Czakó Gábor: A holokauszt és a kereszténység
2003. március 2. 22:19
Időnként föl- fölröppen, hogy a holokauszt a keresztény kultúrkörben történt meg. Nos, az igazság ennek éppen az ellenkezője. Örményországban az agonizáló török császárság próbálta kiirtani a keresztény örményeket. Mexikóban a szocialista kormányzat, Szovjetunióban Lenin és Sztalin szintén szocialista despotizmusa, Németországban Hitler nemzetiszocializmusa viselt hadat saját keresztény polgárai ellen is. Csak Lengyelországban, csak a papok és a szerzetesek közül húszezret gyilkoltak meg a nácik.

*

Nézzük a tényeket. 1933. január 30, Hitler hatalomra jutása utáni másfél év náci megnyilatkozásaiból szemezgetünk. Az idézetek a Magyar Kultúra c. folyóirat korabeli számaiból valók.

Kezdjük azzal, hogy a Német Nemzeti Szocialista Munkáspárt hivatalosan nem volt ateista, mint a nemzetközi szocialista-kommunista pártok, sőt küzdött a "hitetlenség" ellen. Hitler a Mein kampf-ban elutasította a kereszténységet, és a nemzeti szocializmus ideológiájának "antropológiai" alapjává a fajelméletet tette. Mindazonáltal - leginkább Gondviselés néven – Istent gyakran emlegette beszédeiben. Nagy kérdés, hogy miféle istent? A Német Nemzeti Szocialista Munkáspárt programjának 24. pontja kimondta, hogy a "pozitív kereszténység talaján áll." Mit jelent a pozitív szó? A tapasztalt ember tudja, hogy a jelzők a szocializmusokban rendszerint fosztóképzők, gondoljunk a szocialista erkölcsre, vagy a haladó értelmiségire. Nos, mitől fosztja meg a pozitív jelző a kereszténységet? Természetesen a lényegétől.

Hogy mennyire csak választási fogás volt a pozitív kereszténység, azt jól mutatja egy korabeli ideológusnak Bergmannak az álláspontja: "A mi mai ifjúságunk becsületesen pogány akar lenni és az új, szellemi Németországot teljesen tisztának akarja látni a keresztény tudat minden megmozdulásától. Tudom, hogy ezer és ezer rohamosztagos ifjú ember érez így, és nem másként. Ezek legfeljebb csak szokásból mennek el a keresztény templomokba, de alig várják a pillanatot, amikor majd egy vihar, egy mindenható népi és ifjúsági mozgalom elseper majd mindent, ami fajilag nem német hit. Ezek az emberek megértik, hogy a német nemzeti forradalomnak politikai meggondolásokból kifolyólag a keresztény felekezeteket és kultúrforrásokat fenn kell tartania, de mint valami tompa fájdalmat viselik azt. És csak egy átmeneti állapotnak nézik, amit majd a harmadik birodalom eljövendő prófétája tűzzel és vassal fog kiirtani, - hogy helyébe egy német, északnemzeti vallást és talán nemzeti egyházat helyezzen."

*

Az említett 24. pont azt is leszögezi, hogy a "vallásnak összhangban kell állnia a német faj erkölcsi érzékével." Nos, e kívánalom a náci újpogányság forrása, erre épült Alfred Rosenbergnek a nácizmus vallásalapító prófétájának híres könyve A XX. század mítosza, mely minden iskolában kötelező olvasmány volt, és az említett Bergmanhoz hasonló alpróféták működése. Tőle megtudhatjuk, hogy milyen az a bizonyos faji erkölcsi érzék.

Alapja "az öröklődéstan, a torna és testkultusz, az a tisztelet és odaadás, amellyel mi a testet, mint szent, isteni természetű ajándékot megtiszteljük (...) Az északi ember nem vezekel. Ő teremt és alkot. Ő ismeri a rendeltetést és a végzetet. Ismeri a természet halálát és születését, és úgy tiszteli azt, mintha az nem Isten, hanem ember volna." Most következik "északnemzeti vallás" részletes etikája: "De nem ismeri a bűnt. Ha egyáltalán bűnt ismerünk, úgy az nem lehet más, mint a kereszténység nagy, hatalmas, soha ki nem engesztelhető bűne az emberiségen, amit a mai német ifjúság, melyet ez az északi hit mozgalma hat át, jogosan égő szégyennek érez. Amikor az ember ezzel a mai ifjúsággal beszél, néha szinte megrémül attól a kereszténység elleni lobogó gyűlölettől, ami ezekből a fiatal lelkekből kitör." A kereszténység szerint a bűn Isten megbántása. Ezt eltörölték, de a Führerprinzip, a vezérelv bevezetése azt jelentette, hogy az a bűn és az az erény, amit a Vezér annak minősít.

De nézzük a további náci hittételeket: "Az északi ember teológiája elveti a másvilág be nem bizonyított és nem bizonyítható találmányát és meséjét. Úgyszintén elveti a legsúlyosabb erkölcsi kárt okozó másvilági Istent, akit 2000 évvel ezelőtt egy beteg és haldokló déli kultúra a nyugati emberiségre rákényszerített, s melynek még ma is betegei vagyunk. (...) Nincsenek vallási igazságok csak vallási hazugságok! Az északi ember csak értelmi igazságokat ismer el. Az északi ember hős és harcos."

Egyértelmű, hogy az az isten, akit Hitler és társai emlegetni szoktak, nem a zsidók, muzulmánok és keresztények közös Istene. Az az isten Adolf Hitler volt.

*

A keresztényellenesség természetesen nem maradt üres beszéd. A múlt századot megtapasztalt utazó nem lepődik meg, ha azt hallja, hogy valutaüzérkedés és hűtlenség vádjaival állították bíróság elé a papokat, szerzeteseket és apácákat. Igen, pontosan úgy, miként nálunk, a szocializmusban. A vádaknak persze volt némi formai alapjuk, hiszen az egyház nemzetköziségéből következően papjai érintkeztek Rómával, a társegyházakkal, a szerzetesrendek más tartományaival, a karitatív adományok országok közt mozogtak.

A propagandaminisztérium elrendelte, hogy a vádlottaknak papi ruhájukban kell a vádlottak padjára ülniök. Természetesen más eszközöket igénybe vettek: Faulhuber müncheni érsekre egyszerűen tüzet nyitottak, amikor beszédet mondott. A würzburgi érsek palotáját rohamcsapatok ostromolták meg.

A pásztorleveleket elkobozták és cenzúrázták, a vallásos egyesületeket, sajtójukat betiltották. A hitvalló újságírókat, köztisztviselőket elbocsátották.

*

Épültek az újpogány szertartáshelyek, a szent ligetek és a germán istenszobrok. 1935 húsvét hétfőjén a rádió is közvetítette a Berlinben rendezett "tavaszi ünnepélyt," a német hit ünnepét. Az újpogány vallásmozgalom javasolta a keresztény időszámítás elvetését azzal, hogy az időszámítás kiinduló pontjául Krisztus születése helyett az "időfordulót" Hitler jelentse.

A germán ősvallás föltámasztását kiegészítették az egyházak államosítására tett kísérletek. Ez a katolikusoknál nehezebben ment. Ám az evangélikusoknál - ők adták a német kereszténység zömét - megtalálták Müller birodalmi püspököt, akivel megkísérelték a lutheránus egyház nácizálását.

Neki sem volt könnyű dolga. "Müller birodalmi püspöknek öt hónap alatt négyszer kellett tanácsát kicserélnie, mint hogy éppen legjobb emberei tagadták meg neki, lelkiismeretükre hivatkozva, az engedelmességet. Az evangélikus egyház ma plasztikus kifejezéssel szólva: elit rohamcsapata a nemzeti szocialista államnak, és a nemzeti szocialista pártnak, annyira függő helyzetben van tőlük." - írja egy kortárs német lelkész.

*

Amikor már eldőlt, hogy a harmadik birodalomban nem lesz demokráciásdi, akkor nyilvánosan is bejelentették, hogy végeznek a kereszténységgel.

1935 júniusának elején a N. S. D. A. P. Schwerben tartott összejövetelén beszélt Alfred Rosenberg is, a birodalmi világnézet Hitlertől választott apostola: "A legutolsó pártnapon a Vezér félreérthetetlenül kijelentette, hogy a politikai harc befejezése után a nép világnézeti nevelése a legfontosabb. Ezt a munkát kell még elvégeznie a pártnak. Ehhez én csak azt jegyzem meg, hogy a német történelem nem a nemzeti szocialista mozgalmat ülteti a vádlottak padjára, hanem a katolikus centrumot. A német népnek ez a rétege ne kritizáljon, erre neki nincs joga, csak az a kötelessége van meg, hogy hálás legyen azért, mert még él. A Centrum urai vegyék tudomásul, hogy az óra ütött: a nemzeti szocialista mozgalom nemcsak kritikát gyakorol a marxizmus és a liberalizmus kora felett, hanem véget vet a katolicizmus középkorának is."

*

A történelem döntött, a vádlottak padjára a nácizmus került. Megérdemelte. S akik részesei a korbűnöknek, azoknak is ott a helyük, ha véletlenül eddig megúszták volna. Ámde ne tuszkoljunk melléjük ártatlanokat. Az utókor általában könnyedén mond véleményt, azonban kérdés, hogy mit tett volna az ítélkező akkor, abban a helyzetben. A mai középkorúak és idősebbek a saját bőrükön, vagy legalább a saját szemükkel tapasztalták, mit jelentett ellentmondani a Pártnak, s bizony, könnyen meg lehet számolni azokat, akik ki mertek állni az ártatlanul meg- és elhurcoltak mellett. Sokan esendőknek bizonyultak, akadtak azért, akik vállalták a mártíromságot is - '45 után talán kevesebben, mint azelőtt. S nézzünk körül ma: kik, hányan mernek szót emelni a multik despotikus új világrendje ellen?

Épp a nácik története mutatja, hogy hova vezet úgy általában elítélni a "keresztény kultúrkört," vagy a mohamedánt, Bizáncot, a hinduizmust netán a zsidóságot -. Hát, még ha megdönthetetlen alibije van a vádlottnak!

*

Remélem, ebből az itt kevés számú, de bármely, korabeli iratokat őrző könyvtárban a végtelenségig sokasítható példából is világosan kiderül, hogy a holokauszt szörnyűsége nem a keresztény kultúrkörben történt meg, hanem egy olyan rendszerben, amely kiszakította magát ebből a kultúrkörből. Nem csupán megtagadta a keresztény értékeket, hanem - fölismerve, hogy Jézus Krisztus hívei neki természetes ellenfelei - kíméletlenül üldözte őket. Nem kell prófétának lenni annak megjóslásához, hogy a jövőben is együtt fog járni a kereszténység elnyomása és visszaszorítása a hazugság, az aljasság térhódításával és a cinikus emberirtással.

Czakó Gábor

(A Duna Televízióban elhangzott előadás szerkesztett változata)

Címkék:
MTI Hírfelhasználó