az igazságot?

Sándor György: Én a Heti Válaszban is megírtam, ha emlékszel, én azt hittem 90-ben, hogy elég a tehetség. De egy csomó ember nem mer megrendülni, mert van egy apparátus, a menedzselők, a műfordítók. Nem tudom, hogy ez mi, de még mindig érzek valami csalafintaságot, leleményt, vagy nem tudom mit arra, hogy valahogy eljussak oda, megpendítsem. Párbeszéd kellene. Székely Magdának van egy csodálatos írása, Jelenits István hívta föl rá a figyelmemet, azt hiszem három sor: "A másik gyorsabb, övé a vita, érvelj itt, könnyű váltogatnia, de folytonos diadala felett vár irgalommal az egyetlen egy". Szóval itt leülnénk, remek elmék vannak a Balassa Pétertől kezdve, ezek nagy koponyák, megharcoltak érte. Lefegyverzően érvelnek. Itt a Balassa a Csengeyvel volt egy óriási páros...

Elek István: Lehet, hogy csak okosság kell ehhez?

Sándor György: Lehet, várjál, lehet, hogy nagyon sok mindenben igaza volna. Biztos, hogy a nézők előtt is kiderülne a különbség, alulmaradnánk esetleg. És elódalognánk haza és talán a dadogó, esetleg védtelen, kiszolgáltatott, ügyetlen, vagy nem tudom milyen hebegésem, habogásom ellenére, győzelme és totális megigazulása, ami a képernyő előtt és a nézők előtt bebizonyosodott, az otthon tulajdonképpen nem biztos, hogy boldogabb önmagában. Az ember a tetteit többé-kevésbé kiszámíthatja előre, de a lelki következményeket nem. Tehát nem tudja, hogy a lelke mit válaszol, mert az adomány és így nincs és nem is lehet az ő fennhatósága alatt. Ne higgye senki, hogy a saját személyén kívül nincs más bírája. És tulajdonképpen az az érvényes élet, ha az ember önként kiszolgáltatja magát az igazság lelkének, vagy kiteszi magát annak. És akkor jó embernek jó utat sugalmas ösztöne mutat. A Pascalról írják annak idején, a Szerb Antal éppen, hogy a halála után a ruhájába bevarrva találtak egy pergamen papírt, amire a friss megtérésének az istenérve volt. Engedd meg, hogy a könyvemből egy ici-pici részt fölolvassak neked, s megkérdezzem tőled, ez egy amerikai napló és 1940-ben íródott, és légy szíves próbáld megmondani ki írta ezt: "Lefeküdtem, olvastam, forgolódtam. Hirtelen felijedtem, valamit elfelejtettem, valamit elhagytam. Aztán mintha egy befüggönyözött ablakból egy gyerekhang ösztökélt volna, feltérdeltem és suttogva elkezdtem: Isten áldd meg a magyart. És jött a magyar rónáról a magyar szellő, beszökött a hotelszobába, leszárította verejtékező homlokomat, álomba ringatott."

Elek István: Molnár Ferenc?

Sándor György: Jól kapisgálsz. Kabos Gyula. Ez az ember, akit ugye egy pestises Lenin zsidónak, internacionalistának, egy talajtalan, egy gyökértelen nem tudom minek szeretnek tituálni. Nagyon sok Kabos Gyula van. A Kabos Gyulánk emberi írásművész és a legnagyobb nevettetőnk, majdnem a szentimentalizmusig érzelgős, érzelmi ember, a kettő nagyon jól megfér. Ő volt az igaz humoralista. És még annyit a Kertész Imréről, hogyha már nem jött szóba, hogy egy második Nobel-díjat is megkaphatna, Béke Nobel-díjat, hogyha ő a két tábor közötti acsarkodást a nagylelküségével, a megbocsátásával oldja, ha egy ilyen gyönyörű díj után tulajdonképpen ezen volna.

Elek István: Van erre hajlandóság, kedv a másik oldalon, hogy leüljenek beszélni? Te próbáltál teremteni ilyen helyzeteket.

Sándor György: Nem volt időm. Próbálunk, és lesz.

Elek István: Lesz? Fogadókészség van?

Sándor György: Nem tudom. Én vagyok a tehetségtelen, ezt nem tudom megoldani. Én, én, én, szóval nem az önös én, hanem igen, igen, mert két alázatos embernek soha nem lesz problémája egymással.

Elek István: Ha te visszanézel a késő Kádár-korszakra, akkor látsz-e valami nyomot, ami megmagyarázza neked, hogy akkor is volt a világlátásunkban, világértékelésünkben valami, ami megmagyarázza, hogy én miért jöttem erre, és a többiek nagyon sokan miért mentek arra?

Sándor György: Őszintén szólva, nem tudom. Nézd én nagyon féltem ettől a beszélgetéstől, mert én olvasom a Heti Választ, mindenki olyan okos, olyan művelt, annyira otthon van, de én tényleg... én semmiben nem vagyok otthon, és nem hiszem, hogy itt olyan nagy szavakat mondhatnék. Ezzel együtt bízom abban hogy, persze hosszú az út lélektől-lélekig, persze-persze, de minden emberben van egy jobbik én. Szóval egyszerűen, egyszerűen nem tudom a titkát, de valamire minden jó. Hát a Nobel-díjnál a Kertész Imre egyedül a Pilinszkyt említette meg, aki egy katolikus költő. És mondta, hogy botrány Auswitz, mert megtörténhetett, és nem tette hozzá, mi miatt... Mondok egy egyszerű példát.

Elek István: Nagyon röviden, mert időnk kevés.

Sándor György: Jó. Bernard Shaw és egy gyengeelméjű áll egy hídon, és az egyiket bírja csak el a hajóhíd, akkor az evilági gondolkodás azt mondaná, hogy a Bernard Shaw mentse az életét, és lökje be a gyengeelméjűt, hogy minél több színdarabot írhasson az emberiség épülésére. A keresztény szempont pedig az, hogy jobb, ha a Bernard Shaw ugrik a tengerbe és otthagyja a gyengeelméjűt, mert ezzel nagyobb dicsőséget ad az emberi létnek és életnek, mint minden színdarab, amit megírt, vagy valaha a jövőben megír.

Elek István: Köszönöm szépen, legyen ez a végszó. Karácsony előtt vagyunk, reményeink szerint mi is folytatjuk ezt a beszélgetést, és elkezdődnek előbb-utóbb azok a beszélgetések, amelyeket szeretnénk, te is, én is. Köszönöm szépen nézőinknek a figyelmet. Mai beszélgetésünk rövidített változatát a következő heti Heti Válaszban olvashatják, teljes változatát a gondola.hu internetes portálon. Köszönöm még egyszer. Jó éjszakát kívánok.

Címkék:
megmondó
Azért is orvosi eset, mert memóriája kórosan gyönge. Polgárháborús hangulatot ugyanis éppen ő keltett 2006. október 23-án.
  • Hattyú-Doll?
    Alighanem a hattyúdala lesz Thomas Doll edzőnek az Európa Liga selejtező második fordulójának visszavágója Herningben.
  • Újabb izmus az EU-ban: idiotizmus
    Az elmúlt évszázad még a legrokonszenvesebb izmus, a humanizmus fogalmát is beszennyezte, mert ezt a szép eszmét megélhetési humanisták sajátították ki.
  • A 2006-os terrorkormányzás
    Az egészen durva kettős mérce azt mutatja, hogy rejtett érdekcsoport próbálja rombolni Magyarországot.
  • Háború előkészülete zajlik térségünkben
    Úgynevezett „migránsfalvakat” akarnak létrehozni, megsértve adott államok területi integritását. Háborúk kezdődtek ekként évezredek óta.
hírfolyam
  • Hírstart
  • Hírkereső
  • Hírlista
  • News Agent
  • Alternatív Hírportál
  • Startlap
  • A hírek
  • Hírfal
  • Hírmutató
  • Polgári Szemle
  • Időjárás
  • Bálványosimádó
  • MTI